Pest Megyei Hírlap, 1993. november (37. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-30 / 279. szám

__ 6 P EST MEGYEI HÍRLAP GAZDASÁG 1993. NOVEMBER 30., KEDD 1 Földgázra váró kó'rösiek Karácsonykor kigyúl a láng? @ A hazai lakossági földberuházások történetében nemigen volt még példa arra, hogy a Tigáz az en­gedélykéréstől számított néhány hét leforgása alatt kiadja valamely településnek az építési enge­délyeket. Általában fél esztendőbe telik az efféle hivatali procedura. Nos, Nagykőrösön történt idén csoda, mindösz- sze két hónapos várakozás után, október végén elkezdőd­hetett a város földgázhálózatának bővítése. A kivitelezők tempós munkáját látva, sokan remélték, hogy legkésőbb decemberben már gázzal fűthetik otthonu­kat. Azonban úgy tűnik, hogy a hirtelen és gorombán be­köszöntő novemberi tél jócskán elodázza az újonnan épí­tett vezetékek hasznosítását. Orczy Lászlótól, a polgármes­teri hivatal tanácsosától ér­deklődtünk a beruházás jelen­legi helyzetéről, az építkezés hátralévő feladatairól. — A földgázhálózat bővíté­sébe bevont körzetek közül gyakorlatilag a Batthyány utcá­tól északra fekvő — Fecske, B. Tóth, Gábor Áron, Dugo­nics, Dezső Kázmér — utcák­ban befejezte munkáját a kivi­telező Triplex Kft. Sikeres volt a vezetékek nyomáspróbája, így most már csak az átadás­átvétel hivatalos lebonyolítása van hátra, a Tigáz és az építő között. A műszaki átadás után a rákapcsolásnak nincs akadá­lya. A Hangácsi utca körüli te­rületeken a földmunkákkal szintén végeztek, valamint el­készültek a lakóházak gázcsat­lakozói. A napokban itt is sor kerül a nyomáspróbára. Ezt követően a Kassai, Arany Já­nos, Kisfaludy, Dobó és Al­mos utcák vezetéképítése ke­rül sorra. Sajnos, a hirtelen be­köszöntött fagyok miatt leg­alább 2 hetes késésben vannak az építők, hiszen a fagypont alatt a vezetékek fektetését nem tudják folytatni... Ebből az következik, hogy a fennmaradó utcákban majd csak tavasszal folytatják a munkát? — Sok múlik a hátralevő hetek időjárásán, de ha nem lesznek keményebb fagyok, akkor az idei gázépítési prog­ram, ha késéssel is, de év vé­gére befejeződik. Gödrök, ár­kok nem maradnak a közterü­leten sokáig, mert ahol a nyo­máspróba megtörtént, ott rög­tön helyreállítják a környeze­tet. Az építés befejezése per­sze nem jelenti egyben azt is, hogy idén mindenütt fűthet- nek a gázzal. A Tigáz min­denesetre érdekelt abban, hogy amennyiben az időjárás is engedi, még az idén az „élő” hálózatra kerüljenek az új szakaszok. Ígérni bármit, felelőtlenség lenne, de úgy látjuk, van esély arra, hogy sok családi ház lakói kará­csony ünnepén már a földgáz lángjánál melegedjenek. — Többen érdeklődtek, hogy elfogadják-e még az új hálózatokra való csatlakozás­hoz a jelentkezéseket, befize­téseket? — Csak akkor, ha vala­mely utcában még a nyomás­próba előtt adják be a kérel­met. Ebben az esetben meg­oldható a csatlakoztatás, de ha már meg volt a nyomás­próba, akkor csak jövőre le­hetséges az utólagos rákötés. Egyébként elkészült a városi gázfejlesztés 1994 évi prog­ramja is. Ebben a korábban úgymond „zárolt” területek közművesítése szerepel, így az Örkényi, Ady, Alpári, vala­mint a Petőfi utcától délre fekvő utcák. Januárban tesz- szük közzé a lakossági felhí­vást az újabb gázprogramhoz való csatlakozás feltételeiről. M. J. V alutaárfoly amok Pénznem Vételi árfolyam Eladási 1 egységre, forintban Angol font 146,80 149,60 Ausztrál dollár 65,51 66,75 Belga frank (100) 273,95 278,61 Dán korona 14,61 14,87 Finn márka 16,92 17,32 Francia frank 16,77 17,05 Görög drachma (100) 40,28 41,12 Holland forint 51,56 52,42 ír font 139,30 141,90 Japán yen (100) 90,97 92,17 Kanadai dollár 74,41 75,81 Kuvaiti dinár 333,30 338,80 Német márka 57,89 58.85 Norvég korona 13,33 13,57 Olasz líra (1000) 58,51 59,79 Osztrák schilling (100) 823,22 836,82 Portugál escudo (100) 56,57 57,67 Spanyol peseta (100) 70,80 72,32 Svájci frank 66,18 67,26 Svéd korona 11,76 12,02 USA-dollár 99,33 100,89 ECU (Közös Piac) 111,26 113,22 Szennyvíztisztító a települések összefogásával Nem apad tovább a patak ÄJw Nemcsak pénzügyi megfontolásai, de *3® ''j egyéb, a települések ■ A életének megkönnyí­tését szolgáló okai is vannak, hogy a megyei önkormány­zatnál is előnyben részesítik, a regionális együttműködések keretében megvalósuló köz­műberuházásokat, fejlesztése­ket. így a hivatalban gyakran emlegetik példaértékűnek azt a vállalkozást, melybe Veres­egyház, Szada és Erdőkertes fogott. E három település ugyanis közösen kívánja meg­oldani az egyre sürgetőbb be­ruházást: a szennyvíz elveze­tését, s tisztítását. — A napokban járt le an­nak a pályázatnak a határide­je — tudtuk meg Veresegy­ház polgármesterétől, Pász­tor Bélától —, melyet három település közös szennyvízel­vezetésének a megtervezésé­re írtunk ki. Ennek értelmé­ben — tekintettel arra, hogy elkészült a tanulmányterv, rendelkezünk minden elvi tá­mogatással s engedéllyel — célegyenesbe érkezett ennek a fontos beruházásnak az ügye. Ami a kivitelezést ille­ti: a tervek szerint még ez év végén megkezdődnek a föld­munkák. Magát a szennyvíz- tisztító berendezést 1994 vé­gén szeretnék üzembe helyez­ni. 1995 végére pedig azt re­méljük, hogy teljes hosszá­ban kiépülhet a szennyvízhá­lózat. A lakossági bekötések — az előzetes felmérések sze­rint — 1997 nyarára befeje­ződhetnek. A regionális beruházás eredményeképpen e három te­lepülésen százszázalékos lesz a csatornázottság! Mindez egy-egy tulajdonosától 50-—80 ezer forint hozzájáru­lást feltételez. A helyi önkor­mányzatok annyit tehetnek, hogy felhasználva banki kap­csolataikat, úgymond kijár­ják a legkedvezőbb feltételek­kel (tízéves lejárattal, s ka­matmentesen) adható hitel le­hetőségét. A regionális szennyvízel­vezető rendszer közös tisztí­tóművé Veresegyházon épül meg. Ehhez — a bekerülési költségek 60 százalékos álla­mi támogatása mellett — 40 százaléknyit kell helyben fi­zetni. Nem csupán környe­zetvédelmi szempontból előnyös a beruházás: amel­lett ugyanis, hogy az alapve­tő levegőt, földet és kéreg alatti vízréteget károsító szennyvíz elvezetése megol­dódik, a megtisztított vizet visszajuttathatják az aszá­lyos évek miatt egyre szára­dó patakokba, s közvetve a népszerű veresi tavakba. Utóbbi hatására pedig felté­telezhetően javul a stran­dok, fürdőzőhelyek vízminő­sége is. M. É. Konferencia az oltóanyaggyártásról Egységes szemléletre törekszenek A fertőző betegségek meg­előzésében alapvető szere­pet játszó vakcinagyártás és -forgalmazás jelenét és jövő­jét tekinti át többek között az Állati Sejttechnológiai Ipari Platform (Animal Cell Technology Industrial Plat­form — ACTIP) hétfőn kez­dődött Budapesti Konferen­ciáján — tájékoztatta az MTI-t Barát Tamás, a Chi- noin Rt. sajtószóvivője. A szervezetet három évvel ez­előtt Brüsszelben tíz nyu­gat-európai gyógyszergyár részvételével hozták létre. Az eseményre akkor a kö- zép-kelet-európai országok közül egyedül a Phylaxia Oltóanyag-termelő Vállalat, a Phylaxia Sanofi jogelődje kapott meghívást. Á résztve­vők, beleértve a Phylaxiát is. azért hozták létre az AC- TIP-et, hogy a szervezet se­gítse az állati sejttenyésze­tekben biológiai eljárások­kal előállított gyógyhatású készítmények — hormo­nok, vakcinák — törzsköny­vezését, forgalomba hozata­lát. Az ACTIP állandó kap­csolatot tart az EK brüsszeli központjában működő szak­mai irodákkal, törekedve az egységes európai szemlélet­re. A tanácskozás második napján a génterápiáról, a DNS szintjén történő be­avatkozás rákellenes hatásá­ról, és az ilyen beavatkozá­sok biztonságáról lesz szó. Az állatgyógyászati vak­cináról Kisary János, a Phylaxia Sanofi kutatási igazgatója, a humánvakciná­ról pedig Smith Kline Be- echam és Pasteur Merieux szakemberei tartanak elő­adásokat. Microsoft az adatok védelméért Wcroscft Véget ért a Microsoft országos bemutatkozó körútja, mely során a számítástechnikában jól ismert három újdonságot mutatott be a hazai szoftverfelhasználóknak. A termékis­mertetés küTön érdekessége az volt, hogy olyan, elsősorban a létfontosságú adatok védel­mében használatos rendszereket ismerhettek meg az érdeklődők, melyek alig néhány nap­pal a magyarországi bemutatkozásuk előtt kezdték meg külföldi karrierjüket is. A gyors honosításnak köszönhetően a Microsoft szakemberei azt is megígérhették a hazai fogyasz­tóknak, hogy néhány héten belül már itthon is kaphatók lesznek a magyar nyelvű progra­mok. Az igazi szenzáció az volt, hogy a Microsoft bemutathatta azt a legújabb operációs rendszerét, mely egy egyszerű lehetőség a merevlemez tárolókapacitásának megkétszere­zésére, valamint új adatvédelmi módszerrel is rendelkezik Forintos hírek A gazdasági növekedés kü­szöbére érkezett hazánk. Az ipar teljesítménye vár­hatóan 3-3,5 százalékkal nő az előző évhez képest. Ennek köszönhetően az inf­láció a jövőben is kézben tartható, és 1994-ben 16-18 százalék körül ala­kul majd a kormányzat szá­mításai szerint. A Budapesti Értéktőzsdén november utolsó hete a kárpótlási jegyek tőzsdei forgalmazásában rekord- eredményt hozott. Egy hét alatt több kárpótlási jegy cserélt gazdát, mint más­kor egy-egy hónap során. Új törzsutasrendszert ve­zet be december 15-től a Malév. A Bonus-program segítségével a légitársaság egy év alatt a duplájára — 16 ezerre — szeretné emelni törzsutasainak szá­mát. Az új pontgyűjtő- és kedvezményrendszer az Alitalia menetrend szerin­ti járatain is érvényes lesz. Aláírásra kész az az együttműködési szerző­dés, melynek létrejöttét több hónapos tárgyalásso­rozat előzte meg az expói­roda és a Fővárosi Önkor­mányzat között. A buda­pesti főpolgármester meg­bízásából a szerződést Szé­kely Gábor főpolgármes­ter-helyettes írja majd alá. Ezt megelőzően azonban a megállapodást a Főváro­si Közgyűlésnek is el kell fogadnia. Új stratégia kidolgozását kezdi meg az Állami Va­gyonkezelő Részvénytár­saság (ÁV Rt.) tanácsadó­ja a Schröders, a Magyar Villamos Művek Rt. priva­tizációjának egészére. Ez várhatóan 1994. március­áprilisára készül el. November közepéig a terve­zettnél 1,3 milliárd forinttal több, összesen 11,3 milliárd forint helyi adóbevétel érke­zett a Fővárosi Önkormány­zat számlájára. A javuló adófizetési fegyelem ellené­re még mindig mintegy 3000 egyéni vállalkozó tar­tozik 30 millió forintos adó­hátralékkal a fővárosnak. TÁMOGASD A MAGYAR IPART! Vásárolj hazai terméket!

Next

/
Oldalképek
Tartalom