Pest Megyei Hírlap, 1994. március (38. évfolyam, 50-75. szám)
1994-03-14 / 61. szám
F ejvadászoknak, kik ülnek hosszú, méla lesben, várván csőre töltött fegyverrel botor vadat: a címben szereplő faj a Homo Sapiens. További gyümölcsöző vadásztürelmet kíván a szerző. Ha hiszed, ha nem, testvérem, barátom, ellenségem, hölgyem vagy uram, az emberi faj fennmaradásának esélye mindenkit foglalkoztat; kit tudatosan, kit félig tudatosan, kit pedig tudattalanjában, egy csapóajtó alatt (mert nem akar számára megoldhatatlan problémákkal foglalkozni). Valamint, a közhiedelemmel ellentétben, az, hogy az emberiségnek van-e jövője, s milyen hosszú, nemcsak az ökológia és a környezet fogalomkörében vált kényelmetlen kérdéssé, hanem a gyermeknevelés — vagyis a család — legbelső „privátszférájában” is. S hogy mennyire, annak csak a tanítók és tanárok a megmondhatói, akiket manapság csak pedagógusoknak tisztelnek, holott ez — mint megkülönböztető megjelölés — nagy tévedés. Mert az igazi pedagógusok azok, akiknek gyermekeit a pedagógusok tanítják. Pedagógus — szóról szóra — gyermekvezetó't jelent. Az, aki mindenekelőtt s mindenki mást megelőzően kézen fogva vezeti gyermekét, a szülő. Kérdés, életképes lesz-e az az emberi közösség-társadalom —amelynek egyedei ama család-tojásból kelnek ki, mely a XX. század-végi civilizáció terméke? Gyanús illata van ennek a tojásnak. Las Vegas-ian csillog, de záptojásszaga van. Gátlástalanok tömegverekedése Az „ember” a mai Reader’s Digest tudományosságú közfelfogásban egy „Person an Sich” egyedet jelent. Egye- det, kinek célja önnönmaga. Ezt a fölfedezést, amely az emberiség egész történetét megmosolyogni való ócskasággá avatta, liberalizmusnak hívják (s itt nemcsak politikai liberalizmusról van szó). Éljen az egyén, szerezzen érvényt magának, ne engedje érvényesülni a másik egyént, s hogy a lottófőnyereményt ki fogja kihúzni, az majd kiderül a szabad tömeg- verekedésből. Következésképp. ha önmagamat gyermekemben akarom kiteljesíteni, ezt a gyermeket a tömegverekedés abszolút győztesévé kell nevelnem. „Ne légy mu- lya, fiam, kíméletlen légy, ne hagyd magad, üsd-vágd, nem apád.” (Üsd-vágd, bár előfordulhat, hogy apád.) Csakhogy, igazolva a káoszelméletet, ebbe a világosan rendszertelen rendszerbe nem várt, célszerűtlen elemek csúsznak. Egy gyermeknek (többről már ne is beszéljünk, nem vagyunk üregi nyulak) a természet ósdi rendelése folytán (Istenről se beszéljünk, mert csalánkiütést kapunk) anyja és apja van. (A magyar nyelv „apja-anyja” sorrendet szokott emlegetni, de hát elég sokáig volt a nő második nem, mostantól fogva legyen a férfi az. És reszkessen, nehogy a teremtés koronája, a nő —- American way of life — levágja az orrát.j.A gyermek megszületik és nő- dögél, abban a balga hitben, hogy ő anyjának (nem „édes”, csak anyu) és apjának (nem „édes”, csak apu) hozzájuk tartozó szeretettje, amiképpen ők is egymáshoz tartoznak. Az ártatlan gyermek (még nem modem) egy közösség — család — tagjának érzi magát, s ez számára szakasztott olyan fontos, mint nagyvilágba lépéséig az anyaméh nedves melege volt. S akkor egy pillanatban kiderül: ők, a nagyok, megunták egymást, s neki, a gyermeknek valamelyikről le kell mondania. Attól kezdve lakótelepi gyerek lesz, modernizálódik, nyakában a lakáskulcs, s immár elszigetelt Egyednek van felnövőben. A folyamatban már jóval előbb részt vett a New York-i liberális neveléstudomány: Szigorúan tilos a gyermeket korlátozni bármiben. Nem szabad szocializálni; hagyni kell, csináljon, amit akar. Minden kívánságát teljesíteni: kívánságait követeléssé kell fejleszteni, úgy lesz győztes az életben. így szabadul meg a gátlásoktól. Tehát így lesz gátlástalan. Tehát így lesz szabad. Mert szabadnak lenni amerikaiul azt jelenti: gátlástalannak lenni. Gátlástalan egoisták tömegverekedése: íme a modernizáció, íme a modernizált társadalmi struktúra. Mint a gazdaságban a piac, úgy szabályoz a társadalomban automatikusan mindeneket a természetes szelekció. Az életrevalók győznek, övék a mindeneken uralkodás páratlan élvezete, a vesztesek pedig a rabszolgatömeg, mely nékik szolgál, s a kötél, mellyel agyuk ideghuzalait kötik gúzsba, információból, reggeltől estig duruzsoló információból fonatik. Ez még szebb új világ, mint Huxleyé. A kérdés pedig újra megjelenik a képernyőn: mennyi esélye lesz ennek az emberiségnek a fennmaradásra? Hozzátéve azt is: mennyit fog lefaragni az esélyekből az élvezés dühödt mámora közepette kibontakozó ökológiai katasztrófa közeledése? Az egyetlen halhatatlanság Ha engedélyt kapunk arra, hogy agyunk jobb féltekéjének létjogát is elismerjük (érzelmek, sejtések, transzcendenciák és emóciók honáét) és megmaradunk a kozmikus-mitikus keletkezéstudatnál, azt kell látnunk, hogy Isten fajokat teremtett, s az embert azzal tüntette ki, hogy bár fajnak teremté, egyéniséget is adott neki („halhatatlan lelket” — mint mondani szoktuk). A mítoszt ne nevessük ki, mert nem egyéb, mint egy más módon nehezen leírható téma finom és elmés metaforája. Ennek az egyéniségnek azonban csak akkor lesz halhatatlansága (ne felejtsd: mint egyed, mint individuum, irgalmatlanul halálnak halálával halsz), ha a faj kozmikus érdekstruktúrájába és emlékezetébe építi bele magát, mint a faj múltjának terméke és mint a faj jövőjének megalapozója. Az emberfajt számára amaz adott közösség testesíti meg, amelybe beleszületett (ezért nincs egyéniség megtartó közösség nélkül). S abba az érdekstruktúrába a létfeltételek összességének megőrzése, a természet egye-, temével (más szóval az Istennel) való kozmikus kapcsolat fenntartása, „az erdő szellemei” szavának megértése, a társteremtmények (kövek, növények, állatok) tisztelete is beleértendő. Ám nemcsak a jobb féltekéről van szó: készséggel igazolja ezt a bal, a tudomány és a ráció székhelye. Richard Dawkins, a maga módosított darwinizmusával, úgy látja, hogy egy-egy faj kromoszómái, organizmusszervező génekbe tömörülve, ősidők óta változatlanul vándorolnak egyedből egyedbe, a csoportosulások és átcsoportosulások folyamatos kavalkádja közepette, s a faj élete az ő „örökké való” (az idézőjel nagyon fontos) életük. A faj génjei az örökkévalóságot célozzák meg, de ettől — isteni parancsra, vagy az ember kóros sápién tia - h i án y ábó 1 — a faj még kihalhat. S az már az abszolút halál. Ha az emberiség egyedeiből kivész a felelősség az emberi faj határtalan jövője iránt, fölsejlik a láthatáron az emberi faj halálának árnyéka. Visszatérve a jobb félteke dimenzióiba: Isten megbánhatja, hogy embert teremtett, mint a Vízözön előtt. Mindenen átgázolok, hogy diplomát adjak gyermekem kezébe, de megmérgezem le- vegőjét-vizét s eljegyzem a korai halállal. Mindenen átgázolok, hogy vagyont hagyjak örökül gyermekemre, de egy Marinko Magdát, Adolf Eíchmannt vagy Beáruch Goldsteint (nem mindegy?) adok benne a világnak. A közösség szerves életfolyamataiból kirántott és öncélúvá tett egyed olyan visszataszító szörnnyé, dermesztő Gorgó-fővé tud válni, amelyhez képest a felső-Kréta Tyrannosaurus Rexe maga a mosolygós szelídség és esztétikum. Tyrannosaurus Superindividualis Nos, nem arról van szó, hogy minden gátlástalanná és önzővé nevelt gyermekből az emberfaj jövőjét veszélyeztető rém — Tyranno- saurus Superindividualis (nevezzük így) lesz. Ám a helyzetben lehetőség nagyon is benne rejlik. S azt se felejtsük el, hogy a „kommersz” egoista-tömeg, az öncélú élvezés rágcsáló-csámcsogó monotóniája közepette, gigászi szemétdombbá változtatja az erdőt, a mezőt, a folyót, a patakot, az utcát, a teret, a kontinenst és a tengert, azután a Föld egész térbeli vonzáskörzetét. Csakhogy nem kell sok a toronymagasra nőtt Superindividualisból (akinek első dolgar hogy „filantróp” címet adományoz- tasson megvesztegetett tévésekkel magának) ahhoz, hogy az emberi faj fennmaradásának esélyei egy-egy pillanatban fenyegetően összezsugorodjanak. Ezek a filantróp szuperegyéniségek úgy játszanak a világgal, miképpen a „Diktátor”-ban Chaplin, Hitlert ábrázolva, a földgömbbel labdázott. Rendszerint kiválasztanak egy bizonyos nemzeti közösséget (ki a németet, ki az oroszt, ki a zsidót, s holnap talán lesz, ki a kínait s ki tudja még, melyiket), amelyet a pszichológiai befolyásolás eszközeivel ex- tatikus állapotig gerjesztenek. De ezzel egyidejűleg minden más közösség ellen információs marólúgágyúkat vetnek be, hogy a természetes kötéseket elpusztítva, az emberiséget egy zsák zúdítható ömlesztett porrá, egyed- szemcsék tehetetlen milliárd- jaivá változtassák. Ebben a törmelék- és szemcsehalomban a bomlás katalizátora az említett „kommersz” egoistatömeg, anyagi-technikai eszköze az elektronika, elsősorban a szellemidrog-sugárzó képernyő; a korlátlan hatalomgyakorlás (a kannibáli lakoma, a gyurmázás, emberhomokból való várépítés és -rombolás) szolgaszemélyzete a kiválasztott és felsőbbrendűség-tudattal átitatott egyetlen közösség, a Herrenvolk, melynek számára elorozzák a kizárólag a Homo sapienset megillető „faj” fogalmát. A Herrenvolk, a kiválasztott nép — a kollektív önzés „faj”-nak titulált, állig fölfegyverzett zsandáralakulata — pedig öl, butít és nyomorba dönt. Ez a valóságos politikai és szociális programja a liberalizmusnak, a XX. századvég életveszélyes szemfényvesztésének — ez, és nem a felszíni napi esetlegességek, melyeknek halmazából sző káprázatfüggönyt a hiszékenyek szeme elé. A liberalizmus egyébként is sohasem szabadságot — mindig fasizmust, nemzetiszocializmust, bolsevizmust szül, s du- cékat, führereket, hozjájino- kat, conducatorokat és filantrópokat, kik aknával szórják tele az emberek vetését — s megszüli a Tyrannosaurus Superindividualist, tíz szarvával, hét fejével, nagyokat szóló szájával. Az egyetlen esély S mindjárt ez a liberalizmus nevelési programja egyensza- bású lakótömbök egyenszabá- sú lakásdobozaiban élő egyenszabású emberek családjai számára. S ezek a családok, kidolgozott tervei szerint, efemer, múlékony jelenségek, évek alatt egyedekre kell bomlaniok. Éljen az egyén, szerezzen érvényt magának, ne engedje érvényesülni a másik egyént, s hogy a lottófó'nyereményt ki fogja kihúzni, az majd kiderül a szabad tömegverekedésben. Elavult a szigorúság a családi nevelésben, s elavult a családi nevelés maga is, elavult a szülői tekintély (s mitől is lenne?), elavult a szeretet és elavult az erkölcs, elavult a haza, nincs más isten, csak az Egyén, melynek egyetlen dolga élvezni minden percben (s mert az édes keserűvé válik minden percben, okolja ezért a másikat), s elsöpörni mindent és mindenkit, ami és aki ezt szándékkal-szándéktala- nul akadályozza. Bizony mondom néktek, ha nem válik újra közösséggé a család, mi haszna lesz a Nemzeti Alaptantervnek, feleim? Ha nem válik újfent életmintává a két szülő s ebből eredőleg nem születik újjá a gyermekszívből fakadó, önkéntes engedelmessége a szülőnek, kontinensnyi'méretekben válik emberpusztító tömegverekedéssé az, amit oly szívesen tisztelnek társadalomnak. Ha az embertelen és egy gigászi Vidám Park élvezetipari malom-mechanizmusaként működő „szexuális élet” át nem adja helyét újra a szerelemnek, s ha a házasság nem lesz újra két ember életre szóló „holtomiglan-holto- diglan” esküdött szövetsége, üresen kong a jelszó: „a család éve”. Ha továbbra is elhallgatják egész felnövő évjáratok előtt azt, amit a keresztyénség „eredeti bűn”-nek nevez, s amit a pszichológia tudománya úgy fejez ki, hogy az ember tudattalanjában veszélyes ösztönök torlakodnak, melyeknek útját csak Isten zárhatja el az elől, hogy a tudatot birtokba vegyék, s nevelés ürügyén „kommersz” egoistákkal árasztják el a világot, aligha marad elegendő esélye az emberfaj fennmaradásának. Akkor a XXDszázad nem-- zedékei várhatják az etikaitársadalmi és ökológiai katasztrófa halmozott bekövetkeztét — s mit sem ér az önvigasztaló (csak látszólag rémüldöző) „csúsztatás”, miszerint „halott bolygóvá tesszük a Földet”, „az életet magát veszélyeztetjük”, „elpusztítjuk a természetet”: nem, Mr. Tyrannosaurus Superindividualis. Á Föld nem lesz halott, a természet regenerálódik, az életnek mindig megmarad egy csírája, melyből újjászületik s újra beborítja a Földet — az évmilliók alatt, melyek még fölös számban állnak rendelkezésére, amaz irdatlan messze, beláthatatlan határnapig, mikor majd üt a Nap órája és vörös óriásként tűzviharába a Földet bekebelezi. Az Ön ártalmas létének, is- tencsapási küldetése betöltésének, Tyrannosaurus Superindi- vidualis úr, az emberi faj lesz egyetlen áldozata, és az Új Ég, Új Föld számára semmi sem fogja megőrizni emlékét. Sándor András Marad-e még esélye a fajnak? Szervátiusz Tibor: Kós Károly
