Pest Megyei Hírlap, 1994. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-27 / 22. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP TERMÉSZETBARÁT 1994. JANUÁR 27., CSÜTÖRTÖK 7 Pest megyei feltalálók Aranyérem a találmányért Azt igazán nem lehet mondani az érdiigeti Juhász Mihály- ról, hogy türelmetlen ember. Még a hetvenes évek elején 6 és társa, Keserű Béla — mindketten az Energiagazdálkodási Intézet munkatársai — egy olyan új típusú szén-, olaj-, illetve gázfűtésű lakossági etázskazánt terveztek, amelynek hatásfoka messze meghaladta az addig gyártottakét. E találmány sorsáról kérdeztük Juhász Mihályt. — Azóta eltelt húsz év, s majdnem csak ott tartok, ahol kollégáimmal elkezdtük — mondta. —• Sikerült kifejlesztenünk egy olyan kazánt, amely széntüzeléssel 80, olaj- és gáztüzeléssel 90 százalék feletti hatásfokkal működik, így 10-20 százalékos energiamegtakarítást eredményez. A másik nagy előnye, hogy elkészítéséhez 50-60 százalékkal kevesebb anyag szükséges, éppen ezért az ára is jóval kedvezőbb lehetne, mint a kereskedelemben kapható többi kazáné. A berendezésből annak idején gyártott kétezret a Tót- komlósi Vegyesipari Szövetkezet, amelyeket alapos műszeres vizsgálatoknak vetettek alá, s ezek a feltalálók igazát erősítették meg. A gyártás mégis leállt. Kereslet pedig lett volna, hiszen fele akkora mint a többi, jóval kevesebbet fogyaszt és percek alatt befűti a házat. — Inkább elavult külföldi licenc vásárlására gondoltak az akkori illetékesek. Arra kiadtak volna 50 millió forintot is — mondta Juhász Mihály. A tótkomlősi gyártást is ellenezték, anyagilag sem támogatták. Azt mondták: olyan helyen kellene ezt a munkát megszervezni, ahol a hasonló tevékenységnek már hagyományai vannak, s adottak a technikai feltételek, s azt is csak majd a nyolcvanas években, hiszen akkor jut majd pénz a kazángyártás fejlesztésére. Ezt nehezen értettük meg kollégámmal, ugyanis ugyanakkor évente 22-25 ezer sokkal gyengébb teljesítményű lakossági kazánt gyártottak az országban. 1978-ban a csehek felfigyeltek a találmányra, és szerették volna megvásárolni a li- cencét, azzal, hogy évente 25 ezret gyártanak belőle. Hosz- szas, érthetetlen huzavona következett, a magya/ külkereskedők ugyanis nem küldtek a cseheknek szerződéstervezetet. Az üzlet így nem jöhetett létre, és a hazai gyártás sem haladt előre. Közben már a Nyugat is kezdett érdeklődni a berendezés iránt. Időközben a fejlesztők kidolgoztak infratechnika segítségével egy új fűtéstechnikai vizsgálati módszert is, ugyanis az addigiakkal csak hozzávetőleges eredményeket regisztrálhattak. A 80-as években — az előző tapasztalatok alapján — Juhász Mihály kifejlesztett egy új konstrukciót speciális olaj- és gáztüzelésre Inframax néven, amelynek a tömege jóval kisebb volt, mint a hasonlóké, és ez a könnyebben szállíthatóság mellett anyagmegtakarítást is jelentett, s ehhez jött még a jó hatékonyaság. Ennek a gyártásával is gond volt, ugyanis a nagy kazángyártók rezsiköltsége lényegesen nagyobb volt, mint ameny- nyit a lakossági kiskazán árszínvonala megengedett volna. Tavaly - tavasszal szerződést kötött a Láng Gépgyárral a találmány hasznosítására. El is készültek a mintadarabok, a mérések nemzetközileg is kiemelkedő eredményeket mutatnak. A fejlesztési munkát támogatta az OMFB, ezenkívül a Magyar Feltalálók Egyesülete is, ők a külföldi kiállításokon való részvételben segítettek. Az áprilisi hannoveri és a májusi londoni kiállításon való részvétel költségeit is vállalja az' OMFB. A Magyar Feltalálók Egyesülete pedig az oszakai kiállításra segíti ki a Külkapcsolatok Minisztériuma támogatásával. Juhász Mihály ezeket a lehetőségeket azért kapta, mert 1993-ban három nemzetközi találmányi kiállításon két bronz és egy aranyérmet szerzett. — A legnagyobb baj az — mondta, hogy a korszerű gyártástechnológiák bevezetéséhez. hasznosításához nem kapnak ezek a szakemberek kellő támogatást ahhoz, hogy a termékük a piacon versenyképes legyen. Ezzel ellentétben a gazdaságilag fejlett országokban nagy súlyt helyeznek a fejlesztésekre, mert tudják, hogy azok segítik a piacbővítést és növelik az extraprofitól. Nálunk viszont — ha egyáltalán foglalkoznak velünk, afféle szerencsétlen fló- tásoknak tartanak bennünket. Pedig a mi tevékenységünk döntő hatással lehetne az egész társadalomra, annak gazdaságára, környezetére és a lakosság életkörülményeire. Jó példa erre Japán: pusztuló gazdaság mellett, ásványi kincsek nélkül, saját erőből, a szellemi értékek kiaknázásával meg tudta alapozni a világ legvirágzóbb gazdaságát. Árpási Mária A kaktusz virága Aki nyitott szemmel jár a virágboltokban vagy azok kirakatai előtt, esetleg a sziget- szentmiklósi nagy bani virágpiacon, ahol felvételünk is készült, az gyakran megpillanthat dúsan virágzó kaktuszokat. Nos, e szerencsétlen, kiszolgáltatott sorsú növények egy lelketlen kereskedői fogás áldozatai. Tudjuk, a kaktuszok ritkán, s rövid ideig virágzanak. Ezt a tulajdonságukat egyes kereskedők nyilván hátrányként fogják fel, s engedve a nyugatról „begyűrűző" őrületnek, művirágokkal csúfítják el a kedves, tövises élőlényeket. Teszik ezt úgy, hogy a művirágokhoz erősített tűket a növények testébe szúrják. Ezzel nyilvánvalóan fájdalmat okoznak nekik, bár akadnak olyan nem növényi eredetű, értelmesnek mondott lények, akik ezt tagadják, mondván, a növény nem érez fájdalmat. Tény, hogy a növény kínzás bűnébe eső kereskedők a gyanútlan, kaktuszügyben kevésbé tájékozott vásárlókat alaposan megtévesztik. A vevő ugyanis abban a boldog tudatban távozik a színpompás áruval, hogy odahaza az élő kaktusszal együtt annak élő virágaiban gyönyörködhet. Ám előbb-utóbb csalódnia kell, s rádöbbennie, hogy becsapták. Minden élőlény úgy szép, ahogy a Jóisten megteremtette. Még a szúrós kaktuszok is, melyeknek oszlopos, gömbös, lapított formái, dudorai, baráz4ái, változatos alakú és sűrűségű tövisei megannyi szépséget rejtenek. Mesterséges cicomák és művirágok nélkül is. (bánó) Hancsovszki János felvétele Tengeri élőlények egy százhalombattai kiállításon A túlélés művészei és az alulmaradottak Az ezerarcú élővilág rejtett kincseiből nyújt ízelítőt a Tenger csodálatos világa című kiállítás, amelyet vasárnap délután nyitottak meg a százhalombattai Matrica Múzeumban. Kagylók,'csigák, koraitok, nautilusok, tengeri sünök, tengeri csillagok és társaik láthatók a vitrinekben —- a színek és formák végtelen változatosságát igazolva, amelyet a szeszélyes természet tobzódó alkotókedvében létrehozott. Végigkövethettük változásukat az első vitrinekben bemutatott 15 millió éves ősmaradványoktól (annak az időszaknak a teremtményeitől, amikor hazánkat utoljára borította tenger) a ma élő társaikig. A lyukacsos, bordáza- tos, csillagmintás vázakra a fennmaradás kényszeréből időközben éles fogazatok, szeszélyes csipkézetek, tőrsze- rűen kinyúló „szúrószerszámok” fejlődtek, hosszabbak, mint a mésztest, pengeélességűek, vagy a koraitoknál játékosan kitüremkedőek. Maguknak a mésztesteknek a mintázata is változatosabb lett az idők során: a csigavonalak megnyúltak vagy a szélek felé elsimultak, a párhuzamos vagy legyezőszerű bordázatok rafináltan fogazot- tak, csipkézettek, hullámzóak vagy vízszintesen is tagozottak lettek. Es szirénszerűen hívogató színűek az almazöldtől a rózsaszínen és meleg barackszínen át a ragyogó türkizig vagy a csillogó szivárványszínűig, csíkokkal, pöttyökkel, geometrikus mintákkal tarkítva. De e káprázatos felszíni változatosság sem feledtette azt a benyomásunkat, hogy maguk az alapvető formák e hosszú időszak alatt sem változtak számottevően, mutatva: a 15 millió év csak röpke epizód a Föld 4,6 milliárd éves történetében. Sekélyes benyomásainkat aztán néhány továbbgondolásra érdemes felvetéssel egészítette ki a kiállítást megnyitó szakember, Szerényi Gábor biológus, az érdi Vörösmarty Gimnázium tanára. A vitrinekben látott egy na- utilust — mondta. Ősei 400 millió évvel ezelőtt jelentek meg, majd a fájás egyedfejlődés során végtelen számú változatuk alakult ki a 2,5 centiméterestől a 2,5 méteresig. A földtörténet egy időszakában óriási tömegeik a tenger uralkodó ragadozói voltak, majd egyszercsak fogyni kezdtek, és 70 millió évvel ezelőtt kihaltak. Ahogy a nautilus, az ember is csak egyetlen láncszem a világmindenségben, és őrá is ugyanazok a természeti törvényszerűségek vonatkoznak, mint tengeri társára — intette a hallgatóságot. A nautilusok kihalásával egy időben jelentek meg a kagylók és a csigák. — Az evolúciós fejlődés során fajszámuk százezerre, egyedszámuk végtelen mennyiségűre nőtt, és e szám a mai napig nem csökken. Ez a genetikai sokszínűség a fennmaradás feltételének látszik. A vitrinekben látható tengeri tüskésbőrűek is a túlélés művészetére tanítanak — mondta. Ezek az 570 millió évvel ezelőtt megjelent élőlények ugyanis máig fennmaradtak. S hogy miért? Szinte azonnal leváltak az ős- szájúak törzséből, és „nem törődve” az evolúciós fejlődés irányával, megőrizték természetüket: a többiekkel ellentétben vérkeringés helyett máig víz- edényrendszerrel élnek, amihez a vizet a tengerből szívják fel. A másságukhoz való ragaszkodás a túlélést biztosította számukra. Ráadásul — valamennyi fajjal ellentétben — a faj- és egyedszámuk soha nem nőtt számottevően, soha nem váltak uralkodóvá, de nem is szorultak vissza, majd haltak ki más uralkodó fajok megjelenésével. Nem ártana a mássághoz ragaszkodást megtanulni tőlük — intett Szerényi Gábor. Mert ki tudja, melyik az a „másság”, amely a fennmaradást biztosítja. A fentieken túl milyen tanulságokat vonhatunk le a kiállításból, mi emberek, akik csak parányi láncszemek vagyunk az ökoszisztémában, és akikA tenger csodálatos világa című kiállításon a színek és formák sokszínűségében gyönyörködhetünk re a többi élőlényekkel azonos törvényszerűségek vonatkoznak? — tettem fel később az önös kérdést a tanár úrnak. — Ennek az egyetlen fajnak, a gondolkodó embernek, a homo sapiensnek az egyedszáma hihetetlenül rövid idő alatt, mintegy százezer év alatt nőtt meg robbanásszerűen. Mivel a fennmaradás alapvető feltétele a végtelen számú másságból adódó genetikai szokszínűség, amely az embernél megvan, ennek megmaradását mindenképpen támogatni kell. De hiába a túlélés egyik feltétele, ha olyan változás következik be az ökoszisztémában, amelynek eredményeképpen nem lesz biztosítva életműködésünk. Ha például a Föld felforrósodik vagy éppen kihűl, az ellen semmit nem tehetünk, mert ez időszakonként bekövetkezik. De az élővilág fennmaradását — például a táplálkozásunkhoz elengedhetetlenül szükséges szénlánc fennmaradását — segíteni tudjuk, ha megakadályozzuk a természet pusztítását. Ez a szó szoros értelmében önös érdekünk — figyelmeztetett egy olyan fenyegetettségre, amelyet hajlamosak vagyunk könnyedén elfelejteni, de amelyet talán komolyabban veszünk, ha e kiállítás tanulságait végiggondoljuk. Köszönet érte Pál Attiláné- nak, a tárlatot értő kézzel szervező és rendező munkatársnak is. (veszelszky) * (A február 27-éig nyitva tartó tárlat keddtől péntekig 10—17 óráig, szombat—vasárnap 13—17 óráig látogatható.)
