Pest Megyei Hírlap, 1994. április (38. évfolyam, 76-100. szám)

1994-04-07 / 80. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1994. ÁPRILIS 7., CSÜTÖRTÖK Körösön javult a közbiztonság Bealkonyul a bűnözőknek Több jut a munkanélküliek Az átképzésekbe bekapcsolódók számára keresetki- . egészítés vagy keresetpótló juttatás, és költségtérítés I is fizethető'. Pest megyében 1994-ben erre a célra várhatóan 300 millió forintot fordít a Pest Megyei Munkaügyi Központ, s a becslések szerint mintegy 3 ezren él­nek majd ezzel a lehetőséggel — ez derül ki abból a néhány napja elkészített beszámolóból, amelyben többek között a megye foglalkoztatási helyzetéről, a rétegprogramok tavalyi eredményeiről, a munkanélküliség kezelésének formáiról és a központ ez évi elképzeléseiről olvashatunk. A rendőrség és az alvilág kö­zötti harcban megváltoztak a résztvevők esélyei, a bűnüldö­zők javára — állítják a bel­ügyi szakemberek. Mindezt természetesen adatokkal is alátámasztják, bizonyítván, hogy a bűnözési hullám to­vábbi emelkedését sikerült megállítani. Sőt, egyes régi­ókban a közrend, a közbizton­ság némi javulásáról is jel­zést ad néhány beszédesebb statisztikai mutató. Nagykőrös térségében pél­dául az idei év első negyedé­ben harmadával csökkent a bűncselekmények száma a múlt év hasonló időszakához képest. Noha a ’93-as eszten­dő egésze a rendőrségi szá­mok tükrében korántsem lát­szott ennyire bíztatónak még­is, a kedvező változások jelei már tavaly is megmutatkoz­tak. A betöréses lopások szá­ma nem emelkedett tovább és lényegesen kevesebb üzletbe­törés történt a városban és a közeli falvakban. A vagyon el­leni bűncselekmények között főként a csalások és a különbö­ző gazdasági visszaélések do­minálnak újabban. Elharapó­zott viszont a garázdaság. Ör­vendetes ugyanakkor, hogy a fiatalkorú bűnelkövetők szá­ma nem gyarapodott tovább. Az említett tényezők termé­szetesen szoros összefüggés­ben vannak a városi rendőrka­pitányság, kiváltképpen a bűn­ügyi osztály tevékenységével. Az ismeretlen tettes ellen indí­Gáz van Törteién, Egy hamis ígéret nyomában címmel egy olvasónk tájékoztatása nyo­mán adtunk közre írást márci­us 29-i lapunkban. Most Tóth Ferencet, Törtei polgármeste­rét kértük, mondja el ő is — mint legilletékesebb —, mi a helyzet a gázzal Törteién. — Előre kell bocsátanom — mondja Tóth Ferenc —, hogy Törteién még nem kez­dődött meg a gázvezeték épí­tése. Jelenleg csak a lakossá­gi igényfelmérésnél tartunk. Á múlt év szeptemberében tettük közzé a gáz bevezetésé­vel kapcsolatos felhívásun­kat. Azóta a feltételek változ­tak ugyan, ezt azonban a la­kosság tudomására hoztuk. — Mikor és milyen feltéte­lekkel bízták meg a Tigázt a vezeték kiépítésével? — Semmiféle megbízást nem adtunk semmilyen cég­nek sem. A Tigáz ingyen ké­szített el számunkra egy ár­ajánlatot. Eszerint 800 jelent­kező esetén az utcai vezeték építése a telken belül 2 méte­rig 50 ezer forintba kerülne. Több cég jelentkezett azóta azzal a szándékkal, hogy a gázvezetéket megépíti. A megbízást azonban a majd kiírt versenytárgyalás ered­ménye alapján adjuk a leg­megfelelőbb ajánlatot tevő cégnek. — Olvasónk úgy tudja. tott büntetőeljárások felderíté­si mutatói az elmúlt évben to­vább javultak. Ugyanez mond­ható el az általános nyomozati eredményességről és a bűnül­dözők tevékenységének más jellemzőiről is. Ahogy Orbán László őrnagy, osztályvezető fogalmazza: A technikai fej­lesztésre fordított közpénzek most kezdenek kamatozni. — A múlt évet több vonat­kozásban mérföldkőnek tekint­hetjük —- folytatja —, hiszen például a függetlenített bűn­ügyi technikus alkalmazására is csak azóta nyílt lehetősé­günk. Az új státusz létrehozá­sával lényegesen javult a hely­színi szemlék eredményessé­ge. Ez azért nagyon fontos, mert az anyagmaradványok­nak, a helyszínek különböző elváltozásainak mint bizonyíté­koknak, ily módon jócskán megnőtt a szerepük. Ma már videóval dolgozunk az esetek nagy részében. A filmkockák bizonyító ereje döntő lehet a büntetőeljárásban. Hasonlóan nagy jelentősége van a bizo­nyításban a nyomozó kutya al­kalmazásának is. A tanúk té­vedhetnek, akár meg is lehet őket félemlíteni, vesztegetni, míg a szagazonosításnál ez ugye kizárt dolog. Az utóbbi hónapokban sok eljárást foly­tattunk, amelyben döntően a szagazonosítással sikerült bi­zonyítanunk a bűncselek­ményt. Ezenkívül a központi számítógépes ujj-, és tenyérle- nyomatnyilvántartás használa­hogy a visszatérítés nem le­hetséges... ' — El nem tudom képzelni, honnan vette ezt a hírt. Az 1994. évi költségvetési tör­vény mondja ki, hQgy ha egyéni közműfejlesztést vé­gez, ahhoz hozzájárul, akkor az állam a hozzájárulás 15 százalékát visszatéríti. így számította ki az önkormány­zat, hogy a visszatérítést fi­gyelembe véve kb. 42 500 fo­rintba kerül jelentkezőnként a gáz bevezetése. — A megjelent cikkben szó volt arról, hogy Ön Törtei polgármestere szociális, és egyéb költségvetési pénzek­ből támogatja a helyi újsá­got... — A helyi lap, a Törteli Hí­rek magánújság. Mint ahogy ez az újságban is megjelenik: az SZDSZ-1 támogatja. Én mint polgármester személy szerint sem támogatom, ön- kormányzati pénzekből pedig ez teljességgel lehetetlen. Az önkormányzat pénzügyei ugyanis olyan mértékig sza­bályozottak, hogy testületi döntés nélkül pénzkihelyezés nem lehetséges, erre vonatko­zóan előterjesztés nem szere­pelt a testület előtt. — Mi az igazság a cross- bar-telefonház építése körül? — A valóságnak a követke­zők felelnek meg: Törtei hat másik településsel együtt szer­ta is nagyon megkönnyíti és meggyorsítja sokszor egy-egy bűncselekmény tettesének fel­derítését, elfogását. — A bűnügyi csoport múlt évben történt osztállyá szerve­zésével kialakultak-e a munka- megosztás kedvezőbb feltéte­lei, vagy csak a név változott? — Osztályunknak mostaná­ban alakul ki arculata. Két fő irányban rendeződnek a fel­adatok. A vizsgálati alosztály mellett elkülönült a másik szárny, amely a felderítéssel foglalkozik. így nagyobb lét­számot tudunk a forrónyomos üldözéshez alkalmazni, ami­ből az következik, hogy a bűn­elkövetőknek mind kisebb az esélyük egérutat nyerni. A megfiatalodott nyomozói ap­parátus kezd úgymond „össze­rázódni”. A tapasztaltabb kol­légákra sajnos továbbra is nagy teher hárul, a fiatalok be­iskolázása miatt, de eljön az idő, amikor sokszorosan meg­térül ez az áldozat is. Az idei évben is szeretnénk tartani a fejlődésnek, a technikai fej­lesztéseknek eddigi ütemét. Remélhetőleg a rendőrség me­gyei és helyi alapítványaiból sikerül egy komoly technikai labort létrehoznunk, így újabb eszközöket tudunk bevetni a bűnözőkkel szemben. Úgy gondolom, a körösi rendőrség túljutott azon a ponton, ahon­nan kezdve már befolyásolni képes a környékbeli bűnözés tendenciáját. ződést kötött a Matávval és az Abonytellel. E szerződés értel­mében az önkormányzat és a telefont akaró helyi polgárok megelőlegezik a telefonház és a hálózat építésének költsé­gét. A Matáv pedig vállalta, hogy hét év alatt kamattal nö­velt értékben vásárolja meg tő- lünk a telefonrendszert. így el­érjük, hogy Törteién hama­rabb lesz telefon. Az, hogy en­nek milyen a költségvetése, bárki számára megtekinthető a polgármesteri hivatalban, de a főbb jellemzőkkel szívesen megismertetem az olvasókat. E szerint az önkormányzat fej­lesztési hitelt vett fel, a lakos­ság pedig akik telefont szeret­nének — családonként 40 ezer forintot fizettek be. A te­lefonházat az önkormányzat a saját építő csapatával vállakó­zásban építteti, így ez a bevé­tel is megmarad „házon be­lül”. Az építés során műszaki problémák jelentkeztek ugyan, de semmiképpen sem jelenti azt, hogy a költségve­tés zavarossá vált volna. Szük­ségesnek tartom megjegyezni, hogy a lakossági 40 ezer forin­tos befizetés felét, a Matávval kötött szerződés értelmében a családok visszakapják. A fenn­maradó 20 ezer forintból pe­dig annak 15 százalékát az ál­lam a már előzőekben ismerte­tett módon visszatéríti. Védfy Boglárka Fontos tudnivaló azoknak a munkanélkülieknek, akik a vál­lalkozóvá válás programjába kívánnak részt venni: amennyi­ben a munkaügyi központ nem tud megfelelő állást fel­ajánlani részükre, hat hónapos időtartamra kérhetik a munka- nélküli járadék összegével megegyező támogatás folyósí­tását. Ezen túlmenően a Pest Megyei Munkaügyi Központ szervezte szaktanácsadások költségeinek felét is megtérí­tik. A tanfolyami képzésekre és hitel felvétele esetén a hitel- fedezeti biztosításra kifizetett összegek 50 százalékát kapják vissza az igénylők. A vállalko­zóvá válás finanszírozására a megyei központ ebben az év­ben 50 millió forinttal rendel­kezik. Számításaik alapján kö­zel 1200 ember ilyen irányú képzése várható. A foglalkoztatás bővítését szolgáló támogatások köréből elsőként a munkanélküliek bér- támogatását kell megemlíteni, A Dunakanyarban kevés önál­ló, jól felszerelt zeneiskola mű­ködik, Dunabogdányban vi­szont megadatott a lehetőség egy ilyen iskola alapítására. A zeneiskola tevékenységéről, mindennapjairól tájékoztatott Ott Rezső igazgató. A zeneoktatás hosszú éve­ken keresztül a szentendrei Vu- jisics Tihamér Zeneiskola kihe­lyezett tagozataként a helyi művelődési házban zajlott. Éz megoldásnak bizonyult, hiszen a nagy létszám miatt kevés volt a rendelkezésre álló te­rem, és igazodni kellett az álta­lános iskola foglalkozásaihoz, szakköreihez is., 1992. január 1-jén az önkormányzat felaján­lotta az üresen álló pártház épü­letét egy új, önálló zeneiskola megalapítására. 1993. január 1-től megkez­dődött az építkezés önkor­mányzati támogatással, a Du- nabogdányi Építőipari Szövet­kezet- közreműködésével és a helybéliek összefogó munkájá­amelyre 1994-ben 190 millió forintot fordítanak. A munka­adók tartósan állás nélküli em­berek alkalmazásakor kérhetik a központtól a bérköltségek és a járulékok 50 százalékáig tör­ténő átvállalását. (Eldöntött, hogy segédmunkások eseté­ben ez 9—10 ezer forintot, be­tanított munkásoknál 10—12 ezer forintot, szakmunkások­nál 12—15 ezer forintot, míg felsőfokú végzettséggel rendel­kezők foglalkoztatásakor 15—20 ezer forintot jelent minden hónapban). Az önkormányzatok a köz­hasznú munkát végzők után je­lentkező közvetlen költségeik 70 százalékának megtérítését kérvényezhetik, amelyre 309 millió forintos keret áll rendel­kezésre. (Jóváhagyott támoga­tási normatívák 1994-ben: se­géd- és betanított munkások­nál 12 ezer forint, egészség- ügyi és szociális tevékenysé­get folytatóknál 14 ezer forint, szakmunkásoknál 15 ezer fo­val. Hivatalosan 1993. október 23-án adták át az épületet, mely a zeneoktatás mellett a Kertbarátok Köre tevékenysé­gének is otthont adott. A berendezési tárgyak, a hangszerek nagy része már adott volt, a többit pedig önkor­mányzati pénzen, a szereplé­sek bevételeiből, illetve a zene­kart szponzorálók támogatásai­ból vásárolták. Az iskolában három nagy zenekar működik: a dunabogdányi Felnőtt Fúvós- zenekar, (25—30 fő), az Ifjúsá­gi Fúvószenekar (45 fő) és a Zeneiskola Zenekara (58 fő), melyet a helyi cserkészek éltet­nek. Az iskolai oktatáson kívül négy éve egy negyvenfős egy­házi zenekar is működik, mely­nek próbáit a plébánián tartja. A tanárok közül hárman fő-, hatan mellékállásban fog­lalkoznak a tanítványókkal. A zenét kedvelők zongorán, he­gedűn, csellón, fuvolán, klari­néton és rézfúvós hangszere­ken tanulhatnak játszani. A ze­támogatására rint, magasan kvalifikált mun­kák esetében pedig 22 ezer fo­rint havonként.) A Pest Megyei Munkaügyi Központ pályázati kiírás alap­ján továbbra is támogatást ad a munkahelyeket teremtők ré­szére. E célra ebben az évben 78 millió forint fordítható. Segítséget nyújtanak megye- szerte a részmunkaidős foglal­koztatáshoz — 1994-ben 20 millió forintjuk van erre — és átvállalják a korengedménye­sen nyugdíjba küldött dolgo­zók után a vállalatokat terhelő kiadásokat. Hatvanmillió fo­rinttal terhelik meg ezzel a Foglalkoztatási Alapot. Tavaly novembertől lépett életbe a termőfölddel rendelke­zők vállalkozóvá válásának tá­mogatása, melynek keretében egyszeri alkalommal 200 ezer forint kamatmentes hitelhez juthatnak hozzá az ezt kérvé­nyezők. Országosan 500 mil­lió forintot különítettek el, s várhatóan több mint kétezren élnek majd a lehetőséggel. Újdonságként vezették be, s immár két hónapja térítik meg a tartósan állás nélküliek mun­kahelyhez jutásakor az utazási költségeket, legfeljebb egyé­ves időtartamra. Jelenleg 300 millió forintból gazdálkodhat­nak e célra a munkaügyi köz­pontok. K. M. neiskola több olyan fiatallal büszkélkedhet, akik a zenei pá­lyán tanulnak tovább és már szép eredményeket értek el. Közülük Rebe Attila a Zene- művészeti Főiskolán végzett, jelenleg a zeneiskola egyik ta­nára. A zenekarokat sok helyre hívják vendégszereplésre, fel­léptek az ország különböző ré­szein és külföldön is. Jártak már Müchenben, Leutenbach- ban, a Bódeni-tónál, szerepel­tek a televízióban is. A külföl­di szereplések egyik fő támoga­tója Schwarz József, aki na­gyon sokat tesz a dunabogdá­nyi zenészekért. A további terveket, elképze­léseket illetően az igazgató el­mondta: szeremé, ha a létszám még növekedne, hogy legyen mindig utánpótlás, a felnőtt ze­nekar létszáma duplázódjon, s az ország jobban megismerje a sváb nemzetiségű falu zeneba­rátait. D. CS. Beügetett a megállóba. Ke­zében a kopott aktatáska, fülében a karika, orrán a kerekded szemüveg. Hosz- szú, csatakos haja is torz kuszaságba hullott nyaká­ba, a vállára — ahogy kell! Tiszta kék szemei értelmet sejtettek. Aztán elfordultam e belvárosi szokványjelen­ségtől — kémlelendő, gör­dül-e már a busz. Mire visz- szanéztem, a csillogó sze­mű emberke eltűnt. Majd hirtelen kirobbant egy ka­pualjból, fején „börgerkin- ges" papírkoronával. Szé­les mosolyát szórta a vára-. Bolond? kozók felé, mikor büszkén körbetekintett, majd eltűnt újra. Beszaladt-kiszaladt egymás után többször a ka­pualjba. Térdeit rogyaszt- gatván, nagyszerű mozdula­tai egy kirakatüveg tükré­ben, a közönség reakcióját pedig a döbbent-nevetős ar­cokon fürkészte... Dübör­gőit a busz. Ekkor ő is fel­ugrott a járműre, ahol már nem bohóckodott, csak le­sett kifelé, aranypapír-koro­nája alól, aztán elveszett a sokadalomban... —. Ki volt ő? Egy őrült? Vásári komé­diás? Néztem kifelé a busz eső­pöttyös ablakán.' A fülbeva- lós, vagy aktatáskás, vagy kerek szemüveges — futko­só járókelőket. Kiket megkí­sérelt az ismeretlen az imént jobb belátásra bírni. Álljanak meg, nevessenek, ha magukon nem is tudnak már, legalább a „bolon­dot" nevessék ki. Megfeled­kezendő egy pillanatra, si­vár vágtában elmúló hét­köznapjainkról. .. — Nova — M. J. Mi az igazság a törteli gázzal kapcsolatban? Ingyenes árajánlat a Tigáztól Zeneiskola Dunabogdányban

Next

/
Oldalképek
Tartalom