Pest Megyei Hírlap, 1994. július (38. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-13 / 162. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1994. JULIUS 13., SZERDA Lift szállítja a mélyből Kim ír Szén balzsamozva Dél-koreai illetékesek úgy tudják, hogy a múlt pénteken elhunyt Kim ír Szén holttestét be fogják balzsamozni, és lehetővé fogják ténni, hogy az emberek a jövőben is kifejezhessék tiszteletüket volt vezérüknek. Meg nem erősített jelentések szerint a phenjani vezetés Kim ír Szén halála után különleges üvegkoporsót rendelt Japántól. A holttestet gondos kezelés és balzsamozás után ebbe a koporsóba helyezik majd. Akárcsak Mao, Lenin vagy Sztálin holttestét, Kim ír Szent is megtekinthetik majd az emberek. Az üvegkoporsót egy harminc méterrel a föld alatt lévő helyiségben fogják tárolni, s onnan bizonyos időközönként lifttel emelik majd a felszínre. Alkotmánybírósági döntés Akciózhat a Bundeswehr A német alkotmánybíróság tegnap kihirdetett állásfoglalásában úgy értelmezte a német alaptörvényt, hogy a Bundeswehr részvétele NATO-ha- tárokon kívüli NATO- és ENSZ-missziókban nem ütközik az alkotmányba, ám minden alkalommal megkívánja a képviselőház, a Bundestag hozzájárulását. A törvényhozás egyszerű többséggel dönt a kérdésről. Az alkotmánybíróságnál a szociáldemokraták emeltek panaszt. Véleményük szerint ugyanis a szövetségi kormány már eddig is megsértette az alkotmányt azzal, hogy engedélyezte a Bundeswehr részvételét katonai cselekményeket sem kizáró akciókban, például az adriai őrjáratban, a Balkán körzetében AWACS- gépekkel végzett felderítő repülésekben, illetve Szomáliában. Nem vagyok egyedül, sokan félünk. Nemcsak nálunk, más országokban is, elsősorban Marx Károly miatt. Emlékezetes írása, miszerint kísértet járja be Európát, a kommunizmus kísértete... számos helyen megjelent, és sajnos nyomok nélkül sehonnan nem távozott. A nálunk hagyott örökségét, a félelmet, a szenvedést, a kiszolgáltatottságot, a megaláztatást még nem hevertük ki, hosszú idő kell, hogy emlékeitől megszabaduljunk. Ha minden úgy történt volna... ahogyan hittünk, ahogyan fellélegeztünk, ahogyan teljes értékű polgárnak érezhettük magunkat a négyesztendős pünkösdi királyság ideje alatt, és még sok sok ha! Ám azóta ismét fordult az élet, és nem rémálmok, de valóságos baljelek szorongatják az embereket, elsősorban azokat, akik látnak, gondolkodnak, következtetnek és félnek. Mitől? Ne haragudjon a kedves olvasó, de hadd mondhassam el félelmeimet, aztán ítélje meg, igazam van vagy nincs. Csak a tényekre szorítkozom. Az elektronikus sajtó is beszámolt arról, hogy az új kormány leendő miniszterei meglátogatták Hajdú-Bihar megyét az aratás idejében. Megfordultak többek között Balmazújvároson is, ahol találkoztak a vezetőkkel. Gál Zoltán, a tisztelt ház elnöke még a búzamezőben is megfordult, bizonyosság a róla készített felvétel, amely az írott sajtó hasábjain is napvilágot látott. Nem volna semmi gond, ha két apróság nem zavarná meg az embert. Egyik, hogy a balmazújvárosi látogatás alkalmából egyetlen jelenlévő politikus (a sajtó tudósításai alapján írom) egy árva szóval sem emlékezett meg Veres Péterről, aki korunk, századunk egyik legműveltebb, legnagyobb látókörrel megáldott személyisége, írója volt Magyarországnak. Akit Paraszti jövendő című könyvéért hallgattatott el esztendőkre a Rákosi-éra, amikor ez a paraszti jövendő minden kényszerkolhozosítás ellenére most időszerűbb lett, mint valaha volt. Veres Péter a szó nemes értelmében közösségi ember volt. A paraszti jövendőt kristálytisztán abban látta, hogy egyszerre, a földosztás után, valami soha nem tapasztalt egyéni alkotó törekvés bontakozik ki a magyar parasztságban, és ebben rejlik a jövendő. Valami elismerő szót joggal elvártunk volna azoktól, akik éppen az író szülővárosát tisztelték meg látogatásukkal. Főként Rákosi, de Kádár alatt is éppen csak megtűrt ember volt a „mindig ellenkező, divatjamúlt paraszt”. A másik apróság, hogy valamikor Magyarországon az első kinagyított, s legnagyobb példányszámban kiragasztott és sokszorosított fotó „Rákosi Mátyás a búzatáblában” címmel terjesztőBill Clinton történelmi beszéde Berlinben Amerika az oldalatokon áll (Folytatás az 1. oldalról) Ronald Reagan 1987-ben még a Brandenburgi kapu nyugati oldalán állva szólította fel Mihail Gorbacso- vot, hogy romboltassa le a berlini falat. Szintén emlékezetes elnöki beszéd volt az 1963-as, amikor John F. Kennedy a berlin—schöne- bergi városháza előtt németül jelentette ki, hogy „berlini vagyok”, arra híva fel a figyelmet, hogy a Nyugat nem fogja magára hagyni a fallal körülvett Nyugat-Ber- lint, mintegy a nyugati értékek megtestesítőjét Kelet- Európába beékelődve. Clinton beszédét amerikai körök már előre „történelminek” minősítették, mondván: az elnök Keletre fog tekinteni, abba az irányba, ahova a nyugati jólétnek át kell terjednie. Az amerikai elnök szerint „az új jövő formát ölt; mindazok növekvő számában, akik a demokrácia közös nyelvét beszélik; Nyu- gat-Európa, az Egyesült Államok és partnereink növekvő gazdaságában;a gazdasági reformok, a demokrácia és a szabadság fejlődésében mindazon országokban, amelyek nem voltak szabadok; a NATO békepartnerségében, amelynek keretében 21 nemzet működik együtt katonailag, s vállalt kötelezettséget a határok kölcsönös tiszteletben tartására. Mindenkinek, aki erre a jövőre törekszik, mondom...: Amerika most és mindörökre az oldalatokon áll.” Clinton ez utóbbi mondata németül szintén elhangzott. A beszéd előtt Kohl, Clinton és a brüsszeli bizottsági elnök, Jacques Delors hármas berlini találkozóján az Európai Unió és az USA közös munkacsoport felállításában állapodott meg a közép- és kelet-európai reformok még erőteljesebb támogatására. Az amerikai elnök Bonnban, s már az európai út előtt is, vezető szerepre ösztönözte Németországot, s félreérthetetlenül jelezte: az Egyesült Államok Németországot tartja első számú partnerének, mindenekelőtt Kelet-Európa-politikájában, mert az új kihívások Németországtól keletre jelentkeznek, s mint — megfigyelők megállapították — Németország a rá közvetlenül leselkedő veszélyek, bizonyos jóvátételi kényszer, de gazdasági ereje folytán is, hajlik a cselekvésre. Német részről a szerepfelkínálásra visszafogottan reagáltak, már csak a britekre és a franciákra való tekintettel is. A közép- és kelet-európai reformok fokozottabb támogatására hivatott EU—amerikai munkacsoportról Clinton berlini sajtóértekezletén azt mondta, hogy az Európa keleti térségének szánt segítséget az eddigieknél jobban akarják koordinálni. Az amerikai elnök keddi hazautazása előtt számos programot bonyolított le, ellátogatott a kelet-berlini zsinagógába és a Berlintől búcsúzó amerikai katonákhoz is. A nagyvilág hírei Jé A brit kormány már megadta hozzájárulását és most a magyar parlament engedélyétől függ, hogy a magyar és a brit katonai szakértők megkezdhessék a szeptemberre magyar területre tervezett magyar—brit gyakorlat előkészítését. Jé Ratko Mladic tábornok, a boszniai szerb erők parancsnoka hajlandóságot mutatott arra, hogy véget vessen az orvlövészek akcióinak a szarajevói övezetben. Jé Kim ír Szén északkoreai vezető halála után sem a dél-koreai csapatokat, sem a Dél- Koreában állomásozó amerikai csapatokat nem helyezték riadókészültségbe, nehogy bármiképpen ingereljék Phenjant — közölte Winston Lord amerikai külügyminiszterhelyettes. VÉLEMÉNY Félek a kísértetektől dött. Az, hogy a parasztemberek véleménye így summá- zódott: no, ez is először járt a búzaföldön, mert mint egy rossz kupec, úgy tartja a kezében a kalászt. Azt sem felejtik el sokan, hogy ilyen népszerűsítésekkel aposztrofálták Rákosit „édesapának”, amiről ismét csak meg volt a véleménye a gondolkodó embereknek. Ez az emlék a sajtó friss, ízléstelen, talpnyaló sorait idézteti az emberrel. Két bekezdést idézek a Vasárnapi Hírek július 10-ei számából: „A mindenki Árpi bácsija, a nemzet nagyapója kép mögött az önállóságára kényes, a határozott akaratú politikus rejtezik. Megtapasztalhatta ezt már Antall József is, s most megjött a jelzés a Horn—Kuncze kabinet címére is: hiába kötnek a győztes pártok vezetői egymás között vagy a legyőzött ellenféllel bármiféle paktumokat, arra nem számíthatnak, hogy az államelnök szó nélkül és soron kívül ráteszi megállapodásukra a szentesítő pecsétet. A felmentések aláírásának időleges megtagadása azt is jelezte, hogy Göncz Árpádnak önálló véleménye van a történtekről, s annak kifejtésére saját belátása szerint igényt is tart.” Nem kívánok a tartalmi résszel foglalkozni, mindösz- sze annyit jegyeznék meg, „ilyen védelemre” azt hiszem nincs szüksége az államelnöknek. De „a mindenki Árpi bácsija, a nemzet nagyapója” kifejezések szorongva idézik azt a múltat, amikor ilyen találó, a személyi kultuszt szolgáló kifejezésekért kaptak elismeréseket, kitüntetéseket újságírók. Az egykori propagandaminiszterek, Révai, Aczél, különös figyelemmel kísérték a sajtó újításait, ötleteit, találékonyságát, többek között, amikor meg kellett bélyegezni az ellenséget, fel kellett magasztalni a magyar nép igaz, nagy barátait. Bizony kísért a múlt, az ilyen mai jelenségek láttán és olvastán. Azt sem lehet szó nélkül hagyni, hogy a képviselőknek első dolguk volt megszavazni: polgármesterek is lehetnek országgyűlési képviselők. „Minden hatalmat a szovjeteknek!” Emlékeznek még az alapfokú szemináriumokon tanultakra a kedves olvasók? Akkor bizonyára arra is, hogy a megyei tanácselnökök, sőt a fontosabb városok vezetői (polgármesterei) törvényszerűen országgyűlési képviselők kellettek legyenek. A megyei pártbizottságok első titkárai sem maradhattak ki ebből a „megtiszteltetésből”. A hatalmat igazán és hathatósan úgy kell gyakorolni, hogy az egy kézben legyen. Ez a kéz, a párt keze! (Ökle, marka, ereje és még folytathatnám.) Tehát a polgármesterek az új hatalom részesei, kerüljenek csak be a parlamentbe. Össze kell vonni az erőket! A félelem következő tétele: féltem a jövendő ország gazdálkodását. Az elmúlt négy esztendő alatt a sok hibás, helytelen — de ne szaporítsuk a jelzőket — gazdasági próbálkozás mellett sikerült némi dollártőkét gyűjteni minden ellenkező híresztelések ellenére. Nyomasztó adósságainkból gyötrő kimenekülésünk egyetlen útját, módját így találtuk meg. Az emberben felmerült, csak nem ezt a tartalékot kívánják az új gazdaságpolitikusok feláldozni az életszínvonal megtartására? Á magyar történelem során minden megpróbáltatásaink közepette sem jutottunk gazdaságilag mélyebb pontra, mint a több mint húszmilliárd dolláros adósságunk korszakában. Márpedig az adós a legkiszolgáltatottabb ember. Holnap a háza, holnapután a családja, végül a hazája kerül kótyavetyére. Az árverezők kívül a kapun, felhajtó- ik itt belül leselkednek: dobra kerül-e végre az adós? Végül is hangsúlyos sorban félek a teljes sajtóbeli esélyegyenlőségtől. A hatalmat háborítatlanul és osztatlanul kezükben tartók, akik négy esztendő alatt még azt is megszerezték maguknak, ami nem volt az övék, eltökélték az ellenzéki sajtó teljes kiszorítását. Ugyanis vélekedésük szerint túlságosan sok lehetőség maradt az ellenzéki sajtó kezében. Még senki fel nem ocsúdott valójában, hogy mi is történt, a sajtóban már megkezdődött a tisztogatás. „A szovjet hatalom megszilárdításának alapvető eszköze a sajtó” (így tanultuk). „A legmegbízhatóbb kádereket a sajtó területére kell irányítani, mert ott a tömegek politikai átnevelésének legfontosabb munkáját a sajtóban dolgozó elvtársak végzik.” Ez már a sztálinizmus korában fogalmazott tanítás volt, amit megszívleltek minden „felszabadított országban” a pártmunkások. Szertenézek a hazában: hol van itt ellenzéki sajtó? E lap hasábjain még talán megjelenhetnek aggodalmaim, de a sajtóhatalom, az idegen tőke már e megyei lap „szeretetteljes megfojtására” új és nagy lehetőségek mellett új lapot indít. És amikor már semmi sem lesz a kezünkben, akkor majd levelezhetünk. Egymással. Amíg a „központi levélbontó”, mint Lipót császár idejében is (tudnék közelebbi példát is), le nem csap a lázító levelezőkre. „Változzatok, félelmeim!” Ezt énekeltük kisiskolás koromban temetéseknél. Szomorú, hogy ez is eszembe jutott. De nem „csoda, hiszen azzal kezdtem, félek a kísértetektől. Hát még a visszajáróktól! (Fábián Gyula)