Pest Megyei Hírlap, 1994. március (38. évfolyam, 50-75. szám)
1994-03-02 / 51. szám
PEST MEGYE1 HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. MÁRCIUS 2., SZERDA 13 Bankok, brókerek és balekok A reggeli hírekben a rendőrségi szóvivő szerényen szól a lassan javuló kriminológiai helyzetről és immár bejátszanak néhány fényképet vagy grafikát egyes „elvetemült” bűnözőkkel kapcsolatban, akik hol 30 ezer, hol 100 ezer forintot raboltak el itt vagy ott. Nem maradnak ki a szélhámosok sem, akik hamis igazolványokkal sok embert becsapnak, 10 ezer, netán 100 ezer forintokat inkasz- szálva. Nagyon helyesen a rendőrség védi a kisemberek kis pénzét, hisz jól tudja, hogy náluk néhány ezer forint veszteség már felboríthatja a családi költségvetést. Ugyanakkor nagy-nagy szomorúság és harag fog el, az immár „napirenden szereplő” sok százmilliós, sőt milliárdos ügyekkel kapcsolatban. Megelevenednek a régmúlt és a „távoli Nyugat” számunkra sokáig értelmezhetetlen fogalmai, mint öncsőd, sikkasztás és panama. Egyre többet beszélünk, olvasunk róluk, de az egyszerű (sőt meg a műveltebb) magyar is csak áll és bámul. Nem tudja hová tenni a dolgokat. Ha kis gazember yalaki, akkor az rögtön „sittre kerül”, a milliárdos ügyekben pedig nem találni felelőst, nem jelenik meg a közvélemény színe előtt egy név és egy fotó, mely egyszerűen és világosan tájékoztatna bennünket. Azt mondaná például, hogy a Lada-Samax sok százmilliós csalásában, ahol sokezer embert tettek tönkre, X volt a bűnös és most felel a dolgaiért. Avagy, a sok milliárd forintos sikkasztásnak még mindig nincs gazdája az Ybl Bankban. Ma sem tudjuk, hogy az állami milli- árdok forgatásából kiügyeskedett számilliókat kik vágták zsebre. Aztán itt van nekünk ez a dízelolajbotrány. Kiválóan tudjuk, hogy itt 10 és 10 milliárd forintos összegek mozogtak, melyeknek 100 milliós jutalék- (csúszópénz- korrupciós pénz-) von- zata volt és van. Ez ma hogyan is áll? Egyetlenegy bizonyíthatóan hűnös „nagy nyerő” sem ismert, az „értelmi szerzőkről” nem is beszélve, mert ők csak szervezték, „adminisztratíve” lehetővé tették a nagy csalást. A ,jó példa” nagyon ragadós. Tekintettel arra, hogy még a bankportás kutyájának sem lett a legkisebb baja sem, mások is vérszemet kaptak. Miért ne forgassák ők is az állam pénzét. (...) A törvény azonban tiltja a „kosztkamatos” műveleteket és előírja, hogy csak állampapírokba vagy normál banki ügyletbe forgatható a „várakozó” pénz. Vannak azonban magáncégek, melyek horribilis kamatokat fizetnek, melyek a havi 10 százalékot is elérik. Ezek a „műintézetek” a hullarablók” körébe tartoznak, mert olyanoknak hiteleznek „pofátlanul magas kamatra”, akik már semmiféle állami vagy legális hitelhez nem jutnak. Ezek a zavarban-bajban lévő vállalatok pedig fizetnek, aztán valahogy eldugják a szabálytalan tranzakció nyomait. Aki tehát sokat akar keresni, az ilyen cégeknek „passzol át” néhány százmilliót, amit 3-4 hónapra kihelyeznek, aztán a kapott 30-40 millión pedig „risztéinek”. A nagy pénz „természetesen” hivatalos kamaton lesz elszámolva, a „difi” pedig azok között, akik a „buliban” benne vannak. Mérgelődjünk csak együtt: „Z” — nagyvállalat — 200 millió forintot átad egy „kóklercégnek” egy fél évre. Higgyük el, hogy a vezérigazgató és a főkönyvelő semmit sem tud a dologról, utóvégre köztudott, hogy egy jobb vállalatnál a pénzügyi főelőadó, Mancika ír alá 500 millióig. A két nagyfőnök ugyanis piszlicsáré ügyekkel nem foglalkozik. Szóval 200 millió forint átmegy azzal, hogy államkötvényt kapunk érte, melynek évi kamata 24 százalék, havi kamata 2 százalék, tehát a mi esetünkben havi 4 millió forint. (...) A mi Mancikánknak azonban megvan a „pandant- ja” a „kóklerháznál”, a Bözsike. ők ketten stikában aztán hamisítanak egy „beléget” egy „letéti jegyet” — nem nagy kunszt, a körúton is 5 forintért csinálnak egy másolatot. A pénzt pedig átadják a „hullarablónak”, akinek — tegyük fel — nem jött ki a lépés és csak kétszer tudta 10 százalékra kihelyezni a pénzt egy-egy hónapra. (Legközelebb nem szabad odavinni a pénzt!) így alig tudtak összehozni 40 millió forintot. Ha viszont ebből levonjuk a teljes félévi legális kamatot — 24 millió forint —, akkor már alig marad valami 16 millió. Mancika és Bözsike így alig vihetett el HISTÓRIA Antalffy Gyula A magyar kocsi E forrásból Mátyás . parancsára, akinek műve mindez építkezés, amiről beszélek, ünnepi alkalmakkor bor patakzott, majd piros, majd fehér, amit följebb a hegy tövében mesterségesen bocsátottak a csatornába. Följebb az udvar szélén, a hegy tövében, kissé emeltebb helyen gyönyörű kápolna áll, mozaikpadlóval, mint a többi helyiségek legnagyobb része is. A kápolnától keletre a király csodálatos művészettel készült palotái két ágban nyúlnak el. A paloták ablakai mind a Dunára nyílnak, a folyó túlsó partján fekszik Nagy-Maros városa, mögötte hosszan elnyúló hegyek emelkednek... A visegrádi hegy ormán áll a csaknem hozzáférhetetlen sziklavár. Itt őrzik a szent koronát, melyet csak a király vagy a királyné koronázása alkalmával szabad elvinni helyéről...” A Jagelló házból való királyok udvarában megforduló külföldi követek jelentéseiben is sok az ország- és városrajz. Tomaso Dainero modenai követ 1501 januárjában érkezik Magyarországra. II. Ulászló fényes fogadtatásban részesíti, kocsit küld eléje a stájer határig, s a király költségén utazik Veszprém és Székesfehérváron át Budára. Útközben a velencei követtel, majd a fővárostól négy mérföldnyire a veszprémi püspökkel és számos főúrral találkozik, Budától egy mérföldnyire pedig maga a király várja, az esztergomi bíboros érsekkel, vagy ezer lovas élén. Dainero követi jelentésében leírja az országot, melyet Lengyelországtól a Kárpát hegység választ el, Oláhországtól az Olt folyó, délen a Duna mentén Szörény az utolsó magyar vár, a túlpar- ti Bodony már a töröké. A Tiszától az erdélyi hegyekig nyúló terület lakosai magyarok, e rész legnevezetesebb városa Nagyvárad, Budától 32 osztrák mérföldnyire, azaz 240 kilométerre. Erdély egyházi fővárosa Gyulafehérvár, a legjobb magyar lovak e tartományból kerülnek ki; legelterjedtebb nyelv Erdélyben a német, az északi és a keleti vidéket azonban székelyek lakják. „Magyarország fővárosa Buda — idézzük Dainerót —, mely a hajdani Acquin- cum helyén vagy attól északra fekszik. Budával át- ellenben terül el Pest, hol a hajdan jászok által lakott vidék kezdődik. Budáról a Dunán fölfelé haladva 16 mér- földnyi távolságra, a Rába torkolatánál találjuk Győr püspöki várost; ettől nem. messze a Duna túlsó partján van Pozsony erődített város, egy mérföldnyire az osztrák határtól. A Dunán lefelé haladva Budától 16 mérföldet kell megtenni Tolnáig, innen pedig ugyancsak 16 mérföldnyire van a Duna és a Száva egyesülésénél Nándor-Fehérvár (a mai Belgrád). Ettől egy mérföldnyire találjuk Szendrő török várat.” Erre a képre már rátevődik az oszmán balkáni előnyomulásának az árnyéka: „A Duna folyam — közli Dainero — Magyarország egyik legerősebb védőbástyája a török ellen. Már sokan mondták nekem, hogy a törökök a Dunát Magyar- ország legjobb hadvezérének, a Drávát és a Szávát pedig két legderekasabb parancsnokának nevezik.” Hogy mennyire a török elleni védekezés köti le ekkor már az ország figyelmét, arra jellemző az 1501. évi budai körmenet lefolyása: „Érdekes látványnak voltam tanúja a körmeneten, amelyen óriási néptömeg előtt őfelsége is részt vett” — jelenti Dainero. — „Valamely jóslat azt tartja, hogy a mohamedán hit kipusztul, ha Mohamed koporsóját szétrombolják. Ennek a jóslatnak a jegyében házunk előtt felállították Mohamed mecsetjét, benne egy koporsót, melyet a szultán és számos pasa bábfigurája vett körül. Midőn őfelsége és a körmenet a mecset elé ért, tűzcsóvát vetettek a koporsóra, amely a körülötte álló török bábokkal együtt lángba borult. Ami pedig el nem égett, azt a magyarok óriási tömege megrohanta, botokkal és kövekkel ízzé-porrá zúzta, sőt fogaival is szaggatta. Valóban élvezetes volt e roham látványa. A főtér közepén különben igen szép szökőkút állott, amelyből egész napon át kitűnő bor folyt. Temérdek nép zarándokolt e csodaforráshoz; bögrékkel, fazekakkal, kalapokkal mentettek e jeles italból, sőt némelyik csak a száját tartotta oda a borsugárhoz. Soha életemben ilyen ünnepséget ^nem láttam.” A II. Ulászló menyasz- szonyát, Anna francia hercegnőt Budára kísérő, már említett Pierre Chocque 1502-ben ugyancsak a török fenyegetés felhője alatt látja a Duna-tájat: „Magyarország területe elég nagy és elég sík: borban és gabonában szerfelett bővelkedik. A magyarok csak a szántás-vetéshez, szőlőműveléshez értenek, és a jó módot kedvelik. A kézművesek az egész királyságban idegenek, németek, olaszok vagy más nemzetiségűek. A királynak nem sok rendes évi jövedelme van, hanem évenként egy aranyat szedet be minden háztól, ezek száma pedig 300 000. Ha a király a török ellen hadakozik, 3-4 aranyat szedet házankint. A törökök legjobban félnek a magyaroktól, mivel ezek harciasak, bátrak és edzettek. Három-négy hónapig ágy nélhaza 8-8 milliót. Pardon! Majdnem előttem a poént. Nem haza, csak a vállalathoz, hogy a „semmit sem sejtő” főnököknek egy kellemes születésnapi meglepetésként — úgy önzetlenül — letegyen az asztalra 7 milliót és ő kénytelen egy nyomorult millióval megelégedni. Talán úgy is folytathatnám, hogy ... itt a vége fuss el véle! de nem tudom abbahagyni. Tudniillik a mesében ez tényleg így van. Egy komoly intézménynél azonban nem. Van ugyanis úgynevezett egyszemélyi vezetés és egyszemélyi felelősség. No, nem ingyen, hisz ezért a felelősségért cserében évi többmilliós fizetéseket és remuneráciákat kapnak a vezető urak. Aztán van ügyrend, szervi határoz- ványok és belső ellenőrzés. Ezek mire valók? Csak nem hiszi el valaki e szép hazában, hogy létezik olyan pénzügyi osztályvezető, aki „saját szakállára” el merészel diszponálni százmillió forintokat? Nem uraim, ilyen nincs, ha pedig van, akkor a vállalat vezetése, mely őt alkalmazta, mely őt így működni hagyta, egyszerűen alkalmatlan a vezetésre és azonnal le kell váltani. Mégpedig nem felmondással, nem 10 milliós kártérítés mellett, hanem sikkasztással vádolva, mert azt mondja a Corpus Juris: Aki más pénzét sajátjaként használja, az sikkasztást követ el. Ilyen esetben pedig, amikor az állam pénzét valaki saját hasznára kamatoztatja, egyértelműen erről van szó. A sikkasztás pedig nagy összegek esetén komoly következményekkel jár, 2—8 évi, sőt több évi büntetés is kiszabható. Az emberek sok mindent sejtenek, de keveset tudnak, mert a jogrend, a jogszabályok változtak. Azt azonban nagyon jól tudják, hogy mi a csalás, a korrupció és a sikkasztás, azt is tudják, hogy a százmilliós összegek félelmetes maffiák működését generálják. Az emberek feltételezik, hogy az elmúlt hónapok vadnyugati stílusú leszámolásai nem tyúktolvajlással vannak kapcsolatban. Azt is tudják, hogy ez hová vezet. Lefelé a lejtőn. Az emberek nyugtalanok, mert nincsenek az ilyesmikhez hozzászokva és nem is akarnak hozzászokni. Kiáltson már végre álljt a társadalom vagy a kormány ennek a folyamatnak, mert a következmények nagyon súlyosak lesznek. Práczki István Monoríerdő kül alusznak, csupán a köpönyegüket használják fekhelyül, ezt pedig mindenki magával viszi, legyen az köznemes, báró, herceg vagy akárki.” A magyar főváros szépsége megragadja Chocque- ot: „Buda alacsony lapos hegyen áll — festi le környezettel együtt —, körülötte mintegy fél mérföldnyire gyönyörű szőlőhegyek sorakoznak. A város és a vár alatt, a falakon kívül, egy másik város húzódik a Dunáig (ez a Víziváros); itt inkább kereskedők laknak, akik ismerik és eladják a folyón érkező árukat. A túlsó parton áll Pest városa, mely sokkal nagyobb mint Buda. Ide érkeznek az áruk Erdélyből és más fejedelemségekből. Pest síkságon fekszik, melynek hossza és mélysége több mint ötven mérföld, s melyet gyakran elönt a folyó árja. Mert ez a legszélesebb és legmélyebb folyó, amit valaha csak láttam. Belőle fogják ki a legnagyobb és legjobb halakat. Buda házait olaszosan építették. ( Folytatjuk) Rekvirálások a megyében Az I. világháborút, majd a forradalmakat követően a rend helyreállítása hosszú ideig tartó feladat volt. Kivette ebből részét a Szegeden formálódó Nemzeti Hadsereg is; néha nem éppen kesztyűs kézzel. A proletár- diktatúra alatt elkövetett bűnök megtorlása sokszor ítélet nélkül történt. A hadseregre emellett sok esetben az élelem- és termékbegyűjtés mindig hálátlan és népszerűtlen feladatának végzése is hárult. Rekvirál- ni nem lehet szépen, de a források szerint adódtak túlkapások. A falvak 1920 elején több alkalommal is panasszal fordultak Pest megyében a hatóságokhoz segítséget kérve. A megy e alispánja március elején átiratban fordult a gabonagyűjtés országos kormánybiztosához:: „... nem szerez rokonszenvet a nemzeti hadsereg részére, ha annak egyes tagjai túlbuzgóságból túlságosan kemény hangot használnak a termelőkkel szemben és elrekvirálják a vetéshez vagy egyéb gazdasági szükséglethez nélkülözhetetlen terményeket is. ”A rekvi- rálás módját a fővezérség utasítása megszabta. Eszerint ha egy község kevesebb élelmiszert szolgáltatott be, a falu népe és a kivonult egységek előtt a parancsnoknak fel kellett szólítani a községet az önkéntes beszolgáltatásra. Ha mindez eredménytelen maradna, akkor „alkalmazandó a szigorú katonai rekvirálásnak mindent át- és felkutató módozata. ” A rekvirálások csak a következő évben, 1921-ben szűntek meg. Pogány György
