Pest Megyei Hírlap, 1994. március (38. évfolyam, 50-75. szám)

1994-03-14 / 61. szám

Kossuth-kiállítás tizenegy országban „Én leborulok a nemzet nagysága előtt, s csak azt mondom: annyi energiát a kivitelben, mint amennyi ha- zafiságot tapapasztaltam a megajánlásban, s Magyaror­szágot a poklok kapui sem fogják megdönteni!” Kos­suth Lajos történelmi jelen­tőségű szavai mélyen a ma­gyar múltban gyökereznek. Vajon hogyan hangzik ez a mondat franciául, olaszul, bolgárul vagy más nyelven? Ébreszthet-e érzelmeket, gondolattársításokat más né­pek történelméhez kapcso­lódva? Bizonyára igen. A Hadtörténeti Múzeum egyik szobájában beszélget­tem Kedves Gyulával, a fia­tal hadtörténésszel, aki mun­katársaival együtt nemrég csomagolta be a kiállítások anyagát, mellyel tizenegy or­szágban mutatják be Kos­suth Lajost. Kedves Gyula elmondta, hogy elsőként tavaly nyáron Franciaországból érkezett az igény: A Kossuth-emlék- év alkalmából kiállítást sze­retnének rendezni Párizs­ban, A következő megkere­sés hónapokkal ezután Bul­gáriából érkezett, ahol Kos­suth emigrációjának első ál­lomása volt. A múzeum ter­mészetesen felkészült arra, hogy teljesítse a kívánságo­kat, és március 8-án mind­két országban megnyitották a tárlatot. A fényképek mel­lett tárgyi emlékeket is be­mutatnak: korabeli fegyvere­ket, leveleket és más doku­mentumokat. Egyebek kö­zött Kossuth Lajos néhány egykori személyes használa­ti tárgyát is. melyek a múze­um birtokában vannak. A csomagolás ezért igényelt különleges felkészültséget, s a kiállítások anyagát diplo­máciai futárok szállították. S elmentek a futárok cso­magjaikkal a világ más tájai­ra is: Helsinkibe, Moszkvá­ba, Varsóba, Pozsonyba, Bu­karestbe, (ahol konferenciát is rendeznek) továbbá né­hány törökországi városba. Székelyföldre, Torinóba és New Yorkba is. Ezeken a he­lyeken idén tárgyi emléke­ket nem mutatnak be, csak huszonnégy tablóból álló fényképsorozatot, melynek anyaga öt nagy téma köré csoportosul. Ezek a követke­zők: A fiatal Kossuth; A li­berális nemesi ellenzék élén; A szabadságharc vezé­re; Az emigráns politikus; A tovább élő hagyományok. A tematika azonos, de mindenütt kihangsúlyozzák a korabeli helyi kapcsolato­kat. A Párizsba küldött doku­mentumok között például szerepel az a röplap, ame­lyet egy Lafite nevű francia nyelvtanár szerkesztett 1848 szeptemberében annak érde­kében, hogy honfitársait egy légió alakítására buzdítsa, a niagyar szabadságharc segí­tésére. A légiót végül nem sikerült létrehozni, de a ne­mes gesztus emléke fennma­radt. A Torinóban megnyílt ki­állításra elküldte a múzeum a magyarokkal szolidáris olasz hazafi, Alexandra Monti kiáltványát, melynek hatására 1849 nyarán ezerta­gú olasz légió alakult a sza­badságharc segítésére. Kedves Gyula azt is el­mondta: a mai napig jelent­keznek emberek azzal, hogy birtokukban vannak olyan tárgyak, melyek egykor Kos­suth Lajos szobájában áll­tak, kezébe kerültek, valami­lyen módon kapcsolódtak a személyéhez. Hoznak példá­ul korabeli vagy annak tűnő fegyvereket, egyik-másik­ban vésett jelkép, monog­ram is látható. Bonyolult do­log azonban bizonyítani, hogy ezek a holmik valóban eredetiek. A legutóbbi, valóban azo­nosított dokumentum az 1980-as évekből származik. Ekkor előkerült néhány olyan, korábban ismeretlen levél, melyeket Kossuth La­jos az emigrációban írt. Sze­mélyes dolgokról tanúskod­nak a sorok: pénzügyi gon­dokról, szétzilált kapcsola­tokról, az emigráció gyötrel­meiről. Ezek a levelek eddig még nem kerültek a nyilvá­nosság elé, de idővel újabb adalékokkal gazdagítják az emlékezést. A múzeumba időnként be­kopogtató, kincsként őrzött tárgyakat bemutató gyűjtők lankadatlan buzgalma is mu­tatja, hogy Kossuth Lajos emléke milyen elevenen él az emberek tudatában. S a magyar szabadságharc vezé­rének alakját, a kiállítások és más rendezvények segít­ségével egyre jobban megis­merik a világ más tájain is. (gál) Nincs semleges március Ránk tör március ebben a pártos hajcihőben. Figyelmez­tet. hogy itt minden külön út, minden egyéni győzelem any- nyit ér a nemzet számára, mint tikkasztó aszályban a sze­merkélő savas eső. Volt már nemleges márciusunk elég, ha csak a hazaiak­ra gondolunk, akkor is. Hogy a nyugati magyar márciusok hogyan hullottak belé az egyszemélyes lélekbe, azt senki nem tudhatja meg soha. aki nem kényszerült átmenekülni a nemzet ellensé­gei elől az óceánon. Ott rebeg március 15-e a munkácsi virágban, és nem a virág teszi ünneppé ezt a napot mindenütt a Kárpát-me­dencében, Szatmárnémetiben vagy Sepsiszentgyörgyön, ahol 1990 óta mindennap friss virágot illesztenek valakik — egy magyar nemzetrész — az emlékmű talapzatára. Sepsiszentgyörgyről vitték el Jancsót, Bordást 1957-ben, 6-6 évet ültek Románia legkiválóbb börtönei­ben egy 1848-as megemlékező koszorú miatt. Volt nemleges március elegendő. Semleges soha. Annyi rendőri gumibot védelmében is, a kommunista vezéreknek mindig remegniök kellett ezen a napon, akár a nyálfalevél. Mert hiszen ők maguk is tud­ták, hogy a szocialista tankok védő árnyékában is egyre, arra gondol mindenki ezen a napon: a szoborrá lett negy­vennyolcasokra, a szabadsághitté vált magyar forradal­makra. Nincs semleges magyar március. Döntésre kényszerít minden esztendőben minden magyar embert: Érte, vagy ellene? Százszor is próbálták a hatalmasok 1848-at és ama márciust a történelem kegytárgyai közé illeszteni — nem ment. Nem fért el az egyetlen diktatúra tárolójában sem, szétfeszítette azokat s kilépett a terekre, vagy százegyszer is visszaszólít turulmadárként a mellkasok egyszemélyes múzeumába, megőrzésre. Ez az a nap. amely mindig az állítást, a cslekvő nemzet- építést életesítette a messzire szakadt magyarokban is. Utassy József költő 1967-ben kiáltja világgá a kockáz­tató igazságot: „Lopnak a bőség kosarából" — akkor, amikor még „fejére szólt, ki szót emelt" március hitében. Mert vállalni kellett — és mindig voltak, akik vállalták — március 15-ének legfőbb sodrását: a magyarság, az önazonosság, a szabadság és függetlenség eszméjét. Itt zsörtölődnek klubnyi, kupacnyi kozmopolitáink, mor- zsolgatják hiábavaló kérdéseiket — miért éppen magyar? — és nem veszik észre, hogy azért a „nemzetköziségért” sem itthon sem Nyugaton nem jár tisztelet. Március csak számukra lehet didergő, legyen az bár jácintos, ibolyás. Gyermekben a repesést, ifjúban az erőt s az akarást in­dítja el a lobogós, történelmi nap, idősekben a soha-töb- bé-rabságotl... Ami zúg föl, lefoghatatlanul. Czegó' Zoltán A szabadságharc vezére bélyegeken K ossúth Lajos emlékét országszerte márványtáblák és szobrok százai, nevét viselő utcák, terek, intézmé­nyek, képzőművészeti alkotások mellett postabélyegek is idézik, a maguk sajátos és finom módján. A legújabb bélyeg — mint arról hírt adtunk — a közelmúltban jelent meg, a nagy államférfi halálának 100. évfor­dulójára, és az idős Kossuthot örökíti meg. — Ez is ott látható, természetesen, a Bé­lyegmúzeum ünnepi kiállításán — mondja Csegezi Tamásné, a múzeum igazgatója —, amelyet az évforduló tiszteletére állítottunk össze. Kossuthot századunkban hat alkalom­mal tizenegy bélyegképen örökítették meg jeles grafikusművészek, a mostani a hete­dik. A forradalmár, a nagy államférfi iránti tisztelet megnyilvánulása ez, bár — s ez ta­lán kevéssé közismert — Kossuth Lajost családi szálak is fűzték a postához. Nagyap­ja, Weber András ugyanis az 1800-as évek elején Zemplén vármegyében Liszka posta- állomás vezetője volt. A vármegye akkor hadiérdemeire, sebesülésére és jó gazdálko­dására való tekintettel öröklési és eladhatási joggal adományozta -Weber Andrásnak a postaállomást. Tudjuk, hogy 1803-tól 1808-ig élt Olaszliszkán a Kossuth család, előbb a Weber nagyszülőknél, majd saját házban. Itt teltek tehát az első gyermekévei, amelyre tábla is emlékezteti az utókort. Ami pedig az emlékbélyegeket illeti, elő­ször 1932-ben az Arcképek sorozaton belül egyetlen bélyeget szenteltek Kossuth Lajos­nak. Ez születésének 130. évfordulóján kö­szöntötte és Légrády Sándor tervezte a bé­lyeget. A következő 1944-ben jelent meg, ugyancsak Kossuth-évfordulóra, mégpedig a halálának az 50. évfordulójára, és négy címletből állt. Tervezői Gönczy Gebhardt Tibor, Légrády Sándor és Tóth Gyula vol­tak. 1947-ben a Szabadság hősei című soro­zaton belül egy címletet szenteltek Kossuth­nak, születésének 145. évfordulóját köszönt­ve. A bélyegtervet Köpeczy Bócz István ké­szítette. 1952-ben viszont kétszer is találko­zunk sorozatokon Kossuthtal. Az 1848-as szabadságharcosok című sorozat egy címle­te az egyik, ezt Nagy Zoltán tervezte. Érde­kessége hogy az egyetlen, amely úgyneve­zett metszett eljárással készült, rézmetszet­technológiával. Az évben, a 150. születési évforduló alkalmából három címletű soro­zattal emlékeztek meg, mindhárom bélyeg ugyancsak Nagy Zoltán alkotása. 1964 a kö­vetkező filatéliai esemény, az Évfordulók- események bélyegsor keretén belül, igazán­diból Cegléd városára emlékezik a szép bé­lyeg, az ötszáz éves városra, amely Kossuth városának is tekinthető. A bélyeg halálának 70. évfordulóját is emlékezetbe idézi. — Az elmúlt évitizedek bélyegein az is­mert Kossuth-ábrázolások, illetve romanti­kus feldolgozásban forradalmi események láthatók. A mostani, centenáriumi emlékbé­lyeg mintha eltérne ezektől... — Valóban, Szúnyoghy András grafikus- művész égy eredeti Kossuth-fénykép alap­ján tervezte meg a bélyeget. A fotó torinói — turini ’— keltezésű, az idős Kossuthot ábrázolja. Mint ismeretes, az őt ott meglá­togató magyarokat a nemzet nagy öregje ilyen dedikált fényképpel ajándékozta meg. A fényképen Kossuth Lajos eredeti aláírása is látható. Ünnepi kiállításunk né­hány más érdekességgel is szolgál. Bemu­tatunk például egy olyan bélyegsorozatot, amely Kossuth-címert ábrázol, 1957-ben került volna forgalomba, az illetékesek azonban úgy döntöttek, hogy nem jelenhet meg... Különlegességünk az 1958-ban, az Amerikai Egyesült Államokban kiadott két Kossuth-bélyeg, amely A szabadság bajnokai sorozatban jelent meg. Megvan nekünk az amerikai első napi boríték is, amely rendkívül szép. — Összesen hét hazai bélyeg, illetve bé­lyegsor Kossuth Lajosé. Sok ez vagy kevés? — Nem túlzottan sok, s erre magunk is csak akkor döbbentünk rá, amikor készül­tünk ennek a kiállításnak az összeállítására. Furcsa, és magyarázatot sem találunk rá. Kétségtelen, hogy a postának sohasem volt feladata, hogy bárkit is érdemesítsem, minő­sítsen bélyegek kiadásával, ám más esetben gyakran akarva-akaratlanul is megtette. Ugyanakkor viszont elmondható: azzal, hogy már 1932-ben kiadott a posta Kossuth- bélyeget, nagyságának áldozott. Az első ha­zai úgynevezett motívumbélyegek ugyanis csak a század húszas-harmincas éveiben kezdtek megjelenni, s Kossuth Lajos az el­sők egyikén szerepel. (deregán)

Next

/
Oldalképek
Tartalom