Pest Megyei Hírlap, 1994. február (38. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-10 / 34. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. FEBRUÁR 10., CSÜTÖRTÖK 13 Mitől fél a névtelen levélíró? Többször elgondolkodtam már azon, hogy mi késztetheti egy adott levél, vagy netán az újságban megjelentetett cikk íróját arra, hogy nevét inkognitóban tartsa. Vegyük először például a levelet — azokat a bizonyos névtelen leveleket. Mi a célja az írónak? Közölni a címzettel a véleményét? De miért kell ezt névtelenül tenni?! Miért nem vállalja az írója a felelősséget azért, amit leírt? Vagy netán imigyen gondolkodik: „Ez az én véleményem, de hogy ki vagyok, ahhoz semmi közötök”. Bizony az ilyen mentalitás nem vall egyenes jellemre. Jó lenne tehát, ha a névtelen levelek, szerzőikkel együtt eltűnnének a közéletből. Azonban van még egy másik formája is a névtelenül írogatóknak. Ez pedig nem más, mint az újságba Írogatok névtelen tábora. Bírálnak, kritizálnak, becsületbe gázolnak, valótlanságokat, hazugságokat állítanak. Tehetik, hiszen nincs nevük, vagy esetleg az aláírásuk helyén a „Cím a szerkesztőségben” megjegyzés van. Addig nincs baj, amíg a névtelen levélíró véletlenül igazat ír. Erre a másik fél gyorsan megsértődik és elégtétel után kiált. Ilyenkor aztán hírbe hozzák az újságot, amely közölte, és ne adj" Isten, még addig csűrik-csavar- ják a vitázó felek — hisz közben már esetleg felfedték egymást —, míg ne adj’ Isten, sajtóper lehetne belőle. Mondom, lehetne, de nem lesz, mert azért van a szerkesztő, hogy többek között idejekorán ki tudja szűrni az effajta cikkek íróit. Nem vagyok tehát híve*'— bármelyik újságban is legyen — az olyan cikkeknek, amelyeknek az aláírója hiányzik, nem vállalja a nyilvánosságot, gyáva nyúl módjára viselkedik. Az a véleményem, hogyha én egyszer valamit leírok, akár levélben, akár újságban, azért igenis vállalom a felelősséget, még ha néha egy kicsit esetleg kényelmetlen is. Vagy ha netán ezt nem vállalom, akkor nem is írom meg sem a levelet, sem a cikket, hanem megtartom magamnak. Miért nem tudják ezt ilyen formában azok is megtenni, akik vélt, valós sérelmeiket elpanaszolják, de nevüket, kilétüket nem kívánják felfedni, mert valamitől félnek. Szerintem ez esetben csak egy dologtól lehet félni, ha ne adj’ Isten, kiderülne, hogy a névtelen levelekben, vagy az aláírás nélküli cikkekben foglaltaknak nincs valóságtartalmuk. Pusztai József Tápiószecső Káosz a piacon A pénteki újságban olvastam egy vásárló levelét. Teljesen igaza van. A nagykátai piacot teljesen tönkretették az engedély nélküli hazai és idegen árusok. Ráadásul ez a legújabb kereskedőellenes intézkedés is az adózó kereskedőket sújtja. A kocsikiállás miatt ki vagyunk szolgáltatva az autótolvajoknak, a fosztogatóknak és az időjárásnak. Nincs aki vigyázzon az árukra, amíg ki- és beál- lunk. A rakodókocsiktól megbénul a piacon az élet. A kereskedők közül több mint százan levélben kérték a polgármesteri hivatalt, hogy állítsa le ezt a kocsikitiltást, de a testület nem tart minket méltónak a párbeszédre, megértésre. Reméljük, hamar rájönnek Nagykátán, milyen rosz- szul döntöttek, és visszaállhatunk a kocsinkkal sátraink mögé. Nevemet, kérem, ne közöljék, mert félek, hogy kitiltanak a piacról. (Név és cím a szerkesztőségben) * Mint a levél is jól példázza, kivételes esetben — akárcsak más lapok — mi is közlünk név nélkül olvasói levelet, a fenti megjelöléssel, ha az olvasó ezt, méltányolható okokból kéri tólünk. A szerkesztő HISTÓRIA A sárosi magyarság pusztulása m Eperjes karakterének . megváltozásában igen feltűnő momentum: a magyar nyelv háttérbe szorulása. Eleinte még a jezsuiták prédikálnak magyar nyelven, később ezt teljesen beszüntetik. A rend megszűnése évében öt jezsuita hitszónok működik. Ezek közül kettő német, három szlovák. Az evangélikus iskola tantervében még ott szerepel az anyanyelv kötelező tanítása, a magyar név szerint is meg van említve és amikor II. József meglátogatja 1770-ben a kollégiumot, s megkérdezi, mit tanulnak itt, ezt a feleletet kapja: mivel három nemzetiség van együtt, az ezen országban szükséges nyelveket. A század végén azonban ezek közül a magyar nyelv eltűnik. A céhek csak német, szlovák vagy latin nyelven vezetik jegyzőkönyveiket. A hatóságok, iskolák nyelve a latin. A műveltek társalgási nyelve a német vagy a latin. Soha, amióta Eperjes megvan. nem volt itt ilyen mostoha sorsa a magyar nyelvnek. Ez lehet aztán a magyarázata annak, hogy a 19. század végén az átlagműveltségű embernek még emlékezetéből is kiveszett, hogy valaha Eperjesnek volt tőzsgyökeres magyar lakossága. Ez a korszak, a magyarságnak ez az elha- nyatlása külön tanulmányt igényel. Kazinczy Ferenc, aki az eperjesi kerületi táblánál volt törvénygyakorlaton (1781) még ezt írja: „Eperjest az is nevezetessé teszi, hoy itt négy nyelv van divatban. Az igazság emberei, a papság, a tanítók és tanulók mindig deákul beszélnek, az uraságok magyarul, a polgárság németül és tótul mindenki.” Pulszky Ferenc a 19. század elején ezt írja: „Még a vidéken akadnak előkelő családok, hol a magyar nyelvet használják.” „Sáros vármegye, amelynek egész alsó része a 18. század végéig magyar volt — a dűlők nevei három járásban még most is magyarok — időmben már egészen el vannak tótosodva, de a tapolyi járás nemessége, nagyobb része protestánsok, a Fehérváryak, Bánók, Körtvé- lyessyek, Dessewffyek, Küke- mezeyek, Bothok stb. családi körben fönntartották a magyar szót. Az eperjesi társaságban a német nyelv dívott, amely a műveltség jelének tartatott, különösen a nőknél, mert a lánynevelő intézetben mind így tanultak. Híres volt e tekintetben Eperjesen a Sze- novicé, a protestáns leánytanáré, akinek intézetébe alföldi kálvinista kisasszonyok is küldettek.” Tulajdonképpen a 18. század végén a németség is ki van téve az elszlovákosodás- nak. Sárosban a német falvak éppúgy eltűnnek, mint a magyarok. A városi német elemet a bécsi még németnek megtartja és a Szepesség számukat újabb és újabb bevándorló családokkal gyarapítja. A ruszinok is életjelt adnak magukról. Megalakul 18lóban az eperjesi gör. kath. püspökség. Az első püspök Tar- kovich Gergely szép leikével, határt nem ismerő buzgó- ságával tűnik ki. Érdeme többek között, hogy V. Ferdi- nánd király magyar nevelőjének, Kováts Jánosnak értékes könyvtárát megszerezte. Utódai közül Vályi János iskolák alapításával megteremti az egyházmegye mai kulturális színvonalát. A magyarság elgyengülése Sárosban be nem következik, ha a nemzeti eszme, a legújabb kor ez uralkodó eszméje legalább ötven évvel előbb jön a sárosi magyarság segítségére. De hát ki törődik a magyar falvak sorsával a II. Rákóczi Ferenc fölkelésének le- veretése után. A hatalom urai örülnek, ha ez a rebellis faj eltűnik a föld színéről. Károlyi Sándor és Pálffy János, törzsö- kös magyar nemzetség sarja- dékai, amikor az eperjesi protestánsok sorsa felett intézkednek, nem törődnek azzal, hogy ezek között magyarok is vannak. Tudjuk, hogy Károlyi Sándor a régi magyar lakosság megkisebbítésével uradalmaiba idegeneket telepít le. De ezt teszi országszerte a többi aulikus főúr és elsősorban maga az államhatalom. Elképzelhetetlen a barokk fénykorában, hogy magyarok, akiket rendi és vallásfelekezeti szempontok választanak el egymástól, egyesüljenek magyarságuk megmentése érdekében. Amint Károlyi és Pálffy, úgy maguk az eperjesi magyarok sem gondolnak erre. A felekezeti gyűlölködés elválasztja őket egymástól. Egy új európai eszmei áramlatnak kellett jönnie, hogy a rendi, felekezeti érdekek és ellentétek leküzdésével megszülethetett a nemzeti szolidaritás magasztos gondolata Széchenyi Istvánban és hozzá méltó kortársaiban. A felvilágosodással párosult nemzeti eszme eljut mihozzánk is és a lehetetlent, a pusztulásnak induló magyarság életre keltését, majd összefogását a 19. század folyamán lehetővé teszi Eperjesen is. A nemzeti gondolat Eperjesen legelőször az ifjúság körében talált lelkes hívekre. A kollégium a 19. század első évtizedeiben ismét hatalmas fellendülésen megy keresztül. A jogot a teológia mellett abban ismét tanítják. Nem csoda tehát, ha az ország minden részéből felkeresik éspedig nemzetiségi különbség nélkül. A magyar ifjúság már igen korán erős nemzeti érzésével tűnik ki. Kossuth Lajos, aki az 1816—17, (Zimmer) — Frey?... Tudnivaló, hogy fenti cím jelentése: kiadó szoba, vagy szó szerint szabad szoba. Úgy tűnik, ez betű szerint is érvényes a „Nap-kelte” műsorának ama stúdiójára, mely a Kinn, pádon felvételeinek ad otthont... Február 1-én Vödrös Attilát, 2-án Bencsik Andrást kerülgette kérdéseivel Mélykúti Ilona, illetve Frey Tamás. Az ismert műsorvezető hölgyet a Pest Megyei Hírlapnál bekövetkezett kiadói változás érdekelte szerfelett, míg Frey úr Bencsik András Nógrád megyei képviselőjelöltsége után kutakodott. Nem irigyeltem Vödrös Attilát M, I. ármányos kérdéseiért, melyekkel „zsákutcák sorába” próbálta terelni „áldozatát”. A főszerkesztő úr lélekjelenlétét dicséri, hogy hig- gadságát mindvégig megőrizte, sőt játszi könnyedséggel verte vissza a megújuló rohamokat. Pedig M. I. úrhölgy bevetett apait-anyait. Úgy csűrte- csavarta kiismerhető gondolatai menetét, hogy vitapartnere szájába adjon bántó kifejezéseket egy másik konzervatív napilapra vonatkozóan, vagy olyan kitételt, mellyel Vödröst a „kirekesztők” címkéjével lehetett volna felékesíteni. Frey Tamás nemes egyszerűséggel „ejtőernyős”- címkét ragasztott tanult kollégája, Bencsik András homlokára. Ezután megkérdezte tőle: sikernek tartja-e, hogy a Pesti Hírlap által (is) képviselt konzervatív sajtó birtokolja az össz-lapkiadás 3 százalékát? Bencsik András szerint ez — helyesen! — nagy siker, hiszen ezzel meg van törve a kommunista sajtó több évtizedes hegemóniája! Frey úr következő „példaértékű” felvetése: mi lesz a választások után a Pesti Hírlap sorsa? Ha majd — Frey úr reményei szerint — az állami hirdetések nem fogják fenntartani a lapot? Bencsik András, reményei ellenére — szkeptikusan — megjegyezte, hogy ugyanis elképzelhető olyan kurzusváltás, amely elsőként a más véleményeket tükröző lapokkal fog leszámolni... És bár Frey úr sem bizonyult erősebbnek Bencsik Andrásnál, egy kérdőjel végig a levegőben lógott a kedélyes műsor felett mint Damoklész kardja: Vajon, mindenkinek „szabad szoba”-e a Nap-kelte stúdiója, vagy csak a liberális, kommunista elv- társ-urak kényelmes és kellemes előszobája, az ingyenkampány meghitt, összekacsintó légkörében?! És ez a műsor, szalagcímében hivalkodik: aláírták a korrekt tájékoztatásra irányuló sajtómegállapodást! így talán még kevésbé csodálható, hogy ettől Vödrös Attila és a Pest Megyei Hírlap szerkesztősége elzárkózott... Brezovich Károly Vác 1817—18, 1818—19. években joghallgató Eperjesen, fiatalkori visszaemlékezéseiben Eperjesről így ír: „Ott virradón lelkemben azoknak az elveknek világossága, melyek vezéreltek viharos életemben a hazám és felebarátom iránti kötelességnek ösvényén.”. Kossuthra, .egyéniségének fejlődésére, aki soha külföldi iskolába nem járt, külföldön nem fordult meg, egyedül az eperjesi kollégiumnak volt döntő befolyása. S itt is fiatal tanárának, Gre- guss Mihálynak, aki csak az imént jött haza a külföldi egyetemekről, megterméke- nyülten a kor eszméitől. (Folytatjuk) Gömöry János A párizsi békeszerződés aláírása A II. világháborút lezáró párizsi békekonferencia 1946. július 24-én nyílt meg. A tárgyalások mintegy fél éven át tartottak, Magyarországgal a szerződést 1947. február 10-én írták alá a győztes nagyhatalmak. A magyar delegáció meglehetősen rossz előjelekkel indult Párizsba: a győztesek nem kívántak érdemben tárgyalni a vesztes országokkal. A magyar békecélok ennek ellenére megpróbálták a trianoni igazságtalanságok korrigálást elérni. A határok vonatkozásában Romániával szemben módosítást, mintegy 5000 knr-nyi terület — szinte kizárólag magyar lakossággal — átadását kívánták. Csehszlovákia területi követelésekkel lépett fel Magyarország ellen — 5 falu átadását követelte Prága Pozsony térségében —, valamint a magyar lakosság kiteiepeítését akarta. Ezekben a kérdésekben az volt a cél, hogy érje el a delegáció elutasításukat. A gazdasági jóvátételről az a vélemény alakult ki, hogy reális, az ország teherbíró képességét figyelembe vevő kártérítést rójanak Magyarországra. A kitűzött célokat csak korlátozottan érte el a magyar delegáció. A Romániával szembeni határmódosítást elvetették a nagyhatalmak, Csehszlovákia a követelt 5 helyett 3 falut kapott. A magvarok kitelepítését viszont — a Szovjetunió ellenállása dacára, az USA támogatásának köszönhetően — sikerült megakadályozni. Gyöngyösi János külügyminiszter rezignáltan állapította meg: „Kitűnt, hogy a béketárgyalásokon a szövetségesek által hangoztatott alapelvek gyakorlatilag nem érvényesültek, és helyüket tisztára hata- lompolitikai szempontok és érdekek foglalták eL” Pogány György
