Pest Megyei Hírlap, 1993. december (37. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-15 / 292. szám
_§ PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. DECEMBER 15., SZERDA 7 A mezővárosi polgári kultúra kellékei Restaurálták Szikszó kincseit Az Országos Műemléki Felügyelőség 1992-ben életveszélyessé nyilvánította az ország egyik nagy értékű gótikus épületét, a szikszói református templomot. A 14—15. században épült, háromhajós erdőtemplom tetőszerkezetét a köny- nyező gomba nevű kór támadta meg, amely fokozatosan — és sajnos tökéletesen — pusztítja a fagerendáza- tot. Az életveszélyessé vált templom így nemcsak az istentiszteletek tartására vált alkalmatlanná, hanem gazdag kincstárának tárolására is. Ezért a gyülekezet, a sajnálatosan lassan haladó, elhúzódó felújítási munkák idejére a Magyar Nemzeti vösművekkel, óntárgyakkal, Múzeumban helyezte letétbe textíliákkal rendelkezett, elődeitől örökölt értékeit. Módos polgárai, kisnemesei Szikszó az 1560-as évek szinte kötelezően ajándékoz- óta fontos kálvinista köz- tak egyházuknak míves úrva- pont. A 16. század majd min- csoraosztó poharakat, keresz- den jelentős prédikátora telőedényeket, térítőkét. így megfordult itt. A virágzó — a — textíliák kivételével — elsősorban a szőlőből, bor- szinte páratlanul fennmaradt ból élő — hegyaljai mezővá- szikszói együttes híven rep- ros gyülekezete az egyházi rezentálja a 16-17. század jegyzőkönyvek tanúsága sze- mezővárosi polgárainak rint, kivételesen gazdag — tárgykultúráját. A gyűjte- úrasztali felszerelései — öt- mény néhány darabja külön megválni tőle, hogy templomának esedékes javítására előteremtsék a pénzt.) Az egyház kincseinek „átmeneti otthont” nyújtó Magyar Nemzeti Múzeum feladatának tekinti, hogy támogassa kulturális javaink, örökségünk bemutatását, megóvását, tudományos feldolgozását. így került sor a szikszóról származó darabok restaurálására a Nemzeti Múzeum restaurátorműhelyében.* A Magyar Nemzeti Múzeum és a Szirt* Alapítvány, ma délután 3-kor (február végéig tartó időszakos kiállításon) mutatja be e nagy múltú mezőváros jelentős templomának, kálvinista gyülekezetének történetét. A kiállítás címe Utensilia Sacra — Úrasztali edények; a szikszói református templom kincsei. A tárlatot dr. Benda Kálmán akadémikus nyitja meg a múzeum kupolatermében. k. e. * A Szikszói Református Templomért Alapítvány fővédnöke dr. Habsburg Ottó, kuratóriumának elnöke dr. Für Lajos. Az alapítvány számlaszáma: OTP-279-98067-660-4043094. (A szerk.) Keresztelő ónkancsó (1635) is említést érdemel. így például az egykori csizmadiacéh által adományozott hatalmas ónkanna a 17. század végéről. Felületét a magyar- országi későreneszánszra jellemző gazdag virágos mustra borítja. A „cápás”, azaz a cápabőrt utánzó mintával vagy véséssel díszített, aranyozott ezüst talpas poharak jellegzetes alkotásai a 17. századi református szakrális edényeknek, bár formájukban a kor világi használati edényeit követik. Egy másik kiemelkedő darabja a szikszói kincseknek egy részben aranyozott ezüst, gyönyörű keresztelő kancsó. A formájában német- alföldi reneszánsz kancsókat követő tárgy 1635-ben készült, valószínűleg Miskolci Bálint debreceni ötvösmester niűve. Ez a kivételes szépségű tárgy ma a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdona. (A szikszói gyülekezet a 20. század elején volt kénytelen Természetfotósok kiállítása Pomázon Szelíd vadászat „Csőre töltött” fényképezőgéppel — szokás mondani — különleges vadászatra indul a fotós. Mert vadászat ez is a javából, de így (kamerával) lényegesen kevesebbet ART- unk a természetnek, mint „másként”, fegyverrel. Kevesebbet azoknál is, akik kirándulásaikon két kézzel tépkedik a fákat, vadvirágokat válogatás nélkül, védett növényeket is áldozatul ejtve. Az „Óh, dicső természet!” című pomázi kiállítás alkotói úgy gondolják — s helyesen gondolják —, hogy létjogosultsága, értelme van a szelíd vadászatnak. Mindannyian (dr. Horváth Győző', Kopacz András, Nagy Gy. György, Vi- zúr János, Zsila Sándor) a Magyar Természetfotósok Szövetségének, a „natur- ÁRT”-nak tagjai; képeiken érzékelhetjük a természet iránti rajongást. Értékteremtésük többszörös: helyükön hagyják, megóvják az élőlényeket, s a néző elé varázsolják, tárják azok életét — mégha egyetlen pillanatra is. A fotósok egyúttal munkájuk során szerzett élményeiket is megosztják a kiállítás látogatóival. A természetfotózás türelmet igénylő munka, mindig ki kell várni a megfelelő pillanatot. Nagy Gy. György, a „Bevágó ölyv” és Vizúr János, a „Vérszívó” és a „Szürkegémek” című képek alkotói pontosan tudták, mikor kell kioldani a pillanatzárat. Zsjla Sándor téli felvételén a „Jégfolyamon”, Kopacz András „Dagonyázó király” és a Vizúr János „Ürgék” című fotóján szelíd humorral keveredik a természetszeretet. Dr. Horváth Győző képe (a „Pára”) sejtelmessé- gével tűnik ki. A virágportrék (bár vadvirágokról készültek), mégis kedvesek, szelídek, emberközeliek. A téli fotók sem ridegek, például Nagy Gy. György Deres már a...”, vagy „Dér csípte csipke” című művei. Mind a négy évszak jelen van a kiállított anyagban, igazolva, hogy fényképezni egész évben kell az élményért, az esztétikai hatásért pedig érdemes nyitott szemmel járni. Jó lenne, ha a Pomázon kiállított fényképeket fotóalbumban is együtt láthatnánk. (A kiállítást december 19-éig lehet megtekinteni Pomázon, a művelődési házban és könyvtárban.) Kopasz János Kodály Zoltán születésnapján A Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége és a Magyar Zenei Kamara a Magyar Kórusok Napja alkalmából holnap, Kodály Zoltán 111. születésnapja tiszteletére hangversenyt rendez a Zene- akadémián. A fellépő együttesek — a Honvéd Együttes Férfikara, a Szegedi Pedagógus Női Kar, a Janus Pannonius T udományegyetem Női Énekegyüttese és Vegyeskara, a Baár-Madas Református Gimnázium Énekkara, a Budapesti Kórus és a Váci Ifjúsági Kórus — Kodály Zoltán művei mellett Bartók, Ko- csár, Brahms és Bizet műveit is előadják. A hangverseny bevétele a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége által létrehozott amatőr előadókat támogató Ének- és Zenekari Alapítványt gyarapítja. Ismeretlen Haydn-szonáták Haydn elveszettnek hitt hat zongoraszonátájának kéziratát találták meg a németországi Münsterben. A szonátákat a szerző harmincas éveiben, 1766—1769 között írta. A megtalált kéziratokat nem maga Haydn vetette papírra, de az eredeti példányokról készült másolatokról van szó, amelyek valószínűleg 1805 körül készültek Olaszország1 ban. Mivel Haydn számozta műveit, a zenetudósok tudtak arról, hogy több szonáta hiányzik, s ebből kiindulva azonosították a műveket. A szonátákat február 21-én a Harvard egyetemen mutatják be Paul Badura-Skoda zongora- művész előadásában. Jubileumi kiállítás Cegléden Negyedszázada együtt A ceglédi galériában r megnyílt a fennállá- |vf; sának huszonötödik évfordulóját ünneplő Nagy István képzőművészeti csoport jubilemi kiállítása. Az együttes 1968-ban alakult azzal a céllal, hogy összefogja Pest megye déli részében élő és alkotó képző- és iparművészeket, s némiképp ellensúlyozza a megye északi „művészeti fölényét”. E csoportosulás révén ötvenkét különböző végzettségű és szintű művész vállal egyfajta sorsközösséget. Kezdettől minden esztendőben megrendezik a pályázattal egybekötött kiállításukat: s ugyanekkor a vezetőség közgyűlésen számol be egy-egy esztendő tevékenységéről. A negyed évszázados jubileumi tárlaton a hagyományos olajfestményektől kezdve a különböző technikával készült grafikákon át — a homokkőből alkotott művekig — sokféle kompozíció szerepel. Orczi József művésztanár mostanában bibliai témákhoz nyúl. Erről tanúskodik „Munkában az apostol” című alkotása. Pál Aranka olajfestménye, a „Remete”, az ember önmagához és Istenhez való fordulását érzékelteti. Bamóth Zoltán korábbi „madárijesztői” után absztrakt irányzatot követ. Meghatározó motívuma a kereszt. Itt a külvárosok kicsit sivár, néha színes világát jeleníti meg. Kis Ernő és Kis Miklós (apa és fia) pedagógusok. Az előbbi Gyón környékének mocsaras vidékét bemutató, az utóbbi kissé itáliai hangulatot árasztó képpel van jelen a tárlaton. Rónai Mátyás festményén, melyen beszélgető hölgyeket örökített meg, a kubisták hatása érezhető. Fia, Rónai Gábor kollázstechnikát alkalmaz (a „Teríték” című) táblaképén. Garai Jenő egy juharfa lombjain az ősz aranyló színeit villantja fel. Únyi István a Hortobágy hangulatát próbálta visszaadni. Bodócsi Béla akvarelljén szentendrei utcaképet, Detzky Júlia pedig a nagyvázsonyi várat festette meg. Reitz János egyszerű eszközökkel és színekkel — szürkével, feketével, fehérrel — fogalmazza meg az erdélyi gondokat. És sorolhatjuk tovább a jubileumi tárlaton résztvevő neveket és alkotásokat — például Csókái László „Hamis kentaur” című plasztikáját (a Dunából kifogott uszadékfából készítette), vagy a prófétát ábrázoló Pál Mihály-munkát (bronz kisszobor); megemlíthetjük Molnár Bertalan nevét is, aki bár Szentendrén él, nagykátai évei óta erős szálakkal kötődik a csoporthoz, örömmel fogadták alkotását. A kiállított alkotások tematikai változatossága, esztétikai töltete mindenképp a képzőművészet jogos jelenlétét igazolja szűkebb hazánk e részében is. F. F. A tárlat — amelyet Losonci Miklós művészettörténész nyitott meg — december 24-ig tekinthető meg. Weöres Sándorra emlékeznek Alsónémediben Weöres Sándor emlékműsort rendeznek december 18-án, szombaton délután az alsónémedi Széchenyi István Általános Iskolában. A tizenöt órakor kezdődő ünnepi műsoron megjelenik Károlyi Amy, a költő özvegye. Emléktábla-avatás Vácott fUikí- A hét végén került ) JL ' sor Vácott Peukert (mé) Károly (1903—-1973) festőművészrajztanár nemrégiben elkészült emléktáblájának felavatására. Az eseményen a művész életútját egy tanártársa, Rusvay Tibor idézte föl. — Peukert Károly 1903-ban született Dombóváron. Érdeklődése már középiskolás korában a grafika és a festészet irányába fordult, s mindössze 19 éves volt, amikor egy szülővárosában rendezett kiállításon bemutatta első képeit. Néhány hónappal e debütálását jelentő tárlat után felvételt nyert a Képzőművészeti Főiskolára. A főiskolán Rudnay Gyula volt a mestere, a tőle szerzett tudást nyaranta alkotótáborokban, művésztelepeken pallérozta tovább. Kövzetlenül azután, hogy átvette a diplomáját, nyugateurópai tanulmányútra ment. Hazatérvén, szülővárosa helyett Vácra költözött, ahol rövid időn belül családot alapított, állást talált. Kezdetben a polgári iskola, utóbb — évtizedeken át —-a piarista gimnázium rajzábrázoló geometria tanára volt. A főiskola elvégzésekor rendezett önálló tárlata után mint festő hosszú évtizedekig nem adott jelt magáról: csupán 1963-ban került sor újabb bemutatkozásra, ettől az évtől kezdve a korábbinál aktívabban kapcsolódott Vác művésztársadalmának életébe, a Dániel Kornél vezette Dunakanyar Művészeti Csoportnak is tagja lett. Mint azt emléktáblájának avatásakor Rusvay Tibor elmondta: barátai csendes, nyugodt embert, diákjai rendkívüli empátiával rendelkező pedagógust, kritikusai kísérletezőkedvű, megújulásra mindig kész alkotöegyéni- séget ismerhettek meg személyében. (ribáry)
