Pest Megyei Hírlap, 1994. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1994-05-04 / 103. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. MÁJUS 4., SZERDA J3 Oráció Jelt mutass Uram, adj jelet, Fehéren izzót, fényeset! Mert irgalmad jelt ha nem mutat, Nem találja meg a jó utat S tévelygő néped elveszett. Jelt adj Uram! Mutass jelet! Nem tudunk győzni, csak Veled! Ha most elfordulsz, mind’hiába! Újra nyakunkra ül a gyáva Sortüzet vezénylő sereg. Jelt mutass Uram, Adj jelet! Nem rejtőzik az, ki szeret! Adj jelt! Nekünk szebb holnapot hozz! Emeld végre, öleld Magadhoz Ezt a tetszhalott nemzetet. Forró Pál István Emlékezünk...? ©Javában folyik a választási kampány, s szomorú, hogy rágalmak sokasága zúdul a koalíciós kormány pártjaira, így a Magyar Demokrata Fórumra is. Elképesztő szónoklatok hangzanak el, írások jelennek meg, nem nélkülözve a félrevezető, hamis állításokat sem, itt Pest megye 16. számú választókerületében. Pedig, emlékezünk...? Annak idején hosszantartó, parázs viták zajlottak a parlamentben a kárpótlási törvényeket illetően. Az ellenzék mindenáron meg akarta akadályozni megvalósulásukat. Hogy ócsárolták például a licitálást, jóllehet ez volt az egyetlen módja a föld magántulajdonba juttatásának — tekintettel az Alkotmánybíróság határozatára. Emlékezünk az egyházakkal kapcsolatos éles vitákra? Hogy mennyire ellenezte az SZDSZ, a Fidesz az iskolai vallásoktatást, az épületek, iskolák, óvodák visszaadását a jogos tulajdonosoknak? Heroikus küzdelmet vívtak a koalíciós pártok képviselői. És mi történik most, a választások előtt? Az SZDSZ „keresi a kapcsolatot” az egyházakkal, miniszterelnökjelöltjük sorra látogatja a püspököket, egyházi vezetőket. Az MSZP elnöke pedig nagylelkűen a keresztény jövő lehetőségét ígéri, jóllehet pártja a múltban — mindnyájan tudjuk — fő ellenségként tartotta számon az egyházat. Emlékszünk-e, hogy ki tette meg az új városi kórház építésével kapcsolatos első lépést? A 16. számú választókerület MDF-es képviselője. Az általa beadott, majd elfogadott törvénymódosítással vált lehetővé az, hogy kórház épülhessen városunkban. Természetesen, emellett nagyon sok ember szívós munkája, adakozó kedve, jó szándéka volt szükséges ahhoz, hogy a kórház építése eddig eljusson — mindnyájunk örömére. Senkitől ne vitassuk el az érdemét! Sok mindent lehetne még felsorolni, ami a választókörzetünkben lévő városok, települések gyarapodását eredményezték, a személyes ügyek, egyéni kérések elintézését jelentették az elmúlt négy évben, az MDF-es képviselő küzdelmes, kitartó munkája, közbenjárása eredményeként. Ezért érthetetlen mind dr. Kulin Sándornak, mind pedig az MDF-nek az elmarasztalása, rágalmazása. Técsy Zsoltné Nagykőrös Károgók és haszonlesők A vidéki, főleg a paraszti szavazatok fontossága csodát művelt az acélkemény ellenzékben. Ugyannyira, hogy a kárpótlási rendszer miatt gyűlt olthatatlan haragjuk mára megértéssé és együttérzéssé alakult. Mi azonban mondjuk ki, hogy most vagyunk az elmúlt négy év leglátványosabb átverésének tanúi és sok százezren károsult alanyai. Érdemes visszaemlékezni a kárpótlási törvény körüli méltatlan színjátékra, amellyel teljesen összezavarták azt a még alig-alig eszmélő parasztságot, amelynek egy része a szülői örökség szentségét is képtelen volt felfogni. Mit is mondott a zseniális Fidesz? Semmiféle kárpótlással nem ért egyet, de ha már szóba került, akkor „jelképesen” minden magyar kapjon egy forintot. Ennél a pökhendi cinizmusnál csak az ifjú titánok butasága és jövőbe (nem) látó korlátoltsága volt nagyobb. Ha van valamiféle mentségük, akkor csak az lehet, hogy az egész parasztságot megmozgató változások és fejlemények őket ma sem hatják meg. A Fidesz második embere, Kövér László a Nap TV- ben nyilatkozta világgá, hogy most sem ért egyet a kárpótlással, s így gondolom, az új földosztással sem. Erre a nyilatkozatra sajnos a vidék nemigen figyelt fel. Az SZDSZ még a Fidesz cinizmusán is túltett. Juhász Pál „főszakértő” értelmetlennek és károsnak nevezte az egész kárpótlást, egyben közölte, hogy maximum 30-40 ezer embert fog érdekelni. Nagyvonalúan azt javasolták, hogy minden magyar állampolgár kapjon 20 ezer forint kárpótlást. A jóslat jól illusztrálta a „nagy szürkeállomány” jövőt érzékelő (finomabban: gazdasági prognosztizáló) képességét. Hiszen „alig” két nullát tévedtek, és 30 ezer helyett kétmillió ember tanulta az „állampapírok” rafinált szerepét a nagy népi átverésben, amelynek során a félrevezetett parasztivadékok elkótyavetyélték a kárpótlási jegyeket, az okos elit pedig felvásárolta ezeket, s így kárpótlási jeggyel fizetve negyedpénzen privatizáltak maguknak sokmilliós értékeket. Az „érző lelkületű” MSZP — természetesen — a szövetkezetek egyben tartása mellett agitált a Nagy Tamás-féle tsz-vezetők pártjával egyetemben. Mindent elkövettek, hogy a még döntő mértékben a téeszekhez kötött parasztokkal megutáltassák a kárpótlási jegyet, sőt a részaránytulajdont is. Elérték, hogy a parasztfiak és ivadékok többsége visszautasította a „nadrágszíj as” kárpótlást. A népbutítási program „bejött”. Az első kárpótlási fordulóban — gondolom — csak a „megátalkodott” gazdaszellemű magyarok (és az okosok) vettek részt. Igaz, jutalmuk nem maradt el, mert a legtöbb helyen féláron kárpótolták őket. így nem kevesen kétszer annyi földet kaptak, mint amit apáik bevittek. Az értelmes — bár félő paraszt — elkezdett gondolkozni és rájött arra, hogy most tulajdonképpen „káderezés” folyik. Ki tud eligazodni a papírok, paragrafusok között és ki nem? Ki tud élni a kárpótlás előnyeivel és ki szórja szét a vagyont? Az eredmény már a második licitálásnál jelentkezett. A jól számolók, de a jól spekulálók is jól jártak. Igaz, már nem féláron, de egy az egyben is szépen megszerezhették az erdőket, földeket. Most már mindenki kapcsolt. Kétségbeesve próbálták jogaikat érvényesíteni és hatalmas verseny indult meg a résztulajdonok és a kárpótlási jegyek piacán. A „könnyelműségért”, a hazugságok és áltatások elfogadásáért azonban fizetni kellett. A harmadik licitálásnál már sokszoros felárral keltek el a földek. Az öt-tízszeres, sőt még a többszörös licitálások is gyakoriak voltak. Az emberek rádöbbentek a föld értékére és megugrott a kárpótlási jegyek értéke. Az emberek dühöngtek és kapkodtak. Csak azt feledték el ősi balek módjára, hogy kinek is köszönhették ezt a nagy „átvágást”. Elfeledték, hogy az SZDSZ és a Fidesz volt a kárpótlás fő ellensége, s egyben ők voltak a nagy lebeszélők is. Az MSZP és az Agrárszövetség pedig a fő ijesztgető és a téeszátmentő. Természetesen nem a tagság javára, hanem a baráti kör részére. A „szociálisan érzéketlen” kormány érzékelte a nagy emberi csalódásokat, amiért csak részben voltak felelősek az átvert magyarok. Sepsey Tamás javaslatára pótkárpótlásra adtak lehetőséget. És láss új csodát, a józan ész mégiscsak győzött az ellendrukkerek nagy-nagy mérgére: 600 ezer kárpótlási pótkérelmet adtak be! Az emberek tehát már „de facto” elnézést kértek a balekságukért. Ám a nagy manipulátorok, a magyar gazdaság jövőjének „önjelölt szakemberei”, továbbá a Nagy Tamás és Juhász Pál-féle próféták nemhogy bocsánatot kértek volna több millió magyar rút becsapásáért, hanem, ma már ők az új privátgazdaság „fő támogatói”. Akiknek persze ' erre az agrárfordulatra is csalhatatlan receptjeik és tanácsaik vannak. Bízzunk abban, hogy a magyar vidék szavazóinak feledékenysége is véges és a maguk kárán okulva, nem kívánják azok kezébe adni az ország kormányrúdját, akiknek a kárpótlás ügyében ilyen látványosan lelepleződött a vidékellenessége. Ami azért is fokozottan súlyos, mert ma már a Fidesz előtt is nyilvánvaló, hogy felemelkedésünk talán legfontosabb lépcsője a magyar föld és a magyar mezőgazdaság. Jól nézzük meg, kikre is szavazunk! Práczki István Monorierdő Ki, kit rekeszt ki? Elképedve olvasom Bencsik Gár bor MÚOSZ-főtit- kár „Felhívás”-át, melyet március 31-én bocsátott útjára! A főtitkári ukász szerint Nagy Feró egy — a „Kanizsa Dél-zalai Hírlap”-ban megjelent — interjúban „még magánéletében is elfogadhatatlan jelzőkkel illette a Magyar Köztársaság elnökét, Göncz Árpádot”. Ezután jött az ukász érdemi része: utasítja MÚOSZ-beli kollégáit, hogy a nyilatkozó nevét a jövőben ne írják le, rendezvényeiről sem képben, sem hangban ne tudósítsanak! A — magát etalonértékűnek vélt — főtitkár még kijelentette: „Az én szememben az illető erkölcsileg megsemmisült. Kérem a kollégákat, hogy tekintsék őt nem létezőnek.” Nocsak, a liberálbolsevista „erkölcs” felkent bajnoka — ha jól értelmezem igéit? — kirekeszt, és élve eltemetné a másvéleményűeket?! Nyilván a habitusát átitató „chartás-szellemiség” jegyében... Ha ilyen egyszerűen működnének e mechanizmusok, nyilván a liberálkozmopolita „művészvilág színe-java” már csak — könynyen feledhető — erkölcsi-megsemmisült volna. Persze, nem Bencsik Gábor és a MÚOSZ jóvoltából. Ha mi (is) le akarnánk írni azok nevét, akik számunkra (már régen!) nem léteznek, egy napilap teljes terjedelme kevésnek bizonyulna... Bárha, csak egyetlenegyszer vonta volna ki szablyáját Bencsik Gábor (az elmúlt négy évben) azok ellen, akik — kollégái — kormánypárti és jobboldali politikusokat mocskot okádva gyaláztak. Igen, akkor talán még hitelesen is szólnának mostani háborgásai! Mert most annak a Farkasházyn$k (és a Hócipő-nek) ad hitelt, aki(k) Antall József miniszterelnököt, jószerivel még a halálos ágyán is gúnyolták, olyan „belvárosi ” pimaszsággal, hogy a jobbérzésű polgárok zsebében kinyílt ama bicska! Ezeket a nemtelen sajtóhiénákat védte, és védi ma is a MÚOSZ — rablott javakon élősködő — gépezete, a „szakma” összekacsintó bátorítása! Úgy látszik: miként a tagság minősíti vezetőit, úgy a vezetők is minősítik a tagságot, és elfajzott szellemiségét! Brezovich Károly Vác S Ámítás Folyik a választási kampány, a pártok jelöltjei, vezetői különféle módon nyilatkoznak. Nincs hiány ígérgetésből és a jelenlegi kormány hibáinak felsorolásából sem. Engem a sok kortesbeszédből egy nyilatkozat késztetett írásra. Horn Gyula azt mondta, ha pártja nyer, akkor a falvak felkarolását tekintik egyik fő feladatuknak. Ez érdekes, hiszen úgy látszik elfelejtette, hogy a falvakat miként sorvasztották el. Elfelejtette, miért néptelenedtek el a virágzó kis települések. Megszüntették az iskolákat és összevonták a falvakat. Az ottlakók véleményére nem is voltak kíváncsiak. Most pedig kezdik újra az ámítást. Az összevont falvak újra szétválnak, és kezdenek mindent elölről. Remélem, a falvak lakói nem felejtenek és ezt a mesét nem hiszik el. Mert a „vér nem válik vízzé”! S bölcsen gondolkodva, a választáson a felelőtlen ígérgetéstől mentes jelöltre, illetve pártra adják voksukat. Bulyáki Ferenc Tápiószele Válasz egy vádra Tisztelt Főszerkesztő Úr! ; Szeretném Önnel tudatni, hogy az elmúlt héten az Ön lapja egy olyan közleménynek — az érdi MDF közleménye — adott helyt, amelyben felszólítanak lemondásra. Bizonyos vagyok benne, hogy a közlemény az Ön tudta nélkül jelent meg, különben ellenőriztette volna a megfogalmazott vádak elfogult csúsztatásait. Szemben a közlemény állításával, legelső dolgom volt írásban jelentést tenni a polgármester úrnak a balesetet követő első munkanapon. Kértem, hogy az okozott kárt mihamarabb állapíttassa meg, hogy azt megtéríthessem. Szakértői véleménnyel és számlával tudom igazolni, hogy mind az Elmű-nek, mind pedig az érdi polgármesteri hivatalnak okozott kárt megtérítettem. Örömmel láttam a mai újságban a polgármester úr felvilágosító írását, köszönöm annak közlését. Tisztelettel T. Mészáros András alpolgármester Érd Zálogügylet a megyében A zálogügy letek Magyarországon a 13. században kezdődtek, pontosabban ettől a századtól lehet okleveles nyomait találni birtokok elzálogosításának pénz ellenében. Az 1230-tól kezdődő kölcsönügyletek célja leggyakrabban a bírtok megszerzése volt. Mivel a pénz meglehetősen ritka volt abban az időben, elsősorban a legnagyobb mozgatható tőkével rendelkező egyháznak állt módjában a megszorult birtokosoknak földjeik elzálogosítása ellenében kölcsönt nyújtani. Akadt példa arra is, hogy a nemzetség vagyonosabb tagja nyújtotta a hitelt. Mint Lederer Emma megállapította a középkori pénzügyietekről írt könyvében: „Ezeknek a kölcsönügyleteknek célja, majdnem mindenkor, birtokok megszerzése volt”. 1279. május 4-én a budai káptalan előtt Péter fia János zálogosította el birtokát, mely Sáp faluban volt. A megállapodás szerint „birtokát a következő húsvétig 25 márkáért a nyulakszigeti apácáknak zálogosítja el”. Az összeg a 13. században meglehetősen tekintélyes volt. Bizonyítja ezt a legkorábbi magyar oklevél is, mely kölcsönügyletről szól. 1150 körül íródott, //. Géza 40 márka kölcsönt akart felvenni a pannonhalmi apáttól, ám az öszszeg olyan nagy volt, hogy az apátnak sem volt anynyi készpénze, csak úgy tudott segíteni a királyon, hogy eladott egy birtokot. Hogy ki tudta megvenni, azt nem tudjuk. A 13. század második felében lebonyolított ügyletek 5—10—20 márka körüli értékűek voltak. Pogány György
