Pest Megyei Hírlap, 1994. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1994-05-28 / 123. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. MÁJUS 28.. SZOMBAT Gyermekújság a Mura-vidéken Szinte Gábor erdőkertesi tárlatáról A Pest Megyei Hírlapban február 2-án adtunk hírt a szlovéniai Mura-vidék tízezernyi magyarságának karácsonyi meglepetéséről: az induló gyermeklapról. Azóta á színes (átvitt értelemben is az), húszoldalas lap első számát, a „próbaszámot” is elhozta a posta. Ahogy nekünk, bizonyára a Mura-vidéki kis olvasóknak sem okozott csalódást változatos, hasznos, szép, emberi és magyar tartalmával. A támogatók névsora sem érdektelen: a Szlovén Művelődési Minisztérium és a Mura-vidéki Magyar Önigazgatási Közösség. Ilyen is van. (S ilyen is lehetne: pl. Erdélyben, Kárpátalján s a Felvidéken is.) „Ez a lap értetek szól — olvasható a főszerkesztő beköszöntőjében —, s ezt minden során éreznetek kell! Kéthavonta megjelenő kiadványunk szeretne olyan sokszínű lenni, mint névadója, a KELEPELŐ, amely a szél fuvallatára körbejár, és hangot ad. Békét és nyugalmat kíván sugározni. Szívünk szerint olyan gyermekújság szeretnénk lenni, amely foglalkoztatja olvasóit, ötletekkel kíván segíteni nekik, ötleteket vár tőlük, és cselekvésre csábít! Szívesen helyet ad a gondolataitoknak, és igényli a véleményeteket. Igaz értékeket kívánunk felmutatni, de nemcsak azt, hanem rengeteg olvasási élményt és szórakozást kínálunk Nektek!” A beköszöntő mellett a költő fényképével, évszámmal a nagy magyar poéta, Ady Endre Szeretném ha szeretnének című verse. De maradjunk a verseknél! Az „Ünnepköszöntő” oldalán többek között Csanádi Imre, Juhász Gyula, Weöres Sándor, Kosztolányi Dezső, Döbrentei Kornél versei. Majd néhány oldallal odább Sem emlék, sem varázslat címmel emlékező írás Radnóti Miklósra, tragikus halálának 50. évfordulóján, Kormos István Radnótinak szentelt Fehér virág című költeményével. S-' hiányozhat-e egy magyar nyelvű gyermeklapból Tamkó Sirató Károly? Nem. Ott is van tréfás-játékos verse, a Tövi és Hegyi az „Anyáink nyelve” című rovatban, ahol találós versikéket s egy cikket találunk a beszédfejlődés előmozdításáról, továbbá az erdélyi Kiss Jenő rövid, verses Nyelvleckéjét anyanyelvűnk „furcsa-szép” dolgairól. S nemcsak a magyar nyelv, hanem a magyar történelem is megszólal a Kelepelő lapjain! Gaál Péter Juliánus barát útjáról, a magyar őshazáról ad képes beszámolót, a „Szülőföldünk” rovatban pedig Lendva és környéke régészeti emlékeivel, régmúltjával ismerkedhet meg az ifjú olvasó. A „Rügyfakadás”-ban diákszemmel a lendvai Varga Péter Gárdonyi klaszszikus regényéről, az Egri csillagokról ír, a dobronoki 8. osztályos Cár Edit pedig arról: Hozzám is szól Vörösmarty Szózata: „Sokatmondó költemény a Szózat. Benne rendületlen hűségre, kitartásra szólítja fel nemzetét a költő. Ilyen hűségre, kitartásra van szüksége a Mura-vidéki magyarságnak is. Vörösmarty a miénk is, gondolatainak nálunk még nagyobb súlya van. Magyarnak lenni! Megőrizni magyarságunkat! Hogyan sikerülhet ez egy tizenhárom éves fiatalnak, ki nemzetiségként él a magyar határon kívül? Nem házi feladat, ez emberi küldetés. Nem elég könyvekből megismerni a magyar pusztát, a magyar történelmet, a magyar irodalom nagyjait. Nem elég képernyőn kísérni, mi történik odaát a magyar történelmi városokkal, gazdagodjunk Vörösmarty, Petőfi, Jókai szellemével.” Mit mondjunk még? Hiszen az ötletes rejtvényekről, fejtörőkről, képregényekről, a humoros rovatról még nem is írtunk. Várjuk szorítva s reménykedve — a Mura-vidékiekkel együtt — a Kelepelő következő számát. Kell az, mint egy falat kenyér. Egy-egy szám ára egy kilogramm kenyér: s két hónapig kell kitartaniuk, mint a mesében. S talán az anyaországiak is segíthetnének — alapítványi támogatással. Ez a példamutatóan nemes szellemű, ötletes, hivatástudattal szerkesztett gyermeklap igazán megérdemelne minden támogatást. Szilágyi Ferenc Stockholmi kiadvány a diktatúra erdélyi áldozatairól A Kövek egy siratófalhoz című, Gazda József és Tófalvi Zoltán tényfeltáró, oknyomozó riportjait tartalmazó kötetével idén negyedik kiadványához érkezett a Stockholmban székelő Erdélyi Könyvegylet. 1991 januárjában, amikor a félbemaradt romániai változások, különösképpen a marosvásárhelyi magyarság ellen keltett neokommunista hisztéria végveszélybe sodorta az Erdélyben maradt írókat, alkotóművészeket, nos: akkor néhány száz nyugatra szakadt erdélyrészi úgy döntött, hogy erkölcsi kötelességük mozgalmat indítani, fórumot teremteni, könyvkiadási lehetőséget biztosítani az Erdélyben maradt írók számára. A szervezés nem könnyű munkáját a szellemi irányítás mellett az egykor Kolozsvárott élő író, Veress Zoltán és felesége, Telegdi Magda prózaíró vállalta magára. Úgy is fogalmazhatunk: a stockholmi Erdélyi Könyvegyletet és köteteit, amelyet Kos Károly sokat sejtető könyveimé után Erdély kövei sorozatcímmel illetnek, a szülőföld kultúrájának a féltése, az erdélyi gondolat csak Erdélyben érvényes „egyetemességének” a szándéka, s végső soron az „elmenők" nemes lelkiismeretfurdalása hozza létre. Ámde üssük fel magát a kötetet. Míg az előző három — a Vándor idő balladája (1991), az hím az üldözőkért (1992) és a Kék halál (1993) erdélyi szépírók műveiből állt össze, addig az idén megjelentetett munka a Királyhágón túli magyar irodalom két ismertebb „tényírójától”, riporterétől — Gazda Józseftől és Tófalvi Zoltántól hoz riportokat, interjúkat. Jelen kötettel a kiadók azoknak állítanak emléket, akik a Ceausescu-diktatúrában „szelíd vértanúként” tűntek el, legtöbbször azért, mert az erőszak rendszere helyett önmagukat, magyarságukat, s a vele járó emberi tartást vállalták — például Ilylyés Gyula temetésén végtisztességüket tették*, színészként az őszinte játékért álltak ki (lásd a Visky Árpádról szóló részt), tanáremberként pedig a szerveződő erdélyi magyarság utánpótlásában próbáltak gondolkodni (mint a brassói Szikszoy Jenő)... De szó esik családok megfélemlítéséről, ártatlan fiatalok eltűnéséről — hiszen az erdélyi magyarok ellen irányított diktatúrának annyi meg annyi arca volt. Úgy tűnik: ma is van. Ezért is aktuális e könyv. Erdély siratófala hoszszú, és még kiaknázatlan titkokat rejt egy riporter számára különösen; volna tehát még kikről mondani imát. Bágyoni Szabó István * Lásd lapunk História sorozatában Gazda József írását Japán művész Gödöllőn Emlékparkot tervez Veresegyházon Mitsui Sen, japán ■ szobrászművész kiállítását nyitják meg ma délután 5 órakor, a gödöllői művelődési központ Gödöllői Galériájában. Megnyitót mond őexcelelenciája Tsutsumi Koichi, Japán magyarországi, rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, valamint Nagy T. Katalin művészettörténész. Közreműködik a veresegyházi Cantemus Kórus. A megnyitó után japán virágkötők és a budapesti Bonsai Egyesület bemutatóját láthatjuk. Mitsui Sen művészete azért is érdekes számunkra, mert Magyarországon telepedett le, és sokat tesz a magyar—japán kulturális kapcsolatok fejlesztéséért. Jelenleg Veresegyházon a honfoglalás 1100 éves évfordulójára magyar—japán emlékparkot készít. Ahol a hagyomány tananyag Nemzetközi népzenei és néptánctábor Örkényben A VII. csutorás nemzetközi népzenei és néptánctábort ez év július 3—10. közötti hétre Örkényi helyszínnel hirdette meg a szervező Táborfalvi Közművelődési és Népzenei Egyesület. A Pest megyei Örkény mezőgazdasági szakközépiskolájának kollégiumában megtartandó rendezvényen a magyar népi hangszerek játékmódjának kezdő és haladó szintű elsajátítása, a népdalok és eredeti néptáncok tanulása, a népzenegyűjtés, a hangszerkészítés, valamint egyes népi mesterségek gyakorlása alkotja a programot. Néprajzi filmeket is vetítenek, s bemutatják a Tradíció Alapítvány által támogatott divatruhakészítők munkáit. Esténként táncház lesz. Tervezik neves hazai és határon túli népművészek bemutatkozását is. A tábor bentlakásos; a részvételi díj — attól függően, hogy valaki saját sátorral érkezik vagy sem — felnőtteknek 5600, illetve 6600 forint, gyermekeknek 4500, illetve 5500 forint személyenként. Festmények emberközelben Az erdőkertesi Ady Endre Művelődési Ház szívesen ad otthont képzőművészeti kiállításoknak — ezt bizonyítja az a napokban nyílt képkiállítás is, amely Szinte Gábor festőművész, díszlettervező lenyűgöző alkotásait mutatja be. Szinte Gábor a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Bernáth Aurél növendékeként végzett. Tanulmányait a firenzei Accademia déllé Belle Artin fejezte be. Rendkívül sok önálló kiállítása volt itthon és külföldön, többek küzt a firenzei Pallazo Strozziban, Rómában, Münchenben, valamint a budapesti Műcsarnokban, a Vigadó Galériában, az esztergomi Keresztény Múzeumban. Figyelme kiterjed az épületeken alkalmazott murális művekre is. Számos faintarziája, színes üvegablaka díszít jelentős intézményeket — például a budapesti Nemzeti Színházat, a Filmgyárat, az Atrium Hyatt szállót. Szinte Gábor meghatározó egyénisége a színházművészetnek is. Több mint száz színmű díszletét tervezte, főként a Madách színpadán és a Vígszínházban. A színház iránti szeretetét jelzi az is, hogy 1978-ban újjászervezte a díszlet- és jelmeztervezést a Képzőművészeti Főiskolán, ahol ma is egyetemi tanár, előad a Színház- és Filmművészeti Főiskolán is. A színházban végzett munkája mellett sem hagyott fel eredeti hivatásával, a festészettel. Szívesen állít ki kisebb települések művelődési házaiban is. „Vonzó számomra ilyen kis teremben emberközelben bemutatni képeimet” — mondotta a művész Erdőkertesen, a kiállítás kapcsán készült beszélgetésünk bevezetéseként, majd így folytatta: „Erre a kiállításra leginkább a közelmúltban készült festményeimből válogattam. Ezek derűs, napsugaras képek. Ide ezek illenek. Vannak drámai képeim is, de úgy gondoltam, hogy ezek a képek nem illenek ide... Van egy Erdélyről festett sorozatom. Ide is elhoztam belőle egyet-kettőt, így a Kolozsvári főtér és a Vajdahunyad vára címűeket. Ezek békés hangulatot árasztanak. E városok ilyenek voltak a két háború között. Nagyvárad, Marosvásárhely — ezek mind rendkívül elegáns városok voltak. Ezt az eleganciát, derűt próbálom hangsúlyozni a képeken. Erős szálak kötnek Erdélyhez, hiszen onnan származnak a szüleim...” — Milyen technikát alkalmaz a festészetben? — kérdeztem. — Amit csinálok, az talán Tiziano festészetéhez hasonló — válaszolta. — Hagyományos, semmi modern. A fényjelenségek meghatározóan jelentősek, a színek sajátos alkalmazása a képeket egyfajta meditativ tartalommal telíti. Az én képeim „különösen viselkednek”, mert ha valaki megvásárolja, és hazaviszi őket, és együtt él velük, akkor kelnek igazán életre. Úgy vélem, a valóság látványából indulva, belső élmények adják a műveim egyéni világát. Akik elmennek, és megnézik Szinte Gábor erdőkertesi kiállítását, talán egy kicsit jobb kedvre derülnek, visszamosolyognak a Kalapos nőre, a Trubadúrra, és különös világba kalauzolja önöket az Álom című kép varázslatos hangulata. Juhász Klára Határon túli magyar színházak Kisvárdai színházfesztivál Véglegesítette a határon zúli magyar színházak VI. fesztiváljának programját a szervezőbizottság — tájékoztatott Nyakó Béla, a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza igazgatója? A döntés szerint a május 28. és június 5. közötti kisvárdai seregszemlén — amelyen négy szomszédos ország 14 társulata vesz részt — 17 versenyelőadást és 9 pódiumdarabot láthat a szakmai zsűri és a közönség. Ma este 8 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Sütő Ándrás „Az ugató madár” című drámáját mutatja be. A fesztiválon — naponta két-három előadás lesz — színpadra lép még a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház, a Bukaresti Állami Zsidó Színház, a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, a Kassai Thália Színház, a Kolozsvári Magyar Színház, valamint a Puck Bábszínház, a Marosvásárhelyi Színművészeti Akadémia, a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata, a Révkomáromi Jókai Színház, a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, a Szatmárnémeti Északi Színház, a Temesvári Állami Csiky Gergely Színház és az Újvidéki Magyar Színház. A mintegy 700 művész húsz tájelőadáson is fellépő Szabolcs-Szatmár-Bereg megye nagyobb településein, valamint a határokon túl, Beregszászon, Kassán, Szatmárnémetiben és Ungváron. A fesztivál hagyományainak megfelelően, a határon túli magyar színészekből az idén is megalakítják a kisvárdai várszínház alkalmi, nyári társulatát, amely két darabot mutat majd be — Kós Károly „Budai Nagy Antal” című történelmi színművét és William Shakespeare „Windsori víg nők” című vígjátékát. Kelepel a Kelepelő
