Pest Megyei Hírlap, 1994. június (38. évfolyam, 126-151. szám)
1994-06-02 / 127. szám
$ PEST MEGYEI HÍRLAP 'TERMÉSZETBARÁT 1994. JÚNIUS 2., CSÜTÖRTÖK 7 A védencek érdekében Nem vádaskodni, tenni kell az állatokért Támadó természet Veszedelmes pollenszemek Lapunk három héttel ezelőtti számában Rózsa Katalin budapesti állatvédő a panaszok valóságos Özönével keresett meg bennünket. Elmondta, hogy egy idő óta igen áldatlan állapotok uralkodnak a Fekete István Országos Állatvédő Egyesületben, s — szerinte — ennek az illegálisan megválasztott vezetőség az oka. Elmondta, hogy az „újak” egy része csak a saját hasznával törődik és a gazdátlan, sérült házőrzők lehetetlen körülmények között tengődnek. Mint ilyen esetben szinte mindig várható, az „ellencsapás” sem maradt el. Az illegálisnak nevezett vezetőség négy tagjának aláírásával szentesített terjedelmes válaszlevéllel érkezett hozzánk Péter Józsefné, aki a leírtakat alátámasztandó szóbeli kiegészítésekkel pontosan az ellenkezőjét állította. Részéről, illetve részükről is sorjáztak a vádak Rózsa Katalin és társai számlájára. A korábban felhozottakat aprólékos tételességgel cáfolják és minden egyes dologhoz „ellenvádat” tettek hozzá. Sajnos, lapunk terjedelme nem teszi lehetővé a levélben és személyesen felsorolt neyek és ügyek közzétételét, annyit azonban leszögezhetünk, hogy ha a két ellentábor által elmondottaknak csak egy töredéke igaz, aligha irigyelhetjük a vasadi állatmenhely lakóit! Egy újságnak nem lehet célja a döntőbíró szerep, ez esetben azonban kénytelenek vagyunk egyetérteni Péter Józsefnével, ugyanakkor méltányolnunk kell Rózsa Katalin vallott törekvését. Nevezetesen azt, hogy az igazi állatvédőt nem a várható személyes haszon serkenti további és jobb munkára, hanem az állatok, esetünkben a kutyák, szeretete, az utcára tett, vagy megsérült házőrzők gondozásba vétele. Azt sem lehet elhallgatni, hogy míg Rózsa Katalin nem látja lehetőségét a mostani vezetőséggel való együttműködésre, addig Péter Józsefné úgy véli, hogy minden állatbarátot szívesen látnak soraikban, ameny- nyiben valóban és önzetlenül a közös cél érdekében óhajtanak tevékenykedni. Kétségtelen tehát, hogy nem vádaskodni, hanem tenni kell valamit az állatokért. Az esetleges szabálytalanságok, netán törvényszegések teljes felderítését és szankcionálását pedig hagyjuk az arra illetékes szervekre. B. M. A felmérések szerint hazánk lakosságának csaknem 15 százaléka erősen érzékeny valamilyen légutat ingerlő anyagra, s minden száz ember közül 10 annyira szenved tőle, hogy orvosi segítségre szorul. Ä külső okokból jelentkező asztmás tünetek felét a parlagfű (Ambrosia elatior) virágpora váltja ki. A megbetegedések száma évről évre nő, és sajnos egyelőre nincs olyan gyógyszer, amely ezt a betegséget véglegesen megszüntetné vagy legalábbis gyógyítaná. A parlagfű többé-kevésbé Pest megyének minden részén előfordul, egyes helyeken tömegesen. Főként a parlagon hagyott szántókon, elhanyagolt közterületeken, ipartelepeken, üres grundokon, utak mentén, árokpartokon szaporodik el. A termőföldek súlyos gazdasági károkat okozó gyomnövénye, és mivel közegészségügyi szempontból is rendkívül veszélyes, irtása kötelező. Lakott területeken a kapálással, kaszálással pusztítható a leghatékonyabban, annál is inkább, mert ezeken a helyeken kémiai szerek nem alkalmazhatók. Végleges megoldást a parkosítás, gyepesítés, fásítás, a gyepek rendszeres kaszálása és természetesen az elhanyagolt területek felszámolása jelenthet. A szakemberek a földművelők figyelmébe ajánlják azt az alapvető tudnivalót, miszerint a parlagfű elleni védekezés nem egyszeri, de hosszú távú, komplex feladat. Ismerni kell hozzá a mentesítendő terület talajtani tulajdonságait, a várható gyomok megjelenését, az előző évek herbicidfelhasz- nálásának jellegét, összetételét. A gyomirtók szakszerű megválasztása azért fontos, mert megjelentek a parlagfű egyes növényvédő szerekkel szembeni rezisztens alfajai. A kereskedelemben meglehetősen bő választéka áll rendelkezésre a különböző gyomirtóknak, de alkalmazásuk előtt ajánlatos kikérni a szakemberek tanácsát. A másik veszedelmes allergiát okozó növény a vadkender (Cannabis sativa ssp. spontanea). Az utóbbi években Pest megyében is erősen terjed, főként a homokos talajokon, akácos és nyárfás társulásokban, űtszé- leken, szemétlerakó telepeken, sőt újabban a városokban is. Sajnos, a vadkender gyűjtése, kábítószerkészítés céljára, hazánkban is többfelé dívik. Különösen ez utóbbi jelenség miatt is mu- laszthatatlan kötelessége minden földhasználónak e gyomnövény irtása. (m- j.) Pápuakutató gyűjteménye Gödöllőn Ahol a kakabura ébreszt Pápua Új-Guinea valóságos élő embertani múzeum — olvastam a megállapítást egy útikönyvben. Különböző időkben, különböző népcsoportok érkeztek földjére, s hegyei-völgyei között egymástól is, a „civilizációtól” is elszigetelve megőrizték embertani jellegzetességeiket, sajátos ősi szokásaikat. Egyik otthonára lelt közöttük Ignácz Ferenc, gödöllői születésű tudós. Állandó lakhelye Ausztráliában, Sidneyben van, az ottani múzeum munkatársaként dolgozik, elsősorban az Ausztráliától csak néhány éve elszakadt és önállósult Pápua Uj-Guineában kutat. A közelmúltban vendége volt dr. Kubassek János, az érdi Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója. Ismeretségükre így emlékszik: — Még 1990-ben felkeresett Ignácz Ferenc itt a múzeumban. Később 1992-ben Varga Kálmán, az akkori gödöllői múzeumigazgató rendezett egy kiállítást Ignácz Ferenc szülővárosának ajándékozott anyagából, Uj-Guineában gyűjtött néprajzi és természeti tárgyakból. Az előkészítésben közreműködtem, szakvéleményt írtam, majd én nyitottam meg a kiállítást is Gödöllőn. Idén tavasszal módomban állt igénybe venni Ignácz Ferenc már korábbi meghívását, szervezésében és anyagi támogatásával háromhetes expedícióban vettem részt Áusztráliában a társaságában. — Merre és hogyan utaztak? Milyen tapasztalatokra tehetett szert az utazás során? — Új Dél-Wales államban keltünk útra, Nissan terepjáróval jártunk a félsivatagi vidékeken. Alkalmam nyílt természetföldrajzi megfigyelésekre. Eljutottunk mészkővidékekre, barlangokhoz, megismerhettem az ottani hegyvidék, s a szubtrópusi esőerdők növényvilágát. Kétszáz mohamintát gyűjtöttem a Magyar Tudományos Akadémia botanikai intézete számára. — Milyen élményeket szerzett az utazás során? — Voltak meleg pillanatok, melyeket elsősorban az időjárás idézett elő. Mivel ott a mi tavaszunk idején ősz van, esős évszak, az eső a burkolatlan utakat iszaptengerré változtatta. Az iszapcsapdából gyakran csak órákig tartó munka árán tudtunk kikecmeregni. Az őserdőben éjszakázva egyszer a táborhelyünktől mintegy harminc méterre rejtélyes emberalak tűnt fel, lángcsóvát felvillantva, majd tűnt el ismét, csak a lábnyomát találtuk meg reggel. Kellemesebb találkozásaink voltak az állatokkal, melyek ott egyáltalán nem félnek, haj- nalonta kenguruk ugrándoztak a táborunk körül, hangyászsün ballagott, kakabura madár hangja verte fel a csendet. — Készül-e rá, hogy feldolgozza a tapasztalatait? — Szeretnék több tanulmányt és könyvet is írni az utamról. Ausztráliában nagyon megragadott, hogy milyen nagy fontosságot tulajdonítanak a nevelésben a természet- és környezetvédelemnek. Tisztában vannak vele, hogy a környezet- védelem nem annyira a pénzen, mint inkább az emberek viselkedésén múlik. Az ott élők a földet nem a nagyapáiktól rájuk szállott örökségnek tekintik, hanem úgy, hogy azt a gyermekeiktől kapták kölcsön. Meglepett, hogy csak Új- Dél-Wales államban több mint száz nemzeti park, természetvédelmi terület van. A természeti értékeket számos múzeumban őrzik, például jártam olyan húszezer lakosú kisvárosban, mely hat múzeumot tart fenn és még magán-kiállítóhelyek is találhatók benne e célra. — Útja során találko- zott-e ott élő magyarokkal? — Három előadást tartottam a sydneyi Magyar Házban, Körösi Csorna Sándorról, Teleki Sámuelről és a Szaharában Almásy László nyomában tett expedíciómról. Megismerkedtem dr. Földváry Gáborral, aki angol nyelven jelentetett meg egy művet a Kárpát-medence geológiájáról, és aki a Magyar Történelmi Társulat elnöke Sydneyben. Szerkeszti a Magyar Múlt című kiadványt is, amely elsősorban történelmi, művelődés- történeti írásokat tartalmaz. Akivel persze a legközelebbi kapcsolatba kerültem, az Ignácz Ferenc volt. Az ő otthona is múzeum. Több mint egy évtizede foglalkozik az ott élő törzsek életviszonyainak és tárgyi kultúrájának kutatásával, s még most is évente két-három hónap kutatómunkát végez. Páratlan elemző és összehasonlító anyagot gyűjtött össze. Szeretné mindenét a szülővárosának, Gödöllőnek adományozni. Az az álma, hogy már otthon levő és majd ezután hazaküldendő gyűjteménye a Grassalko- vich-kastély helyreállítása után ott kapjon helyet. Nádudvari Anna Expedíció Ausztráliában — Kubassek János és Ignácz Ferenc Ignácz Ferenc szeretett pápuái között Cannabis sativa L. — Kender (vadkender) Ambrosia elatior L. — Parlagfű
