Pest Megyei Hírlap, 1994. március (38. évfolyam, 50-75. szám)

1994-03-05 / 54. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1994. MÁRCIUS 5., SZOMBAT Gigantikus csődtömeg Csak a hadiipar virágzik Mivé lett Kis-Jugoszlávia egy­kori gazdasági „oszlopa”? A „harmadik”-nak is nevezett maradék Jugoszláviában szá­mos olyan üzem van, amely korábban a „második” Jugo­szlávia gazdasága tartóoszlopá­nak számított, most pedig na- gyobbára vegetál. Munkásai­nak túlnyomó része kényszer- szabadságon van és így gyakor­latilag munka nélkül „keres” valami kevés pénzt. Nagy tervek Szerbia szívében A kragujeváci Crvena Zastava Művekben több mint negyed­századdal ezelőtt szerelték ösz- sze az első személyautót, amely a Balkánon a maga ne­mében szenzációként hatott. Már akkor igen ambiciózus ter­veket szőttek a Szerbia szívé­ben levő gyár fejlesztésével kapcsolatban, hiszen viszony­lag rövid idő alatt az egész volt Jugoszlávia területéről a vállalatok százai kapcsolódtak a termeléshez. A toriniói FIAT céggel való szoros együttműkö­dés eredményeként a Zastava-, később Yugo-kocsik eljutottak a világ minden tájára. Magyar- országon is több ezer ilyen jár­mű található. A gyárkolosszus és a „harmadik Jugoszlávia” politikai vezetésének nagyravá- gyása nem kisebb, mint az amerikai piac meghódítását tűzte ki célul. Dollárszázmillió­kat fektettek az évszázad üzle­tének nevezett projektumba, de a sajnálatosan hagyomá­nyos balkáni felületesség és ha­nyagság az évszázad szégye­nét eredményezte. A Immel-ámmal folyik a termelés A jelenlegi körülmények kö­zött a Yugo-gyárban igencsak immel-ámmal folyik a terme­lés. Tavaly például mindössze ötezer járművet szereltek ösz- sze, ami a korábbi években egyheti termelésnek felelt meg. Egyes tekintélyes szak­emberek szerint a továbbiak­ban teljesen felesleges volna egy centet is befektetni a mara­dék Jugoszlávia autóiparába, inkább a bőrfeldolgozásban kellene keresni a boldogulást. A Crvena Zastava Művek­ben azonban akad olyan gyár­egység, amelyben teljes gőz­zel folyik a munka. Tudni kell ugyanis, hogy a kragujeváci gyár keretein belül működik az úgynevezett céltermékek gyára, és ez a jelenlegi ország hadiiparának fő ütőere. Itt nincs megállás annak ellené­re, hogy a hivatalos nyilatko­zatok szerint Szerbia csak em­berbaráti segítséget nyújt a boszniai és a szlavóniai szer- beknek. Both Mihály Fegyverrel kereskednek Az észt külügyminisztérium tegnap nyilvánosságra hozott jelentése szerint az országban állomásozó mintegy 2600 orosz katona súlyos destabilizá­ló tényező. Fegyelmük meg­bomlott és nagyon sokan közü­lük fegyverrel kereskednek, más bűntetteket követnek el. Az Észtországban tartózkodó orosz katonák bizonytalanok jö­vőjüket illetően, s ez a pszicho­lógiai állapot kiszámíthatatlan viselkedésre ösztönzi őket. J ön, jön, jön, vitathatatlanul közeledik a nagy nap. Minden­ki erről beszél, felgyorsultak az események, s bizonyára akadnak olyanok, akik azt számolják, hányat kell még addig aludni. Mielőtt azonban bárki is félreértene, elárulom, nem a választásokra gondoltam, hanem — nézzünk immár nagyob­bakra is — A nőnapra. Nincs szándékomban a nőolvasók kegyeibe férkőzni, s azt is bevallom, erre a figyelmességre a Szabad Demokraták Szö­vetségének minden részletre kiterjedő alapossága késztetett. Micsoda szerencse, hogy épp ezeken a hasábokon reagálhat­tam a Népszabadság, legkedveltebb napilapunk két héttel ez­előtti címoldalas cikkére, amelyben ország-világ előtt adta tud­tuk hogy az MDF költi a legtöbbet a kampányra. Ezzel szem­ben tíz nap alatt már a negyedik mélynyomású, színes, mo­solygós röplap szólít meg postaládámban. A legutóbbi — nem tudom, lapzártáig érkezik-e még? — igazán szívhez szóló: a kedves hölgyeket invitálja, „nemcsak azért, mert nőnap van, hanem mert ez az ünnep jó alkalom arra, hogy szeretettel meg­hívhassuk önt egy személyes találkozásra. Egy önfeledt, ked­ves és szép — vagyis nőies estét szeretnénk önnel együtt tölte­ni. — Az ízléses meghívót két fénykép is illusztrálja, az egyi­ken Pető Iván és Magyar Bálint mosolyog, a másikon a bőr- dzsekis Fodor Gábor — aki, mint tudjuk, a politikai élet herce­ge — látható, mögötte egy futó állat, melynek azonosítását családi vita ellenére sem sikerült megnyugtatóan rendezni, így a kérdés nyitott maradt, azaz nem sikerült eldönteni, hogy ló (Equus) vagy kutya (Canis familiáris) fut a herceg bőrdzse­kije mögött. Aki ezek után egy önfeledt, szép és kedves estét szeretne el­tölteni, bár ez nem a reklám helye, elárulom, hogy március 6-án 17 órakor a Sport moziban (Thököly út 56.) találkozhat a figyelmes politikusokkal. Figyelmes, mondom, mert végre eszükbe jutott a nőkre is gondolni, érthetetlen ugyanakkor, hogy ezt a gesztust évekig miért hanyagolták, miért éppen most találták ki a gyengébb nem oltalmazását. Nem szeretnék egy propagandaízű zuglói rendezvénnyel foglalkozni, de ez a hét épp a propaganda jegyében telik. A Erősítik az orosz államiságot Jelcin társadalmi megbékélést hirdet Borisz Jelcin elnök tegnap az átgondolt reformok folytatá­sa mellett foglalt állást. Hang­súlyozta: gondolni kell a re­form árára is, mivel a társada­lomra nagy terheket rakó át­alakítást az emberek elvetik. Viktor Csernomirgyin kor­mányfő felszólalásában ag­gasztónak nevezte a gazda­ság helyzetét, viszont a refor­mok folytatása mellett állt ki, hangsúlyozva, hogy nem lát­ja okát az irányvonal radiká­lis módosításának. Jelcin a kormány ülésén mondott beszédének elején a társadalmi megbékélésre vo­natkozó felhívást intézett a hatalmi ágakhoz és a pártok­hoz, szorgalmazva egy olyan szándéknyilatkozat elfogadá­sát, amely egyben a hozott döntésekre vonatkozó felelős­ségről is rendelkezne. Szerb gépek voltak A szerbek által ellenőrzött hor­vátországi Krajina területéről szálltak fel azok a szerb katonai repülőgépek, amelyekét a NATO amerikai F—16-osai le­lőttek a múlt héten Bosznia-Her­cegovina légterében — állapítja meg egy nyilvánosságra hozott ENSZ-jelentés. A világszerve­zet székhelyén először közöltek hivatalos formában adatokat a boszniai légtér megsértéséről azóta, hogy a NATO kitiltotta onnan a katonai repülőgépeket, illetve helikoptereket. A jelentés szerint a Galeb tí­pusú gépek a krajinai Udbina re­pülőteréről indultak bevetésre. Összesen hat gép hajtott végre támadást boszniai célpontok el­len. Közülük az amerikai va­dászgépek négyet lelőttek. Jelcin beszédének gazdasá­gi részében leszögezte, hogy a reform folytatásának alap- feltétele a piaci mechaniz­mus erőteljes átalakítása. Jel­cin szerint ebből a szempont­ból jelentős tartalékok rejtőz­nek a privatizációban, amely­nek új szakaszáról beszélt. Szorgalmazta a hazai és kül­földi befektetések felhaszná­lását a termelés technológiai megújítása érdekében. Az elnök szerint a kor­mánynak határozottabban tá­mogatnia kell a vállalkozáso­kat, és ebből a célból adóre­formot szorgalmazott. El­mondta, hogy nagyobb hang­súlyt kellene fektetni a mono­póliumellenes politikára. Külön figyelmet szentelt Jelcin az infláció elleni harc­nak. A pénzromlást mérsé­keltté, ellenőrizhetővé, illet­Jozef Prokes, a szlovák kor­mány alelnöke tegnap Tri­esztbe utazott, ahol a KeK- tagországok külügyminiszte­reinek kétnapos tanácskozá­sán képviseli Szlovákiát. Ismeretes, hogy Jozef Mo- ravcík távozása óta üres a szlovák külügyi tárcavezető széke. Vladimír Meciar kor­mányfő Jozef Prokest jelölte — a sorban immár harma­dik — külügyminiszterének, de Michal Kovác köztársasá­gi elnök ezt nem írta alá. Prokes tegnap, elutazása előtt adott nyilatkozatában ve előre jelezhetővé kell ten­ni, és hangsúlyozta, hogy a cél továbbra is az, hogy az év végére havi ötszázalékosra csökkenjen az infláció. Az ál­lamfő fokozott szociális vé­delmet szorgalmazott azok­nak a rétegeknek, amelyek az állam segítsége nélkül nem boldogulnak. Jelcin végezetül sürgette, hogy a kormány használja fel a reformban rejlő lehetősége­ket a válságból való kilábalás és a gazdaság talpra állítása érdekében. Csernomirgyin felszólalá­sában azt hangsúlyozta, hogy a kabinet teljes mértékben egyetért Jelcinnek a parla­ment elé teijesztett éves jelen­tésében foglaltakkal, amely szerint a reformok folytatásá­nak alapja az orosz államiság erősítése. kijelentette: „Szlovákia érde­kei szerint fontos, hogy a KeK keretén belül kialakul­janak a szorosabb gazdasági együttműködés feltételei, de aggodalmaink vannak ami­att, hogy a Kék tevékenysé­gébe politikai elemek kezde­nek beszivárogni. Ilyen elem például a nemzetisé­gek helyzetét érintő kér­dés.” A szlovák miniszterel­nök-helyettes szerint a KeK tagországait érintő nemzeti­ségi ügyeket inkább az Euró­pa Tanács hatáskörében kel­lene tartani. A nagyvilág hírei F Sir Michael Rose ve­zérőrnagy, a boszniai ENSZ-erők brit parancs­noka tegnap csalódottan nyilatkozott arról, hogy a nyugati hatalmak el­utasították az ENSZ ké­rését, és egyelőre nem küldenek szárazföldi erő­sítést a volt Jugoszláviá­ba. % Közös katonai gyakorla­tot tartanak majd Lengyel- ország, Franciaország és Németország részvételével — jelentették be tegnap Párizsban, miután a há­rom ország védelmi mi­nisztere előző nap megbe­szélést folytatott egymás­sal. A- Tegnap reggel két izra­eli telepest támadtak meg késsel egy gázai öve­zetbeli kolónián; az egyik merénylőt a telepe­sek riasztott társai meg­ölték, a másikat elfogták. Az orosz hatóságok be­zárták az észak-oroszor­szági Kola atomerőmű négy reaktorának egyikét abból a célból, hogy meg­szüntessék a hűtőfolyadék szivárgását. Radioaktív su­gárzást az illetékesek nem tapasztaltak. ^ A kínai hatóságok teg­nap pekingi irodájában őrizetbe vették a kínai el­lenzék egyik neves képvi­selőjét, Vej Csing-sen- get. Jól tájékozott körök szerint a 43 éves más­ként gondolkodót kihall­gatásra vitték be a rend­őrségre, ahonnan ké­sőbb telefonon hírt adott magáról. Trieszti találkozó Aggodalmaskodik a szlovák kormány alelnöke EGY HÉT Gyerünk a moziba be! szabadon választott magyar kormány — micsoda merészség — nagy példányszámban kiadott egy pároldalas füzetecskét (ez egyébként nem volt a postaládámban) amelyben bátorko­dott — sokak szerint túl szerényen — az elmúlt négy eszten­dő eredményeiről beszámolni. Lett is ebből kalamajka, a sza­bad magyar sajtó napokig gúnyolódott a kiadványon. Mielőtt ezen, mármint a gúnyolódáson csodálkoznánk, érdemes fel­idézni Katona Tamás államtitkár tavaly év végén Bécsben, egy médiatalálkozón elhangzott kijelentését, miszerint min­den sajtóprobléma gyökere a ’90-es választásokban keresen­dő, amelynek eredménye a szocialistákhoz és a szabad demok­ratákhoz kötődő újságíróknak csalódást okozott. A médiát az ellenzékhez kötődő újságírók uralják, így a kormány eredmé­nyei, a pozitív hírek egyáltalán nem jutnak el az olvasókhoz, hallgatókhoz. Az államtitkár szavai — bármennyire is kínos bizonyos nő­napszervezőknek — mélységesen igazak. S ez nem csupán ta­láló vélemény, hanem — fájdalom, kollégák — egyben diag­nosztika is. Nyakunkon tehát a nőnap s néhány hetes viszony­lagos pangás után mozgolódás érzékelhető a médiafronton. A köztársasági elnök még levelet írt (micsoda ízlés) a kölni be­tegágyhoz, meg is kapta rá a választ. Legnagyobb írónk de­cember elején Budapesten tette ugyanezt (micsoda ízlés), ám azóta úgy tűnik, némileg visszavonult, mostanában nem halla­ni a chartás esernyő suhogását. Annál aktívabb viszont Kun- cze Gábor, aki nemes egyszerűséggel a korábbi évtizedekben megszokott hamis sikerpropaganda újjáéledését vélte kiolvas­ni az említett kiadványból. Emellett azt is közölte, hogy a li­berálisok komolytalannak tartják a jelenlegi médiatörvény-ja­vaslatot, mert az nem más, mint választási fogás. Ha ez így van, akkor viszont nem értem a miniszterelnököt a hét elején élő adásban faggató riportert, aki valósággal követelte a kor­mányfőtől, hogy levelet írjon az államfőnek. Az Észak-Kore­át is megjárt kérdező politikai-gazdasági felkészületlensége, illetve a magyar mondattanban mutatott járatlansága ellenére sikert kovácsolt magának, a liberális sajtó hétfő esti dadogá­sát remeklésnek kiáltotta ki, talán a Pulitzer-díjnál is figye­lembe veszik, habár ő az idegen a pártboyok között. (Magyar Hírlap). Vitathatatlan, hogy nagy bajok vannak a Híradóval is. Nem­csak szellemisége, szerkesztési elvei romlottak, hanem techni­kai szintje is. így fordulhatott elő az á sajnálatos eset, hogy a pártelnök — bizonyára a tűrhetetlen hangminőség miatt — nem ismerte fel saját frakcióvezetője mély és öblös hangját. Lehet, hogy hiányzott az SZDSZ kampányfelkészítő tréningjé- ről egy audiológus, de az sincs kizárva, hogy Pető Ivánon egy Gelka-műszerész is segíthetne. Mindamellett valóban nehéz, embert próbáló feladat úgy koncentrálni egy-egy hírműsorra, hogy közben állandóan a stopperórára kell nézni, ki-ki hány secundumot érdemelt. Nyakunkon a nőnap, s ebben a nagy hajszában majdnem el­felejtettem, hogy Bonnban járt a miniszterelnök. Bizonyára nem adta oda vendéglátójának a propagandafüzetet, így a kan­cellár nem ismerheti a sikerekben gazdag magyar valóságot (igaz, ott van neki a csőd-NDK is, de most ne keverjük a dol­gokat). Pardon, itt valami nem stimmel. Mégiscsak megkap­hatta a kancellár á füzetecskét, különben nem szólt volna any- nyira elismerően hazánknak az elmúlt években megtett útjá­ról. Bár lehet, hogy csak udvariaskodott, ezzel szemben a mi kunczellárunk nem teketóriázva, kerek-perec kimondta, hogy hazugság az egész. E gy várhatóan önfeledt, szép és kedves este előtt persze kár ennyire belemélyedni a világpolitikába, bonyolult dolgok ezek, különösen nekem, aki már annyira elbizonytalanodtam mindenben, hogy nem tudom, lovat látok-e vagy kutyát. Székely Ádám

Next

/
Oldalképek
Tartalom