Pest Megyei Hírlap, 1994. augusztus (38. évfolyam, 178-203. szám)
1994-08-10 / 186. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP TUDÓSÍTÁS 1994. AUGUSZTUS 10., SZERDA Megkérdeztük Milyen főiskola indul Vácott? A már küszöbön álló új tanévben távoktató formában működö hat féléves, tandíjas (a tandíj félévenként 42 ezer forint) kihelyezett tagozatot kíván indítani Vácott a Gábor Dénes Műszaki Informatikai Főiskola. — Hogyan fogadta az ötletet a város önkormányzata, s hol és milyen tanrend szerint tanulnak majd a tagozat hallgatói? — kérdeztük Harmati Ferenc alpolgármestert. — A kihelyezett tagozatot, mely csak akkor indul, ha minimum huszonöt fő jelentkezik a képzésre — kezdte válaszát az alpolgármester —, a főiskolához nagyon hasonló profdú Bo- ronkay György Műszaki Szakközépiskola fogadja majd be, mégpedig úgy, hogy a képzéshez szükséges minden felszerelést, illetve némely tantárgyhoz, például az idegen nyelv, informatika, számítástechnika, stb. tanításához oktatót is biztosít számára saját testületéből. A tagozat munka mellett is elvégezhető, hiAz érdi iskolaügy utorezgései A bizottság jól döntött Az intézményvezetői tisztség betöltésére érkezett pályázatokat a kulturális bizottság, a tantestületek, illetve a Pest megyei főjegyző munkatársa véleményezte Érden. Harmat Béla polgármester meglátása szerint a kulturális bizottság felelőtlenül, hozzá nem értően végezte munkáját. — Harmat Béla polgár- mester véleménye teljesen megalapozatlan kulturális és közoktatási téren — mondta Szabó Lajos, az érdi kulturális bizottság elnöke. — A legszembetűnőbb hibát már a pályázati kiírás időpontjával követték el, ugyanis azt nem május 11-én kell megjelentetni, ahogy nálunk történt, hanem még januárban — ahogy azt a jogszabályok előírják. Ezt az időbeli csúszást óriási felelőtlenségnek tartom — mondta határozottan Szabó Lajos —, egyébként pedig mindezeket a jegyzőnek kellene számon tartania. Ha a kulturális bizottság nem szorgalmazza a tantestületi véleményt, akkor semmi nem történik, hiszen a hivatalt nem foglalkoztatta igazán az ügy. A polgármester kijelentését, miszerint a bizottság felelőtlenül dolgozott, valótlannak, sértőnek tartom — folytatta Szabó Lajos. — Visszatérve arra a bizonyos testületi ülésre, amikor is az intézményvezetők személyéről döntöttünk, meglepődve értesültünk arról, hogy a polgármester a megyei főjegyző munkatársának véleményét is kérte a pályázatokkal kapcsolatban. Igazán kíváncsiak lennénk, ki az az ember, aki kívülállóként, az érintetteket nem ismerve bírálta el a dolgozatokat, illetve hogy lehet az, hogy a kulturális bizottsággal nem tudatták mindezt? Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam részt venni azon a testületi ülésen — éppen szabadságomat töltöttem —, mert biztos vagyok benne, hogy az ügyet egyszerűbben, zökkenőmentesebben tudtuk volna megoldani. Elfogadhatatlan számunkra Harmat Béla polgármester kijelentése, kicsinyes emberi rossz- indulatnak, nem pedig szakmai állásfoglalásnak tartjuk — közölte Szabó Lajos. V. Cs. Hová költözünk? „Resti" a fák alatt című, tegnapi számunkban megjelent írásomban ez szerepel: „Gödöllőre leköltözni készültem.” Nem tudom, a szerkesztőségtől a nyomdáig hol változtatták meg a mondatomat, ugyanis a kéziratomban még ez áll: „Gödöllőre költözni készültem.” Igekötő nélkül. Se olyat, hogy „leköltözni”, se olyat, hogy „felköltözni”, helységre vonatkozóan soha le nem írnék. Amellett, hogy bántó lehet, nyelvtanilag is helytelen. E két igekötő alkalmazása akkor helyénvaló a „költözni” igéhez, ha mondjuk a pincébe költözöm le. Vagy a padlásra fel. (nádudvari) Molnár Péter a médiaegyeztetésrdl Legyen szabad a tájékoztatás! Újra emelik a benzin árát? Egyelőre bizonytalan a forintleértékelés miatt várható benzináremelés időpontja és mértéke, miután nincs konszenzus a Mól Rt. vezérkarában — tájékoztatta az MTI-t tegnap a cég PR-me- nedzsere. A legutóbbi információk szerint a hét első felében ült volna össze az árbizottság, most azonban úgy ‘ tűnik, csütörtöknél hamarabb nem lesz döntés. Ismeretes, hogy a Mólnak napi 20-30 millió forint vesztesége keletkezik, amíg nem hajtja végre az árkorrekciót. A múlt heti 8 százalékos forintleértékelés miatt az olajtársaság most várhatóan 2-3 forinttal emeli az árakat, a cég azonban már deklarálta, hogy a későbbiekben a mediterrán országok árszínvonalához kíván igazodni. Ez jelenleg 100 forintos benzinárat jelent, üzem- anyagfajtától függően. Az SZDSZ nagy jelentőséget tulajdonít annak a ténynek, hogy az új kormány megalakulása után szinte azonnal megkezdődött a médiatörvény előkészítése — jelentette ki Molnár Péter SZDSZ-médiaszakértő tegnapi sajtótájékoztatóján, amelyen a hétfőn este befejeződött egyhetes médiaegyeztetéseket értékelte. Megítélése szerint a szakmai és politikai egyeztető tárgyalás az első pillanattól megfelelő hátteret teremtett a törvényjavaslat kidolgozásának, hiszen a művelődési és az igazságügyi tárca olyan jogászokból, közgazdászokból és műszaki szakemberekből álló testületet kért fel, akik majd a most kezdődő kodifi- kációs munkában biztosítékot jelenthetnek egy színvonalas, korszerű dokumentum kidolgozására. Az SZDSZ a tárgyalásokon a koalíciós szerződésből és a kormányprogramból indult ki, s arra törekedett, hogy prekoncepció nélkül, a jelenlévők — így a rádiós és televíziós szakma, valamint a politikai pártok képviselői — közösen alakítsák ki a legjobb koncepciót — hangsúlyozta a politikus. A törvény- javaslatnak az a célja — mondta —, hogy nyitott, szabad rádiós és televíziós rendszerjöhessen létre Magyarországon, amelyben a különböző műsorszolgáltatók egymással versenyezve, magas színvonalú programokat nyújtanak, s mindezt a takarékosság legmesszebbmenőbb figyelembevételével. Egyetértés mutatkozott abban, hogy három típusú televíziós és rádiós műsorszolgáltatás legyen Magyarországon: az MTV-n és az MR- en keresztül megvalósuló közműsorszolgáltatás, továbbá a nonprofit és a kereskedelmi. Molnár Péter a sajtótájékoztatón azt is elmondta: a koalíciós pártok között — az egyeztetők többségének támogatásával — egyetértés alakult ki a tekintetben, hogy a kormánynak, a miniszterelnöknek vagy valamelyik miniszternek ne legyen jogosítványa kinevezési ügyekben. A vita során a kodifikációs bizottság jogtechnikai okokból, az alkotmányra hivatkozva ragaszkodott ahhoz, hogy — bár kinevezési szerepük formális — a kormányt és a kormányfőt a készülő törvény nevezze meg. Az MTI kérdésére válaszolva az SZDSZ-es politikus megismételte a tárgyalásokon többször hangoztatott véleményét, miszerint olyan jogtechnikai megoldást kellene találni, amely még azt a formális szerepet is kiiktatja a törvényből. Váciak a svájci Churban Idegenforgalmi rendelet készül Bartos Ferenc al- , á, -' polgármester veze- /tésével az. elmúlt héten Svájcban, pontosabban Chur városában vendégeskedett — idegenforgalmi tapasztalatok szerzése céljával — egy önkormányzati képviselőkből., városházi munkatársakból, vállalkozókból álló húszfős váci delegáció. — Churban van egy felnőttképzéssel foglalkozó idegenforgalmi és vendéglátó-ipari szakiskola, mely a budapesti Kereskedelmi, Vendéglátó-ipari és Idegenforgalmi Főiskolával közösen az év elején létrehozott egy alapítványt — mondotta lapunk érdeklődésére Bartos Ferenc. — Ez a magyarországi idegenforgalom fejlesztésére irányuló projektek kidolgozásának a támogatását tűzte ki célúi. Az alapítványhoz több más településsel együtt az önkormányzati képviselő-testület döntése értelmében százezer forint befizetésével Vác is csatlakozott: ennek eredménye volt az egyhetes tanulmányút. Az alapítványhoz való csatlakozást egyébként az indokolta, hogy az év elején elkezdődött Vácott egy, a város idegenforgalmának fellendítésére irányuló projekt kidolgozása, melynek végső formába öntéséhez jól jön a svájci segítség, mely elsősorban tapasztalatok átadásából áll. — Hogyan alakult a kinti programjuk? — Az egyhetes vendégeskedés alatt főként előadásokat hallgattunk, emellett környékbeli kirándulást, churi városnézést is szerveztek számunkra vendéglátóink. — Szóljon, kérem, néhány szót Chur városáról! — A település, mely csakúgy, mint Vác, püspöki székhely, úgy nagyságát, mint lakóinak számát — harminchatezer fő — tekintve nagyon hasonlít városunkra. Rendkívül élénk az idegenforgalma. Ez nem kis mértékben annak köszönhető, hogy három évtizeddel ezelőtt az akkori városvezetés —* természetesen szakemberek bevonásával — kidolgozott egy koncepciót a város idegenforgalmának fejlesztésére, s az elképzelés bevált. — Vácott mikorra várható az ugyanilyen céllal készülő program kidolgozása? — Ha minden az elképzeléseknek megfelelően alakul, ősz elejére kész lesz a projekt, melyhez kötődően az önkormányzati képviselő-testület, Chur példáját követve, helyi idegenforgalmi rendeletet fog alkotni. Erre várhatóan az októberi képviselő-testületi ülésen kerül majd sor — Mit vár ettől a rendelettől ? — Értelemszerűen azt, hogy hozzájáruljanak Vác és környéke idegenforgalmának fejlődéséhez, ami új munkahelyek létrejöttét (is) jelentené. (ribáry) Családra mindenkinek szüksége van A szakreferens nyolc gyermeket nevel Bene Bélát, a nemzetközi családév szakreferensét arról kérdeztük, mit hoz a jövő a családok számára? — Biztatónak tartom, hogy a társadalom felismerte: „Családra mindenkinek szüksége van, a család mindenkire számít!” Ez egyébként a családév magyar mottója is, mely hangoztatja az emberi kapcsolatok újraépítésének szükségességét. — A remények mögött milyen anyagi fedezet áll? —- A családév magyar programjának megszervezésére a kormány 74 millió forintot áldoz. A programokban a család mint alapvető emberi közösség és életforma jelenik meg, értékteremtő, -formáló,-megőrző képességeit felmutatva. Minden családtagnak sajátos helye, szerepe, feladata, kötelezettsége van a családon belül: gyermek, szülő, nagyszülő, fiatal és idős ember egyaránt elfogadott és megbecsült tagja kell hogy legyen a családnak. Ezt kell felmutatni, s nem csak ebben az egy kiemelt évben! — Olyan nagy meggyőződéssel képviseli álláspontját, hogy érzékelem: ön is nagycsaládos. — Eltalálta. Négy saját gyermekünk mellé feleségemmel négy állami gondozottat vettünk magunkhoz. Most nyolc gyereket nevelünk együtt, a legnagyobb egyetértésben. Egy 68 négyzetméteres lakásban kezdtük, de nem éreztük szorosnak. —- Miből fakad ez a tiszta meggyőződés? — Katolikus vagyok, de szakmám szerint is kötődöm a gyermekekhez: 1985 óta foglalkozom nevelőszülőkkel. Ezzel egy időben alapítottuk a „Nevelő közösség — Edu- com" nevű társulást. Ennek keretében képezni szerettük volna magunkat, s részben a nagyon nehéz anyagi körülmények között élő családokat kívántuk segélyezni. A fiatalokban tudatosítani kell: van bennük elég érték, nem szabad elkallódniok. — Magánemberként mivel tölti szabadidejét? — Hobbim a számítás- technika. Olvasni is szeretek, elsősorban kortárs klasszikusokat. Kedvencem Arany János meleg, befogadó Családi köre, Vidor Hugó Nyomorultak- jában Cosette és Fantine csodálatos összetartozása, mint az egyetemes emberi érték hordozója. Bárcsak elgondolkodnának ezen az örökké tévé előtt ülő, horrortörténeteken, vértől csöpögő rémségeken „edződő” gyerekeink! — Mit üzen a családoknak 1994-ben, s az idei tematikus esztendőn is túl? Nem szabad elfelejtenünk, hogy gyermekeink kezében lesz a jövő! Próbáljunk e szerint élni... (ágoston) szén mindössze heti másfél oktatási napon (péntek délután és szombat egész nap) kell részt venniük hallgatóinak. — A tagozat indításának tervét nagy örömmel fogadta a város vezetése,, mégpedig egyrészt azért, mert új munkahelyek teremtését tenné lehetővé, másrészt pedig azért, mert régi-régi vágy Vácott, hogy valamilyen felső fokú oktatási intézmény (is) működjék az alsó és középfokú iskolákban rehdkí- vül gazdag városban. R. Z.