Pest Megyei Hírlap, 1994. július (38. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-25 / 172. szám
É PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. JÚLIUS 25., HÉTFŐ 13 Ma még csak sajtóterror... * Négy esztendeje fölcsillant előttünk a remény, hogy kitörhetünk a rabságból, s megalapozhatunk egy olyan országot Európa szívében, amely boldog otthona lesz mindnyájunknak, ahol szabad és büszke magyarként élhetünk. Sajnos csupán cégérek, címerek, jelszavak és utcanevek változtak, de nem volt valódi fölszabadulás, nem jött el az igazság pillanata. Nem fogott össze a nemzet, nem lett társadalmi megegyezés, sem lelki újjászületés, de még gazdasági-szociális emelkedés sem. Egy „békés” háborúban élünk, egy alattomosan álcázott háborúban. (...) Csak bilincseinket cserélték ki, s egy másik barakkba tereltek őreink. A gulyáskommunizmus helyett a vadkapitalizmus karjába löktek, ám bográcsunkba már csak vörös lé kerül, mert a húst kilopták belőle. Egy öntelt, érzéketlen és kíméletlen társaság szabadult ránk. (...) Embertelen modelleket, liberális sokkterápiát próbálnak ki rajtunk, közben megszüntettek minden jogvédelmet. A kontraszelekcióval megcsúfolták és kiiktatták a természetes értékrendet, megbénították az alkotóerőt. Pénzügyi helyzetünk katasztrofális. Ha folytatódik a hitelek és kamatok törlesztése, akkor további forintleértékelések, bér- és nyugdíjbefagyasztások, jelentős áremelések, vágtató infláció és még keményebb népnyúzás várható. Közben eladják javainkat, kihúzzák alólunk a földet, idegen maffiákat hoznak a nyakunkra, s a szolgáikká tesznek, vagy munkátlan, nincstelen koldussá. Teljes már az erkölcsi és tudatos züllés, a szervezetlenség, a szellemi leépülés és a káosz. Ma még csak sajtóterror van, holnap már rendőrállam, végül nyílt erőszak lehet. Ez a választás nem egy derűlátó nemzet megfontolt ítélete, hanem egy magával meghasonlott, totálisan legyengített tömeg kollektív harakirije volt. Visz- szafordult a történelem kereke! Dühödt gyűlöletében ez a nép a kormány helyett önmagát büntette. (...) Önként föladta törékeny szabadságát, visszahozta a nemzet sírásóit, és visszabújt a börtönébe. A társadalom szétesett, a nemzet gerince összeroppant, beérett á népet félrevezetők vetése. Rosszabb aligha jöhet már, legfeljebb a nemlét, a temetők csöndje. Talán azok, akik korábban kedvezőbb feltételekkel (hitelfelvételek!) is csődbe vitték az országot, most a nehezebb körülmények között (adósságtörlesztés, recessszió, piaci válság) csodát művelhetnek? Ugyan már! Ha befejeződik hazánk kiárusítása, s már nem lesz mit eladni, akkor jön a teljes fizetésképtelenség, majd az összeomlás és az örökös kamatrabság. A 2/3-os többség miatt semmiféle jogi vagy alkotmányos korlát nem lesz a hatalom útjában. Az új elit még valószínű bukása ellenére is úgy beágyazhatja magát, hogy semmi esélye egy normális váltógazdálkodásnak, s csak tűz- zel-vassal lehet elsöpörni. Az előző kormány egyszerű többséggel, megfelelően kiépült apparátus nélkül, erős ellenzékkel, ellenséges szakszervezetekkel és sajtóval szemben indult. Az új kormány viszont 2/3-os többséggel, egy mindent behálózó, megizmosodott nómenklatúrával, gyenge és tehetetlen ellenzékkel, szakszervezeti összefonódásokkal és igen jelentős sajtótámogatással rendelkezik. Az okos a más kárán tanul, az ostoba a sajátján, ám az a nép, amely a sajátján sem tud, mert nem szűri le a múlt tanulságait, komoly veszélybe kerülhet. Az a kérdés, hogy lehett-e ezek után segíteni egy öngyilkos népen. Van-e még értelme a kilátástalan hadakozásnak egy lezüllesz- tett tömegért, amely elkeseredésében fölfalja tulajdon gyermekeit és jövőjét, s fütyül önnön érdekeire, megmaradására. Mentségére szóljon, hogy eny- nyi megpróbáltatás után a puszta léte is csodaszámba megy. (...) Lehet, hogy meg se hallgatnak, lehet, hogy eltaposnak bennünket, nekünk mégis hirdetnünk kell az igazságot, még a többség ellenére is. Mert aki lelkiismerete ellen cselekszik, az jellemtelen. Az igazság elnémítható, de legyőzhetetlen; viszont a hazugság, a könnyelműskö- dés, a kollektív elmebaj előbb-utóbb biztosan elbukik. A tömeg mindig hőst, prófétát, hivatott vezetőt keres; de gyakran nem érzi, hogy ilyen nép vezér .csak tulajdon méhéből születhet meg. Ezért legtöbbször gyáva filiszterek, hamis megváltók, idegen szekértolók előtt borul a földre. (...) Van-e ma egység? Sajnos van: egyesültünk a HISTÓRIA A honfoglaló magyarok (X.) Bőrtömlő alatt zuhanyoztak A X. századi Magyarországon, amelynek földjét a mainál sűrűbben szabdalták folyók, vízfolyások, erek, mocsarak — a településeket sűrű úthálózat és nagyobb hadiutak rendszere kötötte össze. A szegényebb falvak kunyhóinak csupán szalmával, giz-gazzal fedett s földdel is meghányt-nyeregtetői emelkedtek a föld színe fölé. E putrik kis mérete elárulja, hogy bennük egy- egy család élt. Az egyetlen helyiség egyik oldalába vágták vagy sarkában építették meg a kemencét, feledve a középen égő tűz ősi hagyományát, noha az még folyton égett, hiszen korai törvényeink arról intézkednek, hogy a tűz őrzői távol maradhatnak az egyébként oly szigorúan előírt miséről. Egy-egy házhoz legalább egy külső sütőkemence, de olykor több — füstölő-, aszaló-, szárító-, pörkölőkemence — is tartozott, valamint gabonásvermek' és az állatok téli tartására félig földbe ásott ólak. Egyes vidékeken faházak (Fonyód), sőt föld feletti építmények is lehettek. A házak közötti térés helyeken cserépüstök töredékei kerültek elő, amelyekben nyílt lángon főzhettek, szolgafára akasztva vagy vas háromlábra helyezve őket. A szabad tüzek Honfoglaló lovas egy része bizonyára nem is az ég alatt, hanem a szabad térségeken állított, dísztelen, szürke-barna nemezzel fedett sátrakban lobogott. Az idő megenyhülésétől kezdve a szűk, sötét, füstös kunyhók helyett a szellős, tágas sátrakban folyt az élet. A lakóalkalmatosságok nemegyszer területileg is elkülönülnek, s feltételezhetjük, hogy a tehetősebbek állandó lakásul szolgáló, árokkal köBúinó Attila rajza rített jurtáitól távolabb húzódott a település szegénysora, kisebb-nagyobb, olykor egészen nyomorúságos kunyhóival. A korai falvakban bonyolult sánc- és árokrendszer vonalai figyelhetők meg. Az egész települést övező, kapukkal szabdalt sáncvonulat mellett a hajlékok csoportján kívül eső árkolások nyomaiban a település környékén őrzött állatok karámjait, kaszálókat, kerteket védő árkok-sán- cok maradványait láthatjuk. Egészen más kép tárult az érkező szeme élé a rangosak szállásain. Messziről fénylettek, vagy a várba lépőt hirtelen vakították el a csontliszttel fehérített nemez sátorbevonatok, amelyek csoportjából méretével, központos elhelyezésével is kivált a vezéri sátorpalota. A tetőkarika peremét, a boltozatos fedél alsó szegélyét és a bejáratot fedő nemezta- karót színpompás rátétdíszek borították. Belsejét brokátok, szőnyegek bélelték, díszesen faragott kereveteit, zsámolyait finoman kikészített bőrök, prémek tették puhává. Előkelő vendég fogadásakor az ajtó szegletében álló padokon italokkal telt arany-ezüst korsók, serlegek sorakoztak. A jurta közepén lobogó tűz füstjét rászórt illatos növények tették kellemessé. Berendezésükhöz tisztasági felszerelés is tartozott, egy megemelt, csappal ellátott, vízzel telített bőrtömlő, amely alá állva az út porát lemoshatták magukról. A- magyarok ezt csorgónak hívták, nevét Konsztantinosz Porphüro- gennétosz császár ceremóni- ás könyve örökítette ránk (cserga), hiszen a hadba szállt bizánci császár számára is a magyarok előkelőiszakadék felé rohanásban! De korántsem egyesültünk a nemzettestvéri sze- retetben, a hazánkért vérüket ontó hőseink követésében, a magyar élet és fejlődés szolgálatában. A siker összeköt, a sikertelenség szétválaszt; ezért sikerélményekre lenne szükségünk. Ezek viszont összefogás nélkül elérhetetlenek. Ebben nem segíthet sem a szocializmus, sem a „liberalizmus”, sem más ordas eszmék. A hatalom csupán eszköz lehet a cselekvéshez, a haza és a nemzet üdvére végzett országépítéshez. (...) Meg kell tisztulnunk külső és belső árulóinktól. Céltudatos, kitartó,- fegyelmezett és túlzásoktól mentes politikára lesz szükségünk, hogy bajainkat orvosolhassuk. Siklósi András Szeged Most kezdik felfedezni Tisztelt Szerkesztőség! Bár lapjuk fölött már megkongatták a vészharangot, én úgy látom, hogy — legalábbis Pesten — most kezdik felfedezni az újságot. Ha az ember keresi, az a válasz: „Hja, csak egy (öt, tíz) példányt kapunk belőle, mert ellenzéki lap.” Gondolom, előzőleg azért nem kaptak többet, mert kormánypártinak címkézték. Szerettem volna előfizetni rá vagy egy hónapja, az újságkihordónál, de azt mondta, nem lehet, mert megszűnik. Nyilván ezt az információt kapta a központtól. A Pest megyei önkormányzat ezzel a címermegvonással nagyon jó propagandát csinált a Hírlapnak. Tudtommal az uralkodóknak címeradományozási joguk van, de hogy címermegvonási joga legyen egy uralkodó pártcsoportosulásnak, arról még nem hallott a heraldika. Hármas halmon lépdel egy „oroszlán”... Vicoék bizonyára előre le,- rakták a hűségesküt, ezért nyerték el a címerviselés jogát (...) Ha a megye fura urai nem akarnák megfojtani a Pest Megyei Hírlapot, mi, pestiek nem is tudtuk volna meg, milyen kitűnő írásokat olvashatunk benne. Amíg egy Benedek Istvánt, egy Dienes Istvánt sikerült megnyerniük közreműködőknek, addig a Pest megyei és budapesti olvasók büszkék lehetnek erre a kis lapra. Várady Erzsébet Budapest nek e fürdőalkalmatosságát rendezték be táborában. A szálláshely határain őrök váltották egymást, és az érkező idegen lováról már a külső őrhelynél leszállni kényszerült. A jószándékú érkező fegyvereit itt önként letette, ruháját, felszerelését át is vizsgálták, s felszerszá- mozott lovát megőrzésre átadva gyalogosan folytatta útját a vezér sátráig. A sátrak közt láthatta a kelmékkel, prémekkel, nemesfémekkel, ékszerekkel megrakott, vagyont őrző kocsik sorát, a táborhely urának póznára tűzött jelvényét és a központi sátor körül a zászlókat, amelyek rangot jelöltek, s számuk eszerint nőtt, egészen a fejedelem hét zászlajáig. (Folytatjuk) Dienes István Országbírói vizsgálat Az orszáegbírói méltóság a 12. században függetlenedett a nádori tisztségtől, jogkörét az 1222. évi Aranybulla szabályozta. Kezdetben csupán arra volt joga, hogy a királyi kúriában ítélkezzen, csakhamar azonban illetékessége bárhol és bárkire kiter- ejdt az országban, így ténylegesen — nevének megfelelően — az ország bírája lett. Egyik leghíresebb országbíró Szepesi Jakab volt, aki a 14. században két alkalommal is viselte a méltóság terheit. Köznemesi családból származott, „Szinte a modern kori hivatali pályákra emlékeztető' karrierjét kiváló személyi képességeinek” — és előnyös házasságának — köszönhette — jellemzi Bertényi Iván. Szepesi Jakab országbíró Visegrádon 1379. július 25-én vizsgálat lefolytatására utasította Pest vármegye hatóságait. Tamás fia Egyed és Lőrinc fia Mihály ugyanis panasszal fordult hozzá, mert „ványi rétjükről Mezőlaki Zámbó Miklós némedi officiátis (uradalmi hivatalnok) és népei a szénát elvitték, ványi házukat megtámadták”, több emberüket meg akarták ölni, „sőt Katalin nevű szolgálót meg is verték”. Pest vármegye Szepesi Jakab utasításának megfelelően. Harkányi Péter szolgabíró által kivizsgáltatta azt — a maga korában egyébként meglehetősen gyakori — ügyet, melyről augusztus elején jelentést készített. A nyomozás „igazolta Tamás fia Egyed és Lőrinc fia Mihály panaszát” Miklós officiális és emberei hatalmaskodásáról. Pogány György
