Pest Megyei Hírlap, 1994. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1994-05-28 / 123. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP KICSIKNEK — NAGYOKNAK 1994. MÁJUS 28.. SZOMBAT J A pünkösdi rózsa A pünkösdi rózsa kihajlott az útra, mind azt rikoltozza szakajtsanak róla. Én es szakajsztottam, el is szalasztottam. Leánybarátimnak, mind elosztogattam. Újra szakajsztanék, ha jóra akadnék, ha jóra, ha szépre igaz szerelemre. (magyar népdal) Gyimesi László Fivéreim aki elmegy: görcsös botot szorongat aki marad: kolompot kongat aki elmegy: vállán viszi a földet aki marad: dolgába görnyed aki elmegy: nappal-holddal világol aki marad: magában lángol Pályázati felhívás Dobay Eszter, a Vörösmarty Gimnázium elsős tanulója. Angol nyelvű, öszszegyűjtött versei a Littera Nova Könyvkiadó gondozásában jelennek meg a közeljövőben. Dobay Eszter versével műfordítói pályázatot hirdetünk a tizenévesek érdeklődését megcélozva. Küldjétek el fordításaitokat szerkesztőségünk címére. A díjazottak verseit lapunkban megjelentetjük és könyvekkel jutalmazzuk. Dobay Eszter My house I walk along the street No one I’d like to meet Just wanna’ be left alone, Maybe I’ll go home. My house stands empty, still, Like the house of someone ill, No grass out on my lawn, No sun comes up at dawn. No clouds bring to me rain, Just try to forget the pain. No birds sing at my window, Flowers planted: one row. No one ever comes to visit, This isn’t my house, or is it? Tarzan? Nem, már nem lakik itt. Még akkor elköltözött mikor lakótelep épült a dzsungel helyére. JelenszJcy László rajza Az oldalt összeállította: Radnóti B. Adina Francois Garagnon Jázmin és az élet szent rejtelmei * Tudjátok, hogyan találkoztam először Szentlélek Herceggel? Ki fogtok nevetni, és azt hiszitek majd, hogy füllentek, pedig pontosan úgy történt minden, ahogy elmesélem. Isten megadta nekem, hogy egészen kivételes emberekkel találkozhassam, akik barátaim lettek. Azért mondom, hogy „Isten megadta nekem”, mert ezeket az ember nem tudja előre megválasztani, és Isten az, aki szép sorban kiosztogatja az élet játékának legfontosabb kártyáit: a találkozásokat. És mikor egészen kivételes emberekről beszélek, ezt nem azért mondom, mert ők az én barátaim, hanem azért, mert ők az élet énekét teli tüdőből zengik, míg mások csak szájuk sarkából sutyorászszák. Rafael például olyan, mint egy gyufaszál; na nem azért, mert úgy néz ki, hanem mert annyi szeretet van benne, hogy képes lenne lángra lobbantani a világot. Rafael, mint már említettem, egy öreg repülőgépet vezet, és folyton Saint-Exupéryről beszél — úgy veszem ki szavaiból, hogy az illető úr egy kis herceg lehetett, aki elrepült egy másik égitestre. Mikor először beszélt róla, úgy értettem, hogy Saint- Esprit, azaz Szentlélek — és ha már herceg, így is említettem, ha szóba került. Szentlélek Herceg, Raf erre nevetésben tört ki. Aztán elgondolkodva ismételte meg: „Szentlélek. Herceg. Szentlélek Herceg...” és hozzátette: „Csuda kis szent vagy te, tudod-e?” Na jó, ezt tudtam, csak azt nem, hogy ezzel hova akar kilyukadni. Aztán egy nap, mikor megérkezett, felkapott a földről, a végtelen felé emelt, szemeiben különös tűz lobogott, és azt mondta: * * Részlet a könyvből — Találkoztam vele... Szentlélek Herceggel! Azt hittem, csak tréfál, de aztán elkezdett mesélni, olyan csodálatosan, hogy egyszer csak azon kaptam magam, hogy én is szeretnék vele találkozni.-^ Gondolkozzál csak el azon, hogy zajlik az életed — mondta Raf. — Valóban te választod-e a legfontosabb pillanatokat? De nem ám: azok maguktól érkeznek, és hatnak rád, ez minden. Olyan ez, mint a lelkesedés: benned történik, de nem tőled függ, de legalábbis nem az akaratodtól. Néha évekig akarsz valamit elérni, és.mégse sikerül, vagy nem úgy, ahogy akarod, és akkor azt mondod: „Nem ezt érdemeltem, nincs szerencsém, milyen szörnyű az élet.” Pedig megtettél minden tőled telhetőt. Csak az a baj, hogy a jóakarat, az nem tevékeny akarat, és a tevékeny akarat nem szükségszerűen Isten akarata. Máskor pedig semmit sem csinálsz, vagy semmi nagy dolgot, mégis minden egész könnyedén megy, minden sikerül a legkisebb gond nélkül. Néha elég egy mozdulat, egy tekintet, egy mosoly, és minden egy csapásra megoldódik. Másrészt pedig biztos észrevetted már: előfordul, hogy segítesz embereken, és cserébe fáradságodért csak közömbösséget és hálátlanságot kapsz. Fordítva pedig az is előfordul, hogy meghallgatsz valakit, akinek erre volt szüksége, és olyan köszönetét kapsz cserébe, mintha csodát tettél volna, pedig semmi mást nem tettél, csak odafigyeltél szavaira. Különös, nem? Nem mi és a mi kis akaratunk viszi előre a dolgokat, hanem a lélek állapota. Vagy ha úgy jobban tetszik, az a képességünk, ahogy a Szentlélek Herceggel kapcsolatot tartunk. Az az igazság, hogy nem nagyon értettem, mit akart mondani ezzel Rafael. De annyira lelkesen beszélt, hogy nagyon figyeltem, és azt is mondta, hogy olyan mint én, nincs még egy a földön (más se hiányoznék már!), később gondolkoztam is azon, hogy a dolgok így maguktól zajlanak, a Szentlélek működésén keresztül. Aztán kettesben elmentünk meglátogatni Amorgent, aki íjászmester. Igen tiszteletreméltó bölcs öreg, én csak egy kis emberpalánta vagyok mellette, de ő mindig azt akarja, hogy egyenlő félként beszéljünk egymással, mert azt mondja, hogy én legalább annyit tudok, mint ő, ha nem többet. Furcsa ember, nem olyan, mint a többi felnőtt, egyszer még azt is mondtam neki, hogy úgy érvel, mint egy nyolcéves kisfiú. — Tudjátok, hogy erre mit mondott? Azt, hogy ő 108 éves, de százéves korban az ember újrakezdi, úgyhogy ő éppen most újra 8 éves... Nem tudom, higygyek-e neki, az az érzésem, hogy nagy komédiás, aki ügyesen leplezi játékát. Mindenesetre, ha 108 éves is, nem tűnik annyinak! Szóval Szentlélek Hercegről beszéltünk. Amorgen most is rengeteget tudott tanítani, mert hiába 8 éves csak, egyszer már tett az életben egy kört, és azért az elég nagy előny a láthatatlan dolgok megértésében... ott töltöttük nála az estét Rafaellel, és sose felejtem el, amit akkor láttam. Mert azt éreztem, hogy százévnyi bölcsességgel lettem gazdagabb. Vannak kislányok, akik jobban örülnének egy bonbonnak, de nekem, esküszöm, hogy ez az este igazi zacskó főnyeremény volt! A szerző' illusztrációi Hadd meséljem el. Kint a kertben beszélgettünk egész este, míg az éj leple el nem takart mindent, olyannyira, hogy tágra kellett mereszteni a szemünk, ha látni akartunk valamit. Akkor Amorgen felállt, az égre nézett és azt mondta: „íme az éj, a csend és a szél, íme a pillanat teljessége.” Meg se szólaltunk, hagytuk, hogy beszéljen, mint egy kísértet, egy költő, egy próféta vagy egy őrült. Különben egy kicsi mindegyikből van benne. Azt mondta: — Jázmin', menj és hozz két gyertyát! Rafael gyújtsd meg őket, és tedd a céltábla két oldalára, ami ott van. Mostantól fogva nem beszélhettek, nem használhattok szavakat, amíg a nap ki nem oltja az éjszaka varázsát. Jegyezzetek meg mindent, amit láttok, figyeljétek a szertartást, és mikor vége, csukjátok be szemeteket, nyugtassátok meg lelketeket és elmélkedjetek, barátaim. „Gondoljatok az éjre, gondoljatok a csendre és a szélre, a pillanat teljességére.” Egy kicsit megborzongtam ettől az egésztől, de aztán megtettem, amit kért. Rafaellel odatettük a gyertyákat, ahova mondta. Émlékszem, borzasztó messze volt a céltábla, és mivel nagyon sötét volt, alig lehetett látni. Raf meggyújtotta a gyertyákat és visszamentünk. Megszámoltam a lépteimet: 61 volt! Sose hittem volna, hogy 28 méter ilyen messze van! Amorgen leült a földre, törökülésben. Csak a körvonalait láttuk, úgy tűnt, mintha kővé vált volna: olyan mozdulatlan volt, mint egy szikla, ez egész különös hatást tett rám, azon tűnődtem, nem szállt-e át egy pillantást vetni a túlvilágra. Raf és én nem mertünk moccanni, éreztük, hogy valami fontos történik majd, de nem tudtuk, micsoda. Nagyon sokáig vártunk, így, végül Amorgen felállt és lassan az íjáért nyúlt. A távolban a céltábla felismerhetetlen volt. A gyertyákat elfújta a szél. Szemünk már hozzászokott a sötétséghez, és a horizontot fürkészve megpillantottuk a homályos kör alakú tárgyat. Amorgen tekintete a sötétségbe révedt, az íj hegye térdére támaszkodott, jobb keze finoman tapogatta a nyílvesszőt. Megfeszítette az íjat, aztán minden nagyon gyorsan zajlott le. A nyíl kiröppent, suhogás, tompa ütődés, és Amorgen röviden felkiáltott. Aztán kilőtt egy másik nyilat, ugyanolyan magabiztossággal, mintha nem is célzott volna. Csak annyit mondott: „Valaki lőtt, és eltalálta a céltáblát.” Megtettük a 61 lépést, hogy megnézzük, mi történt. Mintha csoda történt volna: a két nyílvessző egymás mellett a céltábla kellős közepén állt. Mikor kihúztuk őket, egészen rendkívüli látvány fogadott: a két egymás mellett lévő lyuk együtt a végtelen jelét alkotta. Hosszú ideig maradtunk ott a sötétségben és gondolkoztunk. Aztán hazatértünk. Én egész éjjel nem bírtam lehunyni a szemem. Képzeld csak el, ott ment el mellettem, egészen közel. Majdnem megérintettem... találkoztam Szentlélek Herceggel! Kedves Gyerekek! Ahogy előre jeleztük, gyermeknapi rejtvényünk megfejtőinek a Pest Megyei Hírlap meglepetéssel kíván kedveskedni. A szokásosnál nagyobb méretű rejtvényt lapunk 10. oldalán találjátok. Sikeres munkát és sok szerencsét kívánunk!
