Pest Megyei Hírlap, 1994. március (38. évfolyam, 50-75. szám)
1994-03-03 / 52. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. MÁRCIUS 3.. CSÜTÖRTÖK 13 T7TT A várpalota a leg- ▼ XX« szebb fejedelmi lak, amit ismerek; mindjárt meglátni rajta, hogy igazi királyi palota. Szépségét elragadó fekvése még jobban növeli. A város fölött, ahol a hegy emelkedik, van a Miasszonyunk temploma. A közelben van Óbuda, mely szép hely, sok háza, temploma van. Ehelyütt épült először Buda. Az itt levő falmaradványok arról tanúskodnak, hogy hajdan nagyszerű épületek álltak e helyen. Óbuda és Buda közt öt malom van, melyeket természetes meleg források vize hajt. A templomok közül még említésre méltó a várban levő remek kápolna, ahol Szent János teteme nyugszik. A várpalotában gyönyörű üvegfestmények, igen szép bútorok és selyem- szőnyegek láthatók. Ugyanitt találjuk a szép és nagy könyvtárat, amely 300-400 latin, görög és magyar nyelven írt, többnyire történeti vonatkozású könyvből áll. A város környékén több fejedelmi mulatóhely van; említésre méltó a királyné tulajdonát képező s a várostól egymérföldnyire kezdődő Csepel-sziget, amelynek hossza mintegy 15-16 mérföld. A sziget igen termékeny; vadaskertjében szarvas, őz, dámvad, nyúl bőven találtatik. Saját szememmel láttam, hogy három nyíllövésnyi területen a lódobogás 15-16 nyulat riasztott föl.” Szintén az ország romlását jelzi előre 1518-ban — több külföldi követ ugyanez időből való jelentésével egybehangzóan — a már említett Herberstein német diplomata —: „Budán ekkor rákost, azaz országgyűlést tartottak. Rákos a Budával átel- lenben levő Pest városa mellett elterülő térség, ahol a nemesek közönségesen szabad ég alatt tartják gyűléseiket. Óh, édes istenem, mily nagy pompa, és fény, hogy ne mondjam fennhéjázás uralkodott ekkor Magyarországon! A püspökök és világi főurak óriási kísérete, mind huszárosán arannyal és ezüsttel díszített ruhákban, lóháton vonult föl, az utcákon tárogatókkal jelentették az érkezés idejét. A fényes és pazar lakomázás- nak vége-hossza nincs. A király pedig olyan nyomorúságban sínylődik, hogy ha valamely követséget fogadni akar, először nagy uzsorára kölcsönt kell fölvennie. Úgy látszik, ez nem tarthat soká...” Mohács után már, de még az ország — és Buda — török kézre jutása előtt, 1534-ben adja ki S. Franck Tübingenben világleírását, s ebben Magyarországról, a magyar nép életmódjáról is beszámol: „E termékeny, aranydús, gazdag és jól őrzött királyság márványban, ércekben, sóban, vadakban, különösen pedig pompás borokban szerfölött bővelkedik... Magyarországot kilenc kerítés veszi körül, a kerítések tölgy- és egyéb keményfából vannak; mindegyik kerítés húsz lépés magas és húsz lépés széles. A kerítések kívülről vastag gyeppel vannak födve és falhoz hasonlítanak. A kerítés tetejét sűrű bokrok és tüskék borítják, melyeken nem könnyű lenne áthatolni.” A határvédő gyepűvonal nyugati szakaszán láthatott a német „világleíró” valamilyen tüskés sövényfalat — amely határvédelmi feladatokat tölthetett be olyan helyen, ahol természetes akadályok, őserdők, lápok, mocsarak nem voltak —, nyilván ebből kerekíti ki a valóságban soha nem létezett képet az országot teljesen körülfogó „kilenc védőfalról”. Az ország lakosait egyébként gazdagoknak mondja, s rendkívül harcias népnek minősíti a magyarokat. Említést tesz a viseletről is, valamint arról, hogy a perbeni bizonyítás középkori módja, az istenítélet bajvívás formájában maradt fenn. „A magyarok kivágott, szűk ruhát viselnek — írja S. Franck —, bélése közönséges vászonból van, hajtókája és gallérja azonban csupa selyem és aranyszövet. Fodorított hajukat vászonkalappal födik be, nem pedig nemezkalappal, mint mi. Mind az asszonyok, mind a férfiak csizmái vagy cipői igen különösek, és bocskorhoz hasonlók. Az asszonyok annyira befödik arcukat, hogy csak ** Néhány évvel Mátyás halála után Arnold von Harff lovag — aki beutazza Egyiptomot, Szíriát, Törökországot — Konstantinápolyból jövet Magyarországra is ellátogat. s azt jegyzi föl, hogy a szávai országhatártól „három nap alatt a szép, erős és termékeny magyar királyságon keresztül a fővárosba, Budára ér, hol a királyság székhelye és udvara található.” Ez az úti tempó még elég jó, de rövidesen romlani kezdenek a közlekedési viszonyok. Mátyás gyors postajáratai a gyenge utódok alatt lezüllött közállapotok következtében mihamar teljesen megszűnnek. I. Ferdinánd 1528-ban létesít ugyan Bécs és Buda között rendszeres postajáratot, ez azonban csak Budának török kézre jutásáig, mindösz- sze tizennégy éven át működik, attól kezdve csak Komáromig közlekedik, teljesen rendszertelenül. A XVI. század közepe táján létrejön a kelet-magyarországi postaszínben tüntethetik fel azt, amiről korábban írtunk. Ezen a héten, a fent meghirdetett elvekkel ellentétben, mégis néhány magyarázó mondattal vezetjük be a Pest Megyei Hírlap főszerkesztőjének február 2-ai cikkét. Először is azért, mert a fő- szerkesztő nyilvánosságra hozott egy levelet, amelyet nem a nyilvánosságra szántunk. A Népszava ugyanis azt kezdeményezte, hogy a választások napján (amikor a kampánycsend miatt már párt mellett agitálni nem lehet) valamennyi napilap főszerkesztőjének az aláírásával adjunk ki felhívást: éljenek az emberek állampolgári jogaikkal, és menjenek szavazni. Nem akartunk a nyilvánosság elé lépni ezzel, mert megosztott sajtóvilágunkban egyáltalán nem biztos, hogy ilyen kezdeményezésből lesz valami. Azóta már majdnem minden főszerkesztő válaszolt. Minden országos napilap — a Népszabadság, a Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet, a Kurír, az Új Magyarország, a Pesti Hírlap, az Esti Hírlap, a Mai Nap — vezetője jó gondolatnak tartotta a felhívást. Hiszen az ország érdeke, hogy az állampolgár éljen jogaival. Vidékre nem faxon, hanem levélben ment el a felkérés, levélben jönnek a válaszok is. Mindegyik: „igen”. Kivéve a Pest Megyei Hírlap főszerkesztőjét, Vödrös Attilát. írása megfelelő megítéléséhez még csak néhány tény: 1. Nem a Panoráma közölt először tudósítást a végveszélyben lévő szlavóniai Kórogyról és Szentlászlóról, hanem a Népszabadság. Az ok: Szaniszló Ferenc felhívta Kereszty Andrást, a Nép- szabadság akkori felelős szerkesztőjét, hogy a magyar falvak veszélyben vannak, és a Panoráma csak pénteken lesz. így a napilap szerdai, csütörtöki és pénteki számában Szaniszló tudósított a helyzetről. 2. Szaniszló hazajött, és interjút adott Vödrös Attilának az Új Magyarország számára. Ebben azt mondta, hogy a magyar újságoknál csetnikek (szerb nacionalista szélsőségesek) ülnek, akik eltúlzó riportoknak minősítik azt, amit ő látott. 3. Kereszty az Új Magyarországnak küldött rövid glosz- szájában ama véleményének adott hangot, hogy a beijedt ifjú riporter a lövészárokban ott is csetnikeket látott, ahol azok nincsenek. Ennyit elöljáróban. Tokaj, Nánás, Böszörmény és Debrecen érintésével Váradig is közlekednek postajáratok. A Dunántúlnak két postavonala van, az egyik Bécs és Nagykanizsa között, a másik Grazot Varas- don és Barcson át Szigetvárral köti össze. Annyira- amennyire állandónak mindezek közül csak a po- zsony—kassai vonal bizonyul, amely meglehetősen rendszeres postaforgalmat bonyolít le, s a királyi Magyarország fő közlekedési ütőerének számít. (Folytatjuk) Főpapi bölcsesség Éppen a közelmúltban örvendeztem e hasábokon dr. Hor- 'FÜ0/ Balázs remek közszereplése kapcsán, amikor is imponáló fölénnyel hes- sentette el Mélykúti Ilona próbálkozásait, ama Kinn, pádon! Február 23-án talán még nagyobb fiaskó érte a (Pulitzer- díjra bizton aspiráns!) hölgyet. Most dr. Bolberitz Pál c. apát, a Pázmány Péter Hittudományi Egyetem dékánja adott neki kiadós leckét szabatos megfogalmazásból, higgadt, ám magabiztos kérdésmegközelítésből, és — nem utolsósorban — korrekt tárgyszerűségből. M. I. a legutóbbi visegrádi egyházpolitikai vitanapon az apát úr szájából elhangzott egyetlen mondatba kapaszkodott bele „példás” szívóssággal —- ahogy mondani szokás, úgy, mint bogáncs a szamár farkába. A szövegkörnyezetéből kiragadott, s így összefüggéstelen mondat — állítólag mélyen megbántotta a magyar pedagógustársadalom nagy részét. Tudniillik arról szólt az apát úr az ominózus félmondat erejéig, hogy a magyar pedagógusok nagy része ma is a marxista—leninista szellemiséget hirdeti (amire annak idején ki lettek képezve!) — „mélyen áron alul”... M. I. — nem tudni, miért — azt hihette, hogy az apát úr ettől zavarba fog jönni. Nos, az apát úr — pestiesen szólva — „nem hagyta magát bevinni az erdőbe”, sőt olyan frappáns és tanulságos válaszokat adott, hogy Mélykúti Ilona sietett a párbeszédet befejezni, mielőtt általános nevetség tárgyává vált volna. Nem beszélve arról a fő veszélyről, hogy a mélykutiilonák által fél- reinformálásra ítélt nézők olyan igazságokhoz juthattak volna, amelyek egyenesen ellentétesek volnának a szerkesztői szándékokkal. Ugyanis közben Mélykúti Ilona veszélyes ingoványra tévedt, amikor a keresztény kurzus fantomjával „az ördögi kozmopolitizmust” és a „sátáni liberalizmust”, mint — „állítólagos” — keresztény megfogalmazásokat kezdte emlegetni. Ekkor már (az én látásmódomban?) az apát úr szeme gunyorosan csillogott, talán ettől kapott észbe a derék hölgy, s választotta a „méltósággal való” visszavonulás útját. Gratulálok a dékán úr főpapi bölcsességéhez! Brezovich Károly Vác Válasz a Népszavától Február 24-i számunkban olvasói kérdésre válaszolva írtuk, hogy a Népszava nem reagált a neki szánt jegyzetünkre. Sajnálatos módon elkerülte figyelmünket, hogy február 14-én a Népszava cikkünket közölte egy kommentárral. Most közöljük a Népszava szóban forgó írását. Rólunk írják Január 31 -i számunkban kommentár nélkül közöltük a Pesti Hírlap egyik cikkének legfontosabb megállapításait lapunkról. Olvasóink egy része a közlésnek ezt a módját kedvezően fogadta. Kommentárra nem is volt szükség — írta például az egri Molnár István. — Ez a cikk, ez a stílus — maga az újság. Nyugodtan az olvasóra lehet bízni a minősítés dolgát. Más véleményen vannak viszont jó néhányan. „Nem engedheti meg a Népszava magának, hogy ne utasítsa vissza a rágalmakat és a rágalmak hangnemét” — írta például a budapesti Kézdi László — „mert ezáltal a mocskolódó lap eléri a célját, a Népszava hiteltelenné válik.” Tudjuk, a hazai sajtógyakorlatban még szokatlan, ha egy újság kommentár nélkül közöl önmagáról olyan megállapításokat, amelyek durvák, nyilvánvalóan alaptalanok, vádaskodók. A hazai sajtógyakorlatban inkább az a szokás, hogy egy-egy újság körömszakadtáig védi a mundér becsületét, még akkor is, ha nyilvánvalóan tévedett, hibázott. így alakul ki az a nyelvöltögetős, civakodó, vagy éppen útszéli hang, amely lealacsonyítja használóját. A Népszava beengedi hasábjaira a véleményeket. A Szerintem-oldalon szerkesztőségi kommentár és megjegyzés nélkül jelennek meg az olvasók levelei. S bátran helyet adunk olyan — a Népszaváról szóló más lapokban közölt írásoknak, amelyek esetleg sértőek, gorombák, hazugok. Hisszük azt, hogy olvasótáborunkkal olyan bizalmi viszonyban vagyunk, hogy nem kételkedik igazunkban, tisztességünkben. Hiszen ezzel a fajta kommentár nélküli közléspolitikával párhuzamosan élünk azzal a gyakorlattal is, hogy azonnal helyreigazítjuk a tévedéseinket és a Tisztelt Szerkesztőség rovatban helyt adunk olyan állásfoglalásoknak, amelyek új, más HISTÓRIA Antalffy Gyula A magyar kocsi orruk és szemük látható, mindazáltal sok drágakövet és gyöngyöt viselnek. A női ruhák széle és hajtókája igen gazdag díszítésű. Az összes fölött még hosszú kabátot viselnek. A férfiak szakállukat lenyírják, csupán orruk alatt növesztenek hosz- szú bajuszt. Római keresztények, törvények szerint ítélnek, ha azonban a két fél ügye el nem dönthető, akkor fegyvert fognak és párbajt vívnak. Az Isten az igazságosnak segíteni fog, a győző részén van az igazság.” vonal, amely a Kárpátok alján, az oszág töröknek hódolt központi részét nagy ívben megkerülve, vonul Pozsonytól Kassáig. Főbb állomásai Galgóc, Nagytapol- csány, Rózsahegy, Lipót- szentmiklós, Lőcse és Eperjes. Ez az útvonal elég magasan fekszik ahhoz, hogy teljes biztonságot nyújtson az egyre gyakoribb török portyázások, rajtaütések ellen. Addig a rövid ideig, amíg Erdélynek is ura Ferai- nánd, Kassától egészen Nagyszebenig jár ez a posta, sőt néhány évig Kassáról A váci reformátusok levele Apafi Mihályhoz A reformátusok az erdélyi fejedelmekben természetes védelmezőjüket látták a 17. században. Erdély aranykora ugyan a század végére, az 1670-es évekre már véget ért, de a nagy romlást követően Apafi Mihály fejedelemnek sikerült országát megerősítenie és a török hódoltságban élő reformátusok ismét bizalommal fordultak hozzá. Vác városának református hívei 1671. március 3-án levelet küldtek a fejedelemhez, mint írták, két dolog miatt fordultak hozzá az „igen megsajlódott országban lévő szegény megsarvatt városunkban két iga alá vettetett szegény’’váciak. Az egyik a harangozás engedélyezése volt. A török ugyanis eltiltotta őket ettől, immár húsz éve. Azt kérték a fejedelemtől, hogy „az fényes portáiul, vagy más törők méltóságtuL, az nagyságod istenes és hathatós forgolódása által megengedtessék itt mi közöttünk Vác városában". Másik kérésük is a templommal volt kapcsolatos. Tornya leomlott s ezért maga a templom is megrongálódott. Arra kérték Apafit, engedje meg, hogy újjáépítésére, „ez szent dologra"alamizsnát, vagyis támogatást szedjenek, gyűjtsenek. Apafi nem zárkózott el a kérés teljesítése elől, mert a templomot a váci reformátusok ismét használatba vették. A városban ekkor ez lehetett az egyetlen keresztény templom, legalábbis erre utal Edward Brown angol -utazó feljegyzése, aki 1669-ben járt ott: „jelenleg két mecsetjét és egy keresztény temploma van, az utóbbi azonban a városon kívül áll. ” Pogány György
