Pest Megyei Hírlap, 1993. november (37. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-23 / 273. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP SZŰKEBB HAZÁNK 1993. NOVEMBER 23., KEDD 5 Egyedül o készít Magyarországon karikás ostort Coburg herceg utolsó számadója Két ember, két puli és háromszáz üsző nekivágott a pusztának. Ezerkilencszázhu- szonhármat írtak, s Szent György-nap utáni első reggel volt. Az egyik embert úgy hívták, Bábel Sándor. Ő volt a számadógazda. A mögötte lépkedő legénykét Bábel Imrének tisztelték, már amennyire egy bojtárt tisztelni szokás az apaji pusztán. Apa és fia öt évig jártak együtt a gulya nyomában, legeltettek, itattak vagy ültek a cserény mögötti árnyékban, s kanalazták a lebbencslevest a bográcsból. Sok szó nem esett köztük, a pásztomép nem túl beszédes. Az öreg Bábel úgy vélte, a gulyáskodás fortélyait nem szóval és nem tölcsérrel kell a bojtár fejébe tölteni. Ha van szeme, füle míg esze, hát ellesi. Ha meg nincs, kár vesződni, úgy sem lesz belőle számadó a büdös életben. Imre figyelt, füle volt a félszavakhoz is. Megtanulta az ég színeiből kiolvasni az időjárást, s egyetlen pillantással felmérni, hogy mitől nyugtalankodik a dörgölőfa mellett kérődző falka. Amikor betöltötte a tizennyolc évet, felavatták. Ő volt a legfiatalabb számadója az apaji pusztának. Rideggulyásként kezdte. Ez annyit jelent, hogy az uradalom fűbérre vállalta a magángazdák üszőit, s Szent György napjától Mihály-na- pig kint legeltették őket a szabad ég alatt. Számadónak lenni rangot jelent, előre megsü- vegelik az embert az utcán. Már amikor bejut a faluba. Tavasztól őszig aligha, ilyenkor csak a maga kedvtelésére tűzi a vadvirágot a legény a kalapja mellé, s vágyakozva gondol a hét végi táncmulatságra. Mindazonáltal a jó Istennek van gondja a pásztorokra is. Imrének is kirendelte az élete párját, 1933-ban tartották a lagzit. De még két nyár telt el úgy, hogy a férj és feleség csak a hétvégeken találkoztak. Ilyenkor tiszta ruhát, kenyeret, száraztésztát kötött a menyecske a garabolyba, s kigyalogolt a távoli cserényhez. Az üszők után a szürkemarhákat bízták Imrére, majd göbölyös lett az uradalomban. Az új tisztséghez már szolgálati lakás járt, igaz, a konyhán osztoszkodni kellett egy másik családdal. Bábel Imréné most, közel hatvan év után is fejből sorolja, mi volt egy göbölyös számadó fizetsége. Másfél hold földhasználat, 18 mázsa gabona, nyolc öl tűzifa, négy marha és két anyadisznó tartása a hozzá való takarmánnyal. Meg 32 „aranypengő”. Ennyiből, akkortájt, ha nem is urasán, de jól megéltek. Hogy mi az a göbölyös? Magyarul marhahizlaló. A ku- pecek felvásárolták a sovány, leromlott marhát, s kivitték Apajra, a Coburg-birtokra. Itt feljavították, meghizlalták őket, s a súlygyarapodás fejében osztozkodtak a nyereségen. — Amikor behajtották a marhákat, zörgött a csontjuk. Mikor' elvitték 4—500 kilót nyomtak. Ez volt az átlag. Se kövér, se sovány. A tálján megrendelőknek ez volt az igényük. Állatorvos által előírt takarmányt kaptak, hat kiló abrakot, három kiló szénát, 50 kiló vágott répát. Én ügyeltem fel, hogy mindezt 600 jószág naponta megkapja. No meg persze a rendre is én vigyáztam. Olyan tisztaság volt az istállókban mint a patikában. — Milyen ember volt Coburg herceg? — Aki nem ismerte, azt hitte, valami betévedt vigéc. Szerényen öltözködött, soha nem hallottam hangoskodni. Nem is volt miért. Mindenki tudta a dolgát, no meg azt is, csak kétszer szólnak, harmadjára kipenderítik aki lusta. — Maga szerint jövedelmezd volt-e az apaji birtok? — Különben miért tartották volna fenn? Az apaji Coburg- uradalomhoz 6500 kataszteri hold tartozott, több száz béresnek, cselédnek, napszámosnak adott kenyeret. Tudja hányán irányították ezt a hatalmas birtokot? Egy intéző, egy segédtiszt és egy gyakornok. Havonta lejött a jószágigazgató Pusztavacsról, és átnézte a könyvelést. Később, amikor megalakult a Kiskunsági Állami Gazdaság, több volt a tisztviselő, mint a kétkezi munkás, több papírt fogyasztottak, mint szénát a jószág. Nem csodálom, hogy a végén a tönk szélére jutottak, hiszen íróasztal mellől nem lehet jószágot nevelni vagy búzát termelni. Coburg herceg utolsó gulyása 1971-ben „ment nyugdíjba” az állami gazdaságtól, de mint mondja, az ő aktív élete akkor ért véget, amikor számadógazdából visszaminősítették bérmunkásnak, s a szeme előtt ment tönkre az egykori mintabirtok. Bábel Imre nemcsak utolsó gulyása az apaji pusztának, de utolsó mívelője egy régi mesterségnek is, ma már egyedül ó készít karikás ostort Magyar- országon. Valódi ökörbőrből, piros-zöld szalaggal és faragott nyéllel. Minden darab egy-egy remekmű. — Csak az a baj, hogy a többsége szuvenírként talál gazdára, s nem marhahajtásra — kesereg az idős mester, s bánatában nagyot csördít a karikás ostorral. Matula Gy. Oszkár Lehet, hogy nem csak nosztalgia? Vonat Szobrát Nagybörzsönybe Sokszor és sokan emlegetik Magyarország egyik legszebb erdei vasútját, amely a Börzsöny belsejében haladt Nagy- börzsönyből Nagyirtáspusztára. Drága volt a fenntartása. Évtizednél is több. hogy az Ipolyvi- déki Állami Erdőgazdaság megszüntette. A síneket felszedték. Házak alapjába, kerítések oldalába használták a környékbeli falvakban — emlegették nemrég Remitzky Zoltán, szobi polgármester társaságában, aki szerint most mégis történt valami. Sokak régi óhaja szerint. — Vajon mi? — kaptunk az elejtett mondaton, s kértük, beszéljen erről részletesebben. Szob és Malomvölgy között szállították utoljára még a zúzott követ, a kőbányából. Ezt az ipari fuvarozást ez év január elsején állították le. A Malomvölgy—Márianoszt- ra—Nagyirtáspuszta szakaszt szüntették meg régebben, a hetvenes évek vége felé. Ez közlekedésbiztonsági okokból történt, mivel tragikus baleset fordult elő. A síneknek valóban eltűnt a hetven százaléka, s a pálya íve is, amit birtokába vett a természet. Mi most Szobtól Nagy- börzsönyig szeretnénk visszaállítani az eredeti állapotot. A szobi kőbánya vezetői hasznosabbnak ítélték a közúti szállítást, mert így nem kell kétszer átrakodniuk. Ám a szállítási útvonal nem valószínű, hogy elbírja a mostani nagy terhelést balesetmentesen. Szobi áthaladásuk túlterheli a forgalmat, balesetveszélyes. Rezgésártalom miatt ká- rodosnak a régi építésű, családi házak. Zaj, füst, por árt a környezetnek. A volt keskeny nyomtávú vasútvonalat huszonkét meghívott társaságában jártuk be. Önkormányzatok, szakhatóságok, mint például a MÁV Közlekedésfelügyelet képviselői vettek részt utunkon. Ott voltak a MÁV Budapesti Igazgatóságától, a Környezetvédelmi Felügyelőségtől, a Kö- vizigtől, az Alagi Tangazdaság jogutódjától. A Közlekedési Felügyelet Vasútfelügye- lősége azért szervezte ezt a bejárást, mert a MÁV bontási engedélyt kért a most leállított szakaszra, ami a tulajdonában van, de még a vagyonvédelmet sem tudja megoldani. Ám Kempf Gyula, Nagy- börzsöny polgármestere úgy nyilatkozott a helyszínen, hogy jelentkezett egy középiskola, amelyik oktatópályaként szeretné használni az eddig MÁV kezelésű vasútat. Kiépítenék, gondoznák Szobtól egészen Nagybörzsönyig. Ennek nagy jelentősége volna idegenforgalmunk szempontjából, mert ha a vízi erőmű elkezdett építésekor megszüntetett hajóállomásuk ismét felépül — erre törekednek —, akkor a Dunáról a Börzsöny szívébe juthatnának a turisták. Az expó idején sok külföldi vendég is. Az erdészet is szállíthatná itt a fát, a kőbánya meg a követ. — Volt, vagy lesz valamilyen döntés? Lehet összefüggést keresni azzal, hogy Schamschula György miniszter még októberben, egy váci fórumon kijelentette: Ha a MÁV tulajdonába adnák a Kismaros—Királyrét vasutat, akkor meg lehetne menteni azt, de ilyen megoldással talán a nagyirtáspusztait is’’? — Ez utóbbiról most hallok először — vélekedett a megkérdezett. Ha így van, nagyot lendítene az ügyön. A helyszíni bejárás után még arról volt szó, hogy ezután hoz döntést a Közlekedési Felügyelet Vasútfelügyelősége. A kérdés az, hogy elfogadja-e a MÁV indítványát, hogy bontsanak, vagy ezt elutasítják? Az erdészet minden bizonnyal átadná a maga területét. Biztos, hogy nagy költséggel járna az építés, de még a puszta vagyonvédelem is. Ám az élményért biztosan sokan szállnának fel egy olyan szerelvényre, amely hegyek, erdők világába visz és Nagy- börzsönyben áll meg, ahol Árpád-kori templom, vízimalom, regényes táj fogadja az érkezőt. Ezt gondolom, szívesen megfizetnék. Persze, ezzel kapcsolatban azt sem árt tudni, hogy a Börzsönyben egykor 600 kilométer hosszú keskeny nyomtávú vasútvonal húzódott. — Mikor? — Saskó Istvánnak a hatvanas években írt, nagyon szép tanulmányát érdemes erről elolvasni. A vonalak összeköttetését teremtettek Királyréttel, Pásztóval. Magastaxal, s áthaladtak még az Ipoly folyón is. Mondom, hatszáz kilométer! Most meg képtelenek lennénk megmenteni harmincat? Pedig szép lenne. Hiszen erre a vonalra tervezünk egy 20—25 hektárnyi vadasparkot is. A Börzsöny vadon élő állatai lennének itt láthatók. Csak ki kellene szállni a vonatból. Kovács T. István Védőerdő a belvárosban Első a környezetvédelerú Százhalombatta álta- ■ kínos rendezési terve volt a témája a na- pókban megrendezett lakossági fórumnak, ahol Rumi Imre városi főépítész bevezető szavai után Szabóné Pányi Zsuzsanna főépítész ismertette a képviselő-testület által elfogadott programot. Először a belterület rossz szerkezeti felépítéséről beszélt, arról, ahogyan a két nagy üzem kettévágja ezt a városrészt. A helyzeten már csak úgy lehet segíteni — mondta Szabóné —, hogy a zaj- és levegőszennyezés csökkentése érdekében védőerdőt telepítenek. Ebben a térségben csak bizonyos távolságra lehet építkezni az üzemektől. Dunafüred városrészben, amely sűrűn beépített, kijelöltek olyan területeket, ahol a későbbiekben felépítendő iskola, óvoda, bölcsőde, kereskedelmi-szolgáltató központ kaphat majd helyet. De itt épülhet fel idővel a szabadidőközpont (horgásztóval, stranddal, kempinggel és csónakkikötővel) is. Sem az Újvárosban, sem pedig az Urbáriumban nem terveznek a közeljövőben lakótelep-fejlesztést, az utóbbi helyen viszont családi ház építésére alkalmas telkeket jelöltek ki. Az erőmű környezetvédő sávjához közel néhány kisebb üzem, vállalkozás elhelyezésére gondoltak a tervezők. Az Óvárosban mód nyílik a lakótelep bővítésére, s a most háromhektáros régészeti bemutatótelep fejlesztésére. A téglagyárnál és annak környékén szintén a vállalkozók kaphatnak helyet a jövőben. A tervezőknek nem célja a további ipartelepítés, ezért csak néhány kisvállalkozó költözhet erre a környékre. A város vezetői nagy gondot kívánnak fordítani a jövőben is a környezetvédelemre, valamint a közlekedés javítására. Á. M. Borókaerdő lesz Maglódon Újjászületés három hektáron T Öt-tíz évvel ezelőtt ^ alig hallottam olyan ta- >' a Vj nácsi elöljáróról, aki- " nek a szemét vagy a szennyvíz okozott volna fejtörést, a problémák fontossági sorrendjében ez a két téma a leghátul kullogott. Pedig — és ez a rendszerváltozás után derült ki —' Pest megye településeinek nagy többségében, úgy az egyik, mint a másik sürgős rendezésre várt. A meglévő szemétbányák feltöltődtek, a rosszul vagy sehogy sem kezelt szennyvizek pedig visszafordíthatatlan károkat idéztek elő a felső rétegű talajvizekben. Sok más súlyos örökség mellett Maglódon a szemétnek kellett új helyet keresni, mert a 31. sz. út melletti három hektáros teknő nemcsak feltöltődött, de ki is „öntött a medréből". — Két gond szakadt a nyakunkba egyszerre. Az új bánya kialakítása mellett rekultiválni kellett a meglévőt, amire szigorú előírásokat kaptunk a szakhatóságtól. Első lépésként 60 centi vastagságú termőtalajt hord- tunk a szemétre, majd erre újabb 20 centi humuszt. A rekultiváció során mintegy hektárnyi elöregedett akácfát is ki kellett vágni, s noha ezek a fák vadon nőttek, az Országos Erdőfelügyelőség új fák telepítésére kötelezett bennünket. Az előírások értelmében egy év pihentetés után borókafenyő csemetéket ültetünk, de nemcsak egy hektáron, hanem az egész rekul- tivált területen. Ha a számításaink beválnak, néhány év múlva Maglódnak is lesz egy olyan színfoltja, mint a Tatárszent- györgy melletti borókás. Mindezt a napokban hallottam Maglód polgármesterétől, Bezzeg Istvántól, amikor több más mellett a környezetvédelemről beszéltünk. A polgár- mester kivitt a helyszínre, a majdani borókaerdő helyére. A terep most olyan, mint egy kisimult tenyér, a felhordott humusz az elmúlt nyáron kezdett begyepesedni. — No, az elején nem így nézett ki — jegyzi meg Bezzeg István némi malíciával. — Időbe telt, amíg tudatosítottuk a lakosságban, hogy a rekultiváció három és félmillió forintjába került a községnek, s ha továbbra is idehordják a szemetet, ez újabb pénzeket von el a közös kasszából. Menet közben arra is rájöttünk, hogy az illegális szemétlerakók egy része Pestről és a környező falvakból érkezik. Éjszaka. Erre is találtunk megoldást. Lezártuk azt a bekötőutat. melyen a 31-es út felől lehet a volt bányához eljutni. Ez mindaddig zárva lesz, amíg a telepítést elvégzik. Túl azon, hogy Maglódnak lesz egy új színfoltja, Bezzeg István terveiben egy turisztikai oázis is szerepel. Hangulatos vendéglőkkel, meg ami ehhez tartozik: jó konyha, jó borok és cigánymuzsika. Amiért nemcsak Maglódról, de Pestről is kijönnek majd a vendégek. (matula) Kezdetben szükség volt ezekre a táblákra, ma már ezek nélkül is tiszta a rekultivált terület
