Pest Megyei Hírlap, 1994. július (38. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-27 / 174. szám
$ PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. JÚLIUS 27., SZERDA 13 Nyilatkozat Alulírottak, Budaörs város képviselői elhatároljuk magunkat Wittinghoff Tamás lapjukkal kapcsolatos nyilatkozatától. Ezt tudtunk nélkül és nem a testület nevében tette és tehette. Nem mint polgármester, hanem mint magánember, az SZDSZ budaörsi szervezetének tagja. Mi becsüljük a lap törekvéseit, helytállását az egyre szorongatottabb helyzetben. Sok sikert és túlélést kívánunk. Budaörs, 1994. július 21. Bor Ferenc, Dr. Keszy-Harmath Péter, Maczucza János, Tarján Ernő, Frank István, Gódor István, Kozma József, Bakk István. Az alpolgármester nem szimpatizál... m, Tisztelt Szerkesztő- j 4-' ség! „A polgármes- ter szimpatizál a ma induló új Váci Hírlappal” — adja tudtul alcímében a Népszava égisze alatt, a Vico Press Rt. finanszírozásával megjelenő Hírlap első száma. Nekem már az gyanús volt, hogy a Pest Megyei Önkormányzat látatlanba odaadta a Pest megyei Hírlaptól megvont címerhasználatot. (Sajnos a váci címer használatát, is valaki így engedélyezte.) Én azonban nem ítélek látatlanba, a megjelent 5. szám igazolta a mondást: „kutyából nem lesz szalonna...”. Az első oldalon polgár- mestert játszat a lap néhány polgárral; az egyik jól tájékozott úr szájából elhangHISTÓRIA Megyei Hírlappal szimpatizálva maradok tisztelettel: Moys Csaba alpolgármester Vác Hazudnak minden hullámhosszon! Tisztelt Főszerkesztő Úr! A Pesti Hírlap megszűnése után az Önök lapját akartuk a helyi postán megrendelni. Közölték velünk, kisnyugdíjasokkal, hogy a 13,50 forintos lapot csak „levélként”, azaz naponta + 19 forintért kaphatjuk meg, mivel mi nem Pest megyei lakosok vagyunk. A rádió és tévé nekünk már csak bosszúságot okoz az új kormány állandó di- csérgetésével, s a mieink szapulásával. ■ „Hazudnak minden hullámhosszon!!!” Kérem, ha egy mód van rá, értesítsenek, hogy milyen módon juthatunk a Pest Megyei Hírlaphoz. Tisztelettel: Kiss Béláné, nyug. tanár, Kiss Béla, nyug. hajóskapitány Pázmánd (Egyre több ilyen és hasonló panaszról szerzünk tudomást megyénk határain kívülről. Ezért is közöljük olvasóinkkal, hogy a Pest Megyei Hírlapot az ország egész területén meg lehet rendelni! Valamennyi ezzel ellentétes közlés téves, nem felel meg a valóságnak. Nyugodtan rendeljék meg tehát lapunkat olvasóink az ország bármely részén. A posta illetékes vezetőitől pedig elvárjuk, hogy a jogtalan elutasítások és minden bürokratikus (vagy egyéb?) akadályoztatás ügyében vizsgálatot indítanak, s ezekről mielőbb értesítenek bennünket. Olvasónk fenti levelére is várjuk a Posta válaszát — A Szerk.) A honfoglaló magyarok (XII.) Borral töltött korsó, utolsó útravalóként A kabarok fémműveseiről tanúskodik, hogy „khorez- mi” jelentésű káliz szavunk utóbb, „pénzverő, kamarabérlő” értelmet nyert. A magyar ötvösművészetben a szasszanida hagyományokat folytató kaukázusi fémművesség erőteljes jelentkezése, valamint a mohamedán művészet jellegzetes jegyei — az állatalakok növényesített megmintázása, az élőlények ábrázolásának kerülése — csak azzal magyarázható, hogy a nagy hatókörű ötvösműhelyekben a mesterség fogásaiban leginkább járatos,- a kaukázusi műhelyhagyományok alapján dolgozó kabar ötvösöknek jelentős szerepük volt. A területi központokban működő ötvösműhelyek, a régészeti anyagban fellelhető egyezések (övveretek, öntött korongok, préselt rozet- ták) bizonysága szerint egy-egy nemzetiségi, törzsi szállásterületet láttak el termékeikkel. A helyüket szüntelenül változtató népeknél használatos edények egytől egyig fából, illetve a nagy tárolóedények bőrből készültek, amelyek úton sem törhettek össze. A honfoglalók hagyatékában viszont szép számmal találunk cserépedényeket, s noha a bögrék, fazekak általános formája nem árulja el eredetüket, van néhány jellegzetes edényfajta,-amelyet az őslakosság mesterei nem készíthettek. Ilyen korai falvaink legáltalánosabb edénye, a cserépüst, amely a magyarok megjelenésével tűnik fel a Kárpát-medencében. A kabar sírok jellegzetes melléklete — mint arra Kiss Attila felfigyelt — a kétfülű edény, az ún. püt- hosz, amely épp a szalto- vói műveltség északibb vidékein általános. Olyan edényfajtánk is van, amely Életfa ábrázolása Szakonyból, női lószerszám szügy- előveretéről Dienes Ö. István rajza csakis idegenből kerülhetett tulajdonosához. A bizánci műveltség hatása alatt álló széles területen készítettek antik mintákat másoló, karcsú, mázas amforákat, amelyeket a vásárokon a vidék nemes borával töltve árultak. Akár a Fekete-tenger melléki vásárokról, akár Kazáriából vagy a dunai bolgárok piacairól, de mindenképp vásárfiaként juthatott ez a korsó annak a férfinak a birtokába, akinek sírjába (Sós- hartyán), bizonyára szintén borral töltve, útravalóként betették. Közvetve talán annak bizonyságát is láthatbarok odatelepedéséhez köthető. Az igazi állattartó népek csere útján kénytelenek megszerezni a mezőgazda- sági termékeket. Épp ezért állatot, állati termékeket visznek vásárra, mégpedig ősszel, amikor állataik a nyári legelőkön fölhíztak, a juhok gyapját lenyírták, s a földművesek betakarított terményeire váltják át, megszerezve egész évi gabonaszükségletüket. A magyarok megjelenését a keleti vásárokon a források másként adják elő. Az etelközi magyarok a szlávoktól adóként szedett prémeket, a zsákmányolt rabszolgákat a Fekete-tenger melléki bizánci városok vásárain brokátra, szőnyegekre és más fényűzési tárgyakra cserélték be. A 934. évi bizánci hadjárat alkalmával is a foglyok közül az asszonyokat és a gyermekeket selyem- és brokátruhákért adták el Konstantinápoly falai alatt. 965 táján a prágai vásáron a magyar kereskedők — akik között mohamedánok és zsidók is voltak — áruikért és bizánci aranypénzeikért rabszolgát, cint és prémeket vásároltak, noha Ibrahim ibn Ja- kub külön megemlíti, hogy ott az élelmiszerek rendkívül olcsók voltak. Mindebben újabb bizonyítékát láthatjuk annak, hogy a magyarok már a IX—X. században maguk termelték meg az ellátásukhoz szükséges gabonaféléket, s a XI. századi élelmiszerbőségnek, amit az átvonuló zarándokok és keresztes hadak emlegetnek, messze nyúló előzményei vannak. A mozgalmas keleti vásárok emlékét és a vásártartás szokását a Kárpát-medencébe költöző magyarság magával hozta, hiszen iráni eredetű fizet és vásár szavunk a honfoglalás előtt vert gyökeret nyelvünkben. Korai városfejlődésünkkel foglalkozó munkájában Györffy György foglalta össze vásárhelyeink történetét. Ezek Magyarországon is főként a fejedelmi család szálláshelyei mellett létesülhettek -— amint azt a Tasvására helynév is tanúsítja —, de bizonyosan keletkeztek vásárhelyek a törzsfői, nemzetségfői várak közelében, ahol a különböző kézművesek is csoportosultak. A kereskedők e helyeken nagyobb biztonságban érezhették magukat és drága portékáikat, s ezekben a központokban fordult meg a legtöbb vásárolni tudó és akaró ember. Védelmük fejében és a továbbvonulásukat fedező fegyveres kíséret biztosításáért a vár ura áruikat megvámolhatta. Szokásban volt vámot szedni az átmenő kereskedőktől is, s ahogyan a fejedelmek megvámolták a Dunán úsztatott vagy földjükön átszállított árukat, éppúgy Ajtony is vámot vetett ki István királynak a Maroson lejövő tordai sószállítmányaira. A magyarok kereskedői között szép számmal voltak mohamedán khorezmi- ek és alánok, akik Kazáriában is kereskedők voltak. A bagdadi születésű Ma- szúdí egy adata tanúskodik erről. A 934. évi hadjárat alkalmával a túlerőben levő bizánci seregben az áttérített muzulmánokat is csatasorba állították. Erre a magyarok is összegyűjtötték a náluk élő és tartózkodó mohamedán kereskedőket, és ugyancsak őket állították a hadrend első soraiba, azt remélve, hogy egykori hittestvéreiket át tudják csábítani a magyarok oldalára. Tudjuk azt is, hogy Taksony fejedelem káliz kereskedőket telepített le pesti /Udvarhelyén. Épp az idegenek nagy száma miatt tehetjük fel, hogy a vásár napja, akárcsak Kazárországban, illetve a mohamedán világban, a péntek lehetett. (Folytatjuk) Dienes István Tisza István nagykovácsi kastélya Tisza István elsősorban geszti birtokán pihente ki a politikai élet fáradalmait, ám családjának Nagykovácsi községben is volt kastélya. Még a Wd/tóy-család építette a 19. század elején, a Wattayaktól került később a Tiszák birtokába. Az épületet körülölelő parkban 1737-ban épült kápolna állt. 1919-ben, a kommunista diktatúra idejében a Ti- sza-kastélyt is államosították. Nagykovácsi község direktóriuma 1919. július 27-én fejezte be az ott található tárgyak leltározását A község lakói azzal a kéréssel fordultak a megyei hatóságokhoz, engedélyezzék, hogy „az ágy és asztalneműeket, valamint a talált cukrot és szappant, a kocsikat és más gazdasági eszközöket s az egyszerűbb bútorokat közöttük”mz- szák szét. Túlzottan nagy értékek nem voltak a kastélyban, ba hihetünk a községi direktórium elnökének. A cukor „mintegy métermázsányi átázott kris- tálycukor”volt, a szappan — kb. 60—70 kilogramm- nyi — házi főzésű, és a „bútorok és fehérneműk közül is csak az egyszerű és régi tárgyak voltak itt, hol a család sohasem lakott, hanem csak ritkán és rövid ideig tartózkodott”, az. értékesebb tárgyak „Geszten vannak’'.A községi direktórium sürgős intézkedést kért felettes hatóságától, mert mindezek „a kőből épült, tehát nedves és hónapok óta lezárt helyiségekben megromlanak”. Pogány György juk e kecses edényben, hogy az északkeleti tájak szőlőkultúrája — a dunántúli római eredetű szőlőműveléssel szemben — a kazik: „KDNP-s polgármesterünk az összes középiskolákat (Sic!) visszaadatja az egyházaknak. Az iskolaközpontot kitelepítteti a szérűs- kerti laktanya helyére.” Nos — az MSZMP-s gyakorlattal rendelkező újságíró nem korrigált — az igazság az, hogy a meglévő kilenc középiskola mellett újra indult a diktatúra alatt erőszakosan megszüntetett Piarista Gimnázium — tizedik középiskolaként, színesítve ezzel a város középiskoláinak palettáját. Nem a polgármester adta (adatta) vissza, nem is a képviselő-testület — bár a végső szót kimondta —, hanem a parlament által megszavazott törvény biztosította a piaristák újraindulását. Kalla polgártársunk, úgy látszik, nagyon tájékozatlan, vagy nem tiszteli a törvényt. A városban közel húsz iskola működik, ebből kettő fog a Szérűskertbe települni. Az igen rossz körülmények között működő Vendéglátó- és Kereskedelmi Szakközépiskola alig várja a kiköltözést. Egyébként mindkét kikerülő iskola helyén oktatási intézmények működnek majd. Nos, az ilyen csúsztatások nekem nem szimpatikusak. Egyébként szívből gratulálok a Pest Megyei Hírlapnak a történelmi Pest—Pilis—Solt—Kiskun vármegye címerének alkalmazásához. Akárki találta ki, nagy ötlet volt, s ha egy ellenségét ezért megüti a guta, máris megérte. Engem is sokszor kerülget a guta, amikor a Duna- parti korlát rongálását, a szemetesedények felbontását, a bronz ereszcsatornák elrablását, élő fák kitörését tapasztalom, látom. Nos, ezek is szavaztak májusban? Már nem is olyan érthetetlen az eredmény. Én változatlanul a Pest
