Pest Megyei Hírlap, 1994. április (38. évfolyam, 76-100. szám)
1994-04-22 / 93. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1994. ÁPRILIS 22., PÉNTEK Izraeli békehajlandóság Föladnák a Golánt is Az izraeli kormányfő tegnap kijelentette, hogy kész feladni a goláni kolóniákat a Szíriával kötendő béke érdekében. A békének nagyobb az értéke, mint a telepeknek — mondta Ji- chak Rabin néhány nappal az amerikai külügyminiszter közel-keleti körútja előtt, amelynek során Warren Christopher egyebek mellett közvetítői missziót tölt be Izrael és Szíria között, A kibucmozgalom tagjaival, közöttük a Szíriától elcsatolt fennsíkon létesített kollektív települések lakóival találkozva Rabin azt fejtegette: megváltoztak az idők, Izraelnek ma már nem kell — mint negyven évvel ezelőtt — minden települését, minden állását óvni a határokon. Ha ez az ára a békének — hangoztatta —, ő hajlandó lemondani kolóniákról a Golánon. Azt nem mondta, hogy álláspontja az összes ottani zsidó településre vonatkozik, de egy telepes kérdésére kijelentette: „a fennsík jelentősége stratégiai, kolóniákkal is és azok nélkül is”. Rabin ez idáig Szíriának a „Golánon”, de nem a „Golánról” történő visszavonulást ajánlott a béke fejében, és a csapatkivonás mértékének megjelölésével arra vár, hogy Damaszkusz tudassa: milyen békét hajlandó vele kötni. Szíria az 1967-ben megszállt platót teljes egészében visszaköveteli, s az erre vonatkozó izraeli készség kinyilvánítására vár ahhoz, hogy közölje, mit ért békekötésen. Az izraeli kormány tagjainak nézete megoszlik a kivonulás mértékét illetően. A parlament elnöke A ni>>{III/ Párizsból Varsóba érkezett tegnap Szabad György, a magyar parlament elnöke, akihez a lengyel fővárosban csatlakozott három képviselő: Mészáros Péter, Prepeliczay István és Szigeti György. A magyar delegáció a repülőtérről egyenesen a varsói LXIII-as Számú Általános Gimnáziumba látogatott, amely Kossuth Lajos nevét vette fel ezen a napon. A névadó ünnepségen Szabad György, emléklapot adott át az iskola igazgatójának, és felolvasták Mádl Ferenc művelődési és közoktatási miniszter levelét. A miniszter levélben emlékeztetett arra, hogy Kossuth Lajos egy olyan korszak képviselője volt, amikor a lengyel nép fiai különösen sokat tettek a magyar nép szabadságáért. Mint írta, nagyon fontosnak tartja, hogy ma, amikor országainkban alapvető változások mennek végbe, ne feledkezzünk meg legszebb hagyományainkról, ápoljuk az országaink közti kapcsolatokat. Ezért különösen értékes és szép az a munka, amire az iskola vállalkozott: a magyar nyelv, a magyar kultúra megismerése, Kossuth Lajos, a magyar történelem kiemelkedő személyisége eszméinek ápolása. Betartjuk ígéreteinket Jozef Moravcik szlovák miniszterelnök a Práca című nagypéldányszámú napilap tegnap megjelent beszélgetésében a nemzetiségeket érintő kérdésekre is kitért. A magyar politikai erőkkel „abban állapodtunk meg, hogy e fél esztendő alatt még teljesíthetők azok az ajánlások, amelyeket az Európa Tanács Szlovákia felvételekor tett, s amelyek teljesítését a szlovák kormány akkor elvállalta. Ebben a tekintetben a kormány- program egészen korrekt” — mondta Moravcik. Kijelentette, hogy a „nemzetiségi kisebbségeket érintő további problémákról párbeszédet kívánunk folytatni, s amennyiben intézkedésekre lesz szükség, akkor azt meg is tesszük” —i- áll a Prácában megjelent beszélgetésben. Kéksapkás célpontok Boszniában A Gorazde fölött lelőtt Sea Harrier, valamint a múlt héten foglyul ejtett több mint egyszázadnyi békefenntartó és nemzetközi megfigyelő számos kérdést vet fel. Elsősorban azt, hogy a szerb fél valóban hajlandó-e teljes egészében elfogadni a Vojiszláv Sesely csetnikvajda vezette szerb Radikális Párt azon követelését, hogy az első NATO-légicsapás pillanatától ellenségnek kell tekinteni és — természetesen — ennek megfelelően „kezelni” a kéksapkás alakulatokat? Amennyiben erre sor kerülne, márpedig minden jel arra mutat, hogy a harcok nemzetközivé válása alig védhető, hogy eddig csak az Öböl-háborúhoz hasonlítható akcióra kerül sor. Tudni kell ugyanis, hogy a boszniai szerbek katonai vezetése, élükön Ratkó Mládity tábornokkal, kezdettől fogva elvakult gyűlölettel tekintenek mindenre, ami nem szerb. És éppen az említett katonai vezető nyilatkozta nemrégen, hogy amennyiben az észak-atlanti szövetség beveti légerejét, minden egyes gépet „leszednek”. Erre viszonylag jó esélyük van, hiszen az egykori Jugoszláv Néphadseregtől „örökölt” és jó néhány évvel ezelőtt hadrendbe állított szovjet föld—levegő rakéták teljes arzenálja a birtokukban van. Kezelésüket annak idején a volt Szovjetunió elit szakembereinek fenntartás nélküli segítségével sajátították el. Tévedés lenne azt hinni, hogy a Bosznia nemzetidegen területeit „felszabadító” szerbek már korábban nem számoltak a nemzetközi' erőknek az eddigihez hasonló, vagy még nagyobb méretű katonai beavatkozásával. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy nem túl régen a szerbiai vezetés, amely szerint a maradék Jugoszláviának semmi köze az egykori Jugoszlávia központi térségében dúló véres konfliktusokhoz, egyszerűen megtiltotta a Belgrádtól mindössze tizennyolc kilométerre levő Pancso- ván állomásozott tankoknak az akkor legválságosabb gócnak tartott Szrebre- nicába Szerbián keresztül való bevonulását. Az is tény, hogy a páncélos egység végül Olaszországon és a horvátországi Split kikötőjén át eljutott a boszniai kisvárosba. A helyzet veszélyét csak növeli, hogy az Umprofor hadifelszereltsége meg sem közelíti a szerbek fegyverpotenciálját. Az így egérfogóba került békefenntartók csak az olaszországi légibázis és az Adria vizein állomásozó vadászbombázók ilyen-olyan védelmére vannak utalva. Az esetleges evakuálási műveletre alkalmatlan Phanto- mok és más harci gépek csak a szerb állások bombázásának és rakétázásá- nak gyakorításával semlegesíthetik a szerb nehéztüzérséget, ily módon köny- nyítve a békefenntartók rohamosan súlyosbodó helyzetén. A fentiek ismeretében továbbra is nyitva áll a fő kérdés: hajlandó-e a nemzetközi közösség pótolni a két évvel ezelőtt elmulasztottakat, vagyis egy (és több) elsöprő csapással katonailag térdre kényszeríteni a csak a fegyverek nyelvezetét ismerő, Nagy- Szerbiáról álmodozó politikai és hadvezetést. Both Mihály Á napviláz hírei A légierő és páncélozott járművek támogatásával az azerbaj- dzsáni fegyveres erők tegnap hajnalban támadást indítottak Ka- rabah északkeleti és délkeleti része ellen. ^ Újabb, eddig semlegesen viselkedő frakció lépett a Kabulban fegyveres hatalmi harcot vívó ellenséges felek soraiba. A síita Iszlám Egység Pártjának (Hizb-i-Vahdat) alakulatai az afgán főváros nyugati részén már több napja támadjk a Burhanuddin Rabbani elnökhöz hű csapatokat. „Titkos levelet” kapott Norodom Sziltanuk kambodzsai uralkodó Khieu Samphan- tól, amelyben a vörös khmerek vezetője figyelmeztette: saját biztonsága érdekében minél hamarább hagyja el az országot, mivel átfogó terrorkampányt szerveznek a kommunista gerillák. Észak-Korea lehetővé teszi a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szakértőinek, hogy azok figyelemmel kísérhessék az egyik öt megawattos kapacitású atomerőműben a fűtőanyagok cseréjét. ^ A Hetek megállapodtak abban, hogy hivatalosan meghívják Oroszországot a hét végi pénzügyminiszteri és bankkormányzói tanácskozás egy részére. A határon túli magyarokért Beszélgetés Halzl Józseffel Ötesztendős a Rákóczi Szövetség. A szövetség elnöke egy magas termetű, hatvanesztendős férfi. Gépészmérnök. Munkakörét tekintve: az ország legnagyobb vállalata, a Magyar Villamos Művek Rt. vezérigazgatója. A Rákóczi Szövetség mindenekelőtt a határon kívülre szorult magyarság kulturális, oktatási felemelésén munkálkodik. Hogyan került a szövetség élére egy gépészmérnök? — erről kérdezem dr. Halzl Józsefet. — Érdeklődés, vonzódás és lehetőség nem mindig találkozik. Diákként humán pályára készültem, az irodalom, a történelem volt kedves területem. Még a Zeneakadémián is végeztem — zongora szakon — egy esztendőt. De a történelem... A családom pozsonyi, én Győrött születtem, Ácson nevelkedtem. Apám jogász volt, negyvenöt után hajszolt ember. Én pedig vittem magammal a bélyeget. Hiába végeztem kitűnő eredménnyel a gimnáziumot, esélyem sem volt rá, hogy felvesznek az egyetemre. Humán szakra, bölcsésznek vagy jogásznak. Gondoltam, megpróbálom a vegyészmémök- séget. Ott sem volt esélyem. De apán valahogy kiharcolta a Műegyetemet a számomra, a gépész- mérnöki kart. „Sohasem tudom elvégezni’’ — ezzel mentem be az egyetemre... — Mikor végezte el? — 1957-ben. És életem nagy ajándéka, hogy műegyetemista voltam, ott lehettem 1956 októberében. A műegyetemisták beírták a nevüket a históriába. A forradalom napjaiban naplót vezettem. Múlt esztendőben, amikor Budán, a Műegyetemen megrendeztük az október 23-ára emlékező műsorunkat, ezerötszáz határon túli magyar fiatal emlékezett velünk együtt. Este égő fáklyákkal vonultunk végig a tizenegyedik kerület utcáin. Az ünnepséget az én 1956-os naplóm alapján rendeztük. — A gépészmérnök-hallgató naplót írt? — Naplót vezettem a csodálatos napokról. Mindent, ami velünk történt, részletesen leírtam. Amikor az oroszok visszajöttek, édesanyám könyörögni kezdett: „Fiam, égesd el a feljegyzéseidet! Becsuknak, megölnek, ha megtalálják nálad!” Addig kö- nyörgött, addig sírt, amíg kinyitotta a kályhaajtót. Hamuvá lett a naplóm. Huszonöt esztendeig éltem abban a hitben, hogy elvesztek a feljegyzéseim. A forradalom 25. évfordulójára készülve — akkor még szűk, baráti körben, természetesen —, egykori évfolyamtársam javasolta, hogy vegyem elő, olvassam fel a naplómat. Bevallottam, hogy megsemmisítettem. Nincs napló! „De van!” — mondta az évfolyamtársam. Ötvenhat novemberében egy napon, olvasásra, odaadtam a feljegyzéseket a barátomnak, ő egyetlen éjszaka lemásolta az írásomat. És megőrizte a veszedelmes sorokat. így vehettük elő a naplót 1993. októberében, így olvashatták fel a mai diákok, fiatalok a Műegyetem emlékező ünnepén. — Ezt az ünnepet a Rákóczi Szövetség rendezte... — Megszerveztük, fedeztük az útiköltséget: 1500 magyar ifjat hoztunk el Erdélyből, Éelvidék- ről, Kárpátaljáról. Megrendítő volt az az est. Ezek a fiatalok, akik mindennapi harcot vívnak az anyanyelvért, a történelemért, mélyen átélték a forradalmat. Pedig csak suttogó, töredékes szavakat hallhattak róla odahaza. — Öt éve alakult a Rákóczi Szövetség. Kik alakították? — Felvidékről, Szlovákiából Magyarországra települt magyarok. Akiket — ma már kimondhatjuk — a háború utáni esztendőkben, a magyarüldözés éveiben elvertek a szülőföldjükről. A szövetség munkáját az tette hatékonnyá, hogy létrehoztuk a Rákóczi Alapítványt. Néhány vállalat adta hozzá az anyagi alapot, a legtöbbet a Magyar Villamos Művek Rt. és a MOL, a Magyar Olajipari Vállalat. Elértük azt, hogy nyaranként négyszázötven határon túli magyar diákot üdültethetünk az anyaországban. Továbbképzésben részesíthetjük őket. De „fordítva” is működünk. Múlt hónapban, március 15-én tizenhét autóbuszt indítottunk hazai fiatalokkal Erdélybe és Felvidékre. Mindenhová ment egy autóbusz, ahol megemlékeztek 1848. március idusáról. — Mit tart a szövetség legnagyobb eredményének? — Sikerült megteremtenünk Szlovákiában a magyar városok alapítványi hálózatát. Huszonnégy körzetben működik majd egy-egy alapítvány, jeles emberekből álló kuratóriummal, és ezek az alapítványok anyagi segítséget adnak a kulturális, az oktatási munkához, támogatják a magyar egyesületeket, különösképp a magyar diákifjúságot. Van olyan körzet, ahol minden család, aki magyar iskolába Íratta a gyermekét, megkapta a tankönyveket, az iskolai felszerelést az alapítványtól. Ez az alapítványi hálózat önbizalmat, tartást adhat, ad a felvidéki magyarságnak. A kisebbségi sorba szorítottak így maradhatnak meg. — Mire készül most a Rákóczi Szövetség? — Április 16-án Tatabányán lesz egy rendezvényünk. A Komárom megyei szervezetet alapítjuk meg. Ott lesz, beszédet mond Du- ray Miklós is. — Hány tagja van a szövetségnek? — Több mint kétezer. —A szövetség elnökének, Halzl József gépészmérnöknek, vezér- igazgatónak mi jut eszébe a szövetség névadójáról? — II. Rákóczi Ferenc műveit jól ismerem. Amikor egy-egy tárgyaláson nehéz helyzetbe kerülök, előveszem a Rákóczi-kötetet és felütöm. Idézek a Vallomásokból. „Akiket én nem tudok meggyőzni, meggyőzi a nagyságos fejedelem.” Kosa Csaba
