Pest Megyei Hírlap, 1994. június (38. évfolyam, 126-151. szám)
1994-06-18 / 141. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP INTERJÚ 1994. JUNIUS 18., SZOMBAT Magyar—szláv együttélés ezer év óta Beszélgetés Gyivicsán Anna egyetemi docenssel A Magyarországon élő nemzetiségek, népcsoportok közül eddig a zsidók, illetve a németek történetéről, elsősorban lélekszámúk alakulásáról beszélgettünk a kérdéskör egy-egy szakértőjével. Gyivicsán Anna egyetemi docenst a magyarországi szlovákok bemutatására kértük. Elmondta: Magyarország területén ma becslések szerint 70—100 ezer szlovák él. — Mikortól mutatható ki a szlávok jelenléte a Kárpát-medencében ? — A szlávok kárpát-medencei letelepedésének időpontjáról ugyanúgy vitatkoznak a történészek, mint arról, hogy miképpen és honnan érkeztek ide a magyarok. Any- nyi bizonyos, hogy a IV—V. században a szlávok már itt voltak. — S mikorra tehető' a szlovákok elkülönülése a szláv tengeren belül? — Az elkülönülés a magyarok bejövetelével kezdődött. Van azonban olyan vélemény is, amely szerint már hamarabb különváltak, mert a nagy népvándorlás során a déli és az északi szlávok el voltak vágva egymástól. Ekkor a Kárpát-medence alföldi részén egy szabad sáv keletkezett, ahol a különböző népek teljesen szabadon jöt- tek-mentek. — Van olyan feltevés is, amely szerint a szlovákok a népvándorláskor a hegyekbe menekültek, s csak a XIII— XIV. században húzódtak lejjebb, a mai Szlovákia déli részére. — Ez az elmélet teljesen elfogadhatatlan. A Kárpátmedencében élő szlovákok nem a hegyekbe menekültek, hanem egy részük beolvadt, elsősorban a magyarságba. Ezt természetesen nem szemrehányásképpen említem, hiszen akkor a szlovákokat is meg lehetne kérdezni, hogy például hol vannak a szepes- ségi németek. Vagy említhetem a svájci habánokat, akik a XVI. században telepedtek le Nyugat-Szlovákiában, s már nagyon régen szlovákoknak tekintik őket. A népek, népcsoportok egymásba olvadása természetes folyamat volt régen, s az ma is. Vándorlás észak, majd dél felé — Ezek a kérdések azonban nyilván csak a nemzetfogalom kialakulása óta vetődnek föl. Mit lehet tudni a szlovákok számarányának alakulásáról? — A XVIII. századig szinte alig-alig ismerünk pontos adatokat. Népszámlálás, illetve összeírás nemzetiségi hovatartozás szerint csak a XIX. században volt először, így csak hozzávetőlegesen tudjuk, hogy a XVIII. században körülbelül egymillió szlovák élt a Kárpát-medencében. .. Ezt a számot a szlovák történeti irodalomból ismerem. Az viszont bizonyos, hogy a törökök kiűzése után óriási tömegek indultak dél felé, körülbelül 200 ezer ember, ami mintegy 40 ezer családot jelent. — S mi késztette őket a szülőföldjük elhagyására? — Vallási és gazdasági okok. A török megszállás alatt észak felé vándoroltak az emberek. Egész falvak kerestek menedéket a mai Szlovákia területén is. Az északi területek túlnépesedtek, természetes volt tehát, hogy a hódoltság kora után a gyéren lakott délebbi részen kerestek az emberek életlehetőséget. Magyarok és szlovákok egyaránt. — Említett vallási okot is... — Igen, ugyanis 1673- ban nagy protestáns felkelés volt Árva vármegyében. A megtorlás elől sokan húzódtak le Zólyomba és Nógrád- ba. Amikor az ország felszabadult a török alól, elsősorban ők vándoroltak tovább Nógrád megye déli részére, a Duna—Tisza közébe, s Pest köré. Innen mentek tovább a Dél-Alföldre, a Vajdaságba és a Bánátba. — Gondolom, a délre vándorolt szlovákok voltak kitéve a legnagyobb mértékben az azonosságtudatuk elvesztésének, hiszen ők vándoroltak a legmesszebb... — Ellenkezőleg. Nekik volt a legnagyobb esélyük a megmaradásra, ugyanis itt fejlődött ki a legöntudato- sabb rétegük. Egyrészt vallásuk miatt, másrészt nyelvük miatt, harmadrészt pedig azért, mert igen jómódúak lettek. Nem egy közülük 100-200 holdnyi területre tett szert a jobbágyfelszabadítás után, de a jobb életfeltételeik már korábban is kialakultak. Letelepedésükkor ugyanis új mezővárosokat alapítottak, például Békéscsabát, Szarvast vagy Tótkomlóst. Ez a településfor ma a maga kiváltságaival elősegítette az anyagi gyarapodásukat, amely mintegy száz évig tartott. — Hogyan érintette a szlovákokat a század második felétől tapasztalható polgárosodás? — A polgárosodás számukra a magyar nyelvhez kapcsolódó intézményeket jelentette. Úgy tűnik, mintha számukra természetes lett volna például, hogy a békéscsabai színházban nem az anyanyelvükön játszanak a színészek. A nemzetiségi kultúrák 1867 után nem kaptak felülről támogatást, alternatív lehetőséget saját új, polgári intézményeik kiépítésére. Lassan kétkultúrájú- vá és kétnyelvűvé váltak. Ekkor magyarosodott el teljesen például Nyíregyháza. A szlovákok a tanyákra húzódtak vissza, s a legtöbb helyen megszakadt a kulturális kapcsolatuk a várossal. — A falvakban viszont megmaradtak a szlovákok... — Meg, de a kultúrájuk sajnos folyamatosan sorvadt, rejtetté vált, illetve megmaradt a népi kultúra szintjén. — S miként befolyásolta a számadataik alakulását a kulturális válságuk? — A többi nemzetiségnél is nagyobb mértékben csökkent a számuk. A népszámlálási adatok szerint az 1880 és 1930 közötti ötven esztendőben a mai Magyar- ország területén élő szlovák anyanyelvűek száma 214 ezerről 104 ezerre csökkent. Az 1941-es népszámlálás szerint ez a szám már csak 74 ezer. Ezek a számok egyébként nem lehetnek valósak, ugyanis biológiailag is lehetetlen, hogy például Nyíregyházán 1880-ban még 9 ezer a szlovák anyanyelvűek száma, tíz év múlva már csak 4 ezer, újabb tíz év múlva pedig már ezren sincsenek. A nyilvánvaló képtelenség ellenére tényként kell elfogadnunk, hogy a számlálóbiztosoknak ezeket az adatokat diktálták be, s le kell vonnunk belőle a következtetést: egyre kevesebben tulajdonítottak jelentőséget az anyanyelvűknek. Előbb áldozatok, később eszközök — Mi lehet e közömbösség oka? — Nem nevezném ezt közömbösségnek, inkább történeti fejlődésnek. Az lehet az ok, hogy a X—XI. század óta közös a sorsa a két népnek, ugyanazon feudális államformában élnek. Kialakult bennük a hungarus tudat. Ma már egyébként ismét többen szeretnék kifejezni a népszámlálások során, hogy szlovák kultúrához tartozónak érzik magukat. A kérdőíven azonban a kettős kötődés kifejezése, fogalma, tehát annak a bevallása, hogy valakinek esetleg két anyanyelve van, s egyaránt kötődik a szlovák és a magyar kultúrához — nem szerepel. — Hogyan hatott a magyarországi szlovákok tudatának alakulására a csehszlovák állam létrejötte? — Sajnos nem volt különösebb hatása rájuk. Megalakult ugyan felülről, a magyar kormány kezdeményezésére a Magyarországi Szlovákok. Közművelődési Egyesülete, de sem ez, sem az újságjuk nem foglalkozott Csehszlovákiával, s nem foglalkozott a szlovák kultúrával. Ekkor következett be a másik nagy szakadás a kultúrájukban, ugyanis a Romániában és Jugoszláviában élő szlovákok művelődését segíthették Csehszlovákiából, a magyarországiakét viszont nem. Az akkori politika — a kedvezőtlen csehszlovák—magyar államközi viszony — áldozatai lettek. — A II. világháború után viszont már eszközként használták fel őket... — Annak idején valóságos számháborút vívtak egymással a politikusok. A békekötéskor a csehszlovákiai politikusok 600 ezer magyarországi szlovákról beszéltek. Létüket még ma is be akarják bizonyítani... Annyi magyart akartak átdobni Csehszlovákiából, ahány szlovák Magyarországon élt. A Szlovákiából érkezett agitátorok nyomására — gyakran ijesztgetéssel is — végül 73 ezer szlovákot vettek rá az áttelepülés- re. Több dél-alföldi település szlovák lakosságának 80 százaléka távozott. Mindez újabb hatalmas törést okozott a kultúrájuk megőrzésében. — S mennyien maradtak? — Az 1949-es népszámlálási adatok szerint 26 ezren. 1960-ban 31 ezren, 1970- ben 21 ezren, 1980-ban 16 ezren, 1990-ben pedig megközelítőleg már csak 13 ezren vallották magukat szlovák anyanyelvűnek. Mindenki azt várta, hogy 1990-ben már növekedni fog a számuk. Nem így történt, talán majd 2000-ben. 1990-ben viszont hét százalékkal többen vallották magukat szlovák nemzetiségűnek, mint anyanyelvűnek. Ennek az is az oka, hogy az utóbbi 25 évben a szlovák származású gyerekek nagy része már nem tanulta meg a szülei, vagy inkább a nagyszülei nyelvét. — Amely ráadásul még nyelvjárás is... — A gyermekek a nyelvjárásokat egyáltalán nem fogadják be. Óriási különbség van egyébként az egyes szlovák nyelvjárások, s az irodalmi nyelv között. Ez egyaránt vonatkozik Szlovákiára és a mi nyelvszigeteinkre is. A magyar nyelv ebből a szempontból sokkal egységesebb. A három nagyobb szlovák nyelvjárás olyannyira eltér egymástól, hogy a kelet-szlovákiai nem is nagyon érti meg a nyugat-szlovák nyelvjárásban beszélőt. Ráadásul a nyelvjárásoknak is számtalan változatuk van. Egyébként be kell látnunk, a nyelvjárások szembekerültek a modem életvitellel. Ez a krízis oka. — Milyen mértékben épült ki a magyarországi szlovákok iskolarendszere? — 1948-ban lett volna lehetőség az iskolarendszerük kiépítésére, ez azonban, nem tudom, kinek a hibájából, elszalasztódott. Végül kollégiummal ellátott területi szlovák általános iskolák jöttek létre Békéscsabán, Budapesten, Szarvason és Sátoraljaújhelyen, kollégium nélküli pedig Tótkomlóson. Szlovák gimnázium Békéscsabán és Budapesten található. Ezeken kívül vannak még nyelvoktató iskoláink is. 1961 után az egynyelvű anyanyelvi iskolákat kétnyelvűvé alakították át. Ezek azonban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Nem tudom miért — több helyen már 1949 után —, nem akarta befogadni a szlovákság az anyanyelvi iskolatípust. Talán azért, mert nem látták a társadalmi hasznát. Egyébként napjainkban is sok gond, konfliktus forrása az iskola. Ma már ugyanis nem elegendő az érzelmi kötődés a kultúrához. Az iskolában tanultak egyébként sem válnak maguktól társadalmi kultúrává. —-Az iskolákon kívül milyen más intézmények segítik még elő a magyarországi szlovákok megmaradását? — Sok-sok kísérlet folyt a 40 év alatt is, hogy milyen kulturális intézmény, fórum tudja hatékonyan közvetíteni a nemzetiségi kultúrát. Ma új, talán kulturális autonómiát jelentő formákat keresünk. így jött létre például Békéscsabán a Szlovák Tudományos Intézet, amely nemcsak a kutatás, hanem a szlovák értelmiség nevelésének is a helye. Az intézet egyébként önállóan, de a Magyarországi Szlovákok Szövetsége keretében működik. Módszertani központokat hoztunk létre Szegeden, Szarvason és Esztergomban a pedagógiai főiskolákon. Azt kutatjuk, hogy miként lehetne minél jobb módszert elérni az oktatásban, milyen nemzetiségi iskolatípusra volna szükség. Szeretnénk létrehozni egy önálló szlovák pedagógiai intézetet és egy kulturális központot is. Ez azonban mind ez idáig nem sikerült, még ígéretet sem kaptunk a támogatásra, jóllehet a nemzetiségi törvény már életbe lépett. — Ön szerint mi az oka a késlekedésnek? — Elsősorban anyagi okai vannak, legalábbis ezt gondolom. Ha azonban nem tudunk helyet biztosítani a szlovák szakot végzetteknek, akkor egy magyar intézményben fognak elhelyezkedni. Sajnos a magyar kultúrpolitikában és kulturális közigazgatásban visszahoztak egy ötvenes évekre jellemző rossz gyakorlatot is, s elsősorban a magyar intézményeken belül biztosítottak számunkra státusokat. Vagyis innen kívánják irányítani a nemzetiségi kultúrát és oktatást. Továbbra sincs remény arra, hogy a meglévő és a kialakítandó nemzetiségi intézményekben lehessen újabb munkahelyeket teremteni. Ezáltal megnőne a nemzetiségi kultúra értéke, s talán növekednének a népszámlálási bevallási adatok a nemzetiségi hovatartozásról. Sajnos egyébként a nemzetiségi törvény sem úgy működik, ahogy kellene, ugyanis a mostani, kulturálisan már túlzottan hátrányos és veszélyeztetett körülmények között nem lesz könnyű létrehozni a nemzetiségi ön- kormányzatokat. A nemzetiségi országgyűlési képviselő megválasztására pedig mód sincsen. — Szlovákiából kapnak segítséget? — Jelenleg csak az első lépéseknél tartunk e tekintetben. A múlt rendszerben a Matica slovenska segíthetett, 1989 óta ez is megszűnt, elsősorban anyagi okok miatt. Szlovákia is szegény ország,.. Nagyon jó dolog viszont, hogy működik a vendégtanárok rendszere. Az ideális az volna, ha a nemzetiségi iskolákban a tanári kar egy része Szlovákiából érkezne. Ne politikai, hanem kulturális kérdés legyen — Érkezett viszont katolikus pap Szlovákiából, éppen a Pest megyei pilisszentlász- lói gyülekezet élére... — Igen, de sajnos a fiatal, lelkes papot nem fogadta be teljesen a gyülekezet, két év után vissza is kellett mennie. Az ottani szlovákok ugyanis magyar nyelvű szolgálatot is igényeltek, hiszen hetven éven keresztül csak magyar papjaik voltak. A szlovákiai lelkész viszont nem tudta ellátni a magyar nyelvű szolgálatot is. Ebből sajnos politikai ügy kerekedett, ahelyett, hogy tudomásul vették volna: a magyarországi szlovák településeken már a kétnyelvű lelkészek az ideálisak. A magyar egyházaknak mindenesetre végig kellene gondolniuk a nemzetiségi politikai feladataikat. — Az említett feltételeken kívül mi szükséges még a magyarországi szlovákok megmaradásához ? — Az értelmiség további nevelésére és növelésére. Ők váltják át ugyanis a népi kultúrát az élet minden területén fölhasználható kultúrává, mint ahogy az a nyugateurópai nemzetiségek esetében is lenni szokott. Kötelességünk fenntartani továbbá a magyarországi szlovákok kultúráját a „zárt” településeken is, mert érzelmileg csak rajtuk keresztül kapcsolódhatunk a modem szlovák kultúrához. Reménykedünk abban is, hogy megváltozik a szlovák—magyar állam viszonya, s megkötik végre a kulturális egyezményt is. Ezáltal is jobban kapcsolódhatnánk az anyanemzethez. Létre kellene jönnie a hazai szlovák vállalkozói rétegnek is, mivel ők anyagilag is támogathatnák a szlovák kulturális intézményeket. Szükséges továbbá, hogy Szlovákia is a magáénak vallja és érezze a magyarországi szlovákságot, amely a szlovák kultúránk fenntartója, s egyúttal alkotója is Magyarországon. Mindezeket azonban akkor fogjuk tudni elérni, amikor a nemzetiségek ügye elsősorban nem politikai, hanem kulturális kérdés lesz. Hardi Péter
