Pest Megyei Hírlap, 1994. július (38. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-02 / 153. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP SZŰKEBB HAZÁNK 1994. JÚLIUS 2., SZOMBAT 5 Hosszú távú kiszámíthatóságot Walesbe utazhatnak a ceglédiek? A magyarországi cigányok elvárásai Hazánk legnagyobb létszámú, több mint egymillió lelket számláló nemzeti kisebbsége a cigányság. Elsősorban Borsod és Szabolcs megyében élnek tömörebb közösségekben, de — tudjuk — megélhetést találtak megyénk több részén. Az elmúlt évtizedekben jóformán nem fejtettek ki semmilyen politikai tevékenységet, s a rendszerváltás mintha kissé meglepetésszerűen érte volna őket. Közös érdekeik képviselését illetően a mai napig sem sikerült soraikat rendezni, s ez abból is látszik, hogy nem kevesebb, mint 220 szervezetük van. A Független Országos Cigány Szervezetet országos tömörülésként jegyezték be, s Makai István elnök szerint valamivel több mint ezer rendes tagjuk van. Az új Parlament, illetve kormány iránti elvárásukat két pontban határozta meg. Szerinte ugyanis mindenekelőtt az oktatásra és a foglalkoztatásra kellene az eddigieknél sokkal nagyobb figyelmet fordítani. Emellett azt remélik, hogy az új ösz- szetételű országvezetés a kisebbségi kérdésekben hosz- szú távon is kiszámítható politikát folytat. — Olyan jogi garanciákra van szükség, amelyek a későbbiekben vázát képezhetik a nemzeti kisebbségek oktatási és foglalkoztatási politikájának — mondta többek között Makai István. — Amíg azonban ezek a garanciák működni kezdenek, létre kellene hozni egy olyan szociális hálót, amely lehetővé teszi a cigányság számára a létfenntartást. Azt sem lenne szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a nemzetiségek közül talán a cigányság az egyetlen, amely jóformán semmilyen politizálási gyakorlattal sem rendelkezik. Kétségtelen tehát, hogy igényli a társadalom — és természetesen a kormányzat — ilyen vonatkozású toleranciáját, hiszen huzamosabb időre van szükség az élet minden terén való integrálódásra. A velünk szemben tanúsítandó türelem hosz- szú távon mindenképpen eredményre fog vezetni. Azzal is tisztába kell lenni, hogy a cigányságnak az általános társadalmi életbe való bekapcsolódására a maga erejéből nincs lehetősége, tehát ezen a téren is segítséget, megértést remélünk — mondta Makai István. B. M. Aláírta — mennie kellett Gyivi kontra „Fészek” (Folytatás az 1. oldalról) A „Fészek” elnökeként negyventagú nevelőszülői közösséget fog össze. Azokat, akik az egyesületben mint érdekvédelmi szervezetben látják azt a biztos hátteret, melynek segítségével kiállhatnak igazukért, felléphetnek neveltjeik és maguk képviseletében. Ezt teszik majd Vincze Dezsőné nevelőszülői felügyelő ügyében is, akinek munkaviszonyát június 17-ei hatállyal szüntette meg Soós Jánosné azzal az indokkal, hogy Vinczéné az intézet vezetésével, alapvető érdekeivel konokul szembehelyezkedett, a Pest Megyei Hírlapban nyilvánosságra hozott olyan adatokat, amelyekkel kapcsolatban előzőleg nem kérte ki engedélyét. (Vincze Dezsőné ominózus nyilatkozatában csupán azokat az adatokat említette meg, amit mindenki tud: négyszázmillió forintos hitelt vett fel a Pest Megyei Önkormányzat a veresegyházi gyermekliget felépítésére, ahol 150 gyermeket helyeznek majd el. Igaz, azt is elmondta, hogy a 400 millió feléből olyan gyermekvédelmet lehetne teremteni a megyében, amelynek az egész ország csodájára járna.) A felmentés tényét Soós Jánosné a Pest megyei nevelőszülők június 21-ei pomá- zi értekezletén jelentette be, amelyen Remete Katalin is szót kért, s el szerette volna mondani: valójában miért kellett Vincze Dezsőnének távoznia. Azonban erre nem kerülhetett sor, mert a megbízott igazgató beléfoj- totta a szót. — Valamennyien tisztában vagyunk azzal, hogy Vinczénének — aki nagy tapasztalatokkal rendelkező szakember, hiszen közel 15 éven keresztül viselte szívén a gyermekek sorsát Érden, Százhalombattán és a főváros két kerületében — elsősorban azért mondtak fel, mert ez év áprilisában a „Fészek” nevében aláírt egy tiltakozást és javaslatot a Veresegyházon létesülő gyermekotthonnal kapcsolatban, amelyben megkérdőjeleztük a leendő intézmény létjogosultságát — mutat rá a felmentés valós okára Remete Katalin. — Soós Jánosné felmondással torolta meg ezt a tettet, pedig Vincze Dezsőné nem egyedüli véleményét fogalmazta meg a levélben, hanem az egész egyesület álláspontját továbbította. Sajnos elkövettük azt a hibát, hogy Vinczéné mint a „Fészek” titkára látta el kézjegyével a levelet, bár felhívtam a figyelmét arra, hogy jobb lenne, ha elnökként én imám alá. Erre azt mondta: ennek a jó szándékú, szakmai indokokra támaszkodó tiltakozásnak következményei lesznek. Csak nem azt akarod, hogy elvegyék tőled a gyerekeket, az életed értelmét? — kérdezte. Jóslata bevált — tárja szét a kezét szomorúan Remete Katalin —, vajon ki lesz a következő...? Klug Miklós Fiára szállt mestersége Huber István nagykőrösi kőfaragó (képünk baloldalán) immár negyedszázada szolgál az örökkévalóságnak. Sírkövekbe, emlékművekbe jegyzi lakóhelye történelmét. A köztiszteletben álló mesterember emellett sokat fáradozik a helyi iparostársadalom boldogulásáért, több év óta az Ipartestület elnöki feladatait látja el. Családjában is apáról fiúra szállt a szakma, keze alatt Csaba fia (jobboldalt) tanulta ki a kőfaragás nehéz mesterségét. Varga Irén felvétele Le a kalappal előttük A minap a csehországi Hradec Kralovéban rendezték meg a Játék Határok Nélkül nemzetközi vetélkedőt, amelyen kilenc csapat versengett. A ceglédiek elképesztő hajrával győztek — nyolcvanhat pontot szereztek. Mintegy négy és fél hónappal ezelőtt hetvenketten jelezték — tudtuk meg Veres Attilától, az együttes vezetőjétől —, hogy szeretnének a csapat tagjai lenni. Közülük tíz-tíz lány és fiú dolgozott keményen az általános felkészülés időszakában. A kéthetenként megtartott felmérő versenyeken rangsorolták a játékosokat. Június elején dőlt el véglegesen, hogy ki lesz az a négy-négy fiatal, aki Ceglédet és Magyarországot képviselheti a rangos megmérettetésen. Először a csapatkapitány ismerhette meg, hogy mi lesz az a tíz feladat, amelyben az együttesek tagjai bizonyíthatják rátermettségüket, ügyességüket. A következő nap varrással, barkácsolással és persze gyakorlással telt el. A vezetők és a játékosok egy pionírparkban próbáltak a maguk készítette eszközökkel. A rangos vetélkedőt egy labdarúgó-stadionban rendezték meg. Mintegy hatnyolcezren szurkolták végig a fordulatokban bővelkedő küzdelemsorozatot. Valójában a versenyzők dolgát az nehezítette meg igazán, hogy mindent jelmezben kellett elvégezni. Például hetvenes méretű szivacs- cipőben, ami csúszott, és igencsak akadályozta a mozgást. A próbajátékok alapján a közvélemény és a sajtó a házigazda cseheket és a magyarokat tartotta esélyesnek. Nos, ez annyira lebénította a ceglédieket, hogy négy feladat után a nem éppen dicső nyolcadik (utolsó előtti) helyen kullogtak. Egy-két lány el is sírta magát, a fiúk elsápadtak. Már- már pánikhangulat tört ki a csapatban. Annál is inkább, mert az élmezőnyben lévők húsz-huszonkét ponttal vezettek. S ekkor a csapatkapitány és két kollégája, Süli Aladár és Németh Lajos igyekezett lelket verni az elkedvetlenedett társaságba. Az ötödik számban fordult a kocka, Fábián Tünde és Laki Zsuzsa nagy előnynyel nyert. S elhangzott a jelszó: még nem vesztettünk el semmit. Ezt érezhette a maroknyi ceglédi szurkoló- tábor -— harmincan-negyve- nen lehettek —, amely remek hangulatot csinált és az élre hajtotta a magyarokat. Az utolsó fordulóban pattanásig feszültek az idegek, hogy vajon sikerül-e megőrizni az első helyet. Aztán amikor a magyar tévések integettek, hogy a ceglédiek győztek, elszabadult a pokol: mindenki a ceglédieket ünnepelte. Tizenegy tévéállomás csak velük foglalkozott. Tűzijáték volt a tiszteletükre. S ereklyeként kérték el svájci, olasz, máltai, portugál versenyzők a másokéhoz képest talán kevésbé tetszetős magyar melegítőket, pólókat. — De szép volt ceglédinek és magyarnak lenni — vélekedett a kapitány. Végezetül’Veres Attila elmondta, eddig öt magyar csapat versengett, s közülük a ceglédiek szerepeltek a legjobban. Még öt másik együttesnek van lehetősége arra, hogy megelőzze őket. A nagy ,rivális” a pécsi gárda. Jó lenne eljutni a walesi döntőbe — emiatt izgulhat a város. Ám, ha a szerencse nem a ceglédieknek kedvez, akkor sincs semmi ok a keser- gésre. Le a kalappal a csapat: Fábián Tünde, Hegedűs Ildikó, Laki Zsuzsanna, Magyar Csilla, Arany Zsolt, Klemenc Ferenc, Krekács László, .Takács Sándor, (valamint az edzők): Veres Attila, Süli Aladár és Németh Lajos előtt. F. F. A buszforduló már megépült Solymár-Kerekhegy jobb közlekedést akar Solymár-Kerekhegy bár közigazgatásilag Solymár községhez tartozik, a sajátos terepviszonyok miatt el van zárva a külvilágtól. A telepet erdők és szakadékok veszik körül. A kint lakók, illetve a víkendház-tulajdono- sok évek óta hiába várják, hogy a Budaligetig közlekedő 157-es kék busz útvonalát a BKV legalább egyetlen megállóval meghosszabbítsa. A kerekhegyieknek azt ígérték, hogy akkor lesz busz, ha megépítik a telepen az új buszfordulót. Ehhez az ott élők háztartásonként öt ezer forinttal járultak hozzá. A solymári önkormányzatnak pedig öt és fél millió forintjába kerjilt ezen útvonal kiépítése. Ám a BKV — úgy tűnik — ezek után sem lép. Az emberek várnak, reménykednek... — Sokan vagyunk nyugdíjasok, idős emberek, akik már egyre nehezebben bírjuk a ki- és bejárást. A 157-es busz jelenlegi végállomásától mintegy másfél kilométernyire van a telkünk. Tavasszal naponta jártunk ki veteményezni, locsolni. Vannak persze olyanok, akiknek van autójuk, de mégsem tudnak „megosztozni” rajta. A szomszédunkban élő házaspár férfitagja például váltott műszakban, az asszony egy műszakban dolgozik. Már az is nagy segítség volna, ha legalább lenne öt-hat járat naponta, amelyek megtennék ezt a távolságot. Tudnánk a menetrendet és alkalmazkodnánk hozzá — reménykedik V. Lász- lóné. A kint élők és a víkend- ház-tulajdonosok úgy tudták, hogy május elsejétől, majd később úgy hallották, hogy július elsejétől jár ki a busz. Mindez csak szóbeszéd volt. — Mintegy négyszázan élnek kint Kerekhegyen — tudtuk meg Dercsényi Pétertől, Solymár polgármesterétől. — Ä telkek, a víkend- házak folyamatosan cserélődnek, átalakulnak lakóépületekké. Sok a bejáró. Közbiztonsági okokból is igen indokolt volna a busz útvonalának a meghosszabbítása, hiszen tudjuk, hogy fiatal lányok és gyerekek gyakran egyedül vágnak át az erdőn. A gyerekek többnyire Máriaremetére vagy Hidegkútra járnak iskolába, Solymár felé nincs közúti összeköttetés. Nagyon szeretnénk már elintézni ezt az ügyet — jegyzi meg a polgármester. Az üzemeltetési teljesítmény-többlet, melyet a BKV-nak az igények szerint nyújtania kellene, csak alig 40 kilométer lenne naponta. Az önkormányzat annak idején megállapodott a BKV- val: ha a technikai feltételeket a község biztosítja, nem zárkóznak el a kérés elől. A feltételek már adottak, hiszen az erdőn átvezető, igen jó minőségű aszfaltút elkészült, és az újonnan kialakított buszforduló is megfelelőbb a mostaninál. Am a BKV illetékesei között vannak olyanok, akik azt vallják, hogy az agglomerációs települések önkormányzatainak jelentős összegekkel kellene hozzájárulniuk a vállalat üzemeltetési költségeihez. (Annak ellenére, hogy a BKV a főváros határát átlépő buszokon amúgy is többletviteldíjat számol fel.) A községi önkormányzatoknak azonban erre nincs elegendő anyagi forrása. Míg a BKV ez évi költségvetési kerete 25 milliárd forint, Solymárnak „csak” 250 millió forint áll a rendelkezésére. — Szeretnénk ezt az egy megállót kiharcolni, és végre megoldani a kerekhegyiek problémáját — hangsúlyozta a polgármester. (A további fejleményekre lapunkban még visszatérünk.) (t. á.)
