Pest Megyei Hírlap, 1994. február (38. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-16 / 39. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1994. FEBRUAR 16., SZERDA Szigorú Meciar Kovác és Moravcík kizárva Roman Kovác szlovák miniszterelnök-helyettest és Józef Moravcík külügyminisztert tegnap kizárta tagjainak sorából a Vladimír Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom. Ismeretes, hogy Roman Kovác és Jozef Moravcík a múlt hét végén olyan széles kormánykoalíció kialakítását kezdeményezte, amelyben a politikai pártok vezetői, így Vladimír Meciar sem vehetne részt. A két politikus Meciar „egyszemélyes; konfrontativ stílusa” elleni kifogásaival a kormánykoalíció két pártján kívül az ellenzéki pártok és Michal Kovác is egyetért. Roman Kovácot és Jozef Moravcíkot a keddi kormányülés kezdetén Meciar felszólította: vagy távoznak, vagy az ülést a jelenlétük miatt megszakítja. A két politikus ezek után elhagyta a kormány tanácstermét. „Erre azért nem számítottam” — nyilatkozta Roman Kovác. Moravcík elárulta, hogy a történtek után megszólalt, de az ülést vezető Meciar kormányfő megvonta tőle a szót. Déli rádió- nyilatkozatában Moravcík azt sem titkolta, hogy Meciar az ügyészséghez fordult: állapítsák meg, vajon Roman Kovác és Jozef Moravcík cselekedetei nem jogsértőek-e, s lenne-e törvényes módja a jogi felelősségre vonásnak. Moravcík cáfolta, hogy a történtek után szabadságra menne. „Szívesen mennék, rám férne, de erre most nincs idő” — mondta a szlovák külügyminiszter, akinek egyelőre nincs tudomása arról, hogy Meciar már a köztársasági elnök elé terjesztette volna a visszahívásukat célzó javaslatát. NATO-gépek és hazánk A Frankfurter Allgemeine Zeitung kedden rövid cikkben visszatért arra a budapesti közlésre, hogy Magyarország a szarajevói szerb állások elleni NATO-légitámadá- sok esetén nem engedi meg, hogy az AWACS felderítőgépek légterét használják. A lap szerint a magyar lépésnek „csak korlátozott katonai jelentősége van” az észak-atlanti szövetség számára, mivel az AWACS-ek — megfelelő légi kísérettel — Szerbia és Bosznia fölött is repülhetnének. A frankfurti lap úgy véli: Budapest ezzel a lépéssel azt akarja Belgrád értésére adni, hogy Szerbia nem torolhatja meg az esetleges NATO-tá- madást a vajdasági magyarokon. Emlékeztet rá, hogy Magyarország és Románia viseli a Szebia elleni ENSZ kereskedelmi embargóval járó áldozatok jelentős részét, ugyanakkor megjegyzi, hogy „az AWACS-ek kitiltásával nem különösen előnyös fénybe állítja be magát azon országok egyike, amelyek be akarnak lépni a NATÓ-ba”. Bibó István tudós ember volt, a gyakorlati politikába csak egyszer csöppent bele, akkor is súlyos következményeket kellett elviselnie. 1956-ban lett az utolsó Nagy Im- re-kormányban államminiszter. Sok jót lehet erre a forradalomcsinálta politikusra mondani, de ha egy szóban akarjuk summázni a lényeget, akkor azt kell mondanunk, hogy tiszta ember volt. Az utolsó évtizedekben nem sok illúziónk maradhatott a tekintetben, hogy van-e, lehet-e olyan politikát csinálni, amely összeegyeztethető a keresztyén erkölcscsel. Maradék hitünket — többek között — neki köszönhetjük. Bibó minden tette tisztaságából vezethető le. O nem törekedett politikai porondra, de amikor hívták, ment, s a legtovább tartott ki azon a poszton, ahová a népe állította. Már régóta szovjet katonák járkáltak a parlament épületében, ő mit sem törődve velük, írta híres Nyilatkozatát, melyben visszautasította azt a rágalmat, „mintha a dicsőséges magyar forradalom fasiszta vagy antiszemita kilengések színhelye lett volna”, s tisztelettel hajtott fejet a forradalmárok előtt, mondván: „Megrendítő és csodálatos volt a felkelt nép emberséges, bölcs és különböztetni kész magatartása, mellyel csupán a leigázó idegen hadsereg és a honi hóhérkülönítmények ellen fordult.” Bibó november 4. után még két napig a parlament épületében maradt, másolatokat készített a Nyilatkozatról, nyilván elkezdte már kialakítani tervezetét „a magyar kérdés kompromisszumos megoldására”. Ő még államminiszteri munkahelyén dolgozott, a „forradalmi munkás—paraszt kormány” tagjai viszont nem mertek még Budapestre jönni, s elfoglalni a szovjet megszállóktól kapott pozíciókat. Említett tervezetét, mely messzemenően figyelembe veszi a Szovjetunió szempontjait, s teljes mértékben hiányzik belőle a forradalom álta megdöntött rendszer vezetői és hóhérai iránti bosszú, mit sem törődve a rá váró retorzióval, Nyomás az ENSZ-re? Hírzárlat a fegyverekről Hírzárlatot rendelt el kedden az ENSZ a szarajevói nehézfegyverzet kivonását, begyűjtését és ellenőrzését illetően. A Reuter arra alapozza hírét, hogy kedden szarajevói ENSZ-illetékesek nem voltak hajlandóak tájékoztatni az újságírókat a NATO által elrendelt fegyverleadás egyetlenegy mozzanatáról sem. Az Unprofor szóvivője elmondta, hogy korábban szolgáltak ilyen információkkal, de ezt a jövőben mellőzik majd. Egyébként nem volt hajlandó kifejteni azt sem, hogy mit is jelent tulajdonképpen a fegyverek leadásának ellenőrzése. Veszélyben a megállapodás A boszniai szerbek elleni bármilyen NATO-légicsapás veszélybe sodorhatja a Partnerség a békéért elnevezésű megállapodást — jelentette ki Jelcin tanácsadója. Vjacseszlav Kosztyikov azt mondotta, hogy a szerb állások NATO- gépekkel történő esetleges bombázását a világ és Oroszország elkerülhetetlenül az Egyesült Államokkal és a múlt hónapban elfogadott, a Partnerség a békéért elnevezésű kezdeményezéssel társítja majd. „Éppen ezért a légitámadás csapást mérne erre a diplomáciai kezdeményezésre is” — tette hozzá Kosztyikov. A sajtó ezt azért akarja tisztázni, hogy kiderülhessen: milyen feltételeket is kell konkrétan teljesíteni a harcoló feleknek a kitűzött határidőig, hogy elkerülhessék a NATO légicsapásait — írta a brit hírügynökség. Az atlanti szövetség két lehetőséget kínál a harcoló feleknek: vagy kivonják a fegyvereiket a főváros körzetéből (ez nem vonatkozik a bosnyák kormánycsapatokra, hiszen azok körül vannak véve), vagy átcsoportosítják azokat ENSZ- fennhatóság alá. Szarajevói források szerint a szerbek nyomást gyakorolnak az ENSZ-re, Az idén május végétől nem irányulnak egymás országaira az orosz és brit rakéták, ami annyit jelent, hogy a két ország nem tekint többé ellenségként egymásra. A megállapodást erről tegnap írta alá Moszkvában John Major brit kormányfő és Borisz Jelcin orosz elnök. A bizalomerősítő, jelképes lépés nyomán — az amerikai rakétákhoz hasonlóan — a brit fegyvereket is a világóceán lakatlan részeire irányozzák az orosz célpontok helyett és viszont. A külügyminiszterek által korábban aláírt, a kettős adózás elkerülését célzó megállapodás, illethogy megtarthassák nehéz- fegyvereiket, teljes hadrendben a város körül, ám a parancsnoki vagy ellenőrzési állások felfedése nélkül. Az ENSZ helyi tisztjeitől származó értesülések szerint a légi ellenőrzés és a földi radarok azt szolgálnák, hogy meg lehessen állapítani a torkolattűzből — még mielőtt a lövedékek földet érnek —, hogy ki lőtte ki, milyen irányba. A boszniai ENSZ-parancsnok már rég kért ilyen radarokat, de ezeket még nem szállították le, illetve nem állították hadrendbe — jelentette a Reuter. ve a kulturális és műszaki együttműködési egyezmény mellett a tárgyalások végeztével elvi megállapodás született arról is, hogy a jövő évtől közös brit—orosz hadgyakorlatok egész sorára kerül sor, amelyek célja a békefenntartó akciókban történő együttműködés összehangolása. A széles körben folytatott megbeszélések után a jelenlévő újságíróknak Jelcin elmondta: Oroszország nem engedi meg, hogy kihagyják a boszniai rendezésből, és leszögezte, hogy Moszkva mindent megtesz a délszláv válság békés rendezése érdekében. A nagyvilág hírei ★ Nagvkatbátban üléseztek hétfőn ungvári székházukban a Kárpátaljai Magvar Kulturális Szövetség elnökségi tagjai és hozott határozatuk sem valami szívet melengető: a KMKSZ fűtés hiányában meghatározatlan időre bezárja a székházát A fennállásának 5. évfordulójához közeledő KMKSZ nehéz anyagi helyzetbe került ★ Andrea Cordero Lanza di Montezemolo atya személyében átadta megbízólevelét Simon Peresz izraeli külügyminiszternek a zsidó államban akkreditált első vatikáni diplomata. Sámuel Hadasz nagykövet, Izrael első diplomatája a Szentszéknél múlt csütörtökön adta át megbízólevelét D. János Pál pápának. ★ A palesztin foglyok szabadon engedésére sürgette Izraelt Alain Juppé francia külügyminiszter. A béketárgyalásokon részt vevő palesztin küldöttség tagjaival lezajlott jeruzsálemi találkozója után bejelentette másfelől, hogy Párizs idén — az eddig vállaltakon kívül — 60 millió franknyi segélyben részesíti a palesztin autonómiát. ★ Minszkben általános sztrájkot hirdetve kétezer munkás tüntetett tegnap a város központjában lévő Függetlenség téren. A résztvevők céljai kife- jeztten politikai jellegűek: azt követelik, hogy mondjon le Vjecseszlav Kebics miniszterelnök, alakuljon koalíciós kormány, és tartsanak előrehozott választásokat Fehéroroszországban. Major Moszkvában A bizalom lépései VÉLEMÉNY Bibó István levele külföldre juttatta. 1957 májusában letartóztatták, 1958 augusztusában elítélték, de az életfogytiglani fogságra szóló ítéletet csak az év végén hozták nyilvánosságra. 1963-ban szabadult amnesztia révén, mely az ENSZ és a Kádár-rezsim közti megegyezés eredménye volt. Az ’56-osok szabadulásának az volt az ára, hogy a forradalom leverése óta az ENSZ-közgyűlés napirendjén szereplő „magyar kérdés”-t többé ne tárgyalják. Az amnesztiának volt egy megtévesztő hamissága, az tudniillik, hogy csak látszólag terjedt ki az 1956-os „köz- bűntényesekre” is, mivel a „gyilkosokat” kivették hatálya alól, s nem vonatkozott a „visszaesőkre” és az 1956. október 23. előtt, illetve 1957. május 1. után „hűtlenség” vádja alapján elítéltekre. Az érintettek száma több százra tehető. S mivel a rendszer a forradalmi harcokban való fegyveres részvételt közönséges gyilkosságnak minősítette, nem vonatkozott a forradalom legáldozatosabb résztvevőire. Természetes, hogy ez a tény nem hagyta nyugodni Bibó lelkiismeretét. Közeledett 1967, a bolsevik puccs, vagy ahogy akkor mondani és írni kellett, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója. Óriási kockázatot vállalva megírt és Nyugatra juttatott egy tervezetet, melynek fel- használásával — reményei szerint — baloldali értelmiségiek a Szovjetunióhoz fordulnak, hogy az évforduló alkalmából minden érintett számára adjanak amnesztiát. Elsősorban Sartre-ra gondolt, de felmerült Russel, Niemöller, Lippman és Martin Luther King neve is. Bibó kénytelen volt megtapasztalni: ezeknek a „haladó” gondolkodású uraknak, akik folyton az emberi szabadságjogokról beszélnek, kisebb gondjuk is nagyobb annál, mint néhány száz ’56-os fogoly szabadulása. Ekkor határozta el, hogy személyes levélben fordul Kádár Jánoshoz. A levél pontosan huszonöt évvel ezelőtt 1969. február 16-án íródott. Rámutatott az amnesztia igazságtalanságaira, a következőket írva: „A bennmaradottaknak mindezek a csoportjai túlnyomó részükben ismeretlen, névtelen egyszerű emberek, nagy számban munkások. Az ismertebb és számontartottabb elítéltek, közöttük magam is, csaknem mind kiszabadultak: ki az írók, s bent maradt jó néhány diák; ki a politikusok, s bent maradt jó néhány helyi forradalmi bizottsági szereplő; ki a tábornokok, s bent maradt jó néhány kiskatona.” Nem csoda hát, hogy ez a tiszta ember bevallja: „Ezért éreztem az 1963 óta szabadlábon töltött idő múlásával a magam számára mind nyomasztóbbnak azt a tényt, hogy olyanok, akik nálam nem súlyosabb, sőt sokszor enyhébb cselekményt követtek el, azóta is, idestova kétszer annyi ideje ülnek börtönben.” Pedig ő nem is tartozott az igazi kedvezményezettek közé, akik szabadon utazhattak Itáliába, Spanyolhonba vagy akár az Egyesült Államokba. Amikor 1973-ban három hónapos vendégtanári meghívást kapott Genfbe, azzal az indokolással utasították vissza útlevélkérelmét, hogy kiutazása „közérdeket sért”. Mondanom sem kell, hogy levelére Kádár János, ez az atyáskodó primitív diktátor soha nem válaszolt, de még a titkársága sem nyugtázta az írás vételét. Igen, tisztelt nosztalgiázok, akik rózsaszínű (lassan vörös) ködben látják a „liberális” szocializmus évtizedeit, közelről bizony fekete volt az, vagyis sötét. Az elfogadhatónak látszó felszín mögötti valóság a szép szavak hazug voltát bizonyította. S a hazugság tengerében egy olyan tiszta emberre, mint Bibó István, csak vergődés és korai halál várhatott. (Török Bálint)
