Pest Megyei Hírlap, 1994. július (38. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-13 / 162. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP GAZDASAG 1994. JUUUS 13., SZERDA Nem csak magyarországi németeknek Náluk a kárpótlási jegy a másfélszeresét éri Lapunk egyik év eleji számában beszámoltunk az új Magyarországi Német Vagyonkezelő és Kereskedelmi Részvénytársaság alapításának tervéről és céljairól. Az rt. azóta 160 alapító taggal és 42 millió forint értékű alaptőkével megalakult, és gyakorlatilag május elejétől megkezdte működését. Az eltelt két és fél hónap eredményeiről és gondjairól kérdeztük dr. Laubál László vezérigazgatót fővárosi irodájában. — Kárpótlási jegyek gyűjtésével, illetve befektetésével foglalkoznak. Hogyan történik ez, fogadnak-e az rt. megalakulása után is kárpótlási jegyeket és milyen feltételekkel? Csatlakozás kárpótlási jeggyel — Eddig elsősorban magyarországi és külföldön élő német származású kárpótoltak keresték fel cégünket, hiszen nevünkben is a magyar- országi német elnevezés szerepel. Alapító tagjaink is „sváb”, azaz magyarországi német kárpótoltak, akik később kapták meg jegyeiket, és örömmel csatlakoztak egy olyan részvénytársasághoz, amely érdekeit szolgálja, értük jött. létre, pontosabban ők maguk hozták létre. Ez persze nem jelenti azt, hogy más kárpótoltakat ne fogadnánk szívesen. Természetesen megalakulásunk után is várjuk a csatlakozni kívánó jegytulajdonosokat, sőt magunk is szervezünk előadásokkal egybekötött jegybegyűjtő utakat vidéken, ahol tájékoztatjuk az érdeklődőket céljainkról, terveinkről és helyben átvesszük a kárpótlási jegyeket. Ez a vidéki embereknek nagy könnyebbség, hiszen nem kell jegyeiket értéklevélben feladni, vagy személyesen a távolból Budapestre utazni az átadás céljából. A feltételek a később csatlakozók számára is ugyanazok, mint az alapítóké, százötven százalék névértéken vesszük át a jegyeket, nem számítunk fel kezelési költséget sem. A később csatlakozók éppúgy részvényeseink lesznek a tőkeemelés után, ami terveink szerint 1996-ban következik be. Örömmel mondhatom, hogy alapítótőkénket e rövid idő alatt megkétszereztük. Számítanak a polgármesterekre — Milyen szervezeti keretek között működnek, és kapnak-e segítséget valamely intézménybó'l, szervezetből? — Részvénytársaságunkat az alapítók által megválasztott ötfős igazgatóság irányítja, a feliigyeló'bizottság segíti munkánkat. Igazgatóságunk havonta, de szükség szerint gyakrabban is tart megbeszéléseket, üzleti ügyekben közösen döntünk. Kis létszámmal és takarosán működtetjük irodánkat, s elmondhatom, hogy minden feladatot, mely együttműködésünkkel kapcsolatos, magunk látunk el a közös ügy érdekében. Számla- vezető bankunk a Westdeutsche Landesbank Hungária Rt., begyűjtött kárpótlá- sijegy-állományunkat a West Lb Investment őrzi és kezeli. Konkrét támogatást a magyarországi németek által lakott települések polgár- mestereitől várunk, akiket tájékoztattunk tevékenységünkről, de sajnos még nagyon kevés községből kaptunk pozitív választ. Ahol azonban igényt tartanak jegybegyűjtő utakra, szívesen elmegyünk. Jártunk már Pécsett, Szekszárdon, Baján, hogy csak a nagyobb városokat említsem. Ezek az utak igen szép eredménnyel jártak. — Mostanában sokat olvashatunk a kárpótlási jegyekkel kapcsolatos befektetési, felhasználhatósági gondokról. Mi erről a véleménye és milyen tapasztalatai vannak e téren? Megfogadják az ügyfél tanácsát — Ez valóban nem köny- nyű feladat, ha a kárpótlási jegyek tőzsdei árfolyamát nézzük. Főleg azért nem, mert az üzleti életben szinte kizárólag olyan kárpótlási jegyekkel lehet lépni, melyek mellett ott van az eredeti határozat a kárpótlási hivataltól és az igazolás a Budapesti Értékpapír- és Befektetési Rt.-től a jegyek átadásáról. Ez azt jelenti, hogy csak az eredeti kárpótolt jegyeit vehetjük át, illetve, ha megbízó hozza el, akkor is csak az eredeti kedvezményezett nevén szerepelhetnek a jegyek. Sokan nehezményezik ezt, hiszen több idős embert sok esetben 80 éven felüliek, szívesen ajándékoznák jegyeiket gyermeküknek, unokájuknak, mert ők maguk már nem tudnak mit kezdeni vele. Ez nagyban megnehezíti munkánkat, s bizonyára a többi hasonló munkát végző cég tevékenységét is. — Mondjon néhány szót eredményeikről. — Üzleti titkot természetesen nem árulhatok el, de annyit mondhatok, hogy minden erőnkkel jó befektetésre törekszünk, hiszen kisbefektetők pénzéről és bizalmáról van szó. Elsősorban a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari .területen igyek- szük üzleti lehetőséget találni, s ügyfeleinktől is szívesen fogadunk el ötleteket, javaslatokat, hiszen a legtöbbjük vidéken él, így maga is mezőgazdaságban érdekelt. Az ÁVÜ által privatizált vállalatokban is szeretnénk tulajdont szerezni, már amennyire ez kárpótlási jegyekkel lehetséges. — A csatlakozás feltételeiről már hallottunk, de hol érdeklődhetnek a leendő ügyfelek? — Irodánk Zuglóban, az Erzsébet királyné útján működik, ahol szívesen fogadjuk azokat, akik kárpótlási jegyeiket nálunk szeretnék elhelyezni. Brókercégünk, a West LB Investment Rt. is átveszi részünkre a kárpótlási jegyeket. Minden érdeklődőt leendő részvényesünknek tekintünk, és szívesen tájékoztatjuk személyesen vagy levélben. M. Á, G. Forintos hírek 18 dollár fölé szökött kedden a kőolaj világpiaci ára arra a hírre, hogy egyre terebélyesedik a nigériai olajipari dolgozók sztrájkja. Ez akár azzal is járhat, hogy megszűnik az afrikai állam olajexportja. Az Állami Vagyonkezelő Rt. megkezdi az ózdi reorganizációban részt vevő cégek azon vagyontárgyainak kivásárlását, amelyek szükségesek lesznek a kohászat további működtetéséhez, illetve alapját képezik a tervezett reorganizációjának. A kivásárlásról szóló szerződést tegnap Budapesten kötötte meg az ÁV Rt. és a felszámolást végző Co-Ne- xus Rt. Bulgáriában az év első hat hónapjában 59,4 százalékos volt az infláció. A hivatalos adatok szerint júniusban 4,1 százalékos volt a pénzromlás. A legalacsonyabb inflációs rátát januárra, a legmagasabbat pedig áprilisra mutatták ki 3,8 és 21,7 százalékban. Megszépült a Nagyvásárcsarnok Kíviil-belül megszépülve várja vásárlóit a budapesti Nagyvásárcsarnok. Az épület helyreállítási munkálatai során a hasznos alapterületet megduplázva 24 ezer négyzetméternyi árusítóhelyet és üzlet- helyiséget alakítottak ki. A négymilliárd forintos rekonstrukció keretében a csarnok közelében is korhű utcabútorokat helyeztek el, s a tervek között szerepel, hogy mélygarázst építsenek a csarnok alá Talum Attila felvételei