Pest Megyei Hírlap, 1993. november (37. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-26 / 276. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP MAGYARORSZAG 1993. NOVEMBER 26., PENTEK Válasz a Zsidó Hitközségek Szövetségének Szó sincs a gyed megszűnéséről! Szociális célpályázat a vidéknek A szociálpolitikáról, a magzatvédelmi törvény hatásáról, a családi pótlékról, valamint a kórházak finanszírozásáról esett szó egyebek között azon a tegnapi háttérbeszélgetésen, amelyet Pusztai Erzsébet népjóléti államtitkár tartott a minisztériumban. Idén a magzatvédelmi törvény hatásaként — az elmúlt öt esztendőhöz viszonyítva — csökkent a terhességmegszakítások száma. Többen jelentek meg a terhesgondozásokon, és növekedett a harmadik gyermeküket vállaló kismamák aránya —- tájékoztatta a sajtó képviselőit az államtitkár. Szó esett arról is, hogy a tárca, illetve a kormányzat egyéb intézkedései, javaslatai a gyermekvállalási kedv ösztönzését kívánják elősegíteni. A család- védelmi koncepció legfontosabb eleme az, hogy a gondok áthidalására lehetőleg minden támogatást megkapjanak a gyermekeket nevelők. A társadalombiztosításban lezajlott profiltisztítást többen úgy értelmezték, hogy megÚj színházigazgatók szűnik a gyed. Pusztai Erzsébet elmondotta, erről szó sincs, sőt, elképzelhető, hogy 3 évre kiteijesztik az időtartamát, a gyest pedig alanyi jogúvá tennék. Sok javaslat merült föl a családi pótlék rendszerének kialakításával kapcsolatban. Jövőre, valószínűleg alapjaiban nem változik meg az eddigi támogatási gyakorlat, de ráépül majd az adókedvezmény és az iskolás gyermekek után járó egyszeri kiegészítés. Az önkormányzatokat a tárca célpályázatokkal segíti egyes szociális kérdések megoldásában, amelyhez társulnak a térségi válságkezelési programok. Évente egyre többet fordítanak egészségügyi célokra. Az elmúlt időszakban javult a rendelők felszereltséA kormány a közelmúltban nagyszámú szervezetet tájékoztatott arról, hogy létrehozza a Holocaust-emlékbizottságot, amely az 1944-es év tragikus eseményeiről való megemlékezéseket koordinálná. Ennek kapcsán közölte a bevonandó személyek névsorát is. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége a kormány részére a következő választ adta személyemmel kapcsolatban: „Elutasítjuk Zimányi Tibor személyét, aki a zsidó kártérítési igényekkel összefüggésben olyan kijelentéseket tett, amelyek alkalmasak a zsidósággal szembeni ellenérzés felkeltésére”. Annyira méltánytalannak találom ezt a megállapítást, hogy legszívesebben nem is válaszolnék rá. Ez azonban azt a látszatot kelthetné, mintha elfogadnám igaznak és nem tudnám visszautasítani. Vi- szolygok attól, hogy ebben a témában esetleg bármilyen vitába bonyolódjak. Ezért csak arra kérem Feld- májer rabbi urat, hogy szíveskedjék megjelölni: hol, mikor, hányszor, milyen alkalommal nyilatkoztam egyáltalán a zsidó kártérítési igényekről olyan formában, amely a társadalomban ellenérzést válthatott volna ki a zsidósággal szemben. Remélve, hogy súlyos állítását nem fülbe súgásokra, hanem dokumentálható tényekre alapozza. Egy ilyen fajsúlyú és tekintélyű országos szövetség vezetőjét nem szeretném arra figyelmeztetni, hogy az alaptalan rágalom mindig súlyosan visszaüt. Úgy tűnik, hogy Feldmá- jer úr nem ismeri eddigi tevékenységemet. Talán nem tájékoztatták arról, hogy a kormány csak kibővíteni szándékozik az általam létrehozott Pro Homi- na — 1944 Emlékbizottságot. A létrehozást illetően tettem pedig mindezt azon a jogon, hogy annak idején megjártam többek között a Margit körúti fegyházat... Tevékenységem alapján már folyik annak a három kötetnek a sajtó alá készítése, amely felöleli a német megszállást, a holocaustot és az embermentést, valamint a kiugrási kísérletet és az ellenállás igaz történetét. Ennek a három, súlyosan tragikus eseménynek az 50. évfordulóján egy- egy konferenciát is tartunk. A holocausttal foglalkozó kötetben izraeli történészeket is megszólaltatunk. Ennyi volna dióhéjban válaszom a Zsidó Hitközségek Szövetségének nyilvánosságra hozott közleményére. Remélem, hogy mindezek után más megvilágításban látják személyemet és tevékenységemet. Dr. Zimányi Tibor a Pro Hotnina — 1994 Emlékbizottság elnöke Kereszténység és közélet A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) mától vasárnapig tartja második kongresszusát, amelynek témája: Kereszténység és közélet — Egyház és politika. Csanád Béla a KÉSZ elnöke hangsúlyozta, a hívő embereknek kötelességük részt venni a politikában. E részvétel mikéntjét próbálják megfogalmazni a mostani kongresszuson, amit Boross Péter nyit meg. A díszvendég Tőkés László lesz. Ismét meghiúsult a Fővárosi Állat- és Növénykert új főigazgatójának kinevezése. A fővárosi önkormányzat tegnapi közgyűlésén ugyanis a minimálisan szükséges 45 képviselő helyett csupán 40-en támogatták a kulturális bizottság által javasolt dr. Persányi Miklós kinevezést, míg 21-en tartózkodtak a szavazástól, heten pedig a kinevezés ellen voksoltak. Elfogadták viszont a városatyák dr. Szíjj József főigazgató felmentését 1994. október 28-ai hatállyal. ge, elsősorban a kisebb településeken, befejeződött néhány egészségügyi intézmény rekonstrukciója. Hamarosan a kormány, majd a parlament elé kerül az Egészségesebb nemzetért program, amely egy hosszú távú elképzelést tartalmaz, az életmód megváltoztatásával, a megelőzéssel kapcsolatban. Lapunk azon kérdésére, hogy a betegek jelentkezhet- nek-e a szomszédos megyei kórházakba — ha az közelebb van, mint a fővárosi vagy Pest megyei — az államtitkár elmondotta, a kórházak finanszírozási rendszere erre lehetőséget kínál. Van ugyan az intézményeknél egy területi kötelezettség, de máshonnan érkező betegeket is elláthatnak. Az utóbbi két hónap adataiból az országban először lesz nyomon követhető a betegforgalom, és az, kit, mivel kezeltek. J. Sz. I. Döntött viszont a közgyűlés arról, hogy négy fővárosi színházba jövő év augusztusától — 1998. január 31-éig — új direktorokat nevez ki. A Kolibri Színház társulatát No- vák János, a Madách Színházat Kerényi Imre, A Radnóti Színházat Bálint András, a Mikroszkóp Színpadot pedig Perlaki István igazgatja majd. Az Arany János és a Budapest Bábszínház igazgatói pályázatáról elmaradt a szavazás. Szerecsenmosdatás mécsvilágnál Mées Imre szabaddemokrata honatya bedobta: a rádió, a televízió és az írott sajtó vezető munkatársait nem kel) átvilágítani, túl sokan vannak, akik fennakadnának a rostán... Ezzel kapcsolatban újságírókat hívott meg szerda estére a tévé. Szálé László, a Magyar Hírlap munkatársa lapjára oly jellemző nagystí- lűséggel javasolta, az egész ügyet a szőnyeg alá kell söpörni. Bencsik Gábor, a Magyar Újságírók Országas Szövetségének elnöke pedig úgy vélte, hogy majd zavarok keletkeznek, ahogyan ő fogalmazott, olyan sok réteg rétegződik be, ami követhetetlenné válik... Czoma László független képviselő filmbejátszásában elmondta, hogy sokkal fontosabb gazdasági dolgokat kell előtérbe helyezni, nem pedig ezt az átvi- lágítósdit. Nos, ezek a vélemények mind-mind a Kádár-rendszerben gyökereznek. Söpörjük szőnyeg alá... Jó kis megoldás, különösen akkor, ha Szálé László konzerválni kívánja Magyarországon a mocskok ami lapjára szintén eléggé jellemző, míg Bencsik rétegződéstől való félelme nem veszi tudomásul u pluralizmust, amelyben természetes, hogy vélemények véleményekkel és még újabb véleményekkel ütköznek. Ezeket természetesen kellő megalapozottsággal, tisztességgel (no, de ne is menjünk ilyen messzire!) igenis jól lehet kezelni és isten ments, hogy még egyszer előforduljon: egyetlen egy „rétegződés” nyerjen létjogosultságot e hazában. Czoma László pedig? Nos, ő aztán a demagógia legveszélyesebb talajára tévedt. Ez a múltban így hangzott: „Elvtársak, sokkal komolyabb dolgaink vannak most, mint ilyen piszlicsáré ügyekkel foglalkozni, hiszen a nép ezt várja tőlünk”. Üzenem Czoma Lászlónak, hogy a vezető szónokok átvilágításával egy időben igenis lehet gazdasági intézkedéseket, törvényeket hozni, azaz működhet a parlament, még akkor is, ha tudjuk, a sajtó, ez a darázsfészek nem fog azokra odafigyelni, hanem csak saját maga szerecsenmos- datásával lesz elfoglalva, amely szerecsenmosda- táshoz Mécs Imre már ki is engedte a fürdővizet. De figyelmeztetem, e célra kádanként használjon fel egy-egy rekesz hypőt. Szükség lesz rá! (Vödrös) Döbrentei Kornél, az írószövetség választmányi tagja egyes írók akciójáról Küzdelem irodalmi pongyolában (Folytatás az 1. oldalról) Nem tagadom, hogy az a hang, amit közülük némelyek meghonosítottak, viszolyogtat és idegen tőlem. Nevezettek kisebbségben vannak, ezért kisebbségi jogokról beszélnek. Ne feledjük, olyan művek láttak itt napvilágot, amelyek több millió ember érzékenységét sértik, gondolok itt például a pápáról írott versre, amely minden további nélkül megjelenhetett, miközben az ellenzék keresztény kurzusról, cenzúráról, a sajtószabadság megsértéséről prédikál. Ha valóban keresztény kurzus lenne, ez a vers nem kapott volna nyomdafestéket, mint ahogy az sem, amiben szarból jött magyarokról ír egy költő, aki itt él, és úgy akarja felhívni magára a figyelmet, hogy a saját fészkébe pisz- kít. Különösen csodálkozom azon, hogy üsztességes írók — van köztük katolikus főúri család leszármazottja is — képesek egy gyékényen árulni a tisztességtelenekkel. Nehéz eldönteni, hogy ez a háború vallási köntösben folytatott politikai háború, avagy politikai köntösben folytatott vallásháború, esetleg mindkettő, irodalmi pongyolában. — Nem tartja különösnek, hogy ezek az írók nem tettek hasonló lépéseket az egypárti diktatúra időszakában? — Igen, ez valóban különös, hiszen akkor egy nagyhatalom kiszolgálói irányították az országot, és a megfélemlítésnek többféle változatát élte meg a magyar társadalom. Ezek az írók mégsem fordultak el a rádiótól és a televíziótól, mert jól akartak élni, esetleg életben akartak maradni. Most, hogy a nagy fék kiengedett, érdekeiknek, hovatartozásuknak megfelelően mutatják ki a foguk fehérjét. — Tagadhatatlan, hogy a rádióhallgatókat, a tévénézőket éri bizonyos kulturális veszteség, ha a szóban forgó szerzők műveitől elesnek... — Kétségtelen, hogy vannak közöttük tehetséges emberek. De a veszteséget bizonyára nagyobbnak gondolja az a kevésbé beavatott néző vagy hallgató, aki azt hiszi, hogy ezek az alkotók képviselik az egész magyar irodalmat, és nem tudja, hogy az írószövetségnek hét-nyolcszáz tagja van, közöttük számos kiválóság. Igaz, őket sem a korábbi rendszerben, sem most nem futtattak bizonyos körök, és ezzel magyarázható, hogy Nyugaton nem ők, hanem az említett tiltakozók jelentik a magyar irodalmat. Azt a magyar irodalmat, amely érthetetlen módon nem elsősorban a magyarsághoz szól. Sajnálatos az, ami történt, különösen a tehetséges írók vonatkozásában, hiszen a magyar irodalomra mindig jellemző volt a „virágozzék száz virág” elve. — Hogyan értékeli azoknak a jogutódoknak a magatartását, akik jelentős szerzőket tiltottak le? — Megrendítőnek tartom a lépésüket. Ha azt mondjuk, hogy Magyarországon bizonyos történelmi helyzetekben nem érdemes élni, akkor hozzátehetjük, hogy meghalni még úgy sem. Méltatlannak és megalázónak tartom azt, hogy az egyes politikai körök által félrevezetett, megtévesztett, olykor megfélemlített utódokra olyasmit kényszerítenek, amit a boldog vagy boldogtalan ősök valószínűleg nem vállaltak volna el. Meggyőződésem, hogy Márai Sándor, akit mindannyian ismerünk — naplójának kimaradt részei nemrég jelentek meg —, ebben a helyzetben nem valószínű, hogy megengedte volna műveinek a letiltását. Hallottam arról is, remélhetőleg aljas pletykáról van szó, hogy Ady Endre műveivel is hasonlót terveznek. Akik ilyen eszközökhöz nyúlnak, azok erkölcstelenséget követnek el, és olyan gátlástalan emberekre emlékeztetnek, akiknek semmi se szent. Ha ilyen szemléletű emberek jutnának hatalomra, ha az ország ilyenek kezére kerülne, akkor minden olyan rossz bekövetkezne, amit ma elképzelhetetlennek tartunk. Ne feledjük, még nem léptek életbe azok a törvények, amelyek lehetővé tennék a régi rendszer bűnöseinek a háttérbe szorítását. Ebben a helyzetben a gátlástalan erők kezére játszani nagy felelőtlenség. — Kijelenthetjük, hogy a műveiket letiltok ártatlanokat büntetnek? — Mentalitásukat tekintve emlékeztetnek a taxisblokád szervezőire, illetve azokra, akik azt vallják, hogy az a legjobb, ha minden a legrosszabb. Eszembe jut a köztársasági elnök úrnak az az olasz lapban megjelent nyilatkozata, amely igen nagy port vert fel. Lehet, hogy ő jobboldali veszélytől tart, én azonban kifejezetten baloldali veszélyt látok. Ezt ma csak az nem veszi észre, aki nem akatja. — A tiltakozók felkérték önt a csatlakozásra? — Nem, és másokat sem kerestek meg. Megjegyzem, hogy többnyire olyan írók vesznek részt ebben az akcióban,- akiknek a Kádár-rezsimben könyveik jelenhettek meg, akik külföldön olykor színvonalas gátlástalansággal képviselték a magyar irodalmat. Valószínűleg azért sem próbálkoztak szélesebb körben, mert sejthették azok válaszát, akiknek a művészi törekvése, a hozzáállása eltér az övéktől. Mondhatom azt is, hogy ez az exkluzív társaság nem tárta a magyar írótársadalom elé az elképzelését, vagyis nem kívánta megmérettetni azt a demokrácia játékszabályai szerint. Mi ez, ha nem a kisebbség ízlésbeli, illetve politikai terroija a többség felett? — Javíthat-e a helyzeten az írószövetség? — Természetesen nem beszélhetek az írószövetség nevében, bár választmányi tag vagyok, de feltételezem, hogy nem foglalunk állást ebben a kérdésben, hiszen sokan vélekedhetnek úgy, hogy meg kell őrizni az egységet. Talán hasznosabb lehet az egyéni mérlegelés, adott esetben a szembefordulás ezzel az akcióval, ami kétségkívül komoly bátorságot, tartást és lelki erőt feltételez. (bánó)