Pest Megyei Hírlap, 1994. augusztus (38. évfolyam, 178-203. szám)
1994-08-09 / 185. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1994. AUGUSZTUS 9., KEDD A fatimai kegyszobor a váci egyházmegyében „Magyaron zadunaj” Horgászat ürügyén a történelemről Augusztus 15-től 23-ig a váci egyházmegyében „vendégeskedik” a portugáliai Fatima híres kegytárgya, a Szűz Máriát ábrázoló, Jézus édesanyjának a település közelében 1917. május 13-a és október 13-a között történt hatszori megjelenésének az emlékére készült kegy szobor, mely 1947 óta szinte szakadatlanul „úton van”. A szobor, mely június 11-én érkezett hazánkba, s azóta megfordult már az egri főegyházmegyében, a veszprémi, a debrecen— nyíregyházi és hajdúdorogi, a kaposvári valamint a szeged—Csanádi egyházmegyében, jelenleg a győri egyházmegyében „vándorol”. Innen a pécsi egyházmegyébe visz majd az útja, ahonnan augusztus 15-én, hétfőn, Nagyboldogasszony ünnepnapjának délutánján érkezik a váci egyházmegyébe. Itt, mint azt Katona Istvántól, az egyházmegye segédpüspökétől megtudtuk, előbb Vácott, a székes- egyházban, illetve Hétkápolnában „találkozhatnak” vele a hívek, majd Mária- besnyőn, Hatvanban, Pász- tón, Szécsényben, Balassagyarmaton, Nagykátán, végezetül pedig Szolnokon is alkalom kínálkozik erre. * Miután egy angyal előkészítette látogatását, három fatimai pásztorgyereknek — Lucia (ő még ma is él), Jácinta, Francisco — 1917. május 13-án Fatimától mintegy 2 kilométerre, a Cabeco-hegyen található Cova de Iriarán (ahol a gyerekek a rájuk bízott nyájat legeltették) megjelent a Szűzanya. Az, hogy ő volt, csak később, a vele való további öt találkozás során világosodott meg Franciscóék előtt, akik az első jelenés után még csak annyit tudtak mondani az őket az eseményről faggatóknak, hogy egy fehérbe öltözött asz- szonyt láttak, aki ragyogóbb volt, mint a Nap, s aki beszédbe elegyedett velük, majd hirtelen eltűnt. Az első jelenést (látomást, találkozást) további öt követte, mégpedig június és július 13-án, augusztus 19-én, valamint szeptember és október 13-án. Ekkor, az utolsó alkalommal az asz- szony színt vallott, s a három gyermek közül a legidősebb, Lucia kérdésére kijelentette: — A Rózsafüzér Királynője vagyok. Ezután, mint azt Lucia később papírra vetette, a Rózsafüzér Királynője „kitárt kezeivel, mintegy szétszórva a Nap sugarait felemelkedett és fényét visszatükrözte a Nap”. (A Szűzanya ígérete nyomán a három egyszerű gyermek megjövendölte az úgynevezett „Nap-csodát”, melynek közel 70 ezer ember volt a szemtanúja Fatimában és környékén, s amely abból állt, hogy a Nap a szivárvány különböző színeiben tündökölt, zuhant és emelkedett. A beteljesedett jövendölés okán az egyház úgy tartja: a fatimai Szűz Mária-jelenések hitelességéhez nem fér kétség.) Tavaly nyáron egy nemzetközi katonaszakácsversenyen ismerkedtem meg Gulyás Károllyal, a magyar honvédség főszakácsával. Miután végigkóstoltam az általa kreált ételkölteményeket, arra a következtetésre jutottam, hogy Karcsi alaposan rászolgált a főszakácsi címre, nem hiába kedvence a HM törzskarának. Nélküle elképzelhetetlen helyőrségi bál, protokollebéd és egyéb jeles alkalom, melyhez a terülj asztalkám is hozzátartozik. Ő még egy hétköznapi menüt is úgy állít össze, és olyan szív- vel-lélekkel főzi meg, amivel méltán kiérdemli a kosztosok elismerését. Tavalyi beszélgetésünk során az is kiderült, hogy a főzésen, sütésen kívül Karcsinak van még egy nagy szenvedélye. A szabadideje nagy részét a vízparton tölti, imád horgászni. Egy meghívással búcsúztunk, meginvitált az őrbottyáni kedvenc helyére, ahol — állítólag — még a pancserek is süllőt fognak. Mi tagadás, én megfeledkeztem róla, ő viszont nem, a napokban rámtelefonált: szombaton feltétlen elvár egy halvacsorával egybekötött pecá- zásra. Karcsi nem egyedül várt, vele jött a papa is. Gyors ismerkedés, majd kezdünk szerelni. Megdobáljuk a vizet puliszkabombákkal, aztán ki-ki elfoglalja a helyét a nádasban. Szlovák nyelvvizsga magyar városban Elsőnek ifjabb Karcsi „akaszt”, olyan szép harcsát tornáztat ki a partra, hogy nagyítóval kell megnézni. A párja sem várat magára, de ez még kisebb. Pechünkre — vagy szerencsénkre — Gulyás papát és engem békén hagynak a harcsabébik, a szélcsendet beszélgetéssel töltjük ki. Miről is beszélgethet két őszülő hajú öreg pecás? Régi horgászélményekről. Gulyás tanár úr a Nyitra és a Vág partján eltöltött nyarakról, én a Körösről, Öltről, Marosról nosztalgiázom. Beszélgetünk, s közben észre sem vesszük, hogy a horgászat kapcsán átváltunk a történelemre, melynek szeszélyes alakulását mindketten megéltük, megszenvedtük. Gulyás Károly Érsekújváron született, a Nyitra partján kezdte a horgászatot. Itt járt elemi iskolába a bécsi döntést követő években, amikor rövid időre újra a magyar szó volt hivatalos a Várdai Pál esztergomi érsek által 1545-ben alapított városkában. — Rövid ideig tartott — sóhajt a tanár úr. — Még hivatalosan meg sem húzták a háború utáni új határt, de a vasárnapi korzón szlovák nacionalisták gumibotokkal bántalmazták a magyarul beszélőket. Mindenütt Benes jelszavát lehetett hallani: magyaron zadunaj! Magyarokat a Dunán túlra! Az apám az első világháborúban közhuszárként szolgált, nyakas ember volt. Trianon után sem tanult meg szlovákul, a pakkokkal, ládákkal anélkül is elboldogult a vasúti raktárban. Negyvenötben behívták nyelvvizsgára, majd kirúgták. Ma sem értem, miért kellett egy hordárnak ismernie az államnyelvet egy olyan városban, ahol a lakosság zöme még ma is magyarul beszél. Ötvenegyévesen állás nélkül maradt, a család kenyér nélkül. Két rossz bőrönddel szöktünk át Magyarországra, s csak hosszú évek múlva láthattam újra Nyitrát. De azóta minden évben hazamegyek, hol a Nyitrán, hol a Vágón, máskor meg a Csorba-tóban horgászunk Karcsival. „Vendégségben” a Gyorskocsi utcában — Haza? Még ötven év után is Érsekújvár jelenti a hazát? — Tekintse nyejvbot- lásnak. Itt végeztem el a tanulmányaimat, előbb szakmát tanultam, majd magánúton képeztem magamat. Itt alapítottam családot, magyar kenyeret eszem negyvenkilenc év óta, s a magyar államtól kapom a nyugdíjat. Persze hogy ez a hazám. Mindazonáltal itt és nekem is kijutott a megaláztatásokból, ’56-ban munkástanácselnöknek választottak egy pesti gyárban, s ebbéli minőségemben tüzelőt utaltam ki egy sokgyerekes családnak. A forradalom után letartóztattak, az volt ellenem a vád, hogy elherdáltam a nép vagyonát. Hónapokig ültem a Gyorskocsi utcában, utána évekig nem kaptam rendes állást, megtagadták tőlem az útlevelet is. Azokban az években — nem tagadom — visszasírtam Érsekújvárt és Nyitrát. Az ’56 utáni megtorlások Kádár nevéhez fűződnek. A pártállam első embere gyakori vendége volt a HM-nek, számtalanszor evett az ifjabb Gulyás főztjéből. A sors fintora: a fiú kiszolgálta azt, aki az apját meghurcoltatta, az általa képviselt politika évekig holtvágányra kényszerítette. Mit mond erre Karcsi? — A katona — még ha csak szakács is — parancsot teljesít. Ugyanígy kiszolgáltam Losonczit meg Czinegét. Kádár legalább igénytelen volt és megköszönte az ebédet. Mások, országelső „elvtársak” tudomást sem vettek rólam, de annál jobban szerettek enni. Töltött süllőhöz hárslevelű jár Múlik az idő, a halak „hallgatnak”. Nem úgy néz ki, hogy ma halat vacsorázunk. Aztán kiderül, Karcsi a vacsorameghívást nem bízta a véletlenre. Ügyesen megterít, s elénk tálalja a maga fogta és maga készítette töltött süllőt. Míg esszük a felséges ételt, elárulja a receptet. A töltelék finoman megdarált szálka nélküli vegyes hal, tejszín, tojásfehérje, kapor, só, bors. Ezzel van „kitömve” az irdalt süllő, majd megpárolva halászlékockából készült alaplében. Tartármártással tálalják, füstölt lazacszeletekkel és petrezselyemmel díszítik, köretnek párolt zöldség és rizs dukál. — Ez is valami — mondja a papa. — De ha megkóstolná egyszer a brassói pecsenyét vagy a zsemlegombócos marhavadasát! Abban igazi sztár a Karcsi. — Kinek a pap, kinek a papné — mondom én. — Nekem a lánya — siet megjegyezni az ifjú főszakács, s hogy a süllő netán azt higgye, méltatlan helyre került, telitölti a poharakat a halételhez kijáró hárslevelűvel. Matula Gy. Oszkár R. Z. Bérmunka német megrendelésre Bár egyelőre a talpon maradásért küzd a cég, úgy tűnik, hogy van remény a megerősödésére — nyilatkozta a minap lapunknak Richter Vilmos, a tekercselő, illetve alkatrészgyártó és -javító munkát végző, Mágneses Erővonal elnevezésű kóspallagi kisvállalat tulajdonosa, vezetője. — Amennyiben a remény valóra válik, elképzelhető, hogy növelni kell a munkaerőlétVimola Károly felvétele számot — tette hozzá. Richter Vilmos, aki testvérével, Mártonnal közösen vezeti a múlt év tavaszán startolt vállalatot, elmondta: jelen pillanatban tíz, korábban hosszú ideig munka nélkül lévő helybéli dolgozik a Mágneses Erővonalnál, mely nyolcvan százalékban németországi megrendeléseket teljesít. (r. z.) Gulyás tanár úr még ma is visszavágyik a Nyitrára, Karcsinak viszont az őrbottyáni tó a kedvenc horgászhelye A szerző felvétele
