Pest Megyei Hírlap, 1994. április (38. évfolyam, 76-100. szám)
1994-04-28 / 98. szám
i PES^MEGYEL HÍRLAP SZŰKEBB HAZÁNK 1994. ÁPRILIS 28.. CSÜTÖRTÖK 5 Jószolgálat a családért A tudomány alapozza meg a jólétet A Érdi polgárőrök kitüntetése s Óvakodj a bajuszostól! Szent-Györ- gyi Albert nevét vette fel az Életőrség Népfőiskola, mely Nemes- suri Miháy sportorvos, a Magyar Egészségvédők Országos Szövetségének elnöke szervezésében a diósdi általános iskolában és a helyi művelődési házban tartja rendszeres foglalkozásait. A névválasztást a mozgalom vezetője azzal indokolta, hogy a kiemelkedő magyar tudós, az egyetlen, aki hazai munkája eredményeképpen, annak elismeréseként kapta meg a Nobel-dí- jat, úgy vallott: a tudomány fogja megalapozni a jólétet. Nemessuri doktor úr, s az egyre gyarapodó segítőkész tábora szintén a magyar lakosság testi, lelki és szociális jólétének az elérésére tette fel életét. A nemes célkitűzés természetesen túlnőtt egfr helyi kezdeményezés határain. Az idei nemzetközi családév ugyanis újabb lehetőséget nyújtott a kis lelkes közösségnek ahhoz, hogy egészségvédő és azt szolgáló programjaikat a széles nyilvánosság előtt is ismertté tegyék. Maga Surján László népjóléti miniszter kérte fel a sportorvost arra, hogy a „Jószolgálat a családért” elnevezéssel évek óta futó mozgalmukat kapcsolják egybe az idei esztendő nemzeti programjaival. Ám mivel az ötlet megvalósítója nem bejegyzett jogi személy, Nemessuri Mihály a Magyar Egészségvédők Országos Szövetsége nevében vállalta fel a nemzetközi családév rendezvényeihez való csatlakozást. — Nyolc esztendeje él ez a mozgalmunk, mely az azt támogató társadalmi szervezeteken keresztül csaknem egymillió embert képvisel, s melynek fő célkitűzése a hazai lakosság testi, lelki és szociális jólétének megteremtése — mondja a sportorvos. — Természetesen utóbbin szerény eszközeinkkel nem tudunk segíteni, így programjainkban a mértéktelenül megromlott honi egészségi állapotok javítását tűztük ki fő célul. Alapelvünk, mely teljes egészében kapcsolódik az Egyesült Nemzetek Szervezete, s annak szakosított intézményei által meghirdetett eszmékiiez, hogy nem a betegség hiánya, hanem a már említett jóléti viszonyok megteremtése az egészségünk kulcsa. Az 1994-es nemzetközi családév — mondhatni — korlátlan lehetőségeket nyújtott a magyar családok szolgálatára szegődött mozgalomnak. Ezt a kínálkozó alkalmat alapozta meg a közelmúltban megszavazott 120 millió forint, melyet az idei esztendőt szervező hazai titkárság juttat Nemessuri doktor úr programjának a támogatására. — Mire futja a pénzből? — kérdeztük a korát meghazudtoló élénkséggel és aktivitással dolgozó orvost. — Gazdag hét végi programokat szervezünk ebből a pénzből — válaszolta. — Az első ilyen rendezvényünk helyszíne Székesfehérvár volt. A május elejei anyák napjához kapcsolódóan Verőcén lesz Pest megyei rendezvény. Szűkebb hazánkban még Diósdon szervezünk hasonló víken- det. E településen amúgy is otthon vagyunk. A helyi általános iskola és a művelődési ház ugyanis nem csak helyet biztosít egészségvédő és ismeretterjesztő népfőiskolái programjainkhoz, de előbbi aktívan részt is vállal — tanárai és diákjai együttműködésével — mozgalmunkban. Ezekre a hét végi rendezvényekre elsősorban a háromgenerációs nagycsaládokat várjuk, melyekből ki-ki a maga tudása és képessége alapján ad számot az elméleti kérdésekben, a sportismeretekben... való jártasságáról. Ami a pénzt illeti, abból kívánjuk megvenni a versenyek helyezettjeinek járó díjakat, s fizetni a résztvevők egyes kiadásait. Természetesen szerény lehetőséget biztosít a 120 ezer forint. Abban bízunk, hogy a rendezvényeinkre jelentkezők elsősorban nem a juttatásokért, hanem az egészség-, a környezetvédelem terén szerezhető ismeretekért, a családi, a baráti együttlétért, a jó hangulatú szórakoztató programokért tártanak velünk. — Miben látja az esélyét, hogy az egy-egy hét végére korlátozódó, vagy az 1994-re meghirdetett családi programok elindítják végre az oly régen várt szemlélet- változást, a rossz beidegződések és szokások javulását? — Azt vallom, amit a nemzetközi családév nyitó rendezvényén, Debrecenben Surján László is meghirdetett. Ez csak a kezdet, s jó lenne, ha minden évben családév lenne. Hiszek abban, hogy a szakmai jellegű, tudományos igényű programok, s a hét végi kikapcsolódási szándékkal meghirdetett családi rendezvények előbb- utóbb divattá teszik hazánkban a nélkülözhetetlen életmódváltozást, -formálást. M. É. A rendőrség napja alkalmából Pest Megye Közbiztonságáért Érdeméremmel tüntették ki az érdligeti polgárőröket. A kitüntetést Tarjányi Béla, az egység parancsnoka vette át. Két évvel ezelőtt alakult meg, akkor még húsz ember részvételével a csapat, melynek létszáma azóta csaknem megduplázódott. Különböző foglalkozású emberek: néprajzkutató, tanár, szakmunkás, gépkocsivezető is van közöttük, akiknek közös ügyük, hogy segítsenek a rendőröknek, a biztonság megteremtésénél. Amikor Tarjányi Bélával a polgárőrök hétköznapjairól beszélgettem, nem statisztikai adatokat sorolt arról, mennyit járő- röznek, hány akcióban vettek részt már eddig, hanem érdekes, emlékezetes eseményeket elevenített fel. Elmondta egyebek között, hogy több ízben leleplezték azokat, akik fondorlatos módon igyekeztek becsapni a vásárlókat az érdi piacon. Felfigyeltek például egy árusra, aki farmernadrágot kínált eladásra, majd Panaszos levél érkezett Dabasról, amelyben Páljfy Gyula sok mindent és kemény hangnemben felró a polgármesternek, az önkormányzatnak és mindazoknak, akik bármi módon illetékesek a kárpótlási jegyek alapján a napokban folyó földosztásban, illetve árverésben. Beszélgetésünk alkalmával vádjait sok egyébre is kiterjesztette. Többek között azért is méltatlankodik, hogy az egykori járásközpontnak még mindig csak kézi kapcsolású telefonjai vannak. Panasza azonban elsősorban a földosztásra vonatkozik. Az idős ember ugyanis nem kevesebb, mint harminchét hónapig a recski táborban sínylődött, s az ezen a jogon kapott kárpótlási jegyét most szántó megváltására szeretné fordítani. Ezzel ugyanis, terve szerint, viszonylag nyugodt életet biztosíthatna önmagának. Horváth István polgár- mester ismeri az ügyet, de beszélgetésünk - alkalmával többször is hangsúlyozta, hogy abban nem csupán Pálffy Gyula az érintett, vagy ha úgy tetszik, károsult. Tény ugyanis, hogy a város határain belül jóval kevesebb az árverésre bocsátható mezőgazdasági terület, mint amennyire a jogos igémiután megalkudtak, reklámszatyorba csomagolta a holmit. Észrevették azt is, hogy hirtelen mozdulattal kicserélte a szatyrot, amit át is vett egy gyanútlan vevő. Ekkor közbeléptek a polgárőrök, és kiderült, hogy farmernadrág helyett papír- gombócok voltak a csomagban. Az ügy természetesen a rendőrségen végződött, de ugyanezt a trükköt többször is megpróbálták elsütni a csalók. A különbség csak any- nyi, hogy autóalkatrész .helyett kövekkel tömték ki a szatyrot, melynek tartalmáért ezresekkel fizetett a vásárló. A parancsnok jó humorú ember, és elmesélte azt is, amikor egyik akciójuk nem egészen úgy végződött, ahogy elképzelték. Járőrözés közben történt, hogy felfigyeltek egy víkendház nyitott kapujára. Közismerten sok a betörés, így nyomban arra gyanakodtak, hiszen még valami furcsa zajt is hallottak a házból. Felszólították a bent tartózkodót, hogy azonnal jöjjön ki, de nem kaptak választ. A csapat egyik tagja, akinek önvédelmi nyék alapján szükség lenne. Valentyik Ferenc, a földosztó bizottság elnöke szerint is várható volt, hogy az árverés nem múlik el kisebb, vagy nagyobb „balhé” nélkül. Elmondta, hogy van eset, amikor az egykori földbirtokosok leszármazottai, a termelő- szövetkezet megalakításakor károsultak és a részarányos tulajdonjog-követelők egyazon területet követelik maguknak... — Már korábban látszott, hogy feszültség alakul ki az igények és a lehetőségek között — magyarázta Valentyik Ferenc. — Különösen, amikor kiderült, hogy a Fehér Akác Tsz-nek 26 000, a felsőba- bádi állami gazdaságnak pedig 1642 aranykorona földterületi kötelezettsége van. Ezzel szemben a kárpótlási jegyekkel ennél sokkal nagyobb területre lehetne licitálni. Mindezt tetézi, hogy az egykori recski fogolytábor lakói és más jogsértettek is földre szeretnék váltani kárpótlási jegyüket.. A földosztó bizottság elnökétől azt is megtudtuk, hogy ugyancsak feszültség alakult ki az — úgymond — őslakosok és a nem helybéliek között. Az előbbiek, érthető módon, ragaszkodnak ahhoz, hogy elsőbbséget élvezzenek az árfegyvere van, figyelmeztető lövést adott le a levegőbe. Természetesen meglepődtek, mikor a zajra előjött a megriadt kacsacsapat, melyet a feledékeny tulajdonos étel-ital nélkül hagyott. Ilyen eset is volt, de hát persze nem ez a jellemző, hanem járőrözéssel töltött éjszakák, segítségnyújtás hatósági tanúként, tolmácsként a rendőröknek, és sok egyéb. A polgárőrparancsnok szívesen emlékszik arra, amikor házkutatásnál, hatósági tanúként megfigyelte, hogy egy gyufásdoboz szokatlan helyen van, a konyhaszekrényben, a porcelánok között. Szólt hát az egyik nyomozónak, nézze már meg, mi van abban a dobozban? Gyufaszálak helyett egy vastag aranyláncot találtak, amiről később kiderült, hogy lopott holmi. Tarjányi Béla büszkén emlegette, hogy az ilyen és hasonló eseteknek köszönhetően a bűnözők már tartanak tőle. Felismerik jellegzetes bajuszáról, és hallott róla, hogy a fogdában figyelmeztetik egymást az őrizetesek: Óvakodj a bajuszostól! (ga. j.) verésen, illetve a földhöz jutásban, hiszen a dabasi (és nyilván más, mezővárosi) ember saját, vagy gyerekei jövőjének zálogát a mezőgazdasági termőterület birtoklásában látja. Az sem mellékes ebben a témában, hogy a kárpótlási jeggyel rendelkezők között nagyjából 90 százalék a dabasi őshonos, 10 százalék pedig a máshol élő, vagy éppen nemrégen Da- basra költözött. Ezzel szemben a kárpótlási jegyek értéke nagyjából azonos arányban oszlik meg a két tábor között. Jószerivel minden problémát megoldana, ha a területükön levő, hozzávetőleg 10 000(!) hektáros lőtérből leszakíthatnának bizonyos részt. Legalábbis azt, ami még mindig alkalmas a haszonnövények termesztésére. A lőtémek azonban nagy hagyománya van. Részben a honvédség, részben pedig a szovjet katonai hatalom milliárdokat ruházott ebbe a létesítménybe, tehát nehéz elképzelni, hogy az ország vezetése felszámolja azt. Egyelőre annyi bizonyos: a napokban, egészen május 2-áig és 3-áig az árverés alatt nem lesz felesleges a polgármesteri hivatal által igényelt és az illetékesek részéről meg is ígért rendőri segédlet. B. M. személyesen Kádár János elvtársnak a Belgrád rakpart 19/B-be. — Mi szerepelt ebben? — Pontosan a következők: ez nem román belügy, ez igenis magyar ügy, mert a magyarokat ott pusztítják, ahol tudják. A magyar kormánynak lépést kell tennie. Kértem Kádár János urat, hogy állítsa le ezt a „mocskos munkát”. De szó szerint így. — Milyen választ kapott erre? — Egy esztendőig semmit. 1978 október hatodikán nem mentem dolgozni — március tizenötödikén és október hatodikán sosem dolgoztam —, s ahogy bezártam a padlást, megjelent két úriember. „Horváth Kálmánt keressük.” Mondtam, én vagyok. Beszállítottak egy kocsiba, teljesen zárt bádogfülke volt, semmit sem lehetett kilátni. Csavarogtattak a városban keresztül-kasul. Délután egy órakor vettek fel, s éjjel kettőkor raktak ki a Margit hídon. — Ezen idő közben mi történt? — Mielőtt kiszállítottak a kocsiból, bekötözték a szemem, így azt sem tudom, milyen — amire emlékszem — „mit akarok ezzel a magyarkodással? Miért kell nekünk az a 23 vármegye? Mit akarok?” — Ezek szerint azonnal tudta, ez csak annak a levélnek lehet a következménye! — Azonnal tudtam, ezt a levél miatt kaptam. Megmondták, nehogy bárkinek is szóljak erről, mert még nagyobb baj lesz. Nem is mertem elmondani senkinek, mert tudtam, ilyen verést nem élek még egyszer túl. A gerincem any- nyira megnyúlt, később a röntgenorvos nem tudta minek tulajdonítani. Azt mondta, mindenkinek összemegy a gerincoszlopa egy idő múlva. Négy hónapig kezeltek az orvosok ezután. Később leszázalékoltak. Gondolta volna, hogy ilyen választ ad Kádár erre a levélre? — 1978-ban? — Azóta Horváth Kálmán szorgalmasan dolgozik, ahogy az egészsége megengedi és hozzájárult, hogy nevét leírjam, címét csak azért nem, mert féltem, bár reménykedek, hogy eljön az idő, amikor majd erre nem lesz szükség. Martos György Botrány nélkül nem megy? Földínség Dabason is Magyar ügy Az alábbi történet szenvedő alanya a tetőfedő vállalkozó, s tizenhét esztendővel ezelőtt is az volt. — Miért írt Kádár Jánosnak? — 1977-ben Románia románlakta területein földrengés volt. Ez a magyarokat kevéssé érintette. Ezért hamar kész volt a vád, „az Isten is a magyarokkal van”, s ez újabb üldözésnek adott okot. Papírt, ceruzát ragadtam, s írtam a vörös sasfészekbe, épületbe vittek. Csak amikor lekötöztek egy székbe, vették le rólam. Olyan emberek vettek körül, akiknek csak a szemét láttam, mert beöltöztették őket, mint a kommandósokat. Nagyon megvertek, még be is vizeltem. Az egyik lehúzta a fejem, és térddel szájba rúgott, azt hiszem, akkor elvesztettem az eszméletemet. — Mondtak-e valamit. mindez | miért történik? — íren. Annvit
