Pest Megyei Hírlap, 1994. június (38. évfolyam, 126-151. szám)
1994-06-08 / 132. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP HORIZONT 1994. JUNIUS 8., SZERDA Csatangolás a romániai Biharban A harangok nem némulnak el Két évvel ezeló'tt egy Pest megyei község és egy romániai város testvértelepülési kapcsolatot teremtett. A gyá- li 1. sz. általános iskola, mely akkor vette fel Ady Endre nevét, örök időkre szóló barátságot kötött a váradi Ady Líceummal. Akik akkor e találkozásnál tanúskodtunk, reméltük, hogy ez a kapcsolat időtálló lesz. Hogy az idő és tér nem fakítja meg a kezdeti nekibuzdulást. Szerencsére az események azt bizonyították, hogy van olyan szellemi kovász, amely képes a barátságot hosszú távon is egyben tartani. Körösfői lányok kalotaszegi népi viseletben A szerző felvételei Ennek egyik megnyilvánulása az a meghívás, mely még márciusban érkezett az ötödik alkalommal megrendezésre kerülő váradi Ady- napokxa, ami egyik kimagasló eseménye a Körösparti városnak. A meghívást elfogadták a gyáliak, s kezdetét vette az előkészület. A diákok részéről a lázas tanulás, lévén, hogy a résztvevők kiválasztása a tanulmányi eredmények alapján történt. Kovács Istvánná igazgatónak sem volt köny- nyebb a helyzete, ő az utazás költségeit kellett előteremtse. Sikerült. A község — mint oly sokszor — most sem hagyta cserben a fiatalokat, s így 22 diák, három tanár és néhány kísérő szülő időben elindulhatott a romániai Biharba. * Az egykori Orsolya-zárda, melyben az Ady Líceum működik, egyik legrégebbi és legpatinásabb tanintézete Váradnak. Kétszáz éves fennállása óta több ezer magyar gyerek tanult itt, többnyire lányok, a koedukáci- ós oktatás csak az 1947-es tanügyi reform után került bevezetésre. Minderről abban az emlékkönyvben esik szó, amit az egyik szerzőtől, Tuduka Oszkár tanár úrtól kaptam, akit osztályfőnökömként tisztelhettem anno dacumál. Vele a múltról, Kapalai József igazgatóval a jelenről beszélgettünk. Mint mondja, a hagyományaik magukért beszélnek, ezekre joggal büszkék. Mint ahogy arra is, hogy ezt az iskolát a bázisintézmények közt tartják nyilván nemcsak Biharban, hanem egész Erdélyben. E rangot azzal az elkötelezettséggel vívták ki, amivel kultúránkat, nyelvünket, történelmünket és identitástudatunkat őrzik és plántálják át az innen kikerülő fiatalokba. Nehéz, de gyönyörű küldetés! Hasonló missziót vállalt az erdélyi magyar költészet kiválósága, Kányádi Sándor is, aki az idei Ady-na- pok díszvendége volt abból az alkalomból, hogy a napokban töltötte be a 65. évét. Kányádi már életében bevonult a klasszikusok sorába, generációk nőttek fel a versein, meséin. A gyáliak közt is voltak szép számmal olyan kisdiákok, akik óvodásként A világlátott egérkét szavalták, mások — a felnőttek — a Sörény és koponya címen megjelent életmű nyomán kaptak ízelítőt a székely nyelv szépségeiből. A rendhagyó irodalomóra — a költő nevezte így — egy visszaemlékezéssel kezdődött. — Örülök, hogy ilyen szép számmal jöttek el a tiszteletemre, s annak külön örülök, hogy a vára- diakon kívül egy magyarországi község diákjait is itt látom. Azért örülök, mert van nekem más, kevésbé kellemes élményem is hasonló találkozásokról. Csak egy a sok közül: üres iskolába érkeztem, mert a rám váró Kányádi Sándor költő könyvet és hanglemezt dedikált a gyerekeknek gyerekeket a Hatalom kirendelte pityókát szedni, szakadó esőben. Ilyen volt a magyar költő sorsa Ceausescu diktátorsága idején a hetvenes-nyolcvanas években. A születésnapi csokrot is egy kis visszaemlékezéssel köszönte meg az ünnepelt. — Amikor Illyés Gyulát köszöntöttük a 65. születésnapján, azt mondta: gyerekek, egy valamire való költő, író aki ad magára, ebben a korban már megdicső- ült. Amiért is lehet, részemről is szerénytelenség, hogy még itt vagyok köztetek, s már életemben kötelező tananyag lettem. Komolyra fordítva a szót, Kányádi a magyarság szerepéről beszélt Európában, létjogosultságunkról a történelmi Magyarországon. Van, aki kétségbe vonja e jogunkat, Ázsiából jött hordának titulál bennünket. Valóban Ázsiából jöttünk, de nem akármit hoztunk keletről — mondta a költő. — Európa Bizánc romjain vakarózott a kosztól, amikor a magyar jurták közt már fürdősátrak álltak. Sámánjaink nemcsak jósoltak, hanem gyógyítottak is, olyan műtéti beavatkozásokat végeztek, amiket még hírből sem ismert a dölyfös, keresztény Európa. Áz az Európa, amiért mi feláldoztuk pogány hitünket, s felvettük a kereszténységet. Ezeréves múltunk szenvedéseit, megaláztatásait és vérveszteségeit tekintve — mert ebből több volt, mint a dicsőségből — néha felvetődik a kérdés, vajon kinek volt igaza; Vajknak, vagy Koppányiunk?! Költői hitvallásként Kányádi azt mondta: egy költő életének akkor van értelme, ha verseivel az anyanyelvét szolgálja. Egy kisdiák kérdésére: ki a kedvenc költője? — rövid töprengés után azt mondta: — Én a csillagos égbolt egészében szeretek gyönyörködni, még akkor is, ha tudom, hogy nem mindegyik csillag ragyog egyformán. Kányádi Sándor verscsillagai a zeniten ragyognak! * Vendéglátóink — s itt külön köszönetét kell mondanunk Jakabfy Emma és Teo- reanu Éva tanárnőknek — elvittek bennünket kirándulni is a festői Körös-völgybe. Az első megálló a Király-hágó teteje volt, keletre a Nagy-Bihar zordult ránk hósipkás csúcsával. Itt fent a hegyek közt van némi időeltolódás. Egy arasz- szal késik a tavasz, s egy rőffel hamarébb jön a tél. A síksághoz szokott gyáli gyerekeknek szokatlan látvány volt a májusi hó, hisz nálunk ilyenkor már a pipacs nyílik. Csúcsán újra megállunk, s egy Csíkszeredáról érkezett iskolás csoporttal közösen belátogatunk a Boncza- kastélyba. Hivatalosan Go- ga-kastélyként szerepel, s hogy valaha Ady merengett a hegyről a völgybe rohanó Körösre, arra úgyszólván semmi nem emlékeztet. A nagyromán törekvés itt is alapos munkát végzett, a falon, tárlókban egyetlen magyar szöveget, vagy a magyar költőóriásra utaló tárgyi emléket nem látni. Goga Octavián hamvait monumentális mauzóleum őrzi, a kápolna, melyben a Bon- czák pihennek, zárva van. Mellette egy ősrégi ortodox fatemplom, mely azt kívánja sugallni, hogy itt már évszázadok óta románok élnek. E templomot — akárcsak a társát, ami a váradi székesegyház udvarán látható — a valóban románok lakta Jád és Dregan völgyé- bcíl szállították át az ősidők óta magyarok lakta Csúcsára és Váradra. így írják át a történelmet Romániában. * Bánfihunyad. Kós Károly városa. Éz a táj ihlette a Varjú nemzetséget. A főtéren szumányos, bőrtüszős hegyi lakók, románul kínálják a tavalyi almát, bent az ódon templomban magyarul szól a zsoltár. A városból kiérve mellénk szegődik a Körös. Itt még csak csermely, bakaarasznyi széles. Utunk végcélja Körösfő, ahonnan a Sebes-Körös ered. Ez a község a Kalotaszeg néven ismert tájegység központja. Ha nem látnánk a román helységnévtáblát, semmi nem emlékeztetne arra, hogy „külhonban” járunk. Jellegzetes magyar motívumokkal díszített kapuk, a szakállszárítók alól magyarul kínálják a kalotaszegi varrottast, madaras agyagtálakat, s a fafaragás remekműveit. Az egyik házba beinvitál a gazdaasszony. A kapu fölé ez van kivésve: Készítette Isten segedelmével Tamás István és családja 1948. Ezeket a feliratokat, még a ceauses- cui rémuralom sem tudta eltüntetni a kalotaszegi falakról. Fent, a domb tetején egy reformáció korabeli templom, a torony csúcsán ékeskedő csillagot fából faragták. Bent is minden fából faragott. A meny- nyezet kazettái, a padok, a szószék, a karzat, az orgona, s a hófehér varrottassal letakart Úr-asztala is, amin az óezüst kehely áll. Zúgnak a harangok és zúg az orgona. Tebenned bíztunk eleitől fogva. Az ablakon besüt a fény, s mint egy aureola lebeg a szószék félő lépkedő lelkész feje felett. Kétszeresen ünnepélyes a pillanat. A pásztor utoljára szolgál a templomban, harminc év szolgálás után nyugdíjba megy. És utoljára szolgáltatja ki a szent sákra- mentumok legszebbjét, a Krisztus testét és vérét jelképező bort és kenyeret. A nyáj legfiatalabbjai először járulnak úrvacsorához, őseik viseletében, s őseik áhítatával. Ezen a csupa fény vasárnapon negyven körösfői fiú és lány énekelte a konfirmáltak zsoltárát: Szent hitünkről vallást tettünk, Te hallottad jó Atyánk. * Vendéglátóink közül valaki azt mondta: magyarnak lenni, magyarnak megmaradni nem az anyaországban művészet. Itt, Erdélyben mutatkozik meg igazán, hogy ki mit képes vállalni a magyarságáért. Van aztán egy könyv, mely Trianon után íródott, az a címe: Elnémult harangok. Szerzője, Rákosi Viktor, azt a magyarságot siratja, mely pusztulásra ítéltetett a románná lett Erdélyben. Az erdélyi magyar harangok soha nem némulnak el, s a magyar szó sem vész ki soha a hegyek aljában guggoló magyar falvakból. Ebből kaptak ízelítőt, és bizonyosságot a romániai Biharban és Kolozs megyében csatangolt gyáli gyerekek, az Úr 1994. évének tavaszán. Matula Gy. Oszkár Búcsúzik a pásztor a nyájtól. A szószéket borító varrot- tas kétszáz éves eklézsiái relikvia Az Adyt idézó' famatuzsálemek alá tudatosan belopták a román történelmet egy ortodox templom képében A fehér ház, ahol Ady élt és alkotott 1915—17-ben. A falán román nyelvű tábla: Octavian Goga Emlékház. Ady- ról semmi!
