Pest Megyei Hírlap, 1993. október (37. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-16 / 242. szám
PEST MEGYE1 HÍRLAP KÜLFÖLD 1993., OKTOBER 16., SZOMBAT Pápai himnusz — szöveggel II. János Pál Kubáért II. János Pál pápa támogatásáról biztosította a kubai püspöki kar erőfeszítéseit az ország súlyos válságának megoldását célzó nemzeti párbeszéd megteremtésére. A pápa megerősítette, hogy a főpapok legutóbbi pásztorlevele az egyház társadalmi felelősségén alapul, a megértés és a megbékélés jegyében született. Ez derül ki a kubai püspöki konferencia titkárságának csütörtöki közleményéből. Az MTI havannai tudósítójához eljuttatott dokumentum ismerteti a pápa vatikáni beszédét, amelyet a kubai püspöki kar tagjaival közösen bemutatott csütörtöki misén mondott. Ebben az egyházfő kiemeli: tudatában van az aggodalomnak, amelyet a kubai egyház pásztorai éreznek a népet sújtó ,Jelki szükség és az alapvető anyagi javak hiánya miatt”. * Tizenöt évvel ezelőtt, 1978. október 16-án választották a katolikus egyház fejévé Karol Wojtyla krakkói érseket, aki II. János Pál néven — 450 év óta az első nem olasz pápaként — október 22-én foglalta el Szent Péter trónját. Az ünnepi évforduló alkalmából ma a Középnémet Rádió (Lipcse) zenekara a vatikáni audenciate- remben ünnepi hangversenyt ad a pápa tiszteletére, amelynek műsorán szerepel Krzysztof Penderecki lengyel zeneszerző Bene- dictusának ősbemutatója. Ugyancsak szombaton csendül fel első ízben a Szentatya jelenlétében szöveggel a pápai himnusz. A 15 soros latin nyelvű versikét egy, a Vatikáni Rádiónál dolgozó pap, Raffaello Lavagna írta evangéliumi idézetek, zsinati és pápai szövegek, középkori himnuszok felhasználásával. Az állami himnuszok közül egyedül a vatikáninak nem volt szövege. Felsőházi nyitány Parasztpárti marsall Varsóban Varsóban tegnap megnyílt az újonnan megválasztott parlament felsőházának első ülése. Lech Walesa államfő a szenátusban tartott beszédében kijelentette: „Úgy tűnik, hogy a parlamen- ú választásokon a lengyelek többsége a demokrácia és a piacgazdaság építése mellett foglalt állást, csak más tempóban és más módszerekkel.” Méltatta a felsőház szerepét, amely alkotója. s egyben őre a jognak. A kormánykoalíciós megállapodás értelmében, miután a szejm elnökének szociáldemokrata politikust választottak, a szenátus marsallja a Lengyel Parasztpárt képviselője, a 36 éves Adam Struzik lett. A szenátus ülésének szünetében Hanna Suchocka miniszterelnök újságírókkal közölte. hogy már megírta lemondólevelét. Az embernek időnként meg kell emelnie a kalapját a profi, céltudatos szerkesztés előtt. „Félbeszakított istentisztelet” főcímmel, „Elfogyott Rózsás atya türelme” alcímei olvastam tudósítást a minap a Nép- szabadságban. Az MSZP hívő tagozatának vezetője minősíthetetlennek nevezte azt az esetet, amelynek során a püspöki helynök a tagozat által szervezett ökumenikus istentiszteletet félbeszakítva elmarasztalta a jelenlévőket, mivel azok szerinte a helyi napilapban megjelent cikkel lejáratták a püspököt. Az újság azt közölte, hogy a püspök megjelent a hívő Szocialisták rendezvényén — ez a valóságban azonban nem így történt, tehát az újság hazudott. A hívő tagozat vezetője arról viszont nem szólt, miként jelenhetett meg a téves információ. A cikk alatt olvasható következő tudósítás címe lé- nyegretörő: „Munkáspárt: támad az egyház”. A Munkáspárt múltját ismerve ez a kijelentés enyhén szólva is — minősíthetetlen. Másutt azt olvasni e pártról, hogy reméli: az Országgyűlésbe kerül, hacsak „nem lesz visszaélés a szavazatokkal”. A Munkáspártnak üldözési mániája van; ez a szervezet visszafelé lépdelve akarna eljutni valahová... A szocialisták viszont „előre” menetelnek, de vajon milyen úton? Forgatom a kezemben a meghívót a gödöllői Ötvös Károly futógálára, amely a múlt szombatra szólt a GEAC sporttelepén zajló versenyekre. Ez már nem olyan profi munka. Avagy a maga módján ez is az? Bukaresti magyar visszhang Előbukkant a régi tézis Vezércikkben és külön kommentárban is bírálja tegnapi számában a Bukarestben megjelenő Romániai Magyar Szó Iliescu elnök legutóbbi kijelentését, amely a hitleri „ötödik hadoszlop” alkalmazásához hasonlította a szomszédos országok magyar kisebbségi szervezeteivel kapcsolatos „bizonyos magyar politikai köröknek” tulajdonított törekvéseket. „Nem újkeletű és nem alaptalan az a vélekedés, miszerint államelnökünk nem lelkesedik a magyarokért. A román állam iránti lojalitásunkat több alkalommal is megkérdőjelezte..., de hogy az ötödik hadoszlop szerepe is ránk (s általában a magyar kisebbségre) osztasCigánynyúzók Constantában? Az Evenimentul Zilei című bukaresti lap jelentése szerint Constanta román kikötővárosban cigányellenes titkos szervezet alakult. A magukat „Cigánynyúzóknak" nevező csoport vezetője, aki „Helmuth, az álja” néven mutatkozott be, telefonon tájékoztatta a lap szerkesztőségét arról, hogy csoportjuk hamarosan akcióba lép; „Amikor arról értesülnek, hogy felakasztott cigányt találnak az Ovidiu téren (a város történelmi központjában), tudni fogják, hogy megkezdtük működésünket”. A városi cigánynegyedben a lap szerint már tudnak a fenyegetésről. sék, arra a legkishitűbbek sem számítottak” — írja a lap vezércikkében Ferencz L. Imre. Utalva a szóvivői magyarázkodásokra, a kommentátor leszögezi, hogy még ezeket a kiigazításokat figyelembe véve is tény, hogy ilyesfajta kijelentéseket eddig csak a szélsőségesen nacionalista romániai pártok képviselői fogalmaztak meg. „Az extrémizmust, intoleranciát úgymond elítélő Iliescu elnök »oszlopos« nyilatkozatával a legelvakul- tabb szélsőségesek malmára hajtja a vizet akaratlanul is” — hangsúlyozza Ferencz L. Imre. Székely László, a lap külpolitikai rovatának vezetője „Román—magyar pengeváltás” című írásában visszautal Moszkvában a jövő hétfőn reggel öt órakor oldják fel a rendkívüli állapotot és a kijárási tilalmat — jelentette be tegnap Alekszandr Kotyon- kov, az oroszországi föderáció államigazgatási hivatalának vezetője. Kotyonkov ugyanakkor elmondta, hogy az orosz fővárosban a rendkívüli állapot után is fokozottan ügyelnek majd a rendre a hatóságok. Ez viszont nem jelenti az alkotmányos jogok korlátozását, így a választásra vonatkozó jogét sem — tette hozzá az illetékes. A két hete elrendelt rendkíarra, hogy Jeszenszky Géza romániai útjára azt megelőzően került sor, hogy Romániát felvették az Európa Tanácsba. Ekkor a bukaresti hatalomnak nagy szüksége volt a mosolydiplomáciára, amire a legmegfelelőbb személy Teodor Melescanu külügyminiszter volt. Miután viszont a román diplomácia elérte célját és a magyar fél nem gördített akadályt Románia ET-felvéte- lének útjába, színre léphetett egy másik típusú szereplő, Ion Iliescu elnök személyében. Az Iliescu-szövegben újra előbukkan a régi tézis, mely szerint a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos problémák annak az államnak kizárólagos belügyét képezik, amelynek területén élnek. vüli állapotot egyszer már meghosszabbította Borisz Jelcin. Csütörtökön kiderült, hogy a hosszabbítást nem a „Fehér Ház” védőinek esetleges akciói miatt rendelték el. Nyikolaj Golusko, a biztonsági minisztérium vezetője ugyanis közölte, hogy a földalatti járatokon egy fegyveres sem jutott ki a városba, s nincs hír arról sem, hogy parlamenti fegyveresek tevékenykednének Moszkvában. Mindez megerősíti, hogy a hatóságok elsősorban a bűnözők elleni hatékony harc céljából hosszabbították meg a rendkívüli állapotot. A nagyvilág hírei % Az Egyesült Államok a múlt héten bejelentett 1700 katonával szemben majd 2700 főnyi erősítést küld Szomáliába — közölte az amerikai védelmi minisztérium szóvivője. A Szomáliái partok közelében lévő Abraham Lincoln repülőgéphordozón a bevethető katonák létszáma 12 300 lesz. If- Emberek tízezreit zárták börtönökbe az elmúlt három évtizedben Észak-Koreában, gyakori a halálbüntetés és a politikai foglyokat „felháborító ” körülmények között tartják fogva a büntetőtáborokban — írja az Amnesty International. ¥ Ma Kárpátaljára érkezik az RMDSZ küldöttsége. A Markó Béla elnök vezette delegáció kétnapos látogatásának célja felmérni a lehetőségeket a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kapcsolatainak további bővítésére és elmélyítésére. * Frederik de Klerk dél-afrikai államfő és Nelson Mandela, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) elnöke kapta az idei Nobel-békedíjat — jelentette be tegnap Oslóban a díjat odaítélő bizottság elnöke, Francis Sjersted. Feloldják a rendkívüli állapotot Nincsenek parlamenti fegyveresek VÉLEMÉNY Hasznos-e a futás? A meghívóról két dolog hiányzik. Az első: kik a rendezők? Nincsenek feltüntetve. Csak annyit tudunk meg, hogy megnyitót mond az — áldozatos munkával — újraindított Premontrei Szent Norbert Gimnázium igazgatója; ebben az iskolában kezdte pályafutását Ötvös Károly, az 1992-ben, 86 éves korában elhunyt testnevelő tanár. És megnyitót mond — most tessék fogódzkodni — Körösfői László szocialista párti országgyűlési képviselő! Az ön- kormányzat részéről — senki! Milyen önkormányzat az, amelyik nem támogat egy ilyen emlékversenyt, miközben a város valamennyi iskolájának tanulóifjúsága résztvevőként van feltüntetve?! Némi nyomozás után kiderül: az önkormányzatot a futógála ügyében nem kereste meg senki, és nem is volt módja támogatni a versenyt. A polgármesternek sem szólt senki, viszont hogy meg ne sértődjön, néhány nappal előbb azért kapott egy meghívót a szombati versenyre. Pedig a városnak Ötvös Károllyal szemben is kötelezettségei vannak. Azon meghatározó testnevelő tanárok közé tartozott, akikre nagyon büszke Gödöllő. (A GEAC vívószakosztálya által rendezett nemzetközi versenyeken, amíg ott lehetett, minden évben köszöntötték — hiszen ő volt az alapító.) A meghívó hátoldalán a futógála támogatóit sorolták fel. Személyek, intézmények, vállalkozások. És a kakukktojás: Gödöllői Szocialisták. Magyarán az MSZP gödöllői szervezete. S mintha a gála névadója, Ötvös Károly is szocialista lett volna, mert a meghívót kinyitva mit is olvashatunk életútja ismertetésében? „1929-ben, a főiskola befejezése után, visszatért Gödöllőre, és a Premontrei Gimnázium testnevelő tanára lett. Komoly, nehéz munkával eltöltött évek következtek, de a hivatástudat és a sport szeretete minden nehézségen átsegítette. 1950-től a gimnázium helyére került Agrártudományi Egyetem tanára, ... 1974-ben ment nyugdíjba, mely alkalomból a Munka Érdemrend bronz fokozatával tüntették ki.„ Valóságos szocialista életrajz... Csakhogy az ismertetésben „érthetetlen” módon valami nincs benne. Ötvös Károly ugyanis szenvedő alanya volt a premontrei gimnázium bezárásának. Az egyetem nem a gimnázium „helyére került”, hanem abba az államosított épületbe költöztették, amit a premontrei rend építtetett trianoni iskolavesztései után. Mindebben — aki nem tudná — valamelyest része volt a mai szocialisták elődjeinek. Jól tudja ezt Körösfői László is, aki mellesleg premontrei diák volt. Igaz, képviselőként nemmel szavazott az Országgyűlésben a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló törvényjavaslatra és az oktatási törvényjavaslatra is. Kemény nemmel. A gödöllői szocialisták most mégis lelkiismeret-furdalás nélkül javítani kívánták volna a róluk kialakult képet az egyház oldalán, a város pedagógusai és tanulói előtt, egy Gödöllőtől elválaszthatatlan személyiség glóriája alatt.