Pest Megyei Hírlap, 1994. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1994-05-21 / 118. szám
Aki nem hiszi, jöjjön el, s nézze meg...! Fegyverszünet Dabas-Sáriban Zászlószentelésre és iskolaavatásra gyűltünk össze a minap Dabas-Sáriban. Abban a katolikus egyház által működtetett iskolában, mely indokolatlanul, s értelmetlenül oly sok vihar kereszttüzében állt a tanév megkezdése óta... Kollégákat kerestem az ünnepség szünetében. Hiába. Egy-két egyházi folyóirat munkatársán kívül csak a mi lapunk tisztelte meg a több száz főnyi közönséget, a megjelent parlamenti képviselőket, a neves közembereket és a sok papi elöljáró, nem utolsósorban a váci egyházmegye segédpüspökét. Pedig milyen sokan bejárták e kis település utcáit még néhány hónappal ezelőtt! Buzdítottak, agitáltak — természetesen az egyházi iskola ellen —, érveket hazudtak, szavakat, gondolatokat, sőt tényeket ferdítettek. Most meg, e nemes ünnepen, alig Letten-hárman maradtunk... így vált az alább interjú egy sajtótájékoztatónak meghirdetett fórum helyett néhány fő részvételével lazajlott baráti, szakmai beszélgetéssé. Kilicsányi Tamást, __ a Szent János Katolikus Általános Iskola igazgatóját kérdeztem elsőként: milyen érzésekkel készülnek az évzáróra. — Minden szempontból eredményes évet zárt új iskolánk. Ha csak annyit említek meg, hogy a most végző nyolcadikosaink közül mindnyájan sikeresen felvételiztek az általuk kiválasztott középiskolákba — szakmunkásképzőtől a szlovák gimnáziumig —, akkor már ezt is sikernek könyvelhetjük el. Hasonlóan nagy eredménynek tartjuk, hogy a most kikerülő fiataljaink helyett kétszer annyi elsőst — tizenhatot — fogad a Szent Jánós Katolikus Általános Iskola szeptemberben. Az idei esztendő jelentős eseményei között megemlítem az új konyhánk megépítését, illetve az iskolabővítésre benyújtott pályázatunkért kapott pénzt. Ami a szakmai sikereinket illeti, azok között a legjelentősebbek az iskolánk megalapításakor is vallott és felvállalt nemzetiségi — szlovák — nyelvoktatás területén elérteket kell említeni. Gyermekeink idén kétszer is voltak már Nyitrán. Ezek a tanulmányutak nem elsősorban kirándulások voltak: a diákjaink szakórákon vettek részt a testvériskolában. Büszkén szólok arról is — szerintem példátlan kezdeményezés a hazai általános iskolák körében —, hogy 1994. szeptemberében úgy kezdjük a tanévet, hogy gyermekeinket — a legkisebbektől a nyolcadikosokig — elviszszük Szlovákiába egy háromnapos kirándulásra. Ennek folytatása lesz, hogy szeptemberben és októberben a testvériskolánkból jönnek hozzánk a diákok tanulmányútra. Azzal, hogy iskolánk jó kapcsolatot alakított ki a felvidéki társintézménnyel, rácáfolt minden olyan vádra, mely szerint mi elhanyagoljuk a szlovák nyelv tanítását. Vallom, hogy ez az iskolatípus mind oktatásban, mind nevelésben többet ad, mint egy világi tantervvel működő intézmény. Azt szokta mondani, hogy aki nem hisz nekünk, az jöjjön el, s nézze meg, győződjön meg a saját szemével minderről. Úgy érzem, hogy az idő nekünk dolgozik, Legfőbb sikernek pedig azt könyvelem el, hogy az egy esztendő alatt, a sok vihar közepette sem hagyott bennünket cserben egyetlen diák, egyetlen tanár sem, egyetlen szülő sem. — Utóbbi gondolatnál maradva fordulok Pásztor Győzőhöz, Dabas-Sári plébánosához, akitől azt kérdezem: mennyire lettek partnerek a nehéz, küzdelmes, tartalmas munkában az egykori állami iskola tanárai? — Olyan pedagógusok jöttek át hozzánk, akik — mint gyakorló hívők — korábban is vallásos életet éltek, templomba jártak. így számunkra az új feladat valójában nem okozott különösebb nehézséget. Szinte valamennyien önként vállalták, hogy a hitoktatáshoz nélkülözhetetlen továbbképzésen is részt vesznek. Öt kolléga jár jelenleg is részben a Budapesti Hittudományi Akadémiára, részben egyéb teológiai tanfolyamokra. Egyértelműen úgy látom, hogy ezek a kollégák az új körülmények között magukra találtak. Azt hiszem, méltán büszkélkedhetünk azzal, hogy kevés olyan általános iskola van ma Magyarországon, melyben a pedagógusok 70 százaléka vagy már rendelkezik teológiai ismeretekkel, vagy most végzi az ehhez szükséges iskolákat. — Mit tudott adni eddig a váci egyházmegyei vezetés a Dabas-Sáriban működő katolikus iskolának, illetve miben tud segíteni a folytatáshoz, az elkövetkező tanévben? — kérdezem Katona István segédpüspököt. — Nemcsak mint váci segédpüspök, hanem mint a Katolikus Iskolák Főhatóságának püspök-elnöke is vagyok jekn ezen az ünnepségen. így utóbbi minőségemben mondom, hogy nem' rendelkezünk anyagi javakkal. Mint főhatóság elsősorban szakmai segítséget tudunk adni egy induló katolikus iskolának. Emellett — miként tettük is ezt Dabas-Sári esetében is — folyamatosan adunk tanácsokat a működtetéshez, a fenntartáshoz. Ebben a tevékenységünkben nagyon sokat jelent az a közoktatási megállapodás, amelyet május hatodikán köszöntünk meg, így egyelőre még csak 10 iskolával. A pedagógusokban ugyanis meglehetősen sok félelem volt a katolikus iskolák beindításakor. (S ez nem csak Dabas-Sárira vonatkozik.) Főképpen attól tartottak, hogy nem kapják meg ugyanazokat a juttatásokat, melyek az állami iskolákban dolgozó kollégáiknak járnak. A már említett megállapodás rögzítette, hogy a katolikus iskolákban tanító pedagógusok bár nem közalkalmazottak, de ugyanazok a juttatások illetik meg őket, mint a más szellemiségű intézményekben dolgozó kollégáikat. — Ezután ugyanazokat a kérdéseket tettem fel Kilincsányi Tamásnak és Pásztor Győzőnek. — Létrejött-e ez a megállapodás Dabas-Sáriban is? — K. I.: — A polgármester itt is aláírta a megállapodást, de a téma még nem jutott el a képviselő-testület elé. Ez azt jelenti, hogy Dabas-Sáriban egyelőre még nem jogerős a fenti egyezség. Az is megoldás lenne, ha a testület nemlegesen válaszolna a megállapodásra, ennek birtokában — vagy azzal, hogy a testület az intézkedési határidőt túllépve sem reagálna az ügyre — a minisztérium végre léphetne a pedagógusok érdekében. P. Gy.: — Sajnos Dabas-Sáriban egyelőre légüres térben mozgunk... — Ez egyben azt is jelenti, hogy még mindig nincs béke a településen? K. T.: — Úgy fogalmaznék, hogy fegyverszünet van Dabas-Sáriban. Ez egyben azt is jelenti, hogy a két iskola tanári kara között nincs semmiféle közeledés. — Hallottunk bizonyos pénzekről, melyek a katolikus iskola bővítését szolgálják... P. Gy.: — A dolog úgy kezdődött, hogy először a másik fél ajánlotta fel: felépít majd egy új iskolát Dabas-Sáriban. Ez azonban nem kezdődött meg. így most mi fogunk bővítésbe. Két épületrészünk felső emeletét beépítjük, melynek eredményeképpen nemcsak kémiai, biológiai, fizikai szaktantermekkel leszünk gazdagabbak, de egy európai színvonalú tanári szobánk, fogadónk, s irattárunk is lesz. Az udvaron pedig egy kis kápolnát szeretnénk megépíteni. Hiszek a hívek áldozatkészségében, a pénzbeli- s a munkafelajánlásokban, bízom abban, hogy szeptember elsejére kész lesz a tervezett létesítmény. — Van-e hitoktatás a másik iskolában? P. Gy.: — Az ócsai plébános atya jár át a gyerekekhez, akik közül sokan eljönnek a szentmisékre is. Jeleztem a diákoknak, hogy akik igazolni tudják — a mieinkhez hasonlóan — a hittanórákon és a miséken való rendszeres részvételt, azokat a megfelelő alkalmakkor ugyancsak első áldoztatom, illetve bérmálkozásra bocsátom. K. /.: — Annyit mondanék még, hogy a különböző iskoláktól egy korrekt, nemes versengést várok, olyat, mely nem a gyerekek feje fölötti harcban, hanem az örök értékeknek a gyermekek felé történő továbbításában mutatkozik meg, semmiképpen sem a kárukra, hanem szellemi épülésükre. Maliár Éva
