Pest Megyei Hírlap, 1994. június (38. évfolyam, 126-151. szám)

1994-06-23 / 145. szám

i PEST MEGYEI HÍRLAP VÉLEMÉNY 1994. JÚNIUS 23., CSÜTÖRTÖK 7 Szemben az europalesztin sorssal Kezd kikerekedni, kezd összeáll­ni a kép, a múlt és a közeljövő ké­pe. Keményen, erős lélekkel kell szembenézni vele, mert nem két­ségbeesésre hajlamosaknak való. Pedig a folyók rettegett örvényei sem okvetlenül halálosak. Csak ismerni kell őket. Az örvény erő­sebb, mint te vagy; kár kapálóz­nod ellene. Viszont hamar nagy lélegzetet végy, s egy percre zárd be a levegőt tüdőd hólyagjaiba. Azután bízd rá magad az örvény­re. Az leszív a fenékre, ott elenyészik, te egy méternyire kiúszol belőle, s addig emelkedel, míg fejed ki nem bú­vik a víz alól. Kilélegzel, sima, minden rendben van. Csak azt a percet kell túlélned, még az örvény tölcséré­ben tartózkodói. Ha ez az ösztön még benne él a magyar népben, ki­úszik egyszer e legújabb örvényből is, mely most birtok­ba veszi. Ha van még benne lélek és erkölcsi tartalék. Mert az álarccsere bámulatos művésze, a Láthatatlan Filantróp úr, immár a kutató kíváncsiságával lesi, hol az a mélysé­gi határ, ameddig alázhatja. A lapokban olvasod: har­minckét éves műveletlen, büszke búzakalászt fognak e nép közoktatási miniszterévé tenni, tegnapi minisztere („nemzeti”, „konzervatív”) megvetőleg nyilatkozik a „tagság”-ról; kinézel az ablakon s látod a bank elé csődí- tett tömeget: malacként vezényelték vályúhoz néhány- ezer forintos koldusrészvény ígéretével (micsoda „kár­pótlás”!); ott táborozik éjszaka, kártyázik, a szemben levő kocsmában iszik, odapiszkol a lakók háza elé (a hol­nap „részvényese”). Elhallgatják előle a leglényegesebb információkat (nicht vor dem dummen Kind); négy évig orránál fogva vezette a kis híján szentté avatott eleven szobor, kit — mikor sírba szállt — (e sorok írójával együtt) még meg is gyászolt, s most kerekre nyílt szem­mel bámulja az alkudozást a feje fölött, melyben nemzet­közi pénzeszsáktorony magasából szemtelenkedik a le­szavazott kisebbség azokkal, kiket abszolút többségben megválasztott (ó, népfelség!). Mert azért nem szabad elfelejteni, hogy az abszolút többség is alacsonyabb rendű. Magyar („szocialista”, de ez lényegtelen). Afféle easteuro-palesztin. Ennek a státusnak az a lényege, hogy a „Nyílt Társada­lom” eszményi világában (lásd „internacionalizmus”, „másság tisztelete”, stb. címszavakat) elvesztette értel­mét az a kőkorszaki babona, miszerint egy történelmi műhelyt tartalmazó földdarab valakinek a hazája. A haza azé, akinek pénze van, s aki ennél fogva zsebre vág­ja. A bennszülött nép(ség) választhat az alázatos cselédi állapot vagy a menekülttábor között. Tehát minden azon múlik: van-e még erkölcsi tartalék ebben a népben az 1920 óta tartó holocaust-sorozat leg­újabb mérgesgázalagútjának túléléséhez. * Ezt a népet most már hosszú ideje teljes tájékozatlan­ságban tartják. A túléléshez legalább az szükségeltetik, hogy a veszedelemben levő alkalmasint a helyzettel le­gyen tisztában, amiben van. Az elmúlt négy év a magyar történelem sokadik „népátverése” volt, hogy ezzel a „kor­szerű” zsargonnal éljünk. Ennek a megtervezett félreve­zetés-rendszernek egyik eleme a következő mondat: „A magyar nép hosszú idő után először kapta vissza szuvere­nitását.” Tudnivaló, hogy némi különbség van a protokol­láris függetlenség és a valóságos szuverenitás (vagyis cselekvési szabadság és önrendelkezés) között. 1945 után azt szavaltatták velünk, hogy „a magyar nép most lett először szabad történelme során”. Csakhogy: lehet-e szabadnak lenni idegen megszállás alatt? Csakhogy: le­het-e szuverénnek lenni több mint 20 milliárd dolláros adóssággal, egy pillanat alatt használhatatlanná vált ipar­ral, folyamatos kölcsönökre szorulással, és egy „nemzet­közi valutaalapinak nevezett világmarkoló üzleti vállal­kozás folyamatos ellenőrzése alatt? Lehet-e szuverén egy nép, amely nem maga vívta ki ezt a szuverenitást, ha­nem kicsi és nagy országokkal sakkozó főhivatalnokok (mert hiszen ezek már nem is királyok, még illuzórikus szakralitásuk sincs) úgy adták-vették (nem először), mint igásjószágot a vásárban? Ma még az sem igaz, hogy az Egyesült Államok az „egyetlen szuperhatalom”. Mert egyfelől a szuperhata­lom nem az az állam, melynek közkeletű rövidítése USA, másfelől nem egyetlen, hanem több szuperhatalom van, ám ezek nem államok, hanem pénzt és fegyvert és információt és kvázi korlátlan rendelkezési hatalmat bir­tokló társulatok, véd- és dacszövetségek, globális „káef- ték”, vagy inkább maffiák. Nem minden főnök lép öntet­szelgő dicsőségsóvárgással a nyilvánosság elé, filantróp­jelmezben, de ezeknek a főnököknek (kik saját szigeteik­re járnak nyaralni vagy üzletet kötni) a hatalmát embe­rek százmilliói, sőt milliárdjai érzik (ámbátor nem tud­ják). Azt is tudni illik, hogy a század eleje óta mélyreható átrendeződés történt az amerikai tőkestruktúrában (amely a világgazdaság centrumának a centruma) s en­nek befolyása van a mi sorsunkra. Valamikori jelentősé­gét elvesztette a keleti part tőkecsoportja és most a Dél­nyugatnak (Los Angeles, Dallas) fut fel a csillaga. A hol­nap nagy küzdőterülete a Csendes-óceán amerikai és tá­vol-keleti partja; a pénzvilág mágneses pólusa oda van át- vándorlóban (ezt jelzi Észak-Korea nukleáris fegyverke­zése). Európa „ejtve van”. Ezen belül még kevésbé érde­kes az az „ország- és néptörmelék”, mely Nyugat-Euró- pa és a Távol-Keletben is érdekelt orosz massza között helyezkedik el. Vagyis hát ez utóbbit az igazi nagyfőnö­kök gavallérmódon odaadják a jelentéktelenebbeknek, például az olyanoknak, mint a Filantróp, aki azért nem igazi világhatalom-aspiráns, mert nem tud úrrá lenni sa­ját pszichikai komplexusain. A Filantróp, ((akit tévesen neveznek magyarnak, hiszen ő nem annak, tartja magát, bár beszéli nyelvünket), nem a világ ura akar lenni, ha­nem csak azé a Keletbe átnyúló Közép-Európáé, amely­re a bosszú végtelen önkielégülésével úgy akar nézni, mint amely a lába alatt hever. Világtőzsdéin macska játszik hét-nyolc egérrel: egyi­kük a magyar. Fedezet a játékhoz: az adósságtömeg. Apropó, csupán háttérinfomáció: a Filantróp szoros funk­cionális kapcsolatban a Moszaddal, egy közel-keleti ál­lam titkosszolgálatával. S vegyük észre: Magyarországot a világgazdasági irá­nyító centrum különböző osztályai és alosztályai csak egy földrajzi csomag darabjaként hajlandók tudomásul venni; az ő szemükben nincs saját valóságunk, álmunk és jövőnk, kizárólag a térségnek van rendeltetése a tenge­rentúli székhelyű menedzsment szándékai szerint. * így volt ez már 1989-ben is. Nem sokkal az akkori „rend­szerváltó” választás után a magyar turista Karlovy Vary- ban cseh nyelven ugyanazokat a választási jelszavakat látta az ottani (mondjuk) liberális párt plakátjain, mint itthon magyarul az SZDSZ-éin. Egy központban költöt­ték biz azokat, egyetlen, mindannyiunk dédelgető filant­rópközpontban. Ám a jó menedzser minden eshetőségre felkészül: amennyiben mégsem a kiszemelt helytartóta­nács jön be a választásokon, hanem magyarok, csehek, szlovákok, stb. „nacionalistának” bizonyulnak, már ele­ve megbízható vezetést kell küldeni a „nemzeti-konzer­vatívok” élére, mely mindenekelőtt paktumot köt és gon­doskodik arról, hogy még egyszer ilyen ne forduljon elő. Valóban, Magyarországon másodszor nem fordult elő. Az MDF, mint betervezték volt, látványosan bukott (csak az MDF nem akarta elhinni). Ám az aktív választók óriási többségben inkább az egykori állampárt buzgó européer-szocialista maradékait választották, mintsem a liberális mezt viselő prokonzu- lokra szavaztak volna (vagyis sokkal inkább választották a kedves filmszínésznőt, semmint azt a jó családból való Ivánt, aki veszi a bátorságot, hogy Magyarország vezető­jének képzelje magát). Ez nem zavarja a még csak tervekben létező közép-eu­rópai császárság nyílt társadalmi és enyhén bonapartista központját, azzal a feltétellel, ha az, akit Pécsi Ildikó a maga kerületében oly imponáló fölénnyel megvert, ellen­őrzési hatalmat kap a leendő kormány tevékenysége fö­lött. Ettől a csekélységtől nem megvetendő anyagi lehető­ségek függnek, melyek nélkül egy kormány (abban a helyzetben, amelyben egy ilyen east-european leledzik) szorult helyzetbe kerül. Ennek tudatában Pécsi Ildikó néma szerepet kap, annál nagyobb hangja van viszont a másiknak, a nem választottnak (t.i. a budapestiek nem vá­lasztottjának). Politikai megbízottként (mi sem ismerő­sebb ennél) lesz egy koalíciós miniszterelnök-helyettes, továbbá a multinacionális alosztálypárté (SZDSZ) lesz a belügyminisztérium és a közoktatási minisztérium. Magyarország igazgatása és Magyarország lelke, illet­ve jövője. Ám a tervek minden bizonnyal készen vannak arra is, Császár Zsuzsa grafikái miféle hadjáratok indulnak meg majd koalíción belül a bennszülött szocialisták ellen, ha elfeledkeznek bennszü­löttstátusukról és nem értik meg, mi az ä nyílt társada­lom. Immár be vannak lőve azok az ízületek, melyeknek átszelésével — ha kell — darabokra lehet szaggatni az MSZP nevű alakulatot, mely először is magyar lévén, minden bizonnyal hajlamos az osztódásra, másodszor pe­dig magában hordozza, örökségként, elődjének irányzat­változatosságát. Nem könnyű ezekkel a rebellis magyarokkal, de előbb-utóbb csak benne lesznek a hálóban. Gondolja odaát, a tengeren túl, a közép-európai trón várományosa, első Filantróp György őfensége. Ha trónra kerül, a nádort Ivánnak fogják hívni, ki tudja, hátha ez elég lesz a makacs orosz trónkövetelők leszereléséhez. S akkor válik majd igazán nyílttá a magyar társadalom, sőt, a magyar föld: nem erdélyiek jönnek majd, hanem hongkongiak s nem hongkongiak, de mindenesetre fon­tos fajták, pótolandó a meg nem született magyarokat. * íme a valóság', magyarok. Fejjel nem kell a falnak men­ni, hebehurgyán sorsot rontani, de föl kell készülni, ha kell betokozódni és átmentődni egy jobb korba, mely után buzgó imádság epedez ama százezrek ajakán, akik még tudnak imádkozni. Rádió és televíziódon lélekre lesz szükség. Jól leple­zett örök gyanakvásra az újságoldalak fölött: álinformáci­ókkal szüntelen önnönvesztünkbe akarnak irányítani ben­nünket. Egyelőre a pénz (és ezzel a hatalom) azoknak a kezében van, akik nem jót akarnak nekünk. Meddig fogja még a magyar nép azt hinni, hogy szaba­don választott? Meddig hiszik még a szocialisták, hogy győztek? S mikor fogjuk tudni párosítani a galambok szelídsé­gét a kígyók okosságával? A / (Sándor András)

Next

/
Oldalképek
Tartalom