Pest Megyei Hírlap, 1993. november (37. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-27 / 277. szám
J PEST MEGYEI HÍRLAP SZŰKEBB HAZÁNK 1993. NOVEMBER 27., SZOMBAT 5 Az expolgármester levele Kisgazdák, MDF-esek, November 24-én a Pest Megyei Hírlap részletes beszámolót közölt „Törvénysértés Gyomron?” címmel. A helyi és környékbeli sajtó gyakori tévedéseivel, véletlen vagy tudatos félretájékoztatásaival nem szoktam vitába szállni, de újságjukat tisztelem, ezért cikkükre az alábbiakban kívánok reagálni. Szeszfőzdéből gyakorlómuhely Tavasztól építik a Kalot-iskolát Az ellenem indított fegyelmi eljárás több pontja nem csupán azokkal a „hatásköri túllépésekkel” foglalkozik, melyet a szerdai számban olvashattunk. Mulasztással vádolnak három beruházás megvalósításával kapcsolatban is. Sajnos nem derült ki a cikkből, hogy e témában már korábban interjút adtam önöknek, melyben kifejtettem, hogy a fegyelmi hátterében egy helyi gazdasági hatalom egyre növekvő politikai befolyása áll. Szomorú, de Gyömrőn nyilvánvaló tény; ez a gazdasági vállalkozás a kommunista rendszer utolsó pillanataiban is egyre nőtt, és a volt vb-titkár segítségével potom bérleti díjért igen értékes területet szerzett meg a Gyömrői-tó partján. Meglepő átváltozások 1990-ben szinte minden párt, köztük az egyik legerősebb, az MDF helyi szervezete is, elhatárolta magát ezektől az erőktől. De szép lassan megváltozott minden. Az egykori MSZMP-s vb-titkár, már mint kisgazdapárti aktivista, egyre inkább átvette pártja eszmei irányítását. Ki tudja miért, de pont a fent említett vállalkozás fejét ez a párt elnökévé választotta Gyömrőn. Aztán már csak azt kellett hangsúlyozni, hogy a kormánykoalícióban is együtt van az MDF és az FKgP, miért ne kellene itt helyben is együttműködni. Egyre inkább hiába próbáltam — mint polgármester — az önkormányzaton belüli frakciózást megakadályozni. Különösen a tó bérleti pályázatánál kerültem szembe a fent említett gazdasági — és akkor már politikai — erővel. Egy „furcsa véletlen” folytán az 1 milliós, 200 ezres és 50 ezres évi bérleti díjas pályázatok közül — na mit gondolnak melyik? — hát az ötvenezres nyert. Két párt — a helyi MDF és az FKgP — képviselői így szavaztak. Ezt követően — testületi határozat alapján — valóban kemény szerződést írattam alá a vállalkozóval, dé a nevetséges bérleti díjon nem tudtam változtatni. így lett a Gyömrői-tó 20 évre azé a vállalkozóé, aki egyben a kisgazdapárt helyi elnöke is. ✓ ígéret: egy szék Néhány képviselő hangot is adott véleményének: „Milyen kemény szerződést írattál alá, szegény vállalkozóval!” — Azt hiszem Gyömrő érdekében tettem — válaszoltam —, de ti kinek az érdekét képviselitek? Ezt követően jöttek a támadások. Először egy bizalmatlansági indítvány, majd a fegyelmi javaslat szeptemberben és november elején. És egy feljelentés — sikkasztás és közokirat-hamisítás vádjával. Az aláírók — szinte kivétel nélkül — a fent említett pártok helyi képviselői. Közben sikerült megszerezni a szükséges többséget azzal, hogy a helyi fideszeseknek alpolgármesteri széket ígértek. így lett meg a 12 szavazat a 20 fős testületben. Mint ismeretes, nem a fegyelmi elől hátráltam meg. Azt vállalom. Elmondtam, ha fegyelmit adnak, lemondok. De mint magánember állok a bizottság elé. Egy polgármester — Gyömrő polgármestere — ne kapjon fegyelmit. Legyen ez egy megbecsült beosztás. Csodálkoztak, hogy lemondtam. Hirtelen tehetetlenség lett úrrá a testületen. Nem amiatt, amit 24-i számukban írtak. Azok csak formai okok, bár tévesen előadva, mert cikkükkel ellentétben az alpolgármesternek van aláírási joga, fídeszesek? erre nem kell, hogy a testület felhatalmazza. Ehhez nem kell rendkívüli ülés. Néhány napig valóban nem volt pénzügyi átutalás, de ennek csupán az volt az oka, hogy egy papír elveszett. A polgármester november 10-én lemondott, tehát értelmetlen a kérdés, hogy mely időponttól vegyék figyelembe lemondását. A szervezeti és működési szabályzat szerint az alpolgármester nem jelölhet ki senkit az ülés levezetésére. (Az, hogy a szívbeteg alpolgármestert megviselték a fejlemények, azon nem kell csodálkozni. Remélem minél hamarabb felgyógyul és le tudja majd vezetni a következő testületi ülést.) — A hivatal — jegyző' vezetésével — működőképes. Hirtelen fontos lett Különös az a „kanosszajárás”, melyet egyes képviselők a köz- társasági megbízott hivatalában végeznek. Hirtelen nagyon fontos lett a testületi ülés. Lehet, hogy elfelejtették, hogy a nyár folyamán 3 testületi ülés maradt el azért, mert éppen az illető urak nem jöttek el. Bár akkor csupán az volt a kérdés, hogy ki folytassa a gázberuházást, és nem az, hogy kik legyenek a főállású, mellékállású alpolgármesterek... Szomorú vagyok, nem ezt vártam 1990-ben. Pedig minden szépen indult, még ha tapasztalatlanok voltunk (voltam) is és követtem (követtünk) el hibákat. Gáz, telefon, szeméttelep, utak, járdák, tornaterem, új kutak, ravatalozó, közvilágítás fejlesztése, díszvilágítás, strand... És lenne még mit tenni, befejezni. Mindig mondtam, ne kerüljünk a címoldalra, csak az örömteli hírek közé. Volt elég negatív példa. De sajnos utolértük Monort, Budaörsöt, Pécelt, Szigethalmot. Lehet, hogy le is köröztük... Garádi István Mozgalmas élet zajlik ezekben a napokban a nagykátai II. Rákóczi Ferenc Kálót Népfőiskolában. Gyakorlóműhely és kert kialakításán serénykednek a tanulók, tanárok, pártolók, ezzel párhuzamosan pedig előkészítik az új Kalot- szakiskola tavasszal induló építését. A mostani hétvégén — s egy hét múlva ugyancsak — sűrű programjuk lesz a népfőiskola vezetőinek. A nagykátai Kalot-iskola az országban elsőként, 1990 tavaszán alakult, s azóta folyamatosan működik, bővül. Az idén a két évfolyamban már több mint nyolcvan fiatal koptatja a padokat. Az iskola sajátos missziót tölt be a környéken, nélkülözhetetlen karitatív tevékenységet végez. Az általános iskola elvégzése után tovább nem tanuló, hátrányos helyzetű fiatalokat karolja fel: szakmára orientál, pályára állít, esélyt ad a munkába álláshoz. Emiatt az iskola tavaly óta megkapja az állami normatívát, ami anyagilag garantálja fennmaradását. Ezzel persze együttjár, hogy kötöttebb tanterv szerint folyik itt a munka. Egy fedél alatt A Kalot-iskolának jelenleg az önkormányzat biztosít helyet az egykori pártházban. Az épületet többen bérlik: itt van a térségi önkormányzati telefontársaság irodája, egy biztosítótársaság, és több ügyvédi iroda. Állandó konfliktusforrás ez az egy fedél alatt való meghúzódás, hisz a fiatalok ittléte időnként lármával, mozgásigénnyel jár. Ráadásul a lányok főzőkonyháját a Mátrai Gábor Általános iskolába kellett kihelyezni. A gondokon az önkormányzat igyekszik segíteni, s lehetőségeihez mérten javítja a feltételeket. Ennek folytán a város a népfőiskolának adta szeszfőzdéjét, aminek ugyan igen rossz az állapota, ám ezen lehet javítani. A tanév kezdete óta dolgoznak rajta a tanulók és tanárok. Elkészülte után ebben szerelik majd a traktorokat és kertigépeket. Ugyancsak az önkormányzat három hektárnyi földterületet adott használatra a leendő műhely körül. Itt zöldséget, gyümölcsöt, szőlőt termelnek majd, s arborétumot létesítenek: a díszfák, cserjék őszi telepítését már megkezdték — szintén adományokból. Szerencsés helyzet, hogy a szomszédban éppen a kertészeti szakközépiskola gyakorlókertje található: a kertésztanárok közül többen aktív munkát fejtenek ki a Kalot-népfő- iskolában is. Pintácsi Pálné például a tanári munkaközösség vezetője, ő irányítja az iskolaszék mellett alakult hat fős oktatási bizottságot. Telek már van Ehhez kapcsolódó hír, hogy az iskolaszék októberi ülésén Gedai Gyula eddigi népfőiskolái titkárt, öt évre megbízták az igazgatói teendők ellátásával. A változást a megnövekedett feladatok indokolták, amely egyben azt is jelzi, hogy a Kalot-iskola egyre inkább intézményesül, miközben szeretné megtartani a mozgalom erényeit, vonzáskörét. Erre garancia a megbízott igazgató személye, aki mellé pedagógus iskolatitkárt vesznek fel a napi feladatok szervezésére. Az igazi, a nagy változást a jövő hozza meg a nagykátai népfőiskola életében. Várhatóan tavasszal kezdik meg lerakni egy új iskolaépület alapjait, amely véglegessé teszi a Kálót helyét, s megszünteti a hányattatásokat. A négy tantermes, bentlakásos kollégiummal ellátott intézmény terveiről már írtunk. A beruházáshoz a Magyar Katolikus Püspöki Kar teremti elő az anyagi eszközöket. Szabó József, a Kálót országos elnöke is ezt erősítette meg a legutóbbi nagykátai iskolaszéki ülésen. Gyula és Karancsla- pujtő után így Nagykátán lesz saját épülete a Kalot-nép- főiskolai szövetségnek. Építési telket a helyi önkormányzat adott: a húszezer négyzet- méteres belterületi földingatlan tulajdoni átírása napokon belül megtörténik. Télen felkészülnek A jelenlegi időszak a téli felkészülés jegyében telik Nagykátán. Az iskola vezetői igyekeznek aktív részesei lenni a hazai népfőiskolái mozgalomnak. Ezen a hétvégén például Kunhegyesen és Leányfalun is képviseltetik magukat. Gazda Sándor üzemmérnök, a nagykátai iskola mezőgazda- sági gyakorlati oktatásának vezetője a Magyar Népfőiskolái Társaság, valamint a Német Népfőiskolái Szövetség kétnapos szakmai találkozóján vesz részt. Gedai Gyula megbízott igazgató és dr. Molnár István tanár a leányfalusi lelkigyakorlatos házban Kalot-megbeszélésre utazik, ahol a szövetség tisztújító közgyűlését készítik elő. Ugyanők más nagykátai Ka- lot-vezetők társaságában december 2-tól négy napon át ott lesznek Nagyvázsonyban, a harmadik népfőiskolái bien- nálén. A jelek szerint a mozgalmas tél után tavasszal sem marad esemény, tennivaló nélkül a nagykátai Kalot-iskola. (tóth) A gondolkodás alól nincs, ami felmentsen § A jövő évi országgyűlési és helyhatósági választásokat nem elsősorban a pártok nyerik meg, vagy vesztik el, hanem személyek. A választópolgárok egy jelentős részének szemében a politikai szervezetek absztrakt képződmények, vagy pedig elvesztették tájékozódó képességüket a sokpártiság bonyolult, nehezen követhető rendszerében. Nekik tehát elsősorban a konkrét jelölt és csak másodsorban annak politi- kai hovatartozása jelenti a mértéket, amikor majd voksukat leadják... Nagyjából ekképpen lehetne summázni Kiss Jánosnak, Nagykőrös polgármesterének a választópolgári motivációkról kialakult vélelmét, amit egyébiránt pártjának, a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezetének találkozóján is kifejtett a minap. — A kormányzópárt nagykőrösi választási esélyeiről borúlátóan nyilatkozott, sőt vesztést jósolt, amivel azért korántsem mindenki ért egyet. Nehéz lesz az MDF-jelölteknek — Nem jósolgatásról van szó, csupán abból indulok ki, hogy az itteni MDF-szervezet jelentős hátrányba kerülhet, ha továbbra is a jelenlegi lassú munkatempóban és stílusban készül a választásokra. Kevés az, amit a helyi szervezet a választópolgárok bizalmának, rokonszenvének elnyeréséért eddig tett. Személyes kérdésben ugyan hoztunk egy nagyon jó döntést, amikor ismét Kulin Sándort jelöltük ország- gyűlési képviselőnek, aki a mostani ciklusban igen jól és hatékonyan tevékenykedett, akiről úgy tudjuk, a város bizalmát élvezi. Pártjának azonban nagyon sokat kell fáradoznia azért, hogy sikere legyen, hiszen a választások igen komoly követelményeket állítanak elénk. — Tulajdonképpen minden induló párt elmondhatja ugyanezt, de kétségkívül az MDF jelöltjeinek nehezebb a helyzetük, mert őket egy meggyengült koalícióval azonosítják a választók... — Azt hiszem minden reálisan gondolkodó ember belátja, hogy a koalíció az elmúlt három és fél év alatt higgadtan, okosan kezelte az ország problémáit. Ez viszont azzal járt, hogy számos népszerűtlen intézkedést kellett hoznia, amelyek a gazdaság átalakítását szolgálják. Csakhogy ez a folyamat nem 4 évet igényel, hanem sokkal többet. De nemcsak azért éri kritika a vezető pártokat, mert a lakosság nap mint nap zsebének tartalmán méri le az eredményeket, hanem azért is, mert az ellenzék saját céljaira ki is használja, sőt szítja ezt a hangulatot. Nyilvánosságot az eredményeknek Az igaz, hogy az emberek többségét nem érdeklik a politikai munka részletei, ezért is kell országosan és helyileg is mindent elkövetni, hogy az ország érdekében született döntések eredményei, vagy azok távlatai minél nagyobb nyilvánosságot kapjanak. Szükséges láttatni azt, hogy az országnak sikerült úgy rendszert váltani, s az óriási erőfeszítésekkel a gazdaságot reformálni, hogy közben közvetlen környezetében háborúk dúlnak. Lét- fontosságú tehát, hogy a jövőben is a népi-nemzeti politika domináljon, mert ha ez befejezetlen, más irányzat lehet hogy fel sem építi, és fennáll a visszarendeződés veszélye. — Nagykőrösön is találgatják az új önkormányzat összetételét. Ön szerint milyen változások várhatók? — Azt hiszem, az MDF a jelenlegihez hasonlóan 4-5 képviselővel marad, a kisgazdavonal átrendeződik, de vélhetően nem gyengül. A KDNP talán 1-2 képviselővel lesz jelen, nem változik, vagy ha igen, akkor inkább csökken az SZDSZ—Fidesz befolyása, az MSZP pedig alighanem 4-5 főre tudja növelni képviseletét. Szerintem az MDF sokkal nagyobb választási háttérrel rendelkezik, mint ami a közvélemény-kutatásokból kitűnik. A választók csaknem fele ingadozik. Ennek a rétegnek a rokon- szenvét kell elnyerni. Közülük ugyanis sokan tudják, vagy csak sejtik, hogy jó irány az, amerre ez az ország elindult, de ettől még nem biztos, hogy eljönnek szavazni. Elibük kell menni, de nem elsősorban pártszínekben, mert szerintem nagyon sok választó az embert nézi elsősorban. — Vajon mi a véleménye a vezető párt esélyeiről annak, aki fentebbről látja az eseményeket. Dr. Kulin Sándor a 16-os választókerület országgyűlési képviselője: Rosszabb a hangulat, mint a helyzet — Nem vagyok ennyire pesz- szimista, de nem lenne helyénvaló jósolgatni. Azzal egyetértek, hogy a helyi szervezetet is fel kell rázni Csipkerózsika-álmából. Kétségtelen, hogy az országban többfelé tapasztalható rossz hangulat, de az is igaz, hogy azt sokszor mesterségesen gerjesztik. Az embereket elsősorban az motiválja, ha valaminek a hiányát érzik, a pozitív változásokra látszólag nem reagálnak. A németek 'mondják, hogy náluk rosszabb a hangulat, mint a helyzet. Azt hiszem, többé-kevésbé így van ez nálunk is. Jó lenne, ha ezt az országot minden polgára kívülről, elfogulatlanul tudná szemlélni, mert akkor látnák, hogy a társadalom igenis, sokat tett azért, hogy nálunk béke, stabilitás van, ami nem olyan magától értetődő a mai Közép-Euró- pában. Talán nem hiú remény az sem, hogy azok a tíz és százezrek, akiket kárpótolt ez a rendszer elgondolkodnak majd amikor szavaznak. De annak érdekében, hogy elmenjenek az urnákhoz, sokat kell tenni. Az emberek várják a megszólítást, ez tapasztalható, például az MDF országos elnökségének újabban egyre gyakoribb kihelyezett ülésein is. Sok az érdeklődő, rengeteg a kérdés. És a kétkedés. Egyáltalán hogyan tud ez az ország gazdaságilag talpra állni, segít-e rajtunk Nyugat-Európa? Nem szabad elfelejteni, hogy elsősorban nekünk kell a feltételeket megteremteni ahhoz, hogy a tőkének amit csak Nyugatról várhatunk, vonzó legyen a magyar gazdaság. Megfelelő törvényekkel, stabilitással, munkakultúrával. A Nyugat segítségére akkor számíthatunk, ha teljesülnek ezek a követelmények, a be- feketőket nem érdeklik történelmi sorskérdések, a tőkében nincs érzelem... M. J.