Pest Megyei Hírlap, 1993. december (37. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-24 / 300. szám

Futó Dézsó' Orosziba nagy csend van, Nagycsegőd is hallgat mind a két pusztán csak tilinkó, ha jajgat. A bomyász meg süket, vén Csehi se hallja, olyan messzire van a majorok alja. Hiába kiáltok. Nem hallik odáig — jaj, de nagy kín nőtt a gulyás ablakáig. Két vamyu-csősz élt ott nem hallok felőlük, húsz éve annak, hogy elbúcsúztam tőlük. Hosszú az út onnan, hosszabb, mint az élet azért maradtak el, örökre szegények. (Sinka István: Hosszú út) Az ember felett futnak el az évek,»észre sem veszi. De a régi öregek­től hallott mondást ismételgeti: nyolcvan felé, hazafelé. Igaz, már azt is megállapítja, hogy a jövendő már megközelítőleg sem érdekli annyira, mint múltjának szép, vagy csúnya, jó és rossz emlékei. A napokban így jártam én is, mikor a lapokban olvastam, hogy a Püski könyvesház kiadta két vaskos kötetben Sinka István összes verseit. Ma már csak a „benfentesek” tudják, hogy ki is volt Sinka István, meg a magamkorú öregek, akik a verseknek voltak szerelmesei. Igaz a Sinka-versek forradalmi hevületet is jelentettek. (Ma már azon is gondolkozom, hogy a forradalmat, szegénységet átélni, vagy benne élni egyet jelent-e? Jaj, mennyire nem. Vegyünk két költőt. Az egyik Ady Endre, a másik Sinka István. Ady a forradalmat, szegénységet átélte. Míg Sinka István mindkettő­ben benne volt. Micsoda különbség?! A trianoni határ évszázadokkal ezelőtt a párciumi határt jelentet­te. Erdély és Magyarország határát. A párcium adta költőink közül Ady Endrét, Arany Jánost, Erdélyi Józsefet, Szabó Pált és Sinka Ist­vánt. Ma már egyik nevét sem lehet kitörölni a magyar irodalomból. Sinka Istvánt (Szabó Pált, Erdélyi Józsefet is) személyesen ismer­tem. Azt már nem tudnám megmondani, hogy először mikor is talál­koztunk. 1932—1933? Szeghalmon? Szabó Páléknál Biharugrán? Sinka István „alulról” jött. Olyan alulról, hogy lejjebbről már nem is nagyon jöhetett volna. Az apja is juhász volt. A bihari, békési föl­deken bóklászott a juhokkal együtt, hol zsidó nagybérlői, hol grófi földeken, hol basa-parasztok földjein, hol nagygazdáknál. Hogy ti­losba is hajtotta néha a juhait? Istenem! Nem ő legelt, hanem a bir­kák. Tilos földeken is?! Állandóan magával cipelte könyvtárát is. Szűre ujjábán, az egyikben a Biblia, a másikban meg Petőfi volt. Első versét a csizmaszárára írta (mikor volt csizmája). 1933 végén je­lenik meg első verskötete. HIMNUSZOK KELET KAPUJÁBAN. A Péter András Gimnázium adja ki. A szeghalmi Péter András Gimnázium paraszt gimnázium, illetve a gimnázium megalapítását, működését egy szeghalmi gazda paraszt tette lehetővé. Sinka könyvéhez Fülöp Károly a gimnázium magyar­tanára írt bevezető sorokat és értékelő tanulmányt pedig Fája Géza,; akkor már jól ismert író és kritikus. Közben Sinka is megnősült, elvette a kis kos-pásztor leányt, Pap Piroskát. Két nincstelennek összeházasodni, nem eredményezhetett mást, mint most már kettejük részére — nyomorúságot, amit köve­tett a tüdőbaj. Regényét — saját élete történetét — a FEKETE BOJ­TÁR VALLOMASÁl-t ekkor kezdi írni, 1942-ben. A teljes mű 1944-ben jelent meg. Milyen volt a kettőnk közötti barátság? A háború befejezéséig jó. Utána megszakadt. Nem vesztünk össze, nem gyaláztuk egymást. Bi­zonyára az én hibám volt, hogy megszakadt. Ma is szégyellem. De mondanom kell még egyet és mást. így például Sinka István három gyermekét szétosztotta felesége rokonságába és felköltözött Pestre, újra nősült. Ekkor történt velem, hogy egy éjszaka Szabó Páliul róttuk a budai utcákat és úgy egy óra körül kiderült, hogy nekem nincs hol aludnom. Az akkor már befu­Ki volt Sinka István? tott író felkiáltott: Valahol itt laknak, ide költöztek Sinka Pistáék a harmadik feleségével, felviszlek hozzájuk. (Mintha a Kapás utcában lett volna...) Igaz, kissé húzódoztam, de szükség törvényt bont, éj- szaká egy óra lehetett, mikor felcsengettük az új házaspárt. Ott alud­tam. Ekkor már a költő „betört” a pesti it odaírni életbe. Regénye a FE­KETE BOJTÁR nagy habot kavart. Mint éhes fekete varjak, kereng­tek Sinka feje felett regénye miatt. Már külön asztaltársasága is volt a Bíró Dénes étteremben. Ha jól emlékszem TÜCSÖK jelző alatt. De hogy kik voltak benne, bírálók, kritikusok, nem tudnám megmon­dani. 1943-ban jelent meg a HONTALANOK ÚTJÁN címmel egy új Sinka-kötet. Nagy sikere volt. Egy példányt én is kaptam. íme az ajánlás szövege: Ennek az én igaz pajtásomnak, nyugtalan Futó De­zsőnek egy meleg ölelés kíséretében adom ezt az aláírást. Budapes­ten a könyvnapon 1943-ban. Sinka István Voltak versei, amit a cenzúra nem engedett megjelenni. Ezekből néhányat elmondott a szárszói konferencián. Bezáródva ablak, bezáródva ajtó, hiába kopogtat rajtuk könyörgő szó. Próbálja a szívem De senki se felel. S próbálja mégegyszer minden énekivei. Szememből két könnycsepp a fakilincsre lép, s alszik tovább a csend, de szólal a sötét. E ház lakóját, jaj, a sors félredobta, ,» magyar volt, s elment a hulló csillagokra­(Kivándorló) Azt írták róla, hogy antiszemita. Miért? Úgy mondták, azt írja, a zsi­dó nagybérlők, tiszttartók, ispánok lettek volna egyedül a nagybirtok szegényeinek (kondás, juhász, lovász, tehenész, cseléd, csikós, gu­lyás) a kizsákmányolok jóllehet Sinka éppen úgy tudta, mint bárki más, aki ismerte a nagybirtokon élő cselédség életét, hogy a keresz­tény munkaadók ugyanúgy kegyetlenkedtek velük. De Sinka csak a zsidókat hangsúlyozta ki a kegyetlenkedésekkel. Ezért még halála után is viselnie kell az „antiszemita” megbélyegzést. Én, aki nem voltam fajra, színre, vallásra elfogult, nem merném Sinka Istvánt „antiszemitának” kikiáltani, mint ahogy zsidógyülölő- nek sem. Egy biztos, Sinka István nem volt „úri modorú” férfi. És az is igaz, tele volt indulattal, méreggel és szemének sűrű villanásaival. Szabadszájúságáért, káromkodásaiért egy juhászt én nem tudok el­ítélni. . Sok mindent írhatnék még Sinka Istvánról. Oldalakat belső emig­rációjáról, pusztai életéről. Vésztőn napszámos mivoltáról, nyomo- rultságáról. Ezek a feljegyzések, csupán a kezdet. Feleségei közötti bolyongásairól... Még valalmit azonban megírok. Nagy Ferenc, az első miniszterelnök 1947 elején elindította Sinkát az országba „táj­mérésre”. Hogy él a nép; jól, rosszul? A Sinka szeme jobb volt min­den fényképezőgépnél. A fiilét sem csaphatta be senki. Nemcsak a ötre ^ ­orv i IHI - U-osAA- /. I | __ * JiWMA VWAM test, hanem a lélek rezdüléseiben is otthon volt. (Nem tudom, hogy végződött ez az út...) Még volt egy másik miniszterelnök is: Németh Miklós. Aki posztu­musz Kossuth-díjjal jutalmazta. így ismerve el a sok érdemtelenül ki­tüntetett pártanalfabéta közt egy fajtáját, népét sirató magyar váteszt is. ANYÁM BALLADÁT TÁNCOL Egyszer volt szép az anyám tánca mikor kendőjét gyepre hányta, a Korhány vizénél, Pusztapándon s bokázó lába pásztortűznél, öles apám örömére szállt, mint az illat a virágon. De gyönyörű lábán víg figurát erdő táncába ő se vitt, csak mutatta ringó mozdulattal halálba járó őseit. Mert ugyanaz sírt fel flótán, hogy meghaltak azok ima nélkül, nagy szakállal, akasztófán. S hajnaltájon, lengő szélben, hogy fény nyílott két nyárszemében, elébe raktak tíz szál gyertyát, hat másikat meg karikába- Közöttük anyám ott sugárzott, s kis csizmája lángot vert át. Az ősi ritmust pásztorok fütyülték... Kettő-kettő felállott széirül jelezve, hogy a csúfolt ős szép feje most halálba révül. S a holtak szemét, ahogy lezárták: ezt a sirató örök búcsút a nyárfák alatt már öten járták. Akkor meg mikor sirt nyitnak, közéjük lendült hatodiknak apám is, kinek lépteit úgy mérte az öt táncoló mint ki utolsó fordulattal az egész műbe értelmet vitt... Mikor a gyertyák porig égtek, még anyám eljárta a végét: egy szál virág kőiül koszorút táncolt... A juhászok meg már csak nézték, hogy az égen hold ballag át és csudálja nagy, fehér szemmel anyám lábán a balladát. «naifi™1' „Hí i * \}wtf u..?, íiwWwwm«in,“ M-BIKAM-KB'ei-HARANGIiAE>

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom