Pest Megyei Hírlap, 1993. október (37. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-07 / 234. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1993. OKTÓBER 7., CSÜTÖRTÖK Moszkvai helyzetkép Helyreállt a rend Az orosz fővárosban tegnap lényegében normalizálódott a helyzet. Ezt jelzi, hogy délelőttre befejeződött a városból a hadsereg egységeinek kivonása. Az országot rendeletekkel irányító Borisz Jelcin kedden intézkedéseket foganatosított a rend teljes helyreállítása érdekében, és mára országos gyászt rendelt el az elhunytak emlékére. Moszkvában mindössze a parlament épülete előtt volt látható néhány páncélozott szállító harcjármű. A Fehér Ház kiégett épülete körül továbbra is sok a belügyi katona, a korábbi kordont azonban már felszámolták, folyik a romok eltakarítása és a kiégett gépjárművek elvontatá- sa. Az épület körül sok a bámészkodó. A moszkvai rendőrség illetékesének közlése szerint az éjszaka folyamán több fegyveres csoportot tettek ártalmatlanná. Ideiglenesen 1700 embert vettek őrizetbe a kijárási tilalom megsértése miatt, és 11 lőfegyvert elkoboztak. Megfigyelők szerint ez azt jelzi, hogy eltúlzottak voltak a jelentős fegyveres ellenállásra, mi több, esetleges „partizánháborúra” vonatkozó hírek. Az áldozatok pontos számára vonatkozóan egyelőre nincsenek adatok, mivel a Fehér Házból még mindig nem hozták ki az összes halottat. A helyzet fokozatos normalizálódását jelzi az is, hogy ismét a politikai események szerepelnek a vezető helyen a híradásokban. A nap egyik fontos bejelentése volt, hogy Borisz Jelcin elnök visszavonta az előzetes sajtócenzúrára vonatkozó rendeletét. Az elmúlt két napon a cenzúra miatt több újságban is voltak fehér foltok. A sajtóminisztérium egyik illetékesének közlése szerint Jelcin intézkedése csak a lapok előzetes cenzúrájára vonatkozott. Feketén ásít bele a világba a moszkvai „Fehér Ház” felső része, kiégve, kormosán. Fekete doboz. Egész Oroszország fekete doboz. A jövő fekete doboza. Vajon mi van a belsejében? Megint bebizonyosodott, hogy az, amit a világ közkeletűen „kommuniz- mus”-ként ismert meg (a lenini, a sztálini, a szovjet), orosz jelenség. Szülői: egy ágon Bizánc, másik ágon a mongol Ázsia. Ruckoj és Haszbul- latov „ellenforradalma”, mely ha csak néhány órára is, magasba röpítette a sarló-kalapácsos lobogót, s kicsalta a moszkvai utcára a Sztálin-képeket, nem abba a sorozatba illik, melyet a litván és lengyel választási eredmény jelez. Ez utóbbiak az emberek megriadását és hátrálását tükrözték a gyatra, de mégiscsak valamelyes létbiztonság és kiszámíthatóság nosztalgiájába. A moszkvai Fehér Ház szellemi csatornái Belgráddal érintkeztek, a pánszláv nedvkeringésben, mely századunkban vörös csillaggal kódolta magát. Ami Moszkvában történt, az az orosz messianizmus és terjeszkedési ösztön „kifúvása” volt (még nem „kitörés”). S nehogy azt higgyük, az utolsó. Nem, a világ nem ússza meg olcsón a sztálini építmény be- rogyását, amint nagy árat fizetett a cárizmus omlásáért is. Ha az orosz kolosszus bukfencezik, az földrengést okoz. Oroszország, a maga 100 milliós népével, létezik, s létezik az orosz társadalmi káosz, létezik az orosz elmaradottság, létezik az orosz egyensúlytalan lélek, a nyájösztön, a végtelen távolságok mélyen bevésődött pszichózisa, s létezik a nagyzás, a hódítás, a külteijesség lelke, mint a minőség krónikus hiányának kompenzációs szükséglete. S hogy pragmatikusabbak is legyünk: létezik az orosz hadiipari komplexum. Mondhatni, csak ez létezik abban a gazdasági nihilben, melyet a szovjet rendszer hagyott hátra az orosz sztyeppéken, s nem kétséges, ez utóbbinak van a leggyakorlatibb érzéke az orosz glóbuszon, hiszen hosszú évtizedek óta minden erőforrás őt táplálta (ősi mongol recept szerint). Ha a monoton-mechanikus elosztásra alapozott szovjet élet érintkezett valahol a mindenkori világszínvonallal (vagyis a fejlettek színvonalával), akkor a hadiipar volt az, beleértve az asztronautikai ágazatot („csak” a mikrochipről maradt le). Oroszország legszervezettebb és legperspektivikusabb gazdasági-társadalmi ereje ma a hadiipar. Nos, ez a harmadik orosz arisztokrácia (a klasszikus arisztokrácia s a párt-oligarchia után), vagyis a hadipar komplexum, Jelcinre tesz, és ez természetes. Ez Jelcin győzelmének titka. Jelcin „demokratikus reformjai” lényegében az OECD-országok tőkéjének és a multinacionálisoknak a behatolása előtt tisztítják meg az utat, minimális biztosítékokat és minimális pénzforgalmi infrastruktúrát teremtve. Ez a hadiipari komplexum elemi érdeke, véletlenül sem egy rövid távon realizálódó nukleáris háború — amelyhez a tegnapi nómenklatúra restaurációja, nacionalisták és bolsevisták közös birodalom-revansban egybeolvadó nagyorosz-nagyszovjet dühkitörése vezetne. A hadiipari vezér- igazgatók realistábbak a volt pártfunkcionáriusoknál: tudják, hogy a transznacionális pénzhatalmak világuralmi rendszerének politikai infrastruktúrája a mindenféle adminisztratív beA stabilitás kulcsa a Nem nézhetjük ölbe tett kézzel, amint a kelet-európai országok egy része belesüllyed a gazdasági káoszba, a szociális nyugtalanságba és az újjáéledő nacionalizmusba — mondotta Franz Vranitzky osztrák kancellár azon a nemzetközi tanácskozáson amelyet az osztrák televízió, és a jövőkutató konferencia közösen rendez az emigráció és a kulturális változások témakörében. Jichak Rabin Kairóban Kairóba érkezett Jichak Rabin izraeli kormányfő, hogy tárgyalásokat folytasson Jász- szer Arafattal, a PFSZ VB elnökével az autonómiamegállapodás végrehajtásáról. Jeruzsálemben leszögezték, hogy a kormány nem tervez az eddigieken túlmenő gesztusokat a palesztinok bizalmának megnyerésére. — Kelet-Európa mai problémái holnapra a mi problémáink lehetnek — mondotta a kancellár, hangoztatva, hogy Oroszország és néhány más volt szovjet köztársaság stabilitását csakis a gazdasági fejlődés fogja eldönteni. A Nyugat minden további habozása nagy bizonytalanságot eredményezhet — fűzte hozzá. Vranitzky — csakúgy mint a szintén szerdán felA Národná Obroda tegnapi számában megjelent jegyzet írója szerint Jozef Mo- ravíík szlovák külügyminiszter a lemondását fontolgatja. Ä jól értesült forrásokra hivatkozó jegyzet szerint Moravéík egy ideje már „hangosan mérlegeli” ezt a lépést. Döntését valószínűleg a hét végén, az Európa gazdaság szólaló Franz Löschnak belügyminiszter — úgy értékelte, hogy Ausztriának a külföldiek vonatkozásában folytatott politikája eredményes. A bécsi tanácskozáson, amely a rendezők tudatos szándéka alapján közvetlenül megelőzi az Európa Tanács pénteken kezdődő csúcsértekezletét, a politikusok mellett neves tudósok vesznek részt. Tanács bécsi csúcstalálkozója után jelenti be, de az sem zárható ki, hogy már ma este lemond, mihelyt hazaérkezik az ENSZ közgyűléséről. A Národná Obroda szerint a szlovák diplomácia vezetőjének lemondása láncreakciót indíthat el és Vladimír Meci- ar kormánya „talán már az év végét sem éri meg”. A nagyvilág hírei íf A NATO-nak az eddiginél nagyobb mértékben kellene bevonnia a kelet-európai államokat az európai biztonságpolitikába, ez azonban csak az Egyesült Államok és Oroszország jóváhagyásával történhet — fejtette ki washingtoni sajtóértekezletén Klaus Kinkel német külügyminiszter. ★ A moszkvai eseményeket kihasználva Észtország után Lettország is a kommunista ideológiája szervezetek betiltására készül. A rigai kabinet már utasította is a belügy- és a védelmi minisztériumot, hogy tegyék meg az ehhez szükséges lépéseket. * Szomáliában két amerikai katona holttestét tették közszemlére tegnap a helyi lakosok Mogadishu egyik piacterén, ahol vasárnap véres összecsapások voltak a kéksisakosok és az Aidid Szomáliái hadvezérhez hű erők között. VÉLEMÉNY Moravcík lemond? Oroszország, a avatkozást (de manipulációs beavatkozást véletlenül sem) kizáró szabad választásokon alapuló parlamentáris demokrácia, s ha ők az ötről a hatra kívánnak menni, akkor — bármily szokatlan, bármily példátlan — ezt kell legalább „megpatyomkinizálni” a tegnapelőtti Szent-Oroszország és a tegnapi Szovjet-Oroszor- szág mai utódállamában. Ruckoj és Haszbullatov nem értett semmit. A hadsereg nem állt melléjük, mert a hadsereg-szállítók sem álltak melléjük. Oroszországban a sztrelecek nélkül nem lehet politikai csatát nyerni. Mindamellett még nagyon korai volna megkönnyebbülni. A pókerparti folytatódik és a játékosok mindegyike nyerni akar. Haszbullatov és a hadiipari komplexum között csak any- nyi a különbség, hogy az előbbi azt mondta: „most azonnal”, az utóbbi viszont megrázta a fejét: „Nem most, hanem a maga idején, esélyes pozícióban”. Áz elkalmárosodott nyugati politikában évtizedek óta leszoktak a geopolitikai és általában a klasszikus értelemben vett politikai gondolkodásról. Ezért Jelcinnek valójában mindeddig csak nyaktörő veszélyeket raktak az útjába. Lehetséges, hogy még a külügyminiszterek sem tanultak történelmet? Vagy valamilyen gyanús nemzetközi intellektuális dezinfor- máció már az iskolapadban tévútra vezeti a civilizáció értelmiségi évjáratait? Hol vannak az államférfiak? Miért, hogy Angliának Churchill óta csak egy jutott, s az is nő? Miért, hogy a magányos nagy alkotónak, De Gaulle-nak nincs utóda Frankhonban, s hogy az egyébként nagyrabecsült Klinker úr oly messze elmarad Genscher mély és nagyívű történelemlátásától és ítélőképességétől? Illenék tudni az euratlantikus szupercsodavilágban, hogy Németországot a nemzetiszocializmus legyőzése után vissza lehetett vezetni a piacgazdaságba és a parlamentáris demokráciához, de Oroszországot nem lehet visszavezetni, mert ott a mongol uralom óta sohasem volt piacgazdaság (s amióta Oroszország létezik, sohasem volt demokrácia), nemcsak Sztálin alatt nem volt, Cár Nyikoláj alatt sem. Sándor cár alatt sem, akivel Napoleon a francia piaci hegemónia érdekében lényegében az angol versenytársak ellen háborúzott. Az oroszok számára a szabadpiac és a politikai demokrácia olyan, mintha az elefánttól azt vámók, hogy bőre klorofilt termeljen. Végül is lehet többé-kevésbé reális, komoly, 10-25-50-100 éves project-et (ez orosz vonatkozásban most szalonképesebb, mint a terv) kidolgozni Oroszország átvezetésére a piacgazdaságba. Ez a történelem egyik legnagyobb vállalkozása volna. Am máról holnapra, párnázott ajtók mögül, türelmetlen és öntelt menedzserek kurta vezényszavára? Jelcint évek óta nem segítik, csak zsarolják. Ősrégi jogi alapelv: Ultra posse non obligatur. Senkit sem lehet lehetőségein túlmenő cselekvésre kötelezni. Oroszország önmagában is ismeretlen robbanóanyagokat tartalmazó „fekete doboz”. Az euratlanti és multinacionális ultrakapzsiság egyszer még békásmegyeri Jós-utcát csinál a világból. Ennek valós veszélyét igazolja, hogy Genscher kénytelen volt visszaszólni a nyugdíjból. Genscher tudja, hogy Oroszországgal mindenképpen el kell kerülni a háborút. O még tudja és érzi. Oroszországba csak beleveszni lehet, háborút nyerni „fekete doboz” nem, tanú Bonaparte, Hitler és hómező-szerte megannyi halott. S ezen a ponton válik létkérdéssé a magyarság számára az egész problémacsomó. Szerencsétlen, védtelen Magyarország védelmet keres és húzódnék a NATO eresze alá. Csakhogy — figyelmeztet a tegnap széles látókörű Európa-politiku- sa — az észak-atlanti katonai szövetség kiterjesztése Oroszország határaira vagy közvetlen közelébe, az oroszok számára veszélyérzetet és Európából való kíméletlen kirekesztést jelent. Párhuzamosan a távolkeleti fenyegetéssel, amit a vörösen nacionalista Kína hordoz. S kicsavarja a balkáni ortodox—délszláv adut Moszkva kezéből, elvágja a Balkántól s a Földközi-tengertől. Egy ilyen helyzet közeledésre kényszerítené a hadiipari komplexumot az ugrásra kész tegnapi nómenklatúrához. Közép-Európa és Kelet-Európa (mert Ukrajna is bejelentené részvételi igényét a kollektív védelemben) csatlakozása a NATO-hoz Jelcin bukását jelentené. Őt egy orosz Milosevics követné, demokratizálás helyett egy nacionalistaposztkommunista rezsim világháborús fenyegetéssel. Nem mintha egy Patyomkin-demokratizálás függönye mögött a hadiipari komplexum önépítő terveinek megvalósítása nem az elhalasztott veszéllyel volna egyenlő. Közép-Európa nem akar többé ütközőzóna, „cordon sanitai- re” lenni Kelet és Nyugat között. Egyértelműen Nyugat mellett szavaz. Oroszország azonban ragaszkodik Közép-Európá- nak ehhez a szerepéhez. A Nyugat számára ez a sáv, a Balkántól fel Gdyniáig, mindig árterület volt, s most homlokráncolva fontolgatja, ne kapcsolja-e be a „belterületbe”, ne „közműve- sítse-e” az árterületet. Félő, hogy ebből megint csak nem lesz semmi, s Oroszország politikai életérzése határoz. Akkor pedig nekünk, közép-európaiaknak össze kell fognunk, mint az Anjouk idején, s mint a Hunyadiak szerették volna. Akkor biztonságunkat a jövőben — gyermekeink s unokáink biztonságát — nem őrzi meg más, mint a Nyugatnak elszánt békehadművelete Oroszországban. Költséges hadművelet: Oroszország mély, teljes keresztmetszetre kiterjedő átstrukturálása, a hadiipari komplexummal szemben más termelőkomplexumok felnövesztése, a minőségi szemlélet hosszú távra berendezkedő, szívós infúziója, a demokratizálás megindítása nem annyira látványosan és kulisszák festésével, mint tervszerűen, elkezdve az alapoknál, a mindenkor előálló „arisztokrácia” mögött olyan középosztályok kifejlesztése, amelyek az orosz társadalomból mindig hiányoztak. Óvatosan föl kell bontani az orosz fekete dobozt, hogy ne robbanjon. Belső, intenzív, minőségi értékfelhalmozással csökkenteni a kóros önértékelési válságot, mely a hódításban és a másokon való uralkodásban véli kompenzálni a belterjes fejlődés meghiúsulását és az évszázadok alatt felhalmozott kudarcélményeket. Jelcin győzött ezúttal — de az árterület árterület marad. Ki fogja szabályozni a folyót? Ki fedezi ennek költségeit?