Pest Megyei Hírlap, 1994. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-18 / 14. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. JANUAR 18., KEDD 13 Horn elvtárs nagygyűlései É Nézem a tévében, hallom a rádióban, s szinte minden újság — azzal van tele,. hogy az MSZP, meg Hóm elvtárs éppen hol tartott nagygyűlést, meg mit mondott. A széksorokban pedig zömében éltes korú emberek ülnek, feltehetően javarészük szándékos emlékezetkihagyásban, de mindenképpen megtévesztettem És tele nosztalgiával! Mert szép mindaz, ami elmúlt! És mi múlt el valójában? Az ifjúság, az a kor, amely soha többé nem jön már vissza! Bármilyen nehéz volt is, keserves, nélkülözésekkel teli, de lángoló ifjúság volt! És ez az, amire igen jól rájátszik az MSZP! Rengeteg hazugsággal, demagógiával. Mert kérdem én: miféle programbeszéd az, amelyben a beváltható ígéreteket csak patikamérlegen mérik és osztják, mert a valóságban nem is rendelkeznek semmiféle olyan eszközzel és módszerrel, amellyel szinte bármit is lendíthetnének az ország és a nép jelenlegi helyzetén. De mocskolódásból, a jelenlegi kormány lejáratásából jut minden mennyiségben. Más szemében a szálkát, magukéban pedig a gerendát nem észrevenni, hitvány dolog! Hány olyan nagygyűlés volt már, ahol az elmúlt 45 év történéseit is ismertették? Ki és mikor mondja meg az embereknek, hogy mi mindent tettek a kommunisták a magyar nép ellen? Mit köszönhetünk Kun Béla 133 napos „tündöklésének”, éppen abban az időben, amikor a trianoni határokat idegen hatalmak kialakították, nem titkolva mérhetetlen dühüket a vörös próbálkozás miatt? Hogy a kommunisták működése alatt hány embert akasztottak fel, börtönöztek be, küldtek Recskre, Hortobágyra juhho- dályokba, és egyáltalán a legkegyetlenebb intemálótábo- rokba?! Hány embert űztek el hazájukból — akik most idegen hatalmak javára kamatoztatják tudásukat —, mert élet- ' ben maradásuknak ez volt az egyetlen esélye?! És ki garantálja, hogy hatalomra kerülésük után nem folytatódnak-e a megtorlások? Mert az elmúlt 45 évet is demokráciának nevezték ám — mint a mai rendszert —, és a nép akaratából cselekedtek. Hát gondoljátok meg proletárok! — hogy stílusosan fejezzem ki magam. Mekkora az a vagyon, amelyet kiváló gazdáktól és tisztességes polgároktól raboltak el egyetlen tollvonással? Hányán vannak azok, akik ezen eseményeket nem bírták elviselni, és saját otthonukban, önkezükkel vetettek véget életüknek?! Ez a nép először csak 10 évig bírta elviselni az igazságtalanságokat, és a rabigát. 1956-ban már változtatni akart, de nem tudott! A fegyveres irtás és a megtorlások hány ember életébe kerültek? És amikor már felélték a múlt javait, akkor külföldi kölcsönökhöz folyamodtak, mert még az ölükbe hullott, rablott vagyont is képtelenek voltak gazdaságosan működtetni. Arra is választ várna a nép — amit már egy képviselőasz- szony is megkérdezett az akkori miniszterelnöktől, de csak írásos választ ígértek neki, hogy a nép ne hallja azt meg —, hogy miért magánbankoktól vették fel a kölcsönöket? Hát mitől volt végül is akkora hitele (nem pénz) egy kommunista országnak abban a „művelt” és „okos” nyugati világban? Vagy netán a magánbank azt is jelentette, hogy itt gyűlt össze az országból kisíbolt rengeteg pénz, éppen elvtársaink jóvoltából és betétjeként? És ha igen, azt — mármint a nép saját pénzét — netán ők adták kölcsön népünknek olyan kamattal és összegben, amelyből életük végéig — a nép mérhetetlen nyomora árán — remekül élnek ők is, és még leszármazottaik hetediziglen?! És arról vajon szólnak-e a nagygyűléseken, hogy végletekig leromlottak a lakóházak?! Hogy minden elavult: vasút, víz, csatornahálózat, telefon, stb. És arról miért nem beszélnek, hogy olyan éhbérért kellett dolgoznia a munkásembereknek, amelynek eredménye nem nyugdíj, hanem nyögdíj lehetett?! Mert ezekért a nyugdíjakért nem az elmúlt 4 évben, hanem az elmúlt 45 évben kellett megdolgozni! Ezeket a nyugdíjakat a kormány szűk 4 éves működése alatt éppen 6-szor emelte meg napjainkig. És ez is kevés? Hát akkor mennyiért is kellett dolgozni a kommunisták éveiben? És arról mennyi szó esik, hogy miért nem a 800 ezer „mezei” tagságból lett ma üzem és gyártulajdonos, kft.-s, bt-s, rt.-s. Hány milliomos, milliárdos, nagyvagyonos került ki ebből a körből? És hányán ismerik ma közülük az erkölcs fogalmát? Kedves jó, tisztességben megőszült, megöregedett hallgatóság! Ha a pulikum soraiba mégis bekerül fiatal is „falni” a szöveget, hát Istenem, őket még úgy szédítik, ahogy csak tudják! Egy újszülöttnek minden vicc új! De Önök ne csináljanak úgy, mintha mindannyian betegek volnának, vagyis emlékezetkihagyásban szenvednének. Vegyék tudomásul: ami elmúlt, az soha nem tér már visz- sza! Elsősorban az ifjúságunk! És az életkörülményeiken is legfeljebb annyit tud majd segíteni az MSZP, amit bármely más párt megtehet győzelme esetén. A pártvezetésnek is valamit: jogalapja csak annak van ágálni mások ellen, akinek (akiknek) feddhetetlen múltját senki meg nem kérdőjelezheti! Vedres Józsefné Budapest A mi televíziónk? Ezzel a címmel már egyszer írtam a Pest Megyei Hírlap HISTÓRIA A História rovatban megjelent írások tartalomjegyzéke n Tardy Lajos: Dunai hajótörés, • dunántúli viszontagságok (részlet a Régi feljegyzések Magyarországról című könyvből, megj.: április 26.). Bánó Jenő: Mexikó (részlet az Útiképek Amerikából című könyből, megj.: április 27.). Pesty Frigyes: Pilis (Az eltűnt régi vármegyék című könyvből, megj.: április 28—29., I—II.). Pesty Frigyes: Solt (Az eltűnt régi vármegyék című könyvből, megj.: április 30.—május 3., I—II.). Szombathy Viktor: Sáros (részletek a Száll a rege várról várra című könyvből, megj.: május 4.). Szigorúan bizalmas! (Weiss Fülöpnek, a pesti Magyar Kereskedelmi Bank elnökének levele We- kerle Sándor pénzügyminiszterhez az ötmillió fontos kölcsönről, megj.: május 5.). Bellér Béla: Magyarok Nápolyban (részlet, megj.: május 6,). A Haramiák — magyar színpadon (Riethaller Mátyás a Helytartótanácshoz, Buda, 1795. december 28., megj.: május 7.). Daniel Speer: Magyar Simplicissimus (részlet, megj.: május 8.). Fenyvesi László: Megyénk történelméből (megj.: május 10.) Deák Ferenc: Az oppor- tunitás ellen (részlet az 1866. február 22-i beszédből, megj.: május 11.). Kéky Lajos: A Eperjesi Kör (részletek, megj.: május 12.). Az Orkhoni feliratok (megj.: 1993. május 15—22., I—VII.). Ibn Fadián útijelentése (megj.: május 24.). Maszúdi tudósítása (részlet A magyarok elődeiről és a honfoglalásról című könyvből, megj.: május 25.). Vay Sarolta: Mikor még nem volt híd a Dunán (megj.: május 26.). Bellér Béla: Magyarok Nápolyban (részlet, megj.: május 27.). Tardy Lajos: Egy német zsoldos emlékei a Mátyás király elleni harcokról és II. Ulászló koronázásáról (részlet a Régi feljegyzések Magyarországról című könyvből, megj.: május 28.). Szombathy Viktor: Lőcse (részlet a Száll a rege várról várra című könyvből, megj.: június 1.). Kelenváry János László: Epizódok a régi Kispest életéből (megj.: június 2.). Béla király jegyzője (Anonymus): A magyarok cselekedeteiről (megj.: június 3—21., I—XVI.). Sándor Dénes: Szervezett segítség az üldözöttekért (megj.: június 22—28., I—V.). Egy bécsi polgár kalandos utazása (részlet az Úti- kalandok a régi Magyarországon című könyvből, megj.: június 29.). Borváró Zoltán: Magyar volt az első hősi halott — 1914. június 29. (megj.: június 30.). Dr. Fenyvesi László: Cipészkolhozok a vörös Pest megyében (megj.: június 30.). Tombor Tibor: Emlékezés a Pesti Hírlapos Márai Sándorra (megj.: július 1—5., I—V.). Rinyai László: A mogyoródi csata (megj.: július 6.). Vay Sarolta: Schönb- runni ünnepségek (részlet, megj.: július 7.). John Paget magyarországi útirajza 1835-ből (megj.: július 8—19., I—X.). Vay Sarolta: Magyar játszótársaságok (megj.: július 20.). Kosa Csaba: Savanyú szél fúj (megj.: július 21.—augusztus 4., I—XII.). Futó Dezső: Hol a lyuk? (Igazi történet a Tak- taközből, megj.: augusztus 5.). Vlagyimir Bronyevszkij magyarországi útiemlékei 1810-ből (megj.: augusztus 6—11., I—V.). Egy cseh főúr Budán 1591-ben (megj.: augusztus 12.). Daniel Speer magyarorLevelünk jött rovatában (1993. augusztus 11-én jelent meg.) Akkor azt hittem, hogy talán valaki, akit esetleg illet, elolvassa a cikket és esetleg neadj’ Isten talán még foganatja is lesz. Ugyanis akkor arról írtam, hogy csökkent az adásidő, de előtte megemelték az előfizetői díjat. Milyen meggondolás alapján? Ki tudja! De a tény tény maradt, még a mai napig is. A változás ennyi, hogy az adásidő, változatlanul csökkentett, de január 1-jétől az előfizetési díj újból megemelkedett. Most már kéthavonként nem hatszáz forintot kell fizetni, hanem kilencszázhú- szat. Kérdezem én, hogy mi drágult meg, akkor amikor az adások minősége már silányabb nem is lehetne. Amikor már egy tisztességes filmet nem is láthatunk. Amikor a reklámtól az ember már gutaütést kap, ha nem vigyáz, s nem kapcsolja le gyorsan a tévét. El nem tudom képzelni, hogy mitől veszteséges egy tévé működtetése amikor a reklámokért — percenként — sok ezer forintot kell fizetni. Természetesen el lehetne képzelni a televízió működtetését szerényebb, de ugyanolyan jobb nemzetibb, keresztény erkölcsökre épült, politikamentés műsorokkal is. De van egy kívülről nem látható, de a képernyőn annál inkább érzékelhető negatívum, ez pedig a meggyökeresedett, a kommunista ideológiának mindhalálig esküt tett műsorvezetők, játékvezetők és egyebek, akik még Ilku és Aczél szellemében nevelkedtek, a marxizmus- leninizmus tudósai, docensei lettek, és nem hogy nem képesek de egyáltalán nem is akarják tudomásul venni az átalakulást. Miért nem veszik már észre az arra illetékesek, hogy már szinte idejét múlta, pedig a „Kinn pádon” „Hőmérő” „Politikai Azok az urak” — Forró, Havas — akik az előbb említetteket vezetik, nem lehet, hogy ne éreznék azt az ellenszenvet, melyet úgy a nézők, mint pedig riportalanyuk táplál irántuk. És mégis, mégis van képük hozzá! Szeretnénk már megérni hogy a tévé vezetése elvégezné már a nagytakarítást a maga területén, és minden lelkiismeretfurdalás nélkül nélkülözné szolgálataikat ezeknek a magukat nélkülözhetetlen „szakembereknek” hitt, beképzelt uraknak. Mindaddig amíg ez nem történik meg, addig nem lesz igazi magyar televízió! Pusztai József Tápiószecső * Nahlik Gábor, a televízió vezetője az elmúlt napokban jelentette be, hogy februártól feloldja az elmúlt év végén elrendelt részleges műsoridő korlátozást, sőt a közeljövőben növeli a délutáni adásidőt. A szerk. szági útirajza az 1650-es évekből (megj.: augusztus 13—30.). Berki Mihály: Csehszlovákia megszállása 1968-ban (megj.: augusztus 31.—szeptember 2., I—II.). Fenyvesi László: Pest-Pi- lis-Solt vármegye a márciusi forradalom viharában (megj.: szeptember 3—7., I—III.). (Folytatjuk) Követ küldése Bercsényi Miklóshoz 1708. január 16—18. között Szentlórínckátán tartotta gyűlését Pest vármegye. Decemberben fejeződött be a kassai országgyűlés, melyről visszajött a megye két követe is. Megvitatták a vármegyét érintő legfontosabb határozatokat, elsősorban azt, hogy mennyit kell fizetni 1708-ban pénzben és természetben. A közgyűlés úgy határozott, hogy Radványi Ferenc jegyző személyében követet küldenek Bercsényi Miklós grófhoz, próbáljon bizonyos engedményeket kieszközölni Pest megye számára. Részletes utasítást is készítettek. A követ feladata volt, hogy tisztázza: az előző évben két hónapig már a megyében állomásozott Só'tér Tamás ezrede, ezért, ha új ezred jön, a „múlt két hónap kvártélyért a vármegyétől ne követeljen semmit”. Meg kellett világítani a követnek, hogy „Pest megye állapota más, mint a többi megyéké: állandó hadszíntér, sok részleges beszállásolást is szenved”. Az előző időben sok kár érte a megye lakóit, 66 ökröt és 366 marhát hajtottak el a katonák, ezekért kártérítést kell kérni. Az utasítás foglalkozott azzal is, miért maradt el Ráckevén az összeírás? Radványi Ferenc azt az utasítást kapta, hogy magyarázza el: eddig nem lehetett elkészíteni, mert „az összeírás veszedelmes lett volna, vagy kár is eshetett volna”.Sérelmezte a megye a jász katonaság viselkedését: „Milyen kártérítést várhat a szegénység tóliik?”— tartalmazta az utasítás. Radványi Ferenc februárban tért vissza, de csak részleges eredményeket sikerült elérnie. Pogány György