Pest Megyei Hírlap, 1994. március (38. évfolyam, 50-75. szám)
1994-03-02 / 51. szám
1 ' PEST MEGYEI HÍRLAP GAZDASÁG 1994. MÁRCIUS 2., SZERDA 7 A vagyonátmentés legfőbb módja a kft A mezőgazdaság gondjai Pest megyében # Pest megye közgyűlése még decemberben megtárgyalta és értékelte a megye mezőgazdaságának helyzetét. Az elemzés alapjául szolgáló tájékoztatót a Megyei Földművelésügyi Hivatal szakemberei állították össze. Sem a megye vezetésének, sem a közgyűlésnek jelenleg nem tartozik feladatkörébe a mezőgazdaság üzemeinek, gazdaságainak az irányítása, illetve ellenőrzése. így e téma napirendre tűzése és tárgyalása inkább gesztusértékű és jelzés a mezőgazdasággal foglalkozók felé, hogy a múlthoz képest leszűkült megyei feladatkör és lehetőség ellenére is, a megye vezetése legalább szemmel tartja a megye mezőgazdaságának alakulását, eredményeit és gondjait. A mezőgazdaság állam- igazgatási feladatait most a Földművelésügyi Hivatal 14 főből álló csoportja látja el, szemben az 1980-as évek 100 főt is meghaladó megyei mezőgazdasági osztállyal. Ilyen alacsony létszámmal és szűkre szabott hatáskörrel a beszámoló elkészítése is jelentős feladatnak számít. A legtöbb megyei képviselő tetszését megnyerte az idősorban közölt naturális adatok sora a vetésterület megoszlásáról, állatlétszám-alakülásáról és a fajlagos hozamokról készített táblázatos és szöveges anyag. Szerkezeti változások A megye mezőgazdaságának átalakulásáról közölt adatok kevésbé ismertek, s annak értékelésével nemigen foglalkoznak. Pedig nagymértékben kihat a mezőgazdaságban dolgozók életkörülményére, de főleg jövőbeni sorsára az, hogy az átalakulás miként ment végbe, mi lett a sorsa a megye 60-80 volt mezőgazda- sági nagyüzemének. Ennek elemzése azért is lényeges, mert a megye közel egymillió lakosának több mint egynegyede közvetlenül érdekelt vagy közvetetten kötődik a mezőgazdasághoz. Az átalakulás folyamatát a Földművelés- ügyi Hivatal beszámolójából átvett táblázat jól szemlélteti. Nagyon lényeges a kolhoz típusú megyei szövetkezetek létszámának alakulása, mivel ebben a körben volt a 62 ezer főt meghaladó létszámú tagság, azok 314 ezer hektárnyi földje, valamint 1989. éves értékben számolt 28 milliárdos állóeszközérték. Feltűnő, hogy a törvényadta lehetőségek ellenére az 1989-es létszámú régi típusú szövetkezet 57 százaléka szerkezetileg változatlan, jóllehet az aránylag magas értéket a szétválásokkal járó létszámnövekedés is okozta. Tíz évvel korábban a szerző munkaköri feladatai közé tartozott a mező-. gazdasági termelőszövetkezetek országosan mintegy 10-18 százalékot - kitevő veszteséges vagy ahhoz közel álló szövetkezetek gazdálkodásának olyan értelmű elemzése, amely a veszteség okát vagy okait kereste. Az más lapra tartozik, hogy a megállapítások közül mi kerülhetett a jelentésbe, és mit lehetett nyilvánosságra hozni. Például rossz vezetési, személyi okokat tabu volt megállapítani, kompromitálni a párt kádereit. Ma az a slágertéma, hogy közel a felére csökkent kolhoz típusú szövetkezet miért nem veszteséges. Mindenfajta elemzés összefoglaló sarkalatos megállapítása az, hogy ezekben a gazdasági egységekben él és működik a tulajdonosi gazdaszemlélet. Szemben azokkal a helyekkel, ahol a múltban a szó rossz értelmében vett menedzser típusú vezetőket irányítottak, sokszor nem is szakmai, hanem politikai céllal. Természetesen akadtak az irányított vezetők között is olyanok, akik nem a küldők érdekeit szolgálták elsődlegesen, hanem szívügyük volt a tagság érdeke. Volt néhány olyan szövetkezet is, ahol éltek a választás adta lehetőséggel, és nem fogadták el a párt bizalmiait. Ezekben a gazdaságokban nemcsak termelés folyt, hanem körültekintő, alkalmazkodni tudó, hosszabb távra szóló gazdálkodás. A megváltozott közgazdasági, piaci feltételekhez ezek a gazdaságok tudtak rugalmasan alkalmazkodni, míg egy nagy hányad eladósodott, működésképtelenné vált. A tönkrement szövetkezetek funkcionáriusai (ma szakembereknek nevezik magukat) a rendszert és a változást hibáztatják és a szövetkezetek szétveréséről beszélnek. Ennek legkonkrétabb cáfolata a ma is jól működő szövetkezeti gazdaságok és kisebb egységekre szétvált kisszövetkezetek és magángazdálkodók sora. Ezek a „szakemberek” kénytelenek más utat és lehetőségeket keresni régen kapott egzisztenciájuk megtartása végett; miután a szövetkezet tönkretételével az is igazolódott, hogy sem szakmailag, sem politikailag vagy erkölcsileg nem kötődtek ahhoz a közösséghez, melyet szolgálniuk és nem kihasználniuk kellett volna. A politikai gazdaságtan azt hirdette, hogy a mezőgazdasági nagyüzem, a szövetkezet, a tagság tulajdona. A tulajdonnal járó jellemzők azonban nagyon különböznek a háború előtti nagybirtokoktól, de hasonlíthatjuk a közép- vagy kisbirtokhoz is. Régen, ha a gazdaság rosz- szul ment, az kihatott a tulajdonos életkörülményére; a gazdasággal szinkronban a tulajdonos is tönkrement. A tönkrement kolhozoknál fordított volt a helyzet: minél nagyobb volt a szövetkezeti veszteség s végül a csőd, annál nagyobb volt a szövetkezeteket képviselő vezetők (meg-)gazdagodása. Az egyszerű tagságot természetesen máshogy érintette a csőd: vagyonrésze csökkent a csődeljárás során, mivel az álló- és forgóeszközök eladásából lehetett csak a hitelezőket kifizetni. Nem véletlen az, amit a táblázat mutat: a zömmel szövetkezetből átalakult mezőgazdasági társaságok 97 százaléka kft. lett. Az újgazdag „szakembereknek” ez a vállalkozási fonna felelt meg a legjobban; a vagyonátmentés (tisztára mosás) ilyen fajta törvényes lehetőségét már az 1988. évi VI. törvénnyel biztosították számukra. Azzal az álszent jelszóval alapítanak most is kft.-t, hogy a szerencsétlen nyugdíjas tagok és részarány-tulajdonosok földjét megműveljék, nehogy az parlagon maradjon; persze a szövetkezet eszközeivel és gépeivel és jelentéktelen bérleti díj ellenében. Miért nem szövetkezeti formában szervezik meg a termelést az új induló egységekben? — Ez a vezető réteg egyszer már leszerepelt; a saját zsebük megtöltése mellett a tsz tönkrement, — az eddigi szabad rablás helyett az új szövetkezeti törvény (1992. évi I. tv. 40. §) valami halvány, ködös felelősséget is kilátásba helyez a szövetkezetnek okozott károkért, — szerzett vagyonuk, tőkéjük hasznosítására a legkedvezőbb lehetőséget ez a társasági forma biztosítja, úgy, hogy viszonylag nagyobb értékű saját tőkével tulajdonként működjön, — a kft. vezetésébe gyakorlatilag nincs beleszólásuk a csak formálisan kis tőkével belépett tagoknak, dolgozóknak, így alakul ki az új típusú cselédség, — a kft. tönkremenését megelőzően időben megkezdődhet — most már szűkebb vezetőségi körre vonatkozóan — a vagyonátmentés. A szövetkezetben — lévén ott egy tag- egy szavazat — lehet, hogy a közeljövőben már nem lenne olyan köny- nyen járható út ez, mint a pártdiktatúra alatt. Felemás végrehajtás A fentiekből úgy tűnik, hogy a volt tsz-tagság számára más kedvezőbb alternatíva nemigen ígérkezik. Ez nem így van. Az 1992. évi I. és II., úgynevezett szövetkezeti és átmeneti törvény elvileg tág teret biztosít a szövetkezeti tagság önrendelkezésének — bár az is igaz, hogy a régi szövetkezeti törvény szerint is a szövetkezet legfőbb döntést hozó szerve a közgyűlés volt, noha tudjuk, hogy ez a tézis hogyan funkcionált. E mostani jogszabályoknak szinte minden szakaszából a demokratikus szövetkezeti önállóságra történő inspiráció árad. Csakhogy a gyümölcs nem mindig olyan jó, mint amilyen szép. A hivatkozott két törvény összesen 178 §-ban és 24 oldalon sorolja és írja körül az eldöntendő lehetőségeket (esetenként félremagya- rázhatóan vagy ellentmondásosan). Több értekezleten is előfordult, hogy egy-egy szakasz értelmezésére feltett kérdésre az előadó szakértő nem tudott válaszolni, s végül is azzal zárult a téma, hogy majd „megkérjük a minisztérium állásfoglalását”. Ezek után hogyan várható az, hogy az egyszerű szövetkezeti tag, vagy éppen nyugdíjas ilyen anyagot úgy megismerjen, hogy a számára legkedvezőbb lehetőség mellett szavazzon? Persze ha akadna bátor és elszánt, vezetésre vállalkozó és alkalmas csoport, úgy a tulajdonosi többség érdekeinek érvényt lehetne szerezni. Negyven év elég hosszú idő volt ahhoz, hogy az embereket — főleg falun — elszoktassák az önálló kezdeményezéstől; megfélemlítsék; — szakmailag gúzsba kötve a volt párthatalmasságok ma is működő triviális arroganciájával. Ilyen helyzetben ismét a „szakemberek” lépnek a színre és megmondják az üzletrész- és földtulajdonosoknak, hogy hol a helyük és melyik a legjobb választás. Természetesen nem kihangsúlyozva azt, hogy a kft.-be bevitt vagyon — a szövetkezeti tagsági viszonynyal ellentétben — megszűnik saját tulajdonrész lenni, az onnan ki nem vihető. A mezőgazdaság átalakítását hivatott két törvény, eredményét illetően, nem hozta meg a várt és elérhető kedvező változást a vidék életében. Ahhoz hasonlítható a végrehajtás, mint amikor a gyakorlatlan vagy bizonytalan fogathajtó a lovak közé dobja a gyeplőt. A vidék politikai életében az önkormányzati törvénnyel, biztosított szabad választások révén úgy-ahogy megtörtént a rendszerváltás, noha a volt párttitkárok és más párt- funkcionárusok dialektikus materialista módon a damaszkuszi útra váltva „független szakemberként” tovább funkcionálnak. Ez esetben legalább adott a négy év kontrollja, hogy a váltás mennyire volt őszinte, vagy csak képmutatás. Más a helyzet a vidék gazdasági életében, a mezőgazdaságban. Kiváltképp a vállalatok és ezen belül a kft.-k a gyűjtőhelyei az újgazdag, volt párthatalmasságoknak, tovább uralva, megfélemlítve és demoralizálva a kiszolgáltatott népet. A hivatkozott táblázat csak létszámadatokkal szolgál az egyes szervezeti formák gyakoriságára, így csak következtetni lehet, hogy a mezőgazdaság melyik ágában koncentrálódik a tőke. A vidék szerencsétlenségére nem a szövetkezetekben, még kevésbé a pjagángazdaságokban, hiszen a tájékoztató szerint is a tagságnak mintegy 10%-a vált ki a szövetkezetekből. A kárpótlás fonákságai A Megyei Földművelésügyi Hivatal tájékoztatója sajnálatos módon csak néhány sorban foglalkozik a kárpótlással, pedig ez a vidék másik kezelt, de nem gyógyított sebe, miután az 1991. évi XXV. sz. törvény már csak jóindulattal nevezhető „részleges kárpótlási” törvénynek. A falusi ember nehezen érti meg, hogy a terror hatására önként felajánlott, vagy elvett földek, vagyontárgyak csak a demokrácia szabályai szerint adhatók vissza, vagy kárpótolhatok a sértettek. Általában igaz az a mondás, hogy a nép hamar felejt. Ez esetben talán nincs még elfelejtve, hogy mely pártok és parlamenti hordószónokok nyilatkozták: nincs szükség kárpótlásra. El is érték — ha máshogy nem ment — az Alkotmánybíróság közreműködésével, hogy az eredeti terv földárveréssé, licitté degralálódott. A Kárpótlási törvény 17. §-a sorrendben elsődlegesen az úgynevezett tagi-alkalmazotti földalapot biztosította, majd az 1992. évi L. törvénnyel módosított I. tv. 13. §-a szerint gyakorlatilag a tagi részarány kijelölése után maradt föld kerülhetett eladásra. Ez utóbbi szándék érthető, de az előbbi csak egyféleképpen magyarázható: új földosztás a kulákoktól elvett földekből. A föld nélküli állami gazdasági dolgozó, vagy szövetkezeti tag az így juttatott 20, illetve 30 aranykorona-értékű földdel ugyan nincs kisegítve, de arra alkalmas, hogy a kárpótlásra maradó földterület jelentősen csökkenjen. Külön fonáksága a vonatkozó törvényeknek, hogy a különböző földalapok arányát üzemi szinten határozza meg, és ez így alkalmazandó a többközséges téeszek egyes közigazgatási egységeire is. így fordult elő például Tök községben — valószínű, hogy nem egyedüli helyen —, hogy a szövetkezet a községi kárigénynek csak 52 százalékát tudta biztosítani földben, illetve aranykoronában, mert nem volt több föld a szövetkezet toki határában, de a részarány tulajdoni alapban oly bőven volt, hogy a föld nélküli tagok — 20-30 aranykoronás juttatásán felül — minden földdel bíró tagnak is jutott még 30 aranykorona fejenként. íme, micsoda sajátos törvényes módszer a falu megosztottságának fenntartására, a harag és gyűlölködés szítására. A mezőgazdaságot érintő törvények nem hozták meg a várt, igazságos változást a vidék, a mezőgazdaság számára. Erről a garnitúráról (szándékosan nem kormányt írok) nem mondható el, hogy mezőgazdaság-párti volt, mert az ilyen irányú kísérleteket, az ártó szándékú szétziláló erők eredményesen meghiúsították. Ilyen állapotban és politikai szférában néz a választások elé a vidék, a falu népe. Az választások közeledtével a leggyökértelenebb kozmopolita pártok is szívük ügyének hirdetik a mezőgazdaság, a falu minden gondját. Józan ítélőképességre lesz majd szükség felismerni a falvak fogadott hamis prófétáit. Hermán István agrármérnök Tök Megnevezés: 1989 1990 1991 1992 1993 jogi személyiségű gazdasági szervezetek 84 147 275 267 304 ezen belül vállalatok 11 11 11 10 10 gazdasági társaságok 2 65 157 146 163 ebből: kft.-k — 63 152 141 158 szövetkezetek 71 71 107 111 131 ebből: fégi típusú mezőgazdasági szövetkezetek 68 68 79 89 .. 39
