Pest Megyei Hírlap, 1994. március (38. évfolyam, 50-75. szám)

1994-03-17 / 63. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1994. MÁRCIUS 17.. CSÜTÖRTÖK Megkérdeztük Mit tegyünk a kiskertünkben? A tavaszi napsütés kicsalogatta az embereket a hét vé­gén a kertekbe. Kömőcsy Tibortól, a Földművelésügyi Minisztérium Pest Megyei Földművelésügyi Hivatalá­nak kertészmérnök főmunkatársától azt tudakoltuk, mik azok a munkálatok, amiket érdemes elvégezni a kertekben márciusban. — Az első dolog a fák és a bokrok téli lemosó per­metezése — válaszolta. — Ezzel a kártevők, vagyis a rovarok, a gombák ellen védjük a növényeket. A permetezéshez szükséges a megfelelő hőmérséklet, amikor is a rovarok elkez­denek mozgolódni, de vi­gyázat, ha a fa vagy bokor már bontogatja a rügyeit, a vegyszer káros, leégeti az apró leveleket, hajtáso­kat. Aki szombaton elmu­lasztotta a permetezést, az később már nem nagyon kezdhetett hozzá az erős szél miatt, és majdnem biz­tos, hogy elkésett. Az el­múlt napokban kellett met­szeni a gyümölcsfákat, a ró­zsabokrokat és a szőlőt. A facsemeték telepítésének is most van itt az ideje. Már február végén hozzá lehe­tett látni a tavaszi talaj mun­kákhoz, a gyomtalanítás­hoz és a veteményezéshez. A tavaszi borsónak, salátá­nak, sárgarépának, petre­zselyemnek már a földben a helye, bár sok helyen lát­tam, hogy a hét végén ve­tették el. Nem késtek még el a palántázással, a ká­posztafélék, a sóska és a vi­rágmagok elvetésével. Áp­rilis környékén jön el a ku­koricavetés ideje, amikor a talaj hőmérséklete elérheti a 10-12 Celsius-fokot. Má­jusban lehet a babféléket vetni és a palántákat kitele­píteni. A fűmagot ősszel ta­nácsos elszórni, de aki ezt elmulasztotta tavaly, most tavasszal is megteheti. Ajánlatos ilyenkor a talaj alapos gyomtalanítása, hi­szen nincs annál kellemet­lenebb, amikor a fű együtt kel ki a gyomokkal. A fel­ásott és elgereblyézett föl­det le kell hengerelni annyi­ra, hogy ne süppedjen be az ember lába alatt. Vetés előtt egy centiméteres ho­mokréteggel kell beteríteni a területet. Nem szabad megfeledkezni a gyakori öntözésről sem. Az idén nagy lelkesedéssel láttak munkához a kiskerttulajdo­nosok. Vetőmagból és mű­trágyából 30-40 százalék­kal több fogyott, mint ta­valy. Akinek jó tanácsokra van szüksége; az forduljon a polgármesteri hivatalok falugazdászaihoz, akik he­tente egyszer tartanak foga­dóórát. V. Cs. Halló 04, 05, 07! Úszni akart a Dunában Kigyulladt egy 30x8 méte­res juhhodály Csemőn, a Ha­tár út 18. szám alatt. Az álla­tokat sikerült kimenteni, és a tűzoltók másfél óra alatt eloltották a tüzet. * Szintén tűz volt a kiskunlac- házai motocross pályán, ahol 250-300 darab gumiab­roncs égett el. *• Úszni akart a Dunában Máté Zoltán érdi lakos. A szerencsétlen ember azon­ban elmerült és megfulladt. Holttestét a búvárok hozták a felszínre. * Nem tartotta be az előzés szabályait gépkocsijával Hollander Judit Albertirsán, ezért nem tudott időben visz- szatérni az előzött gépkocsi elé, és összeütközött azzal. Két személy megsérült, az okozott kár 220 ezer forint. Átsodródott személygépko­csijával a bal oldali forgal­mi sávba, és a zebegényi vasúti felüljáró lábazatának ütközött Sonkután Tibor. A gépkocsivezető és két fiatal utasa súlyos, illetve könnyű sérülést szenvedtek. Nem le­hetett eldönteni egyértelmű­en, hogy a járművet ki vezet­te, ezért mindhárom sze­mélyt véralkohol-vizsgálat- nak vetették alá. * Egy balra ívelő kanyarban vesztette el uralmát a gépko­csija felett Csordás Gábor Szentmártonkáta mellett. A menetirány szerinti jobb ol­dali árokba hajtott, majd ott felborult. Rajta kívül még hárman ültek az autóban, s mindannyian megsérültek. * Ittas állapotban közlekedett a 11-es főúton Barát Zoltán budapesti lakos egy autója­vítóból jogtalanul elvitt sze­mélygépkocsival. A férfi a rendőri intézkedés során megpróbált elmenekülni. A^ közlekedési járőr kénytelen volt őt személyes szabadsá­gában is korlátozni, és gya­núsítottként kihallgatni. * Egyetlen halálos áldozata volt a közúti közlekedésnek az elmúlt hét végén Pest me­gyében. Szappanos Ferenc tápiószőlősi lakos kerékpár­jával az elsőbbségadás köte­lező táblát nem vette figye­lembe és kihajtott az ott ha­ladó személygépkocsi elé. A kerékpáros a helyszínen meghalt, az anyagi kár 205 ezer forint. Szél szaggatta zászlók? (Folytatás az 1. oldalról) Ennek alapján folytatták a helyszíni szemlét a rendőrök. Jelenleg érvényes nyomozás folyik az ügyben. Alapkérdés annak kiderítése, hogy tör­tént-e lopás vagy rongálás? Alapos a gyanú, annak sem lehet kizárni a lehetőségét, hogy az orkánszerű szél szag­gatta le a zászlókat. Amennyi­ben nem a szélvihar okolha­tó, a nyomozás feladata felde­ríteni a tetteseket. Egyelőre hét darab zászlórudat találtak meg egy udvarban, a többi el­tűnt. Sok embert meghallgat­tunk, dé senki sem látott és nem hallott semmit! Egyelőre nincsenek konkrétumok. A következő lépés, hogy a Da- basi Rendőrkapitányságot ki­zárjuk a további eljárásból. Nem célszerű ugyanis, hogy a helyi rendőrök nyomozza­nak akkor, ha a sértett a pol­gármesteri hivatal. Holnaptól egy másik városi rendőrkapi­tányság folytatja a munkát. (ga-j) Láthatatlan frakció (Folytatás az 1. oldalról) Ennyi idő után már ideje lenne felismerni — véleke­dett Parlagi Endre —, hogy lehetetlen megtárgyalni egyet­len ülésen azt a sok napirendi pontot, amit a közgyűlés élé terjesztenek. Ez is oka, hogy nem úgy történnek a dolgok, ahogyan a testület szeretné. Jelenleg a közgyűlésben 32 olyan képviselő van, akik pártot képviselnek, a többi független. Valójában azon­ban a függetlenek fele volt ta­nácsi dolgozókból áll — mondta Parlagi Endre —, akik egy láthatatlan frakciót alkotnak. Az ő kapcsolatrend­szerük átmentődött, minde­nütt jelen vannak, állandóan felszólalnak, néhány bizott­ságban vezető szerepet játsza­nak, így a befolyásuk is na­gyobb. Az ő példájuk is bizo­nyítja: az egész közgyűlés­nek úgy kellene átalakulnia, hogy azonos érdekű csopor­tok egy frakcióban dolgozhas­sanak. Mivel a képviselők­nek mindössze 33 százaléka képvisel pártot, a frakciók­nak nem pártok mentén kelle­ne megszerveződnie. Halász Csilla Regionális szennyvíztisztító a Duna mentén • • Öntözni is lehet vele A szennyvíztisztító létesítésére társult önkormányzatok — Dunavarsány, Délegyháza, Majosháza, Taksony, Áporka és Szigetszentmárton — a testületekkel történt egyeztetést követően tegnap nyújtották be pályázatukat céltámogatás reményében. Ha ez kedvező elbírálásban részesül, a beru­házással végre megoldódna a térség egyik legégetőbb gond­ja: a szennyvíz elhelyezése, illetve a csatornahiány. — E hat község területe amo­lyan „fehér folt” volt a me­gye déli felében — mondotta Pálfy Márton, Dunavarsány polgármestere. — A szomszé­dos településeken — például Ráckevén, Tökölön — már van szennyvíztisztító, másutt pedig most kezdődtek el e be­ruházások. Nekünk is időben kellett lépnünk, hiszen a to­vábbi fejlődés számára szinte elkerülhetetlenné vált a szennyvíztisztító és a csator­nahálózat kiépítése. ~ A szakhatóságoktól meg­kapták a szükséges engedé­lyeket, elkészültek az építési tervek is. Ezzel a beruházás­sal Kelet-Európábán hazánk­ban elsőként valósul meg amerikai technológiával és cégek közreműködésével egy korszerű, környezetbarát rendszer. Nem betonműtár­gyak alkalmazásával, hanem a természeti tájba illő, mester­séges műszaki védelemmel el­látott, egyetlen földmedencé­ben biztosítja a szerves anyagok biológiai lebomlá­sát. A Vízgazdálkodási Tudo­mányos Kutató Rt. Hidrauli­kai Intézete engedélyt adott a rendszer — a referenciahely — Dunavarsányban történő telepítéséhez. Elkészült már a tisztított víz öntözésre való felhasználását tartalmazó terv is. A Ráckevei (Soroksá- rifDunaágból nyeri a fővá­ros ivóvízkészletének egy ré­szét. Ezért sem mindegy, hogy környékén milyen a te­lepülések csatornázottsága. Jó lenne megőrizni a folyó tisztaságát, az ivóvízbázist. A beruházásra társult önkor­mányzatok eddig sok kocká­zatot vállaltak abban a re­ményben, hogy elnyerhetik a támogatást, megvalósulhat a tervezett szennyvíztisztító e térségben. (j.sz.i.) Az SZDSZ központi utasítására? • • Ünneprontás Dunakeszin (Folytatás az 1. oldalról) v Az ügyeletes propagandasé­relmeket felsoroló (rádió, televí­zió) és a kormányt kárhoztató megnyilvánulásában úgy úszott egy-két március 15-i hervadt szóvirág, mint a híg levesbe poty- tyant néhány kenyérmorzsa. Vé­lelmezhető, hogy ennek recept­jét még KISZ központos tanács­adói szolgálata alatt sajátította el, az akkori forradalmi ifjúsági napokra (garmadával) készülve. Hangvétele, mondandója, az ünnepi várakozáshoz és magá­hoz március 15-éhez méltaüan pártpolitikusi otrombasága töb­beket azonnali távozásra készte­tett, másokat viszont szinte sok­kolt aTváratlan ízléstelenség. Jog­gal tételezhető fel — megismer­ve például Demszky úr beszédét, amelyben ugyanazok az agitp­rop szópanelek voltak, mint Kiss úréban —, hogy a szabad­ság felkért bajnokai pártjuk köz­ponti utasítása alapján jártak el. Nem jelentéktelen megjegyez­nünk: a város képviselő-testüleú ülésén nem szerepelt sem a ,rendkívüli szónok” programba állítása, sem pedig az ünnepség hangvétele. Mivel nem párt-, ha­nem önkormányzati rendezvény­ről volt szó, okkal, ám a történé­sek szerint naivan hitték a képvi­selő-testület nem SZDSZ-es kép­viselői, hogy a rendezők nem válnak „a nekik már mindent szabad demokraták” frakciójává. Tévedések elkerülése végett hangsúlyozzuk: bárkinek joga van véleményének, nézeteinek szabad kifejtésére, hangoztatásá­ra. Nemzeti ünnepeinken azon­ban a mértéktartó ízlés és mini­mális tisztesség azt követelné meg íratlan szabályai szerint, hogy ne a nemzetet megosztó, hanem az összetartozást erősítő gondolatok kerüljenek méltó ki­fejtésre. Akik ezt pártjuk központi uta­sítását követve nem tudják, azok — és megbízóik — számá­ra /ovidén kifejezhető a felhábo­rodott dunakeszi polgárok minő­sítő értékítélete: SZÉGYEN és GYALÁZAT! Dunakeszi, 1994. március 15. Dr. Kindler Jószsef önkormányzati képviselő Dunakeszi, Rákóczi út 8. Kliment Géza önkormányzati képviselő Dunakeszi, Sport u. 1. Harangozó László Dunakeszi, Mihály u. 3. Ficzek Gyula Dunakeszi, Barátság u. 5. Kovács Béla Dunakeszi, Kandó Kálmán u. 3. A reformátusoké az iskola é A tavalyi pénzügyi > rendelettervezet S végrehajtásának 7 módjáról, valamint az 1993-as pénzmaradvány elosztásáról dönt ma Sziget- szentmiklós képviselő-testü- lete. Mindkét napirendi pont előadója Fodor Pálné pénzügyi irodavezető. A városi szociális intéz­mény tavalyi munkájának, feladatainak értékelését Ki­rály Miklós ismerteti az ülé­sen, ahol szó lesz a reformá­tus egyházzal megkötendő megállapodásról is. A ter­vek szerint a református egyház visszakapja iskolá­ját és annak sportpályáját, azt azonban tíz évre haszná­latba adja az önkormányzat­nak. A feltétel, hogy utóbbi gondoskodik az épületben a református osztály megindí­tásáról és a templom körüli romos épületek helyett két lakást ad, illetve azok meg- építési költségeit biztosija. A református egyházközség — a város lakóinak zöme re­formátus — visszakapta a temetőt is, de most dől el, hogy a magas fenntartási költségek miatt igényt tarta­nak-e rá. (á. m.) Nosztalgia A márciusi megemlékezé­sek alkalmából egy bizarr ötlettel és annak megvaló­sításával találkoztunk Szi­getmonostoron. Március 14-én Kiss Károly, az isko­la igazgatójának közremű­ködésével kibontották az általános iskolában elhe­lyezett 1919-es Kommün- emléktáblát, nosztalgia céljából. Huszonöt évvel ezelőtt az akkori úttörőcsa­pat tagjai — ma már fel­nőtt emberek — egy lezárt üvegben helyezték el emlé­keiket és írásaikat arról, hogyan képzelik el helyze­tüket 25 év múlva... Talum Attila felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom