Pest Megyei Hírlap, 1993. november (37. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-13 / 265. szám

PEST MEGYEI HIRIAP

KÜLFÖLD

1993. NOVEMBER 13., SZOMBAT

Folytatódnak a harcok

Sok az ellátatlan sebesült

Valamennyi frontszakaszon folytatódtak a harcok tegnapra virradóra Bosznia-Hercegovinában. A Szarajevótól 40 kilométerre északnyugatra fekvő Vares környékén a szerb csapatok felgyújtottak három falut — adta hírül a boszniai rádió.

A zágrábi rádió arról számolt be, hogy a boszniai hadsereg offenzívát indított a ki- seljaki horvát enklávé térségében. A helyi kórház sok sebesültet nem tudott ellátni a muzulmánok blokádja miatt — állította a horvát rádió.

Ugyancsak kritikussá vált

a helyzet Mostar muzulmá- noklakta keleti felében, amelyet a horvátok ostromolnak. A boszniai rádió szerint a muzulmánokat teljesen elvágták a külvilágtól. A mostari Öreg- híd lerombolása után most az utolsó, még működő szükség- hidat lövik a horvátok. A szerbek a Bosznia északi részén fekvő Olovo és Brcko ellen indítottak támadást. A nyugat-boszniai bihaci muzulmán enklávéban ismételten kiújultak a harcok a muzulmán szeparatisták és a szarajevói kormányhoz hű csapatok között.

Szigorodó

Az Arab Liga főtitkára sajnálkozva vette a Líbia elleni nemzetközi büntetőintézkedések ENSZ BT általi megszigorítását. Eszmat Abdel-Me- gíd csütörtök este kijelentette: a Liga szerette volna, ha minden esély megadatik azoknak tíz érintkezéseknek, amelyeknek célja a Líbia és a Nyugat közötti viszály békés megoldása. Úgy vélte, hogy Líbia rugalmasságot tanúsított és igyekezett elfogadható megoldást találni a válságra. Reméli, hogy december elejéig folytatódnak az erőfeszítések olyan megoldás érdekében, amellyel a BT felfügszankciók

gesztheti a szankciókat. Líbiát a Biztonsági Tanács tavaly áprilisban katonai és légi embargóval sújtotta, mert Tripoli nem adja ki azt a két állampolgárát, akiket Nyugaton a Pan Am légitársaság Boeing- jának öt évvel ezelőtti, 270 ember halálát okozó felrobbantásával vádolnak. Csütörtökön a BT a szankciókat megtoldotta azzal, hogy az arab ország külföldön elhelyezett pénzeinek egy részét zárolja, és az olajiparhoz kötődő egyes gépipari termékekre kiterjeszti az embargót, ha december 1-jéig Tripoli nem teljesíti a nyugati követeléseket.

A békés rendszerváltás társadalmi csataterein „vérés” küzdelem folyik részben a régi pozíciók megtartásáért, vagy éppen erősítéséért, másrészt pedig az új rendszer által nyújtott lehetőségek megszerzéséért. Ebben a küzdelemben kivétel nélkül minden társadalmi réteg részt vesz, tehetségétől és bátorságától függően, a legtöbbet azonban az intelligencia kockáztatja. Az írástudók, az értelmiség. Az a nem is oly régen még szocialistának nevezett, ám most önmagát leértékelő társadalmi képződmény, amelyet nem tartottak külön osztálynak sem, hanem valamiféle intellektuális öszvérnek. Mely nem volt sem munkás, sem paraszt. Melynek szerepe társadalmilag nem meghatározó, így csak társadalmi rétegnek minősült.

Ez az ambivalencia ma is jellemzi napjaink értelmiségét. Egy részüknek nagyon sikerült karriert csinálni, legalábbis jelentősen javítani társadalmi és anyagi helyzetükön, egy másik rész azonban — tegyük hozzá, hogy ők képezik a nagy többséget — nehéz helyzetbe jutott. Ennek oka részben a rendszer- váltás új követelményrendszere, részben az értelmiség maga. Az új helyzetben ugyanis új módon, új felfogásban és többnyire új eszközökkel szükséges az egészen új szerűen jelentkező feladatokat megoldani. A baj itt van. Tulajdonképpen abban nyilvánul meg, hogy a döntő többség nem tudja, mit is tegyen. Ne feledjük ugyanis el, hogy az úgynevezett szocialista értelmiség bizony nemigen felelt meg az európai értelmiségi normáknak. Rögtön tegyük hozzá, hogy a kommunista rendszer ezt nem is várta el tőlük. Sőt, mindent megtett azért, hogy az őt kiszolgáló intelligencia tudása legyen korlátozott, nyelveket ne beszéljen, nyugat felé kapcsolatokat szervezni ne tudjon, elégedjen meg a „tudományok tudományával”, a marxizmus és leninizmus mindenhatóságával. Ezt sajnos nagyon sokan vették készpénznek, és megmaradtak a szűk szakmai, vagy éppen pártirányultságú ismeretek és feladatok hűséges végrehajtóinak. Ha valaki ezt a szerepet nem vállalta el, netán európai módon kívánt munkálkodni, akkor nagyon hamar eltávolították a szakmából. Többnyire mint oly renitens személyt, aki beilleszkedni képtelen, ám nem ritkán mint megbélyegzettet, akinek nem maradt más hátra, mint hogy maszekként próbáljon szerencsét.

Ez a kényszer termelte ki aztán azt a vállalkozói réteget, mely hatalmas előnyt szerzett hazánknak a nyugati technika és az európai beilleszkedés követelményeinek elterjesztésében. Ők és az általuk kiképzett új vállalkozók hatalmas serege a mi derékhadunk a világpiac megrohamozásában. Ők voltak azonban a kivételek, az akkor még törpe kisebbség. Az értelmiség nagy része pedig folytatta a maga posztján a „szocializÜlésezik az RMDSZ

A kisebbség államalkotó tényezó'

Az RMDSZ kisebbségi törvénytervezete a fő témája a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) tegnapra összehí-/ vott háromnapos ülésének. Az SZKT a Romániai Magyar Demokrata Szövetség legfőbb döntéshozó szerve, afféle belső parlamentje, amely legutóbb szeptember végén tartott ülést.

A tervezetet az erre létrehozott testület dolgozta ki, majd egy szakmai bizottság több ponton módosítást javasolt. 58 szakaszból áll és több fejezetre oszlik, az általános rendelkezések után külön tárgyalja az általános jogokat, az egyéni kisebbségi jogokat, a közösségi jogokat, a nyelvhasználati jogot az oktatásban, a közművelődésben, a törvényhozásban, a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban és a tájékoztatásban, a közösségi személyi autonómiát, a helyi önigazgatási autonómiát.

A nemzeti kisebbségek meghatározásánál az ismérvek között szerepel, hogy az állampolgárok olyan, saját identitással rendelkező csoportjairól van szó, amelyek országos szinten a többségi nemzethez mérten kisebbségben vannak —még ha az ország egyes körzeteiben számszerű többségben élnek is —, ugyanakkor történelmi,

etnikai, kulturális, vallási és nyelvi jellegzetességekkel rendelkeznek, közösségi tudatuk van és tagjai arra törekednek, hogy megőrizzék mindazt, amiből önazonosságuk fakad.

Az eredeti tervezetben az szerepelt, hogy bármely nemzeti kisebbség elidegeníthetetlen joga, hogy magát nemzeti közösségként fogalmazza meg, ám a szakmai bizottság ehelyett — a spanyolországi katalán autonómia statútumából vett kifejezéssel — az „önkormányzati közösség” kifejezést javasolta. Az erre vonatkozó 2. cikk leszögezi, hogy a nemzeti kisebbségek és — a javasolt megfogalmazás szerint — önkormányzati közösségek a román nemzettel együtt politikai szubjektumként államalkotó tényezők. Az önkormányzati közösség elidegeníthetetlen joga a belső önrendelkezés, amely az autonómia különböző formáiban nyilvánul meg —- olvasható az RMDSZ döntéshozó fóruma elé vitára bocsátott tervezetben.

*

Kommentárban foglalkozott a Romániai Magyar Szó tegnap Mircea Geoana román külügyi szóvivő egyik, Jeszenszky Géza székelyföldi látogatására vonatkozó megfogalmazásával.

Mircea Geoana, mint jelentettük, a héten beszámolt arról, hogy Turóczi Mózes kéz- divásárhelyi szobrának leleplezésére, amelynek alkalmából Jeszenszky Gézát vendégül látták a város vezetői és RMDSZ-szervezetei, meghívták Teodor Melescanu külügyminisztert is. Korábbi elkötelezettségei, külföldi útja miatt nem tudott jelen lenni, de kifejezte készségét, hogy bármikor kész ellátogatni a megyébe, amely „ősi román föld”.

— Nem tudjuk, hogy a Me- lescanu-válaszlevél tartalmazta-e ezt a „pontosítást”, vagy ez Mircea Geoana szóvivő „alkotó hozzájárulása” — írja a továbbiakban Székely László, a lap külpolitikai rovatának vezetője, majd így folytatja: — Minthogy a szóvivő kijelentései a külügyminisztérium hivatalos álláspontját tükrözik, nem lehet szó nélkül elsiklani megjegyzése mellett. Miért volt szükség annak hangsúlyozására, hogy ez a vidék (is) ősi román föld? Azon túlmenően, hogy az adott összefüggésben ennek nem látjuk semmi értelmét, megjegyezzük: a földnek sehol a világon nincs nemzetisége, a föld mindig azoké, akik lakják.

A nagyvilág hírei

* II. János Pál pápa, akit csütörtökön vállficammal szállítottak be; tegnap délelőtt elhagyta a római Gemelli kórházat. A pápa derűs volt és melegen üdvözölte a kórház előtt összegyűlt többszáz hívét. Kificamodott jobb válla 4 hétig lesz pólyában, utána további, hetekig tartó rehabilitációs kúrának vetik alá. A pápa csütörtökön a Vatikánban egy kihallgatás közben megbotlott és elesett.

Slobodan Milosevic szerb elnök csütörtök este „nyílt és részletes” megbeszélést folytatott Vitalij Csurkin orosz külügyminiszter-helyettessel, Jelcin elnök különmegbízottjá- val, aki délután érkezett meg a szerb fővárosba, délszláv kőrútjának első állomására.

Egy svéd katona csütörtök éjjel Macedóniában bekövetkezett halálos balesetével immár 62-re nőtt az egykori Jugoszlávia területén meghalt ENSZ-kato- nák száma, míg a sebesülteké elérte a 667-et. A világ- szervezet által békefenntartásra kiküldött kéksisakosok az UNPROFOR keretében 1992 tavasza óta tartózkodnak a térségben.

VÉLEMÉNY

Kivárni, vagy cselekedni?

mus építését”. Sokan úgy-ahogy muszáj volt. Sokan pedig bőven túlteljesítve a foxi-maxis népnevelést. Sajnos nagyon sokan megelégedtek ezzel a színvonallal, és eszükbe sem jutott az önképzés és az öntevékeny tudományos igényű tájékozódás. Ez a szituáció jellemzi a mai helyzetet is. Ebből adódik az a teljes megosztottság, ami elsősorban a „fejekben” jelentkezik.

Az értelmiség többsége lelkiismereti válságban van. Tudja, hogy kiszolgálta a régi rendszert, és ezért időnként még némi pluszjuttatást is kapott, de tudja azt is, hogy tudása valójában nem felel meg minden átállás nélkül az új követelményeknek. Gátlásai és kötődései megakadályozzák, hogy kilépjen abból a bűvös körből, melybe tulajdonképpen akarata ellenére került. Ezen emberek többsége passzív rezisztenciába vonult, és várja a számára megfelelő helyzet kialakulását. Közöttük vannak azonban a „régi aktívák”, akik tisztában vannak azzal, hogy a szabad megméretés esetén ők csak veszíthetnek. Mindent elkövetnek tehát a régi helyzet kereteinek átmentésére, és befolyásuk, hatalmuk fenntartására. Nekik természetesen nincsenek morális problémáik. Ellenkezőleg, arra törekszenek, hogy a bizonytalan többség passzivitását kihasználják. Ez a „kapcsolatrendszer” egy furcsa, bénító „AIDS”-ként paralizálja a magyar értelmiség akaratát. Ennek következménye az a nagy ellentmondás, hogy a magyarság újjászületésének most folyó gigászi munkájában éppen az ország „színe-virága”, a magyar értelmiség tanúsít tartózkodó, sőt negatív magatartást, aminek egyenes következménye a magyar értelmiség lecsúszása — ahogy sokan egyre sűrűben szeretik emlegetni —■, elsze- gényülése, perifériára szorulása. Valljuk be, ebben nagyon sok igazságtartalom van, csupán az okfejtés és a vonatkozó magyarázatok sántítanak. A lélektanban és a szociológiában jól ismert pauperizálódásról van ugyanis szó. A pauperizáló- dás valóban elszegényedést jelent, a szó szoros értelmében. Csakhogy nálunk az anyagi mellett elsősorban a szellemi elszegényedésről van szó. Az anyagi lecsúszás, csupán logikus következménye az előbbinek, egyben legkeményebb kritikája a szocialistának nevezett értelmiség intelligenciájának. Az intelligencia ugyanis mindenekelőtt azt a képességet jelenti, mely lehetővé teszi, hogy az állandóan változó világban el tudjunk igazodni, és ennek megfelelően cselekedjünk. Mi legyen az értelmiség legfőbb jellemzője, ha nem az, hogy ott, ahol az általa nevelt és irányított állampolgár nem képes az új helyzetben eligazodni, ott ő kezdeményezzen és segítsen. Aztán ha

tud, úgy tegye mielőbb és minél hatékonyabban. Ha nem tud, akkor felmerül a jogos kérdés, mitől is lenne ő az „intelligencia”?

Itt, ebben a helyzetben történik meg a nagy káderezé's. Igen, a 20. századi magyar történelem legnagyobb önkáderezése. Itt állítja ki magáról az igazi értelmiségi vagy éppen a szegénységi bizonyítványt a magyar entellektüel. Azt, melyben saját maga minősíti a tehetségét, vagy éppen alkalmatlanságát az adott hivatásra vagy munkára. A döntés a legfontosabbról, az emberi konstruktivitásáról szól. Arról ugyanis, hogy az élet legfontosabb kérdéseire milyen választ vagyok képes adni. Az intelligencia alkalmazásának alapvetően két módja van: az alkotó és a felelősségelhárító magatartás. Ha valaki kap egy feladatot, akkor számba veszi a lehetőségeket, és kimunkálja a megvalósítás módozatait. Ha probléma van, úgy konzultál, hibát hárít el, biztosítja a pótlólagos forrásokat stb. és végrehajtja a megbízást, a munkát, tehát konstruktív tevékenységet végez. Mit tesz a másik típus? Magában megállapítja, milyen nehézségekkel, bajokkal is járhat az, ha munkába kezd, s rögtön felfedi, hogy milyen hátrányai származhatnak a fossz végrehajtásból, és megállapítja, hogy jobb lenne mindezt elkerülni. Ekkor kezdi működtetni a „tehetségét”, de nem arra, hogy a problémát miként oldja meg, hanem azért, hogy minél meggyőzőbben bizonyítsa be; azt a valamit nem lehet, vagy nem érdemes megoldani — ami tulajdonképpen egyre megy.

Természetes azonban az, hogy nem minden entellektüel rendelkezik vállalkozói vénával, de ha valaki nem tud kezdeményezni, nem tud a kezdeményezők mellé állni, ha nem ismeri fel, hogy máshol kellene kezdeni az új érvényesülést, az köny- nyen a perifériára szorulnat. Látnunk kell, hogy esélyünk minden elvesztegetett nappal csökken. A minőségre való átállás egyre nehezebb és az eredmény egyre bizonytalanabb lesz. A jelek arra utalnak, hogy sokan — sajnos túl sokan — csupán a kivárásra játszanak. Túl sokan vannak a teljesen passzív esély- lesők között, akik semmi kockázátot nem kívánnak vállalni, ám a rendszerváltás és az anyagi jólét javulásának vonata egyre nagyobb lendülettel robog el mellettük.

veszély reális, nagyon sok embert érint, azt az arany- igazságot azonban, különösen most, nem feledhetjük el: egy rendszerváltozás csak a játékszabályokat — a feltételeket — változtatja meg, de mindenki maga alakítja, vagy hagyja, hogy mások alakítsák — a maguk tetszése szerint — az ő jövőjét is. Práczki István