Pest Megyei Hírlap, 1994. július (38. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-08 / 158. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. JÚLIUS 8.. PÉNTEK 13 Kapaszkodó írásomhoz az alapötletet Fekete Gyula egyik most megjelent naplójegyzete adta. Valami olyasmit mondott ki az ismert író, amely az <5 szavával: „kapaszkodó” lehet a magyarság számára. Ezt az ötletet adnám közre elegyítve, megtoldva a - saját elképzelésemmel. Miről is van szó? Egy olyan napilapról, amely úgy jönne létre, hogy annak a másfél millió szavazónak (akik a nemzeti pártokra adták voksu- kat) csak egytized része, a tehetősebbje, ha zsebébe nyúlna és fenntartana, megalapítana, megvenne (nem találom a pontos szót) egy napilapot. Ha valami ilyesféle nem történik, akkor a közvélemény elől teljesen el fog tűnni az ellenzék hangja, pláne, ha elnémítanak még néhány nemzeti napilapot. Számoljunk egy kicsit: ha például százezer ember egyszeri alkalomkor ezer forintot áldozna, akkor összejönne a százmillió forint. Ezzel már lehetne valamit kezdeni. Talán felépíthetnénk egy olyan sajtóvárat — lapot értek persze ezalatt —, ami csak a magyar hazafiaké lenne. Amolyan légvár, erősség, castrum lenne, ösz- szegyűjthetné, majd szétosztaná a nép között azt a szellemi erőt, buzdítást, tanácsot, igaz információt, amely mint kikelt mag növekedne ott, ahol erre a legnagyobb szükség van. Most négy évre bizonyosan bedugulnak a bátor és igaz vélemény- formálás csatornái. Már csak percek kérdése, és kiragadják kezünk közül a médiákban megmaradt egy-két olyan műsort, ahol a nemzet bajait és gondjait még megmutathatta néhány munkatárs. Azt a szót, hogy „nemzet”, a média most majd elfedi előlünk, ez a szó ott tiltott, idézőjeles szó lesz. Nem tartanak rá igényt. Pálfy és csapata helyén a Híradóban rövidesen megjelennek a mindent tudó, magabiztos világfiak. Hova lesz majd néhány héten, hónapon belül a hazáért aggódó szó, a haza mindenekelőtt magasztos ideája? Világfi munkatársak gúnyolódnak majd rajta. Sebaj! A szellemet, az ideát meg nem ölheti senki. Az megmarad. Hogy új szószéke, szócsöve lehessen a magyarság sorsa iránt aggódó szellemi tábornak, publicistáknak — de bárkinek e hazában —, hát ezért gondoltam erre az ezer forintra, amelyet százezren a haza oltárára tehetnénk. Elgondolkodtató, felrázó, megdöbbentő népszavazás is lenne ez egyben. Üdvözlettel: Fazekas János Budapest Pártérdek kontra közügy Elkeseredetten hallgattam a minap a rádióban Pécsi Ildikó színész (MSZP-s képviselő — a magyar parlament kulturális bizottságának tagja) nyilatkozatát. Megszólalt pedig abból az alkalomból, hogy a kulturális bizottság meghallgatta és elfogadta a rádió és a televízió alelnökeinek lemondását. A képviselőnő elégedetlenségének adott hangot, hogy az alelnököket nem kérték számon, nem vették fejüket. (Ugyanebben a műsorban Vitányi Iván, a bizottság MSZP-s elnöke „megnyugtatta” a hallgatókat: majd erre is sor kerül, bíróság és egyéb illetékes szervek útján, valamint az SZDSZ-es bizottsági tag szintén „megnyugtatott” bennünket, hogy mostantól színvonalas, kifogástalan, mindenkit és egyedül üdvözítő műsorok ideje következik!) . De visszatérve Pécsi Ildikó nyilatkozatához: 1. Közölte, hogy éjjel-nappal csörög a telefonja és — elszólta magát! — barátai, kollégái, ismerősei vég nélküli panaszát kell hallgatnia, hogy milyen szörnyű állapotok voltak a tv-ben, a rádióban, nem forgathatták le mindig azt, amit akartak, megszűntek műsorok, újak jöttek létre, amiben ők nem voltak benn stb. 2. Ő, ti. Pécsi Ildikó is elborzadva tapasztalta, hogy nem volt olyan műsor, ami tanulságos, szép, példaadó, ismereteket nyújtó lett volna, amit szívesen ajánlhatott volna az ifjúságnak, gyerekeknek. Nem volt vers, színházi közvetítés stb. 3. És természetesen megint csak felelősségre vonás, büntetés, fejvesztés követelése. Amiért elkeseredett vagyok az én barátaimmal, kollégáimmal, ismerőseimmel egyetemben és Pécsi Ildikóval és barátaival ellentétben: hogy ilyen képviselők kerültek a parlamentbe, akik az első alkalommal kinyilvánítják, hogy nem a köz ügye, hanem egyéni, csoport- és pártérdek vezérli őket. Akiknek értékmérője szerint nem tanulságos és fontos a közelmúlt történelmének megismerése és az ifjúsággal való megismertetése, a színvonalas dokumentumfílm-sorozatból, a „Ki tud többet Magyarországról?”, vagy az „Ez is Magyar- ország” című honismereti műsorok, a természettudományos és művészeti ismeretterjesztő sorozatok (pl.: Open University, Európai nemzeti parkok, A kölcsönkapott Föld, vagy a Bolygónk a Föld), a vallási pár percek, a magazinműsorok, portréfilmek, a kifejezetten HISTÓRIA Reformáció és ellenreformáció V Az óriási felszabadult • területet,, amelyen a török időkben megmaradt csekély kultúrát a felszabadító háború, az idegen zsoldosok gazdálkodása és a török segédcsapatok, a tatárok pusztítása csaknem teljesen megsemmisítette, mint fegyverrel szerzett új tartományt kezelték, Kollonics Lipót bíbomok és esztergomi érsek, a magyarság ellensége tanácsára. A magyar nemescsaládok csak akkor kapták vissza az új területen fekvő ősi birtokaikat, ha jogaikat arra okmányszerűleg ki tudták mutatni, és ha a felszabadítás költségei fejében kiszabott taksát megfizették. Igényeik felett idegenekből álló bizottság, a neoacquisti- ca commissio döntött. Az udvar a néptelen Alföldön és a kurucfelkelések leverése után elkobzott birtokokból óriási területeket adományozott el idegen generálisok és más, a dinasztia körül érdemeket szerzett egyének és ke- gyencek jutalmazására, valamint tisztek és hivatalnokok hátralékos fizetésének és katonai szállítók ki nem fizetett követeléseinek kielégítésére. Még többet vásároltak meg az udvarnak szolgálatot tevő magyarok és idegenek olcsó pénzen az udvari kamarától. A nagyfokú elnéptelenedés a középkor elejére emlékeztető viszonyokat teremtett, amikor nem a terület nagysága és minősége, hanem a rajta lakó munkaerő, a népesség adta meg a birtok értékét. A magyar Alföld és a Dunántúl egészségtelen és azóta meg nem javított birtokviszonyai, amelyeket a másutt hasonló méretekben és arányban fel nem található nagybirtok jellemez, ekkor, a felszabadítást követő száz esztendő alatt alakultak ki. Ez volt a török.hódí- tás egyik súlyos következménye. A nemzetpusztító hódítás másik katasztrofális következménye az ország nemzetiségi képének megváltoztatása volt. Hogy a nemzetiségi kérdés utóbb a francia forradalom felszabadító eszméinek hatása alatt oly veszedelmes alakot öltött Magyarországon, hogy végeredményben az ezeréves állam mai szerencsétlenségéhez vezetett, az annak a nagyarányú telepítési mozgalomnak volt folyománya, amelyet ugyan Bécsből nem irányítottak a magyarság iránt jóakarattal, amely azonban a magyarság nagyarányú megfogyatkozása miatt nagyobb jóindulat mellett is alig vehetett volna más fejlődést. A népesedési mozgalom első ténye a szerbek betelepítése volt, akik a Balkánról még nagyobb tömegekben vándoroltak be, mint a török uralom idejében. Mikor a császári seregek a Balkánra előnyomultak, a szerbek tömegesen jelentkeztek vezetőiknél és kérték letelepítésüket a magyar területen, aminek fejében katonai szolgálatukat ajánlották föl. Az első nagyobb tömeg a Szerémségben talált új otthont 1686-ban; a következő évben katolikus délszlávokat telepítettek le Baja és Szabadka sebtiben épített erődítései mögött, a török hódítás előtt színmagyar területen. A keresztény seregek előnyomulásakor a császári manifesztum szólította föl a balkáni szlávo- kat és albánokat, hogy fogjanak fegyvert a török iga lerázására. A szerbek valóban nagy számban gyülekeztek a császári zászlók alá. Mikor aztán 1690-bep a császári seregek a török ellentámadás elől a Balkánról a Duna—Száva vonala mögé voltak kénytelenek visszavonulni, a legműveltebb és leggazdagabb szer- bek, a vezetők, akik a keresztény uralomhoz való csatlakozással leginkább voltak kompromittálva, a török bosszújától tartva, a császári sereggel menekültek. Az ipeki pátriárka vezetése alatt 36 000 s?erb család az ország déli végein telepedett le, hogy adandó alkalommal újból visszatérjen hazájába. I. Lipót kiváltságlevélben messzemenő egyházi autonómiával ruházta fel őket, amelyet azután a bécsi hatóságok támogatásával a magyar megyei közigazgatással szemben politikai téren is érvényesítettek, és kezdettől fogva területi önállóságra törekedtek. Különállásukat azzal biztosították a megyei köz- igazgatás hatáskörének minél erősebb megszorítását kívánó bécsi kormányszékek, hogy a szerbekből az ország akkori déli határvonalán, a Szávától a Maros völgyéig, külön köz- igazgatási területet szerveztek (1702), a határőrvidék egy részét, amely az udvari haditanácstól függött. A határőrvidék már a 16. században alapított horvát, kelet felé pedig a német és a román ezredekkel az egész déli határ mentén húzódott el; viszont Erdély keleti határterületén székely és román ezredeket szerveztek meg a 18. században hasonló módon. A határőrök örökölhető birtokokat kaptak, amelyek fejében háború esetében hadi- szolgálatot kellett teljesíteniük. A határőrvidék közigazgatásilag is a bécsi haditanács alá tartozott. Ily módon a déli határon széles övét kivettek a nemzeti fejlődés keretéből, és annak lakói elkülönöző törekvéseikkel a magyarság nemzeti céljaival állandóan szembehelyezkedtek, amiben a dinasztia és a bécsi hatóságok támogatását élvezték. Keleten a románság nyert egyre nagyobb kiterjedést; — ez a népelem a telepeseknek adott kiváltságok élvezetében tömegesen vonult le az erdélyi hegyvidékről a Tisza mellékfolyói, a Maros, a három Körös és a Szamos völgyében azokra a területekre, amelyeken régen színmagyarság lakott, s ahol most nemcsak a legnagyobb földesúr, az udvari kamara, hanem mások is szívesen fogadták. Az elván- doroltakat Erdélyben bőségesen pótolta az a bevándorlás, amely a román fejedelemségek borzasztó elnyomása elől irányult a magasabb gazdasági és szellemi műveltségű erdélyi területre, ahol a fejedelmek és a szász városok támogatásával már a 17. században keletkeztek az első román nyelvű könyvek. Kitűnt ez mindjárt Rákóczi Ferenc felkelése idejében, amely a nemzetietlen és a magyarság minden rétegét egyformán sújtó kormányrendszagazdag választékú gyermekműsorok, vetélkedők, a zenei műsorok, opera- és színházi közvetítések — hogy csak néhányat és érintőlegesen és csak a tv műsoraiból említsek. (Sajnos lakáshoz kötött vagyok, így alkalmam van nézni reggeltől estig, ha kedvem tartja). Én ezt látom a Magyar Televízióban. Nem tudom, Pécsi Ildikó mit néz, vagy mit nem néz?! Mit nézne szívesebben, talán saját magát és barátait. Ez az ő dolga. Nagy kár lenne viszont, ha visszajönnének a nagy szakértelmű sztárriporterek, akik politikai össztüzeket zúdítanának ránk, a nap 24 órájában, megtűzdelve Pécsi Ildikó és barátai-kollégái kabaréműsoraival, kupiéival, Linda- sorozataival. (Ilyen van most is, csak nem Pécsi Ildikó játsz- sza a főszerepet — épülésünkre, okulásunkra, szórakoztatásunkra.) Egyszóval, t. szerkesztőség, aggódom az új kulturális bizottság új kulturális irányzata miatt, magam és sokan mások, akik „mások” vagyunk nevében is. Bertalan Ernőné Szentendre Szemétharc Tájvédelmi területen mindenkinek kötelessége a környezet óvása, védelme. Különösen azoknak, akiknek ez hivatalból is feladatuk lenne. A ma embere annyira ki van szolgáltatva a környezeti ártalmaknak, hogy legalább ott kellene védekeznie, ahol ezt megteheti. Sajnos, ehelyett sok helyen a közönyt, nemtörődömséget tapasztaljuk. így van ez Börzsönyliget üdülőövezetében is. Pedig olyan egyszerű dologról van szó csupán, mint a szemét elszállítása. Pontosabban el nem szállítása, mert erről folyik a vita évek óta a börzsönyligeti nyaralótulajdonosok és a kis- marosi hivatal között. Fenn a hegyen ugyanis egy nagy körzet részére csupán egy konténert helyeztek el, ami egy nyári hétvégén megtelik. Ha ezt rendszeresen cserélnék, nem lenne semmi probléma, de mivel nem teszik, a szemét egyre gyűlik. A polgármester azt mondja: az üdülőtulajdonosok a rendetlenek, mert a tároló mellé dobálják. De hová tegyék? Miért fizetik az üdülési adót, ha még ennyit sem várhatnak el a pénzükért abban a 2—3 hónapban amíg a nyári szezon tart? A Börzsöny tájvédelmi körzet, de hogyan várjuk el, hogy az emberek törődjenek vele, ha még azok sem teszik, akiknek ez hivatalból kötelességük lenne? Szalay Judit Budapest bályok hatása alatt tört ki. Leginkább a jobbágy szenvedett a bécsi kormány intézkedései miatt. A háború után önkényesen behozott adók, és az országban beszállásolt, kíméletet nem ismerő idegen katonaság ellátása tették a parasztokat koldusszegénnyé, akik nem egy helyen az éhhalálhoz közel, asszonyaikat és leányaikat adták el az idegen zsoldosoknak. Maga Kollonics is, az udvari kamara elnöke, elismert pénzügyi tekintély, kívánta fiskális szempontból a magyarságra nehezedő terhek mérséklését, mert kiszipolyozástól „egyháziak, nemesek, polgárok, parasztok, naponkénti halálukat látva maguk előtt, remény és félelem közt várják, mikor lesz vége nyomoruknak”. Ehhez járult a protestánsok üldözése azokon a területeken, amelyek lakói a török hódítás idejében teljes vallásszabadságot élvezvén, kivétel nélkül a reformáció tanait követték. (Folytatjuk) Eckhart Ferenc Vizsgálat gróf Szirmay Sándor ellen Az 1919-es kommunista diktatúra a törvénytelenségek sorát követte el. Meghurcolták gróf Szirmay Sándor földbirtokost is, a főrendiház tagját, akinek Tápióság községben volt kastélya. A nagykátai vörösőrségen feljelentették a grófot, hogy kastélyában ékszereket és egyéb értékeket rejtett el, majd elmenekült. Szirmay gróf egyébként „ellenforradalmár gyanúja alatt áll". Amikor visszatért, kastélyában letartóztatták. A vizsgálatot végző politikai megbízottban derengett valami a jogról, mint jelentésében írta, elve az, hogy politikai ügyekben mindaddig, míg a vádak be nem igazolódnak, a gyanúsítottak a „legelőzékenyebb bánásmódban részesiten- dők". A vizsgálat kiderítette, hogy' a gróf ártatlan az ellene felhozott vádakban. Szirmay Sándor nem azért hagyta el kastélyát, hogy ellenforradalmat szervezzen, hanem , félelemből távozott el Tápióság községbŐl”és keresett menedéket a környéken. Kiderült az is, hogy semmit sem rejtett el. Bár semmi sem terhelte, felügyelet alá helyezte a nagykátai járás politikai megbízottja: „Tartozik a tápiósági direktóriumnál jelentkezni. Lakóhelyét a direktórium engedélye nélkül, a járás területét pedig az én hozzájárulásom nélkül egyelőre elhagynia nem szabad.”A járási biztos egyúttal felettes szerveitől utasítást kért a további teendőket illetően. Mivel a megyei direktórium nem intézkedett, Szirmay Sándor kérésére végül feloldotta a felügyeletet. Pogány György
