Pest Megyei Hírlap, 1993. november (37. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-27 / 277. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. NOVEMBER 27., SZOMBAT A líra nem hal meg Aki a többséghez szól... A ceglédi városi könyvtárban megtartott irodalmi esten — amelynek Velkey Imre nyugalmazott gimnáziumi tanár volt a házigazdája — Kiskun Farkas László költő' munkás­ságát ismerhették meg az érdekló'dők. A poétával — aki a szigetszentmiklósi gimnáziumban tanít magyar nyelvet és irodalmat — a rendezvény eló'tt beszélgettünk. — Mi köti Kiskun Farkas Lászlót Ceglédhez? — Voltaképpen a sörs ve­tett ide 1949-ben, itt jártam gimnáziumba. A „denevér­szállóban” laktam — így hív­tuk a kollégiumot, ahol akko­riban rengeteg bőregér tanyá­zott. A kapu fölé kiírták: a Gyermekvédő Liga Hadiárva Otthona. Az utóbbi vette gon­dozásba József Attilát. S mi­után gyerekként olvastam er­ről, álmodoztam róla — per­sze, felnőtt fejjel ez nevetsé­ges elképzelésnek tűnik —, hogy az Ő nyomdokában já­rok. Egyébként 1958-ban ta­nárként tértem vissza szere­tett középiskolámba — négy évig tanítottam ott. — Valójában szinte min­denki megpróbálkozik gye­rekként a versírással. Aztán legtöbben kigyógyulnak eb­ből a „hóbortból". Ön miért nem hagyta abba? — Nehéz elmondani, hogy miért nem gyógyultam ki. Ha valakiben az átlagos­nál nagyobb a közlési vágy — ez a „betegség” az iroda­lom elindítója —, az képte­len abbahagyni, hogy az em­berekhez szóljon. — A költő' miféle kudarcok súlya alatt növekedett, s akadt-e öröme, ami erőt adott az alkotáshoz a nehe­zebb időkben? — Valójában a vállamra nehezedő súly ezerszerte több volt, mint a siker. Nem beszélnék különösebben tár­sadalmi és politikai okokról. Sohasem tudtam egyetérteni azzal, ami volt. Ezért a peri­fériára sodródtam, nem érvé­nyesülhettem. A lehetetlensé­gek gúzsba kötöttek. Egyéb­ként 1956 nyarán kiadásra várt egy nyomdakész köte­tem. Aztán hála Istennek jött a forradalom. Leverték. S a kötetemből nem lett semmi. — Könnyen vagy nehezen ír? — Előfordul, hogy leülök az asztalomhoz, és csak le kell írnom a papírra, ami már kikristályosodott ben­nem. Máskor viszont órákig, hetekig, hónapokig töpren­gek egy-egy verssoron. — Miként jellemezné a köl­tészetét? — Én a realizmus híve va­gyok, amely manapság kissé lejáratott. Nem követek sem­miféle modernkedő irányza­tot. Ami persze nem azt je­lenti, hogy az utóbbit tagad­nám. Véleményem szerint, ha az alkotó csak egy szűk ré­teghez, s nem az emberek többségéhez szól, az már nem igazán művészet. — Van-e értelme a vers­írásnak? Napjainkban kell-e még, segít-e a költemény? — Babits és más is megjó­solta már, hogy a líra meg­hal. Szerencsére ez a jöven­dölés nem teljesedett be, és nem is fog bekövetkezni. — Mire készül? — Rendezgetem a régi írá­saimat. Remény van arra, hogy amiért küszködtem, megvalósul. Surányi Dezső szerkeszti már a leendő ver­seskötetem, ami talán jövőre megjelenik. F. F. A halhatatlan háború Brecht-bemutató Miskolcon Ünnepi színvonalú előadással kezdte új korszakát a műemlé­ki értékeit megőrzött Miskolci Nemzeti Színház, amely két koncentrikus körön forgatható, számítógépes vezérlésű, dönt­hető színpadával, tehnikával is támogatott akusztikájával Eu­rópa talán legkorszerűbb szín­háza. Bertolt Brechtnek valami módon mindig aktuális tragé­diáját, Kurázsi mama és gyer­mekei című művét Telihay Pé­ter rendezte, aki Schiller Stu­art Máriájával tavaly diplomá­zott. A darabhoz azzal a meg­fontolással nyúlt, hogy az mára aktualitását vesztette: „mert a világ túljutott rajta”. Brecht tulajdonképpen a 17. század nagy európai háborúját választotta modellként ahhoz, hogy megmintázza a valláshá­ború szent jelszavai mögé bú­jó, aljas indokból elkövetett mészárlások e világi mozgatói­nak esemény-emlékművét. A darabot az író a második világháború kitörése előtt négy nappal fejezte be, és a történe­lem sokkal rémesebbnek bizo­nyult, mint a békeszerető írc lá­tomása. Telihay rendezésében sem kaphatott új értelmet az embe­riségért való aggódás: a szom­szédságunkban hasonló rém­ség folyik. Nagyobb nyomaté- kot kapott azonban a háború­kon túli fennmaradás, a túlélés kényszere, aminek meghatáro­zó motívuma az egymásért való felelősség erkölcsi paran­csa. Ebben a világszemlélet­ben, és éppen ezért válhatott Margittay Ági dermesztőén mély játékában Kurázsi mama sokdimenziós emberré. Ez az anya elsősorban azért fél a bé­kétől, mert a háborúban egyre inkább megnyomorodó, egyet­len életben maradt gyermeke békés körülmények között rá­döbbenne. hogy életben mara­dásának csupán a puszta léte ad értelmet. Margittay-Kurázsi a fölöslegességtől védi lányát. E végtelenné tágult dimenzi­ókért külön főhajtás illeti a dra­maturgot (Faragó Zsuzsa), aki az expresszionista színmű ere­dendő korlátáit úgy alakította útjelzőkké, hogy a darab régi értékei is csorbítatlanok marad­tak. Szitányi György * Feltáratlan értékek A Magyar Tudományos Akadé­mia Irodalomtudományi Intéze­te és az Eötvös Loránd Tudo­mányegyetemen Magyar Iroda­lomtörténeti Intézete „Feltárat­lan értékek a magyar irodalom­ban” címmel kétnapos iroda­lomtörténeti konferenciát rende­zett. A csütörtöki és a pénteki tanácskozás egy konferenciaso­rozat második rendezvénye volt, amelynek célja, hogy kap­csolatot teremtsenek a magyar- országi és a határainkon kívüli irodalomtörténeti műhelyek kö­zött — mondta a konferencia egyik házigazdája. Szabó B. Ist­ván irodalomtörténész. A téma a magyar irodalom feltáratlan értékeinek vizsgálata. Szó volt a régi magyar irodalom és nap­jaink irodalma rejtett kincseiről is. Előadások hívták fel a figyel­met a lappangó irodalmi hagya­tékokra, mint például a KGB irattárában fellelhető írói hagya­tékokra és a mellőzött életmű­vekre. Európai egyetemek ma­gyar-irodalomtörténészei a ma­gyar modernizmusról, a Nyuga­ton élő magyar írók hagyatéká­nak sorsáról és a belső emigrá­cióról tanácskoztak. A kétnapos konferencián több mint 50 elő­adás hangzott el. Apáczai után... szabadon Engem kezdenek zavarni az enciklopédiák, az egymást érő lexikonok. És igen, azok a ki­adók is, amelyek sportot űznek ezeknek a ké­zikönyveknek a megjelentetéséből. Betartva a másiknak, bokán rúgva azt, mindennapi le­vesébe pökvén. Valószínűleg azért, mert — lévén, hogy nem kis mulatság ám egy encik­lopédia, kell oda néhány száz munkatárs (szegény Apáczai Csere János, árván, egy­magában írta meg első magyar elciklopé- diánkat, úgyszintén Bőd Péter is „irodalmi lexikonocskáját”(!), s a munkatársi gárda mellé tőke is jócskán, hát... pénz forog koc­kán... Komolyra fordítva a szót: engem csak­ugyan zavarnak már a lexikonok és enciklo­pédiák. Valamennyit szenzációs vállalkozás­ként kürtöli szét a kiadója — gyűlik is az új­donságra éhes újságírók csapata a sajtótájé­koztatókra, mint a seregély... s van úgy, hogy bizony jóllakotton támolyoghat haza. Mármint a magyaros vendégszeretet jóvoltá­ból. Merthogy a „munkácskán” érezni a szakértői gárda hiányát, a fordítás ízét, oly­kor a szakértelem teljes hiányát. Mit is mon­dott Szabó T. Attila, az énciklopédiaszámba menő Erdélyi Szótörténeti Tár néhai minde­nese? „Aki meggazdagodni szándékozik egy lexikon, vagy enciklopédia révén, az valószí­nű szellemi gazdagodásra gondol. Anyagi­akra ugyanis legfennebb csak az árakat fel­pörgető kiadó számíthat!” Mi tagadás, a mi lépten-nyomon megjelenő enciklopédiáink és lexikonaink árai ugyancsak pörögnek. Hát, nem érdemlik meg, hogy bepörögjünk miattuk? Ha szabad préda lett a kiadásuk... (bágyoni) Este a péceli zeneiskolában — Egyetlen pedagógus sem tölt négyszemközt annyi időt a gyerekkel, mint a zenetanár —• mondja Bálint József, a péceli zeneiskola igazgatója, ezzel is alátámasztva azt, hogy nagy szerepük lehet a zenére oktatá­son túl a gyermekek emberi for­málásában is. A zeneiskola, úgy tűnik, kü­lönleges helyet foglal el Pécel életében. Mintegy „közkívánat­ra” létesült 1990-ben. A jelent­kező gyerekek száma jóval na­gyobb annál, amennyit fel tud­nak venni. (Mint tréfásan mondják, már nem meghirdet­ni, hanem szinte „titokban tarta­ni” kénytelenek a felvételi vizs­gák időpontját.) Rendszeresen megnyitják az iskola kapuját a felnőttek, a zeneszerető polgá­rok előtt is, hangversenysoroza­tot rendezve, melyre bérletet bocsátottak ki. Az idei évad — vagy tanév — öt hangversenye közül is, mint az hagyomány, egyet az iskola tanárai adnak. Meglehet, ez alkalomból még nagyobb az érdeklődés, mint máskor. Az igazgatói irodába nem sokkal a kezdés előtt „elfogytak a je­gyek” kiáltással jön be valaki, s újabb jegyeket visz el. Bizonyá­ra ezeket kapják, akik aztán a hangversenyt a széksorok mö­gött, a hangversenyterem végé­ben állva, vagy a terem nyitott ajtajánál az előcsarnokban elhe­lyezkedve hallgatják végig. A kivilágított hangversenyte­remben, Pannonhalmi Zsuzsa, Pécelen élő keramikusművész (tavaly a zeneiskolának ajándé­kozott, egy egész falat beborí­tó, gyönyörű, kék-barna) kerá- miadomborműve előtt ünnepi a hangulat. Ugyanakkor családi­as is. Mint, amikor végre egy­begyűlhetnek, akik ismerik, szeretik egymást, csak hát a hét­köznapokban ritkán adatik meg, hogy találkozhassanak. Na, de eljött az alkalom. Ünne­pien felöltöztek. És ajándékot hoztak. Az egyes számokat bejelen­tő fiatal lány rövid ismertetése­ket is mond, a zeneszerzőről, a műről. A barokk korban lé­pünk be a* zene birodalmába. Johann Sebastian Bach „Du­ók” című rövid darabjait játsz- sza trombitán Koncz Gábor és Bergman Róbert. Majd Tele­marni következik, „G-dúr szo­nátájáénak két tételét adja elő fuvolán Kontra Ida, zongorán Fodor Irén. Mirák József gitá­ron Bach „A-dúr Allemande” című művét mutatja be. Na­gyot lépünk az időben — Ra­vel „Habanera”. Szebenyi Mag­dolna gordonkázik, Fodor Irén zongorázik. Chopin „Desz-dúr keringőjé”-t Horváth Róbert zongorázza. A második részben felforró­sodik a levegő. Műsorszámról műsorszámra nagyobb a siker. Követhetjük, hogy mennyire „együtt van” a vonós hangsze­reken játszó együttes, Sándor Cecília I. hegedűs, Váradyné Egri Anna n. hegedűs, Szebe­nyi Magdolna csellista, amint Fodor Irén zongorajátékától kí­sérve bemutatja Albinom „Szo­nátájáét. Repülnek, szárnyal­nak Giuliani Duo Concertanté- jának hangjai Kovács Emőné fuvolájától életre keltve, s a ha­tás érdekességét fokozza Mirák József gitárkísérete. Nagyon ér­dekes a következő zeneszárr is, Vinferr — mint bevezetőjé­ben mondják — a komoly és í könnyűzene határán egyensú­lyozó „Concertinó”-ja. Bálin, József klarinéton, Balázs Mik- lósné zongorán adja elő hárorr tételét. Az utolsó mű ezen az es­ten Chopin ,Ji-moll Scherzo”- ja. Szívbemarkol, a megrendült- ség és felszabadultság érzésé­vel ajándékoz meg Suha Ta­más dinamikus zongorajátéka. Az est katarzisélményétől el­töltve még együtt maradnak pár percre előadók és közön­ség. Márkus János alpolgár­mester, a zeneiskola munkájál segítő Harmónia Alapítvány kuratóriumának elnöke hang­versenyüket, de egész tevé­kenységüket is méltatva a köz­ség „gyöngyszemének” nevez­te a zeneiskolát, olyan helynek ahová áhítattal léphetnek be Szekeres Istvánná az itt tanuló gyerekek szüleinek nevében be­szélt, s szintén azt említette hogy különleges, jó érzés ide belépni. Bálint József köszönte kollégáinak, hogy nem zárkóz­nak el attól, hogy tanári munká­juk mellett pódiumon is szere­peljenek, ellenkezőleg, nagy kedvük, sok ötletük van a be­mutatkozáshoz. Kint sötétség, hideg, hó és jég fogad. De aki betérhetett e hangversenyterem meleg fé­nyességébe, az visz belőle egy darabot a szívében a sötétbe és a hidegbe is. Nádudvari Anna Ferencvárosi Pincetárlat Mint arról lapunkban beszámoltunk, december 12-éig tekinthető' meg S. Farkas Éva gobe­linművész ferencvárosi pincetárlata (a Mester u. 5-ben) — erre invitálja az érdeklődőkéi a képen látható meghívó

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom