Pest Megyei Hírlap, 1993. december (37. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-27 / 301. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1993. DECEMBER 27., HÉTFŐ A kijevi szándék nem irányul Moszkva ellen Megállíthatatlan infláció Újévtől kilenc nullát törölnek a szerbiai dinárról Ukrajna szorosabb integráci­óra törekszik szomszédaival, Magyarországgal és Szlová­kiával, illetve Csehország­gal. Kijev irányvonala mind­azonáltal nem arra irányul, hogy nyugati szomszédaival Ellenzéki fölény Két héttel a parlamenti vá­lasztások után az orosz köz­ponti választási bizottság közzétette az alsóházi vá­lasztások pártlista alapján számított végeredményét. Az Állami Dumában a pon­tos erőviszonyok azonban csak a törvényhozás össze­illése után válnak ismertté, mivel a pártlistán a 450 tagú parlament felét választották meg. A pártlistás szavazáson az első helyet 22,79 száza­lékkal Vlagyimir Zsirinovsz- kij és a Liberális Demokrata Párt szerezte meg, ami 59 oroszellenes szövetséget hoz­zon létre. Ezt Dmitro Pav- licsko, az ukrán parlament külügyi bizottságának elnö­ke közölte az Interfaxnak adott legutóbbi nyilatkozatá­ban. Oroszországban mandátumot jelent. Ugyan­akkor a legnagyobb reform­párt, az Oroszországi Vá­lasztás pártlistán a szavaza­tok 15,38 százalékával 40 képviselőt küldhet (lista alapján) az alsóházba. Áz új parlament két háza első ülését január 11-én tart­ja. Közben az előzetes ered­mények ismeretében megkez­dődött a pártok „helyezkedé­se”. Noha sok függ az egyéni választókerületekben megvá­lasztott képviselőktől, az már­is látható, hogy Jelcin elnök­nek nem lesz könnyű dolga a törvényhozással. A a határainktól délre eső terü­letek politikai és egyéb törté­néseiről csak ötletszerűen tájé­kozódó olvasó számára is im­már — sajnos — közhelynek számít, hogy a Kis-Jugoszlávi­ában huzamosabb ideje tom­bol az egyre feneketlenebb sö- tétségű nyomor. Az épp ural­mon lévő rezsim szinte ész nélkül préselteti a már egyik óráról a másikra elértéktelene­dő bankókat, s egyes hírek sze­rint ebbe az „áldásos” munká­ba kénytelen volt bevonni a ro­mániai pénznyomdát is, mivel a hazai tájakon nem találni elegendő papírt, festéket és ter­melői kapacitást. Karácsony előtt néhány nap­pal megjelent, a már bevett szokáshoz híven először a va- lutázóknál, s csak utána a ban­kokban, az 500 milliárdos cím­let. Nyilvánvalóan ezzel szán­dékozta a hatalom megkönnyí­teni a pénzintézmények által történő nyugdíjkifizetést, hi­szen a december 16-án kiutalt nyugdíjakat 23-ára nem keve­sebb, mint negyvenszeresére, vagyis négyezer százalékkal növelte. Kellett hát a minél több nullát tartalmazó (és érő) bankó. Ezzel egy időben a szövet­ségi kormány bejelentette, hogy újévtől kilenc nullát tö­röl, vagyis az eddigi egymilli- árd dináros mindössze egy di­nárrá húzza össze magát. Az első reagálások az „éppen ide­je” sóhajban merültek ki, hi­szen nincs a világon még egy ország, ahol az éhhalál köszü- béig jutott kisnyugdíjas is 500 milliárd dinárt visz haza. Per­sze, más lapra tartozik, hogy ez az összeg a járandóság átvé­tele napján még kétszáz forin­tot sem ért. A történelem folyamán soha nem tapasztalt pénzhígu­lás ellen a déli szomszéd csúcsvezetése a nullák törlésé­vel szeretne védekezni, habár mindenki tudja, hogy ennek az égvilágon éppen semmi ér­telme sincsen, hiszen október elsején már egymilliomod ré­szére csökkentették a dinár névértékét és csak azt érték el, hogy a novemberi (egyhóna­pos!) infláció túllépte a 20 000 százalékot, a decembe­ri pedig előreláthatólag leg­alább 250 000 százalék lesz. Az utóbbinál csupán egy he­venyészett számítás erejéig szándékozunk elidőzni. A havi 250 000 százalék éves szintre kivetítve tíz a hatvana­dik^) hatványon, szorozva ket­tővel végadatot eredményez, amit már kimondani sem lehet. Teljesen hiábavaló tehát a szerb-montenegrói államszö­vetség kormánya által elren­delt meddő nullátlanítás. A la­vina tovább rohan a lejtőn és a képletes hógolyó immár meg- fékezhetetlen görgeteggé nőt­te ki magát. B. M. A nagyvilág hírei Jé A japán szélsőjobbol­dali szervezetek 29 eset­ben követtek el erőszakos cselekedeteket az idén. A szigetország belbiztonsá­gi helyzetéről szóló jelen­tés szerint a radikális szervezetek kevéssé vol­tak válogatósak célpontja­ik kiválasztásában. Jé Egy rá hasonló spa­nyol nőnek köszönhetően tudott megszökni Kubából Alina Fernandez Revuelta, Fidel Castro kubai párt- és állami vezető most 37 éves leánya. Az asszony miután megérkezett az Egyesült Államokba elmondta, most legfőbb gondja: Kubában maradt 16 esztendős lányá­nak mielőbbi kimenekítése. Jé Az ENSZ-békefenn- tartók kötelékében szolgá­ló francia katonát lőttek agyon pénteken Boszniá­ban, ugyanabban a tér­ségben, ahol Francois Le­otard védelmi miniszter karácsony előestéjén fran­cia katonák társaságában tartózkodott. Választási végeredmény VÉLEMÉNY Változatok a stabilitásra 1993. december 12-én 17 óra 15 perckor Magyarország miniszterelnö­ke, dr. Antall József behívót kapott az öröklétbe. Meghala és eltemette- ték, tizednapra pedig, 1993. decem­ber 21-én 17 óra 15 perckor a ma­gyar Országgyűlés megválasztotta az új miniszterelnököt, Boross Pétert, s az új kormány letette az esküt. Az el­telt kilencszer huszonnégy órából ha­tot a gyász és egy nép magába szállá­sa, kettőt a gyász és a diszkrétnek mondható kormányfő-utódlási tárgyalások, egyet pedig a közjo­gi eljárások töltöttek ki, olyan csendességben, ami párját ritkítja a parlementáris demokráciák történetében. Voilá, messieurs-dames, ladies and gentlemen, a stabilitás. A stabilitás, amely a bécsi Kurír bújtatott jóslatára órák alatt rácáfolt, amely mulatságossá tette Tito Sansa szerkesztő úr kéret­len S. O. S. kiáltását a „veszélyben forgó” magyar demokrácia „megmentésére", sőt, sansa-regénnyé zsugorította a felhabosított „médiaháború” folytatásos krimijét, arra késztette a legnagyobb (a gentleman agreement megelőlegezéseképpen elhagyjuk az idé­zőjelet) liberális párt parlamenti frakcióját, hogy kitessékelje ma­gából eszelős gyűlöletbe belevakult egyetlen tagját, a MÚOSZ etikai bizottságát pedig arra, hogy megrója az ország legkedvel­tebb napilapját (idézőjel elhagyva). A televízió jóvoltából (lám, olykor ,jóvolta” is van) a világ láthatta a magyar nép búcsúját attól, aki a-türelmes papíron jog- tiprójaként szerepelt, láthatta továbbá a magyar parlament ülé­sét, ahol példásan udvarias miniszterelnök-jelölt, kormánypárti­ak és ellenzékiek vitatkoztak a szó legszorosabb értelmében ba­rátságosan, ahol a neonáciként megrágalmazott Csurka zavará­val küszködött és tíz percben hamleti monológban tépelődött, el­lenzéki legyen-e vagy kormánypárti, és eljutott az önkritikáig, ahol kormánypárti képviselők megtapsolták az évek alatt érett politikussá felnőtt Orbán Viktort, ahol a kormánypárt padsorai­ból hangzott el hangsúlyozott elismerés a köztársasági elnök iránt, és a szocialista pártvezér a nemzet jövője szempontjából adott kiegyensúlyozott értékelést a „népszerűtlen” kormány há­rom és fél éves munkájáról. S láthatta a miniszterelnök-jelölt de­rült, sőt, múlt századi értelemben szabadelvű válaszát, hallhatta is, ha fordították különböző nyelvekre a magyar szót, s ebben a válaszban olyan spontán replikákat és egyetértéseket (ellenzéki­ekkel és függetlenekkel!), hogy az antalli horizontoknál szeré­nyebben legalábbis tízmillió magyar miniszterelnökének ígérke­zett. S láthatta a világ, hogyan sietnek barátságosan kezet rázni vele azok az ellenzékiek is, akiknek „nem” szavazatát ő maga is természetesnek tartotta. S mindez, mélyen tisztelt Európa, egy olyan volt „east-block” országban, amelynek déli határaitól néhány kilométerre évek óta háború dúl, s amely gazdaságilag valóban a szakadék szélén tán­col. Csak hát amiről nem vesznek tudomást Transzatlantisz palo­táiban, ez a Magyarország negyven évig volt akarata ellenére ke­leti, viszont ezer évig volt saját akaratából és természetesen euró­pai. S így viselkedésén meglátszik ez az évezredes keresztyén (európai) nevelés, akkor is, ha sztyeppéi eredetét sem tagadhatja le. S noha a londoni irodalmi City olyan valakit nevezett ki „leg­nagyobb” „magyar” írónak, akinek (nem sztyeppéi) neveletlensé­gétől legutóbb közvetlenül Antall József halála előtt kellett pirul­nunk, Margaret Thatcher talán már tudja, hogy az angol parla­ment (a klasszikus parlament) jellegéhez a kontinensen a ma­gyar parlament áll legközelebb (korokon és rendszereken át, Kun László „parlamentum publicum regni”-je óta), már csak azért is, mert a Magna Charta és a hét évvel fiatalabb Aranybul­la között közvetlen a szellemi és műhelykapcsolat. Arról sem vesznek tudomást a Heszperidák kertjének boldog tulajdonosai, akik fontoskodva mérlegelik, mennyire vagyunk „etikettmässig”-ek tőlük importált cipőbe bújtatott lábunk ráte­hetni finombolyhos előszobaszőnyegükre, hogy a 3,3 milliárd dolláros költségvetési hiányban benne van egyfelől annak a hiá­nya, amit ebből az országból 1920-ban daraboló lelkesedésük­ben lefűrészeltek, másfelől a számolócédulás teheráni—moszk­vai alku, amelynek során odaajándékoztak, hogy negyven év alatt kaukázusi szakértelemmel csupaszra vetkőztessenek, har­madszor pedig a visszavételünket megelőzőleg ránk zúdított köl- csön-bombarobbanás szívóhatása, hogy kamatokkal megkötö­zött rabszolgák legyünk. Ehhez képest Európában tanulhatnának attól a magyar néptől „gentlemanlike” és európai viselkedést, amely elég bölcs ahhoz, hogy mindig felismerje a pillanatot, amikor sztyeppéi nyargalá- szásai óta génjeibe beleírt örökös széthúzása közepette sorait ösz- sze kell zárnia, s mint a hortobágyi ménes, „fart kell vetnie az időnek”. Sokat kell egy próbált népnek tanulnia, amíg eljut az ösztönös bölcsességnek erre a fokára. Jövőre lesz 550 esztendős fordulója a várnai csatának. Amikor Ulászló király elesett, s fe­jét a török lándzsán megpillantották, az egész magyar hadsereg elvesztette a fejét. Több, s nagyobb halt meg most, mint I. Ulász­ló. S a magyar nép — kijózanodott. 1914 óta nem időszerűek a huszárrohamok. A túlélés művészete annál inkább. A „profitable” tömegtermelés mámora hajlamos nagy szériá­ban látni a világot. Amikor üzleti műveleteinek elemévé éppen a stabilitást teszi, számítógépen lefuttatja ennek kombinációit és kap egy sémát, amelyet általánosít. A stabilitás eme séma szerint racionális nagyságú egységekben, a munkaerő globális mozgat­hatóságát lehetővé tevő minimális kozmopolitizmusban, liberá­lis kötetlenségben és a központi menedzsmenttől kiinduló tudat­befolyásolási műveletekre alkalmas, „független” sajtóban rejlik. Csakhogy van a stabilitásnak egy másfajta alapja is, és ennek elemeit nem számítógépbe táplálták be zseniális menedzserek. Ennek a stabilitásnak az elemeit az emberek őseiktől örökölték, mint magát az emberi lényeget. Az ember ugyanis közösségben lett ember, s közösségben vált a közösség minden más tagjától különböző egyéniséggé, azzal a különös feltétellel, hogy ameny- nyiben kiszakad közösségéből, elveszíti egyéniségét is. Ezen az igen stabil („dialektikus”) egyensúlyon pedig Isten őrködik, ami abból is kitetszik, hogy ősidők óta az emberi közösségek közös­ségi háza az Isten háza. Mivel a Business School ezt az eleve való, természetes stabili­tásforrást nem hajlandó tudomásul venni, nem tud mit kezdeni a világ gyötrelmes folyamataival. A „kremlinológia” bölcsei kap­kodtak, mint Hájder a ménkű után, amint az oroszországi esemé­nyek peregtek. Az olajüzlet szédítő számítógépes szimulációi nem tartalmazzák a több évezredes zsidó társas lelket és a palesz- tínai arab közösségek természetben gyökerező belső sugallatait. A véres háború közepette újra meg újra megtartott szerb válasz­tások egy nép stabilitását szegezik szembe a kiéheztetés stratégiá­jával: a „minden szerbet egy tűzhely köré” jelszó erősebb a szen­vedésnél. A délszláv háborúnak nem Milosevics, nem Kara- dzsics, nem Izetbegovics a főbűnöse. A bűnt azok követték el, akik a népek megkérdezése nélkül Jugoszláviát varrtak össze szerbekből, horvátokból és szlovénekből, akik Csehszlovákiát varrtak össze csehekből és szlovákokból, akik milliós magyar tö­megeket szakítottak le a magyar nemzettestről, akik azóta is bele­gázolnak a népek, emberi közösségek érzelmi és öröklött tudati szférájába. így válnak stabillá a gyűlölködések és a háborúk, mi­közben nő a fegyvergyártó érdekeltségek részvényárfolyama. A magyar stabilitás egyik forrása, hogy Magyarországon be­iül nem hagytak elégedetlen és háborgó nemzettömegeket. A ma­gyarok maguk vannak szűkre szabott területükön belül, s immár belenyugodva ezeréves hazájuk szétszabdaltságába, csak azért tesznek erőfeszítéseket, hogy meg tudják fogni, államhatárokon túl, elszakított, de eleven közösségekben dobogó szívű testvére­ik kezét. Mindig a magyarokat figyelmeztetik szomszédaik érzé­kenységére. A magyarok senkinek sem szomszédai és nincs érzé­kenységük. Nos, van! Van, de megtanulták fegyelmezni magukat. A ma­gyar stabilitás titka, hogy a legnagyobb győzelemre képesek, mely a világon lehetséges: közel vannak ahhoz, hogy megtanul­ják önmaguk legyőzésének tudományát. . Annyit már megtanultak, hogyan kell kicsinynek és megalá- zottnak lenni, oly módon, hogy belül meg ne alázkodjanak és ön­nönmaguk legszemélyesebb, rejtett óráiban — amilyen a gyász — nagyként tudjanak viselkedni. (Melyik fogja ezt megtanulni a mai nagyok közül?) Mást ért az üzletemberek világa stabilitáson és mást mi, akik még emberek vagyunk. S ezt a tudásunkat, ezt az örökölt ma­gyar közösségi lángot őrizzük meg. Ha erős a szél, tartsuk elé vé­dőn kezünk fejét. S legyünk meggyőződve; hamarább rendező­dik meleg-összeadó gyertyakoszorúba a mi lángunk a szomszéd népek közösségi lángjaival, mintsem a Business School ezt az emberi nyelvet megértené. Ám mi tanuljuk meg az ő nyelvüket és az ő stabilitás-fogalmukat is, ha már ez idő szerint, ők a világ dirigensei. Mert ez a túlélés ára — és megéri.

Next

/
Oldalképek
Tartalom