Pest Megyei Hírlap, 1994. március (38. évfolyam, 50-75. szám)
1994-03-14 / 61. szám
Isiig 53 Rujfy Péter „Én, Petőfi Sándor átadom” * H ajlok a föltételezésre, hogy a Nemzeti dal rövid percek, szinte pillanatok alatt keletkezett. A kézirat hangtalan tanúsága szerint Petőfi úgy sietett vele, hogy nem volt ideje „A magyarok istenére Esküszünk...” megismétlésére sem. Mikor az ismétlődő sorokhoz ért, csak az első két szót írta le, jelet karcolva a papírlapra: „A magyarok:/:...” A vers a március idusát megelőző napokban, 1848. március 13-án keletkezett. Negyvennyolc sorból áll, s Petőfi írásával s az ismétlődő sorok kihagyásával kisalakú papírlapon fért el. Nem is papírlap ez; elfért egyetlen kis cédulán. Legnagyobb költőnk kéziratai szétszóródtak, éveken, évtizedeken át rejtekeztek az 1848—49-és szabadságharc bukása, Petőfi Sándor halála után. Az osztrák önkényuralom büntető eljárásától tartva több kéziratát elrejtették az emberek. Első kéziratos írói szerződéséről, amelyben összes költeményét 1846. június 22-én Emich Gusztáv nyomdásznak és könyvkereskedőnek adta el, nem is tudtunk. Az eredeti emlék keletkezése után százhuszonnégy év múlva, 1970-ben került vissza Amerikából Budapestre, a Petőfi Irodalmi Múzeumba. A szabadságharc bukása után menekülő száműzöttek a világ minden részébe vittek magukkal Peíőfi-kéziratokat. Reményi Ede hegedűművész, a szabadságharc tábori hegedűse, aki Amerikában halt meg 1898-ban, és Számvald Gyula, a könyvkiadó Emich Gusztáv társa, aki Amerikába emigrált, s nevét megváltoztatva, mint Sta- hel tábornok halt meg 1912-ben New Yorkban, nagy gyűjtői voltak Petőfi emlékeinek és kéziratainak. Az irodalomtörténeti kutatás úgy tudta, hogy Petőfi özvegye, Szendrey Júlia a hozzá írt Petőfi-versek kézirataival együtt temetkezett el Budapesten, 1868-ban. Több mint fél évszázad múlva derült ki, hogy Szendrey Júlia végakaratát nem teljesítették. A költemények 1928-ban egy budapesti árverésen tűntek föl, több mint ötvenéves rejtekezés után. A költőről elnevezett irodalmi múzeumban mindössze öt Petőfi-vers kéziratát őrzik. Ezek a Fiistbement terv („Egész úton — hazafelé — / Azon gondolkodám:”), Az őrült („— Mit háborgattok? / Takarodjatok innen!”), a Dalaim („Elmerengek gondolkodva gyakran...”), A nép nevében című („Még kér a nép, most adjatok neki!”) és a Nemzeti dal. 1970-ben az öt eredeti Petőfi-vers mellé egy hatodik kézirat került. Petőfi első, 1846-ban keletkezett írói szerződése, amelyben minden verse kiadási jogát Emich Gusztávnak adja el. Ott voltam e szerződés hazaérkezésénél, az elsők közt láthattam a Magyarok Világ- szövetségének Benczúr utcai székházában. A szerződés hazaérkezése óta eltelt öt év alatt senki sem tudott válaszolni arra: hogyan került ki Amerikába, és hol lappangott több mint száz éven át? Az 1848—49-es emigráció egyik tagja vitte volna magával az irodalomtörténeti értékű okmányt, vagy később sodorta át a forgószél a Petőfi-szerződést és a költőnek 250-250 forintokról szóló „nyugtatvány”- át? Mikor? És ki őrizte meg azt, s kézről kézre örökítve át, kinek a birtokában volt? Sűríti a homályt, hogy irodalomtörténetünk erről az írott szerződésről nem is tudott. Petőfi első verseskötete, Vörösmarty javaslatára, s a Nemzeti Kör anyagi támogatásával 1844-ben jelent meg, 109 költeményt közölve. A költő összes versének első gyűjteményét Emich Gusztáv adta ki, a nagy március idusa előtt pontosan egy esztendővel, 1848. március 15-én. Emich a költő összes versének első kiadását az 1846. június 22-én kötött szerződés szerint ötszáz forintért vette meg, és ezt az összeget két 250-250 forintos részletben, 1846. augusztus 28-án, a második részletet pedig három nappal a megjelenése után, 1847. március 18-án fizette ki. * * A Bujdosó nyelvemlékeink című könyv e részletével tisztelgünk a nemrég elhunyt Ruffy Péter író-újságíró emléke előtt. Az irodalomtörténet tudott ugyan Emich és Petőfi megállapodásáról, de föltételezték, hogy az csak szóbeli volt. A kézírásos szerződést senki sem látta. Ennek a hányatott sorsú okmánynak szó szerinti szövege a következő: Szerződés, melly a mai napon az alulírtak között következőképpen köttetett: I. Én, Petőfi Sándor átadom a t. ez. Emich Gusztáv úrnak költeményeim összes és illetőleg második, ezer példányra terjedő kiadását, mellynek tartalma: a) János Vitéz, b) A helység kalapácsa, ez) Salgó, d) Versek I. kötet, e) Versek II. kötet, íj Czipruslombok, g) Szerelem gyöngyei, h) Felhők, i) Egy víg hősköltemény, k) A meglevő s eddig még ki nem nyomtatott költemények egy füzetre terjedő kézirata. Míg ezen ezer példányok kiadása egészen el nem kél: nincs jogom ezt sem magamnak újra kinyomtatni, sem másnak elad- ni. II. Én, Emich Gusztáv adok a t. ez. Petőfi Sándor úrnak ezen egy kiadásért 500 fr., azaz ötszáz forintot pengő pénzben, mellynek felét, azaz 250 forintot akkor fizetem le, ha a szerző a kéziratot teljesen kezembe adja, a második 250 pengő ftot pedig a könyv kinyomtatása után 14 nappal. Kelt jún. 22. 1846. Petőfi Sándor Emich Gusztáv könyvárus Nyugtatvány 250 ftról, azaz kétszázötven forintról pengő pénzben, mellyet a t. ez. Emich Gusztáv úrtól szerződésünk második pontjának következtében mint az ösz- szes verseimért nekem járandó honoráriumnak felét, pontosan, minden hiány nélkül a mai napon átvettem. Pesten, augusztus 28kán 1846. Petőfi Sándor Nyugtatvány 250 ftról, azaz kétszázötven forintról pengő pénzben, mellyet t. ez. Emich Gusztáv úrtól mint az összes verseimért járandó honorárium másik felét minden hiány nélkül fölvettem, s így a föntebbi költemények egy kiadásának árát egészen megkaptam. Pest, martius 18. 1847. Petőfi Sándor Az Amerikából hazakerült Petőfi—Emich- szerzó'dés első' oldala A szerződés II. pontjának az a kitétele, hogy Emich a versekért ötszáz forintot fizet pengő pénzben, annyit jelent, hogy nem papírpénzért (váltóforint), hanem ércpénzért (ezüst- vagy pengő forint) vásárolta meg a versek kiadási jogát. A pengő forint ugyanis két és félszer ért többet, mint a váltóforint. Egy pengő forint értéke Petőfi korában két és fél váltóforint volt. Azt, hogy ötszáz pengő forint abban az időben mennyit ért, milyen vásárlóértékkel bírt, nehéz kiszámítani. Egyik Petőfi-kutatónk szerint harminchárom-harmincnégy szarvasmarha árának felelt meg. Ezt a kézírásos szerződést Milton Smith Petőfi képmása 1845-ból amerikai állampolgár (230, Central Park West. Room 9. N. New York, USA) halála , előtt, nyolcvanöt éves korában végakarati- lag Magyarországnak adományozta. A Magyarok Világszövetségének székházában olvasom és lapozom azt a vastag iratcsomót, amely Milton Smith hazaírt leveleit őrzi. Smith az egész világgal levelezett, és elég sűrűn a Magyarok Világszövetségének vezetőivel is. Az egyik levél elmondja, hogy a levélírót tizenhét éves korában a budapesti Nagymező utcai szaktanonciskolából, az utolsó vizsga előtt hogyan tanácsolták el azért, mert nem volt hajlandó csonkán elszavalni Petőfi A király esküje című költeményét. A „királyi tanfelügyelő” jelenlétére való tekintettel az utolsó négy sor mellőzését kérték: ...Föl magyar nép, és e Gaz királyt legottan Fojtsuk az ártatlan Áldozat vérébe!” Ezekből a levelekből és a Petőfi-szerző- dés hazajuttatásában nagy szerepet játszó Bán Oszkár (Cleveland, Ohio, USA) ameri- kás magyarnak az irattárban őrzött feljegye- zéseiből igyekszem összeállítani Milton Smith életútját:Smith erdélyi származású, Kupferschmidt Menyhért volt a neve, amelyet Amerikában Milton Smithre változtatott. Pesti ta- noncévei alatt a szabóságot tanulta ki, később Berlinbe költözött, ahol üzletet nyitott, megnősült, négy gyermeke született. Az Egyesült Államokba 1923-ban vándorolt ki, New Yorkban telepedett le, és mind a négy gyermekét megtanította magyarul, és megtanította őket magyar verseket szavalni. Három lánya és a fia ma is New Yorkban él. Egyik lánya, Mrs. Lillie Brown New York-i tanárnő adta át a Petőfi-szerződést Kasnyik Andrásnak, a Washingtoni magyar nagykövetség képviselőjének. Az átadásig Petőfi és Emich szerződését Milton Smith egy New York-i bank páncél- szekrényében őriztette. Smith, a New York-i magyar szabómester 1947-ben autószerencsétlenséget szenvedett, munkaképtelenné vált, nem dolgozott többé, azontúl már csak a magyar irodalom ápolásának és a könyvgyűjtésnek élt. New Yorkban, 1954-ben a saját költségén, kétezer példányban kiadta Kiss József (1843—1921), a századforduló ismert magyar költőjének verseit, és azokat a világban szétszóródott magyarok között ingyen terjesztette. Ugyanebben az évben egy újságban azt olvasta, hogy egy magyar énekesnő valahol Amerikában megzenésített magyar költeményeket adott elő. Milton Smith elküldte neki Kiss József ingyen terjesztett verseit. Az énekesnő válaszában, amelyben megköszönte a küldeményt, megvételre ajánlotta fel az Emich—Petőfi-szerződést, amelynek — írta — ő a tulajdonosa. Itt már követhetetlen a történet, amelynek számos szála hiányzik. Smith ugyanis elfelejtette az énekesnő nevét, és a címét sem tudta már megmondani. Az énekesnő az említett levélben közölte még, hogy a szerződést egyszer már áruba bocsátotta New Yorkban, de senkinek sem kellett. Milton Smith a szerződésről fotókópiát készíttetett, azt elküldte Budapestre, s miután a szerződést idehaza hitelesnek mondották, a nagybecsű okmányt száz dollárért megvette az énekesnőtől, és bérelt fiókban, egy New York-i bank páncélszekrényében elhelyezte. Sok terv merült föl benne: mi legyen Petőfi első írói szerződésével, ha ő meghal? Egyszer családja előtt azt hangoztatta, hogy a szerződést temetnék el vele együtt, Petőfi keze vonása legyen a szemfedője. Milton Smith 1970. május 13-án meghalt. Halála eléftt egy hónappal Bán Oszkár clevelandi amerikás magyar arra kérte őt, változtatná meg a végakaratát, s a szerződést adományozza Magyarországnak, a Petőfi Irodalmi Múzeumnak. Smith végrendelkezett, s végrendeletében úgy intézkedett, hogy halála után az okmányt a páncélszekrényből vegyék ki, és a washingtoni magyar nagykövetség megbízottja útján adják át szülőhazájának. Miután a szerződés 1970 végén Budapestre érkezett, megindultak a találgatások: hogyan került a szerződés Amerikába? Fölmerült Reményi Ede, a szabadság- harc híres tábori hegedűsének a neve. Reményi a szabadságharc bukása után külföldre ment, de 1860-ban kegyelmet kapott, egy időre hazatért Magyarországra, s magyarországi hangversenyein ő „hegedülte össze” a felállítandó budapesti Petőfi-szo- bor költségeinek nagy részét, több mint a felét. Reményi Ede, aki gyűjtője volt a Pe- tőfi-emlékeknek, Amerikában halt meg, talán ő szerezte meg és vitte magával a szerződést. Petőfinek van egy verse, amelyet pesti könyvkereskedőhöz írt: Egy könyvárus emlékkönyvébe Az életcél boldogság, de elébb Fáradni kell, hogy ezt a célt elérd, Úgy ingyen ahhoz senki sem jut el, Ahhoz nagyon sok mindenféle kell: A becsülettől soha el ne térj Sem indulatból, sem pedig díjért, Szeresd híven felebarátaidat, Ne vond föl közted s más közt a hidat, A hon nevét, a drága szent hazát Szívednek legtisztább helyére zárd, S imádd az istent, s mindenekfelett Áruld erősen költeményimet. D e melyik könyvárushoz írta e sorokat a költő? Emich Gusztávhoz vagy annak társához, Számvald Gyulához? Emich a szabadságharc bukása után itthon maradt, Számvald világgá ment. A könyvesboltból ő vitte volna magával azt a szerződést, amely végül is keletkezése után százhuszonnégy esztendővel került csak haza? Csak kérdezni tudunk. Százhuszonnégy év minden nyomot betemetett.
