Pest Megyei Hírlap, 1994. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1994-05-18 / 115. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. MÁJUS 18., SZERDA J3 Megkésett levél Háromszékből (Még a májUs 8-i választások előtt született ez a levél, azzal a céllal, hogy Erdélyből, a messzi Háromszékből figyelmeztessen bennünket, itthoni magyarokat döntésünk rendkívüli tétjére. Sajnos, a személyesen elhozott levél késve érkezett hozzánk, ám ennek ellenére szívesen közreadjuk. A szerk.) A határon túlról, Romániából, Erdélyből, Dózsa György szülőfalujából, a Háromszék megyei Dálnokról jöttem. 1908-ban, Dálnokon születtem. Végigéltem a huszadik század viharos történelmét és annak minden borzalmát. Főleg a 45 évi kommunizmus minden embertelenségét. Abból tizenöt évet „benn”, a börtönökben. Megjártam a gáláéi, marosvásárhelyi Securitate poklok poklát, a Dobrudzsa, a Duna árterületének kínjait. Most 86 évesen itt vagyok ép testben, főleg ép lélekkel, amit köszönhetek a jó Istennek, akiben a legnehezebb órákban is hittem és reméltem, mert tudtam: az, aki hiszen őbenne, azt nem hagyja el. Jöttem igazi hazámba, Magyarországra. Nem vagyok politikus, nem kért fel senki, de hozott a magyarság jövőjét féltő, aggódó szívem. Magyarország megmaradása, jövője a mostani választásokon dől el. A nagy kérdést az itteni választók határozzák meg: a kulturált nyugathoz vagy a keleti neokommunizmushoz kapcsolódik-e Magyarország? Nekünk, az öt szomszéd országban élő, kisebbségi sorsba kényszerült magyaroknak is eldőlhet a sorsa attól, hogy ki marad vagy ki jön a kormányba. Nagyon fontos ez nekünk, a még megmaradt, határon túli magyarságnak, főleg a falvak népének, akik azt a kevés ősi földet nem hagyták el, mert az ősök, akik ránk hagyták, köteleznek. Akié a föld, azé az ország, a haza. Tudjuk, ha lábuk alól kicsúszik az örökölt föld, vehetjük a vándorbotot. De hová? Nekünk ott élnünk-halnunk kell! Nekünk nem mindegy, kikben bízhatunk. Azokban-e, akik a négy év alatt segítettek lehetőség szerint? Akiknek volt bátorságuk kinyilvánítani, hogy ők 15 millió magyart képviselnek. Akik a recski haláltáborból élve megszabadultak. A lakitelekiek, akik jönnek hozzánk, nehéz sorsunkban támogatással. Akik tudják, mit jelent a kommunizmus. Vagy bízhatunk mi azokban, akik mint kommunisták 45 éven át vezettek Magyarországon? Eltek a jólétben, s közben romba döntötték az országot. Most pedig jönnek és ígérgetnek mindent. Támadják a mai kormányt, hogy négy év alatt tönkretették az országot. De nem szólnak a sok milliárd dollár adósságról, amit a mostaniak nyakába varrtak, vagy nem szólnak a lelkek rombolásáról, amit az ő rendszerük végzett el. De egyet mondhatok: a kígyó bőrt cserél, de csak kígyó marad. Az ország tanuljon Románia példájából, ahol a neokommunisták győztek, mert a népet elhódították az ígéretekkel! Főleg a parasztság rájuk szavazott. Az eredmény: még a jogilag vissza nem adott föld után is adót kell fizetni. A többi nyomorúságot nincs miért említeni. Hát ezért szeretnék szólni a választókhoz. Azokhoz, akiknek a nagyszülei az 1918—20-as években ott kellett hagyják otthonukat, mert nem tettek esküt, s ezért éveken át vagonlakókká váltak. Azokhoz, akiket 1944—45-ben a kommunizmus győzelme kényszerített távozásra. Azokhoz is, akik a véres 1989-ben és azóta is tízezrével hagynak ott minket. És szólni szeretnék minden jóérzésű magyarhoz. Gondoljanak az ország jövőjére, de ránk, a határon túl élő és megmaradni akaró magyarságra is. Szavazzanak! A pecsétet üssék a négy éve működő, nehézségekkel küszködő és most olyan nagyon szapult kormányra. Ezért jöttem Budapestre! Beczásy István Megtévesztik a népet Elérkezett 1994 májusa, megtörtént a nagy megmérettetés. A nép, feledve a múltat, azt, hogy kinek, kiknek köszönhetjük a nyomorúságunkat, most újra legitim hatalomba segítheti a kommunistákat. Ezt a lehetőséget felismerve, a szociális demagógiával kihasználták az elkeseredést, s így újból azok osztogathatnak, akik felelősek azért, hogy ide kerültünk. Most a „szakértők”, akárcsak a tb-választások után (különösen ha pufajkát viseltek) siserahadként elfoglalják a költségvetés által finanszírozott zsíros állásokat. A szakszervezetek mamelukjai is kitöltött csekkekkel állnak sorban a költségvetés kasszájánál. És aki dolgozik, hajt, munkát ad, vállalkozik, az meggebedhet. Nem garantált a tulajdonbiztonság sem, hiszen ők mind a másén nevelkedtek fel, soha nem kellett megdolgozniuk semmiért. Laktak elvett lakásokban, az olcsó állami lakást a költségvetés fedezte, természetesen más polgárok megnyomorítása árán, valamint az ország eladósításával. Nem véletlen, hogy a hatvanas években már szinte mindegyiknek volt üdülője, autója. Akitől pedig elvették javait, az hitelből építkezett és persze adósságba verte magát. A demokráciában lehetőséget kaptunk arra, hogy bizonyítsuk rátermettségünket. Magam is országos kapcsolatokkal, korrekt üzleti tevékenységgel érhettem el eredményeket. Teljességgel elítélendő a „gilisztázás” és minden csa-HISTÓRIA Áldásul volt nekem a nyomorúság is nA kassai tanács azért . tanúsított rugalmatlan álláspontot a kálvinistákkal szemben, mert ha nekik engedélyezi szertartásaik nyilvános végzését, akkor a katolikusoknak is biztosítania kellett volna a szabad vallásgyakorlatot. I. Rákóczi György 1644. március 12-én vonult be Kassára és csatolta e várost és környékét az erdélyi fejedelemséghez, úgy mint elődei. Neki is meg kellett ígérnie, hogy nem épít református templomot és az istentiszteleteket magánhelyen, »saját rezidenciáján fogja megtartani. De a fejedelem ígéretét nem vette komolyan. A mai premontrei templom helyén állt „királyi házban”, ahol Rákóczi székhelye volt, átalakítana a kápolnát. Ötvöseinek kiadta a parancsot, hogy úrasztali edényeket készítsenek, amelyek háromszázötven év viharai ellenére is mindmáig megmaradtak. Hol Erdélybe kellett őket menekíteni, 1945 után meg elásták őket. Rajtuk látható a Rákóczi és a Lórántffy család címere, annak bizonyságául, hogy Lórántffy Zsuzsanna fejedelemasszony mindenben támogatta ura törekvéseit. A kassai református egyház születésnapján Csulai György, a fejedelem tábori papja, későbbi erdélyi püspök szolgált. A szabad vallásgyakorlat kiharcolása után, 1650-ben a reformátusok telket kaptak templomuk megépítésére, amelyet az elhalt fejedelem hitvese minden módon támogatott. De ez mind kevés lett volna, s ezért két kassai polgár gyűjtőútra indult a Tiszántúlra és Erdélybe. Útjukat siker koronázta. Maga II. Rákóczi György is szép summával járult hozzá az építéshez. De 1653-ban újabb gyűjtőutak megvalósítása vált szükségessé. Szabolcs és Szatmár vármegye reformátusai ismét adakoztak, de Nagybánya, Aranyosmedgyes, Eger és más települések is. Ezek a gyarapodás évei. Református iskola létesül, melynek költségeihez Apafi Mihály fejedelem és felesége is hozzájárul. Ez a skóla akkoriban, négy tanárával és 350 diákjával, a legnagyobb volt az országban. A Mészáros utcai templom építéséhez 1651-ben kaptak engedélyt a kálvinisták és 1655 végére be is fejezték. 1673-ban, az ellenreformáció újabb dühöngése idején, elveszik a templomot. II. Rákóczi Ferenc ugyan 1706-ban visszaadta nekik, de 1711 után végleg az Orsolya-apácáké lesz. A reformátusok a falakon kívül épített fatemplomban tarthatják csak szertartásaikat. Mivel nincs remény a régi templom visszaszerzésére, végül sikerül megvásárolni a Fazekas utcai katonai magazint (raktárt) és a templom építése 1806. július 8-án megkezdődhetett. 18)1. szeptember 20-án szentelték fel. Mai, végleges formáját 1853-ban nyerte el. Ilyen, megszenvedett múlt után elvártuk, hogy az évforduló méltó módon lesz megünnepelve. Sajnos, nem így történt. Igaz, a virágvasárnapi igét Mikó Jenő, a szlovákiai református egyház püspöke hirdette, de a megbecsülendő hagyományokról alig esett szó, sőt Lórántffy Zsuzsanna neve el sem hangzott. A két dús aranyozású ezüstkanna és egy tányér a kenyér számára ott csillogott, amelyekből annak idején elsőnek I. Rákóczi György fejedelem vette magához az úrvacsorát, de sem a magyarországi, kárpátaljai, erdélyi társegyházak képviselői nem kaptak meghívót, úgy mint Kassa város vezetői sem. Pedig ott lett volna a helye a katolikus és izraelita egyház képviselőinek is. Szép ökumenikus ünnep lehetett volna. A templom mögött, a Hóhér-bástya udvarán történelmi fegyverjátékokat mutattak be. A püspök beszéde alatt ágyúdörgés hallatszott. Bizonyára Belgiojoso ágyúira emlékeztetett. A méltatlan utókor gyakorta szereti feledni nagyjait és az utóbbi évtizedekben elfelejtettük méltón megülni arra érdemes ünnepeinket. Úgy látszik újabb negyedszázadot kell várnunk erre. így nem marad más hátra, mint idézni Szabó Lajos lelkész beszédéből, amelyet 1944-ben mondott el, remélve, hogy szavainak igaza érvényesülni fog: „Rettentő sötét századok úgy mentek el felettünk, hogy csak hasz-, nunkra voltak, e világtól jobban odafordították szemünket a könyörülő Istenhez. Igaz lett az ige nálunk is: Áldásul volt nekem a lárd pénzügyi művelet, meg az a gyakorlat is, hogy csak az kaphat, csak azt támogatják, aki „megfelelően viselkedik”. A kormány bűne, hogy nem nyeste le azokat a vadhajtásokat, amelyek végül is a bukását okozták, ezt a választási eredményt hozták. A személyi konzekvenciákat le kell vonni, a társadalom jobbik felének pedig össze kell fognia, mert nincs olyan társadalom, amely tűrheti, hogy például egyesek végkielégítésként 20 milliós vagyonokhoz jussanak. Vajon milyen nemzeti érzelmű vezetők az ilyenek, és hogyan juthattak oda, akik ezt jóváhagyták? Mint vádiratot, fejbólogatva tudomásul vették ezt, de értsük meg, hogy míg némelyek milliókat vághattak zsebre büntetlenül, másokat 50 forintos nyugtaadási kötelezettség elmulasztása miatt — 50 ezer forintra is — sűrűn megbüntettek. S ezek az emberek szavaznak is! Mások az APEH embereiként járták sanyargatni az országot, de azt, aki igazán megérdemelte volna, nem háborgatták. A kommunista politikai hatalomból már 45 évet megéltünk. Én ennek nem dolgozom. Itt tudatosan megtévesztik az embereket. Olyan pártra szavaztatják a népet, amelynek tagjai mindenkinél éhesebbek a hatalomra, s akikről tudjuk, milyen családi és politikai körökből származnak. Én most felszámolom azt, amit a demokrácia elmúlt évei alatt gürcölve létrehoztunk, munkát és egzisztenciát másnak nem adok. Köszönetét mondok azoknak a korrekt partnereimnek, akik lehetővé tették, hogy ezt elértük. Külön szeretném megemlíteni a Gödi TK női kézilabda-csapatát. Sajnos 1995-ben már nem tudom támogatni őket. Majd a költségvetés megoldja... A figyelmeztetések, a rendkívüli nagy kivárás, amit tapasztalok, mind arra serkentenek, hogy ezt a lépést megtegyem. Családom fölé, HAZÁM egére újra viharfelhők gyülekeznek, s úgy látom, jaj a dolgozó magyarnak! Egy pártonkívüli — egyelőre még — vállalkozó: Fiilöp József Göd Szeretjük a lapot Szívből gratulálunk lapjukhoz az újság szerkesztőgárdájának. Az Új Magyarország napilapból figyeltünk fel önökre, majd a kiválásuk után mi is a Pest Megyei Hírlaphoz csatlakoztunk. A lap tartalmával elégedettek vagyunk, talán a jogszabályok magyarázatát sokkal gyakrabban és részletesebben szeretném. A Fogarasi Gabriella által írtak eléggé közérthetők, mégis sokat kell még magyarázni az embereknek, hogy megértsék. Szeretjük ezt a lapot, igaznak és őszintének véljük. Dr. Saliba Gebroil Dr. Salibané Pap Terézia Nagykáta nyomorúság is! Háromszáz év alatt a könyörülő Istené volt mindig a megtartás. Milyen hatalmas erőforrás ezt tüdni nekünk. Hogy nem az akarók, nem a futók, nem a fejedelmek, nem a jó papok, nem a kiváló gondnokok és az áldozatos hívek és politikai konstellációk és nagy hagyakozások, hanem a könyörülő Istqn tartott meg bennünket.” (Vége) Balassa Zoltán (Kassa) A vármegye kérése A török kiűzése után a Habsburgok fegyverrel meghódított tartománynak tekintették az országot, erre hivatkozással a régi birtokosoktól földjeik után külön adót, fegyverváltságot kértek. A ius armorum alól mentesítést lehetett kapni, ezért a birtokosok megpróbáltak élni a lehetőséggel. Maga a vármegye is megkísérelte érdekükben a közbenjárást. 1702. május 18-án a közgyűlés Nedeczky Sándor és Sőtér Tamás személyében követek küldését határozták cl a császárvárosba a mentesítések megszerzése ügyében. A két követtel levelet is küldtek, melyben részletes, 12 pontból álló, történelmi, közjogi és gazdasági érvekkel támasztották alá kérésük jogosságát. A megye hivatkozott ősi kiváltságára, az országgyűlések tartására és arra, hogy a vármegye tagjai jelen voltak a koronázásokon. Pest megyében voltak és vannak alispánok, tisztviselők — tartalmazta a 2. pont. A következő pontok azt kísérelték megvilágítani, hogy a megye nagy károkat szenvedett a török hódoltság alatt, ennek ellenére lehetőségeikhez képest támogatták a felszabadító háborút pénzzel, emberrel. A 8. pont arra emlékeztette az udvart, hogy Szolnok ostrománál Pest megye biztosította a császári hadak szükségleteik A 11. pont a követeket utasította: mivel a vármegyének vitája van Heves és Külső Szolnok megyével egyes falvak és puszták miatt, ezek „neveit keressék ki Pozsonyban a királyi könyvekben”. Pogány György
