Pest Megyei Hírlap, 1994. március (38. évfolyam, 50-75. szám)

1994-03-19 / 65. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1994. MÁRCIUS 19.. SZOMBAT Pincék, üregek veszélyei Megkérdeztük Hogyan gazdálkodik a MÁV? A MÁV közgazdasági és fejlesztési osztályánál Ritók Pál főosztályvezető-helyettest arról kérdeztük, hogy a beruházásra és a felújításra szánt pénzügyi keretükből hogyan gazdálkodnak idén. A sínpálya az ország legna­gyobb részén felújításra, sőt van, ahol cserére is szorul. Éppen emiatt sebességkorlá­tozás van érvényben több helyen,- ahol a vonatok a pá­lya műszaki állapota miatt csak korlátozott sebesség­gel közlekedhetnek. Ennek következtében meghosszab­bodott a menetidő. Ez a to­vábbiakban csak romlani fog, hiszen a pályafenntar­tásra fordítható összeg még a szinten tartásra sem elég. A karbantartásra 3,8 milli­árd forintot szántak, a bizto­sítóberendezések 2,9 milli­árd forintot emésztenek fel. Az Országgyűlés által jóvá­hagyott költségvetési támo­gatás, amely 5,2 milliárd fo­rint, sem fedezi a szükséges munkálatokat. A hegyeshal­mi vonal teljes kiépítésére, felerősítésére fokozott fi­gyelmet fordítanak. Az áru- szállítás múlt évi nyeresé­gét a veszteséges személy- szállításra fordították, így profit nélkül zártak. A vasúti szállítás fő ré­szét a tömegáruk exportja és importja alkotta, amely visszaesett a környező or­szágok politikai, gazdasági változásai miatt. Ugyanak­kor a háztól házig konténer- forgalom Józsefváros és Hamburg között megnőtt a tavalyi évhez képest és — gyorsasága miatt — még na­gyobb fellendülés várható. U. G. Halló 04, halló 05, halló 07! Benn égett saját lakásában Lakóházra dőlt két fenyőfa Vácon. Egy másik, vihar ál­tal megtépázott és kidöntött fa az úttestre zuhant és korlá­tozta a forgalmat. A tűzoltók mindegyik esetben eltávolítot­ták a kárt okozó fákat. * Benn égett saját lakásában Tóth Pálné Érden a Pacsirta ut­cában. Ágyában fekve rágyúj­tott egy cigarettára, az ágyne­mű lángot fogott és pillanatok alatt elharapódzott a tűz. A szomszédok riasztották a tűzol­tókat, akik már nem tudták élve kimenteni az asszonyt. * Nem megfelelő sebességgel vezette előzés közben pót­kocsis, megrakott tehergép­kocsiját Isaszeg és Pécel kö­zött a 29 éves Káplár Béla dányi lakos. A pótkocsi ra­kománya kilendült, felborí­totta a kocsit, ami ezután nekiütközött az előtte hala­dó járműnek, majd mindket­tő az árokba fordult. Az okozott kár eléri a 300 ezer forintot. * Meggyulladt a vasúti sze­mélyvagon függönye Al- bertirsán feltehetőleg egy hanyagul otthagyott cigaret­tától. A helyszínen tar­tózkodók eloltották a tűzet. Személyi sérülés nem tör­tént. Történelmileg nevezetes tele­püléseinket is veszélyezteti a sajátosan magyar baj: az alföl­dek és hegyvidékek találkozá­sánál, némely városokban és falvakban, az elmúlt évszáza­dok során tervszerűtlenül kiépí­tett pince-" és üregrendszer. Az idők során e belterületi pincék jórészt tönkre mentek, egyre súlyosabb anyagi, építészeti ér­tékmentő és környezetvédelmi gondokat okozva a mának. E témában tartottak fórümot 42 település önkormányzatának vezetői,, tervezők, kivitelezők, minisztériumok és három or­szággyűlési bizottság képvise­lői. Élhangzott, hogy a kor­mányzat már 1975-ben meg­kezdte több városunkban a ve­szélyeztetettség elhárítását és tervszerű megelőzését. A nagy­részt ismeretlenné vált földalat­ti létesítmények a természetes elhasználódás, az elvizesedés, a megnövekedett közúti forga­lom következtében tönkre men­tek. A központi irányítás ide­jén állami támogatásból fedez­ték a veszélyelhárítás munkála­tait. A rendszerváltást követő­en 1991-ben a költségvetési tá­mogatás szünetelt, a pótkölt­ségvetésből biztosítottak e cél­ra 50 millió forintot. Egy év múlva újra életbe lé­pett e támogatás, amely a meg­változott helyzetnek megfelelő­en irányítja és ellenőrzi az e körben végzendő munkákat. A változások egyike az önkor­mányzatiság kialakulása, a má­sik a magántulajdon megnöve­kedett szerepe. Erre az évre az állami költségvetés 500 millió forint támogatási keretet hatá­rozott meg, emellett természe­tesen az önkormányzatok is vállalnak anyagi hozzájárulást. A veszélyelhárításba bevont te­lepülések között néhány Pest megyei is megtalálható: Szent­endre, Nagymaros, Diósd, Gomba, Nagybörzsöny. Az adat idei helyzetet tükröz, ám évek alatt esetleg még vál­tozhat. (szí) Emléktábla megyénk (Folytatás a 1. oldalról) Csak most jött el igazán az ideje, hogy vállaljuk a kos- suth-i életművet. Az emmléktáblát, amelyet Csíkszentmihályi Róbert szob­rászművész készített, Skul- téty Sándor címzetes államtit­kár, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, és Pest megye köz- társasági megbízottja leplezte le. Ezt követően Pest megye országgyűlési képviselőinek nevében Katona Tamás ál­lamtitkár koszorút helyezett el az emléktáblán. Az emléktábla felavatása után ünnepi közgyűlést tar­tott Pest megye önkormány­zata Kossuth halálának 100. évfordulója alkalmából. Az ünnepségen Kossuth két roko­na is megjelent: Gosztonyi Je- nó'né, Kossuth Erzsébet Verő­céről és Dombay Sándorné Kossuth Mária Sarolta Vác- róL A Himnusz eléneklése után Skultéty Sándor aranyo­Az ünnapi közgyűlés részt­vevői megkoszorúzták az emléktáblát Erdősi Agnes felvétele zott, címer alakú emlékpla­kettet ajándékozott Inczédy Jánosnak, a Pest megyei köz­gyűlés elnökének a magyar önkormányzati rendszer nemzetközi, elismertetéséért és a Pest megyei önkormány­zatnál végzett munkájáért. követének Borosy András címzetes egyetemi tanár, főlevéltáros Kossuth Pest megyei követ­té választásról tartott elő­adást. Katona Tamás államtitkár az ünnepségen elmondta: Kossuth föl tudta mérni az egész magyar társadalom helyzetét, szociográfiai is­meretei voltak az országról. Ő volt az első nagy magyar újságíró, aki csodát csinált a Pesti Hírlappal. Az ő elkép­zelései öltöttek testet a Batthyány-kormány törvé­nyeiben. Az államtitkár'mél­tatta Kossuthnak azokat az elképzeléseit, amelyek sze­rint térségünk kis népeinek együtt kell működni, mert csak akkor van esélyünk ar­ra, hogy békében éljünk egy­más mellett. Végezetül el­mondta: egy máig is idősze­rű, nagy politikai gondolko­dóra és gyakorlati államférfi­ra emlékezünk. Halász Csilla Gyermekkorú gyanúsítottak Dabason Diszkózók lopták a zászlókat (Folytatás az 7. oldalról) Amikor a fiúkat elszámoltat­ták, hét zászlót visszaszolgál­tattak, s ezek jelenleg már a polgármesteri hivatalban van­nak. A gyanúsítottak azt val­lották, hogy március 15-én a fővárosi ünnepségen szándé­koztak felvonulni ezekkel a lobogókkal. Az eset kapcsán Nagy Ká­roly hangsúlyozta, hogy véle­ménye szerint semmiféle poli­tikai háttere sincs a lopásnak, Gyerekes dolog volt, s az már más kérdés, milyen neve­lési hiányosságok húzódnak A Magyar Hematológiai és Transzfuziológiai Társaság a Pest Megyei Vértranszfúziós Intézettel közösen rendezett tegnap tudományos ülést Gö­döllőn. Az eseményre több mint negyven kórház, vala­mint hatvankét vérellátó állo­más főorvosa kapott meghí­vást az ország minden megyé­jéből. Pethő Ede, a Gödöllői Vértranszfúziós Állomás fő­orvosa kérdésünkre válaszol­va elmondta: bár valóban ke­vesebb Magyarországon a rendelkezésre álló vérmennyi­ség, mint öt évvel ezelőtt, a meg a tett mögött. A további­akban ki akarják deríteni, hogy hányán vettek még részt ebben az ügyben, és sze­retnék ha a többi zászló is elő­kerülne. Azon a hétvégen mintegy hatszázan voltak a diszkóban, s feltehetően közü­lük került ki a többi tol­vaj is. A főkapitány-helyettes szólt arról is, hogy a dabasi rendőrök alapos munkát vé­geztek ebben az ügyben. A to­vábbi vizsgálatot a Monori Rendőrkapitányság végzi. (ga. j.) tudományos ülés előadói mégsem ezért foglaltak állást a modernebb transzfúziós te­rápia mellett. A fejlett nyuga­ti országokban lényegesen ke­vesebb és hígabb vért hasz­nálnak fel az orvosok a műté­teknél, és a beteg többnyire a saját vérét kapja vissza. A modem autótranszfúziós terá­pia lényege, hogy e kevésbé veszélyes eljárásnak köszön­hetően kevesebb az esély a ví­rusok átvitelére. A hígabb vér adásával pedig a trombó­zis és egyéb műtét utáni szö­vődmények küszöbölhetők ki. (t.á.) Elhalasztott részvénycsere Tíz nappal elhalasztották a Magyar Olaj és Gázipari Részvénytársaság részvényei­nek kárpótlási jegy ellenében történő értékesítését. Eredeti­leg 970 millió forint névér­tékű osztalék elsőbbségi MOL-részvényt kínáltak vol­na fel megvételre hétfőtől. Sepsey Tamás, az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal elnöke azonban jelez­te, hogy a tervezett értékesí­tés nincs összhangban a jelen­legi jogszabályokkal, mivel a MOÉ Rt. dolgozói és az ere­deti kárpótoltak azonos elbí­rálás alá estek volna. Ki lesz a battai révész? (Folytatás az 1. oldalról) A januári és februári rend- szertelen működést műszaki problémákkal magyarázta a komptulajdonos. Elmondta, hogy bizakodva állt fel a tár­gyalás végén, mert úgy gon­dolta, hiányos pályázata elle­nére is ő a legesélyesebb az üzemeltetés elnyerésére. — Nem hiszem, hogy ná­lam hozzáértőbb személyt, il­letve jobb hajót találnának erre a munkára, de ha mégis, akkor sem esek kétségbe. Ösz- szeszedem az összes hajó­mat, és elmegyek máshova kompozni — mondta Mátyás György. Az értékelés eredményét március 25-én hozzák nyilvá­nosságra. V. Cs. Tudományos ülés Gödöllőn Jobb, ha a saját vérét kapja vissza Ceglédi delegáció Turinban Voltaképpen Cegléd már a múlt év őszén egy országos ünnepség keretében elkezd­te megemlékezését a nagy hazafira, Kossuth Lajosra. A napokban megmozdult az ifjúság is. A középisko­lások vetélkedőn bizonyí­tották, mit tudnak Kossuth- ról. Pénteken pedig ünnepi hangversenyt adott a városi kamarazenekar, amely szép sikerrel mutatta be azt a műsorát, amivel Turinban vendégszerepei. Az olaszországi magyar hétre ceglédi küldöttség in­dult pénteken éjjel. Az uta­zás előtt Mácz István polgár- mester elmondta, a torinói konzulátus munkatársa. Ta­kács Zsuzsanna hívta meg a delegációt — amelynek tag­jai a turini százak vér szerin­ti leszármazottai és szellemi utódai, valamint a kamaraze­nekar — abba a városba, ahol a nagy magyar hazafi száműzetésének utolsó két évtizedét töltötte. Kocsics Gyula múzeoló- gustól megtudtuk, hogy az olasz közönség láthatja egye­bek mellett a ceglédi turini százas küldöttség tablójáról készült fényképet, az egyko­ri küldöttség tagjának, Vida Sámuelnek dedikált fotográ­fiáit, valamint az 1880-as évekből származó eredeti Kossuth-fényképeket. A tervek szerint Mácz Ist­ván megkoszorúzza majd Kossuth Lajos szobrát. f. f. Ökumenikus szemlélete megelőzte korát Centenáriumi emlékgyűlés A politika — tudomány, a követelmények és az elvárások kielégítésének tudománya. A politikus feladata a célok realitásának fel- térképezése, s egyfajta egyensúlyérzék megteremtése, mely képessé teszi arra, hogy pontosan a célba érkezzék — fél lé­péssel előbb meg ne álljon, de a célon túl se lépjen. Kossuthnak ezen politikaelve alapként szolgált az átmenet folyamán mind az ellenzéki kerekasztal részére, mind az MDF-nek és a kormánykoalíció­nak a későbbiekben — mondotta Kónya Imre Gödöllőn, a Kossuth Lajos halálának 100. évfordulójára rendezett emlékgyűlé­sen. A kossuthi eszme, miszerint vér nélkül történjen meg az átmenet, ha 1848-49­ben nem is, 1989—90-ben megvalósult — folytatta a belügyminiszter. — A rendszer- váltás még csendes forradalomnak sem volt nevezhető, hiszen az előző rendszer ön­magától omlott össze. Kónya Imre visszatekintése után dr. Fa- biny Tibor teológiatanár kapott szót, s rövi­den vázolta Kossuth Lajos és az egyház vi­szonyát. Fabiny Tibor szerint a haza függet­lenségéért, az emberi jogokért, a lelkiisme­reti és vallási szabadságért tett lépések e ha­talmas államférfi, gondolkodó és szónok fölvilágosult lelkiségére utalnak. Ökumeni­kus szemlélete jóval megelőzte korát. Ter­vei között szerepelt többek között a közös protestáns lelkészképzés megvalósítása. . N. V.

Next

/
Oldalképek
Tartalom