Pest Megyei Hírlap, 1993. október (37. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-12 / 238. szám
J PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. OKTÓBER 12.. KEDD 13 Kapjanak hat hónapot Igen Tisztelt Vödrös Elvira , , , Az újságban azt kermit di, hogy közöljék-e az ittas vezetők nevét. Igenis, közöljék, és még a város vagy falu nevét is, s teljes lakcímét. Én meg azt is javaslom, hogy ne csak a jogosítványát veszítse el az illető, hanem hat hónapi szabadság- vesztést is kapjon. Aki úgy gondolja, hogy nem tud szesz nélkül élni, az ne üljön volánhoz, járjon gyalog. Szira János Vácszentlászló Mertünk — merjünk! Vödrös főszerkesztő a részeg vezetésről és gyilkosságokról elmélkedett a minap, és felvetette azt a kérdést, hogy az elkövetők nevének a közlésével vajon nem sérte- nek-e személyiségi jogokat. Közelebb állok az etikához, mint a joghoz, tehát álljon itt a cikkben kért vélemény: merjük kiírni a neveket, mert hogy játsszam a szavakkal: milyen személyiség az, aki részegen gázol, és nevének közzététele milyen jogait sérti, vagyis milyen joga maradt a közvélemény és a tisztesség fogalmai alapján? Talán a nevek közzététele: szégyenoszlop. Azért, hogy lássák, hogy ítéljék el a barátok, a család, a köz(ös)ség közvéleménye. A harmincas évek premontrei gimnáziumi értesítőjében szerepelt — és bennem ugyancsak megmaradt — egy nevelésügyi fejtegetés. Arról volt szó, hogy hajdan egy városkában fiatal lányok közt elhatalmasodott az öngyilkosság. A magisztrátus urai bölcs határozatot hoztak: aki öngyilkos lesz, annak meztelen holttestét kikötik a szégyenoszlopra. Ezután megszűnt az öngyilkosság. A példát nem azért írtam le, mintha a nevek kiírásától megszűnne az ittas vezetés és gázolás, hanem annak alátámasztására, hogy igenis, ki kell a neveket és eseteket írni. Merjük! Mert — a nem is távoli múltban — mertük. Pár éve még a Pest Megyei Hírlap hasábjain közzétették a megyei rendőrségi adatokat, név. lakcím és eset feltüntetésével. Leste mindenki, van-e benne falujabéli... Azt tudom, hogy a helyi lapunk, a Veresi Hírmondó, aminek eddig munkatársa és a rendőrségi tudósítója voltam, közölte a lapban az ittasági eseteket is és az egyebeket is. Mindenki izgatottan olvasta, és többen jöttek hozzám megsértve: miért pellengérez- tem ki éppen őt. Mindig visz- szakérdeztem: miért éppen te (maga) ittál, ha kocsiba ülsz? De perünk személyiségi jog miatt nem volt... Önmagából adódik a tanulság. Csak még egy kérdés hozzá: egy bírósági ítélet után milyen következményekkel jár egy személyi jog megsértésével kapcsolatos eljárás? És hátha még úgyis megéri! De ezt már a jogszabályok mondják el. Fazekas Mihály Veresegyház Szimpátiatüntetések Ha nagynevű volt MSZMP- funkcionáriusok valahol megjelennek, akkor oda a „vattalétszám” is biztosítva van. Vagyis a tapsoló gépezet. Mert a sikert naponta kell bizonyítani az egész népnek, így is nőhet a baloldal esélye a közelgő választásokon. A baj csak az, hogy a kirendeltek gyakran nem tudják, hogy minek is tapsolnak?! Azt viszont tudják — mert megmondták nekik —, hogy kinek tapsolnak! Ez történt legutóbb is, a Hőmérő adásában. A napnál világosabb, hogy e műsor leginkább a szimpátiatüntetés ki- nyilvánítására jött létre. Mi másra még?! Mert ahova ösz- szetoboroznak teljesen hozzá nem értő, leginkább felkészületlen embereket, ott sem a vélemény kinyilvánításának — nyomógombok segítségével —, sem a tapsnak (vastapsnak) nincs értéke! Ott csak a szereplők villogásairól lehet szó. Legyen az a nézőtéren vagy a pódiumon. A legutóbbi adás nem kevesebbről szólt, mint az oktatási törvényről. A közönsi^ véresre verte tenyerét — éltetve Szőlőssinét — úgy, hogy fogalmuk sem volt, hogy miről is szól a nevezett oktatási törvény. Kálmán Attila kérdésére legalább őszintén válaszolt a közönség: négyen- öten olvasták el a törvényt. Ez pedig 10 százalék alatti érték. Hát ennyit ér ez az adás is sok más társával együtt. Valamiből azonban bőven kijutott most is: a demagógiából. Egyébként a hallgatóság soraiba nem nehéz bejutni. Én is egyszer elkövettem azt a ballépést, hogy jelentkeztem. Valójában egyszer sem jutottam el, mert Örsi Mátyás szereplése után már semmi kedvem nem volt bejutni a házba. Azt mondtam ugyanis magamnak: ez egy pofátlan műsor. De még ma is kapom a behívó táviratokat, amelyeket legalább ötször már visz- szautasítottam. Ismerem tehát a dolog mechanizmusát, ezért mertem írni, hogy a televízió részéről nincs semmiféle tájékoztatás a műsorral ösz- szefüggésben, így semmiféle elvárás sincs a jelentkezővel szemben. Meg kell tehát állapítanom, hogy én is népszerű lehetek a szervezők körében, ha onnan „kihullani” egyszerűen nem lehetséges. Vedres Józsefné Budapest Nemzeti összefogást! Folytatódik a hajsza Csurka István ellen. Pártjából, melynek egyik alapítója volt. kizárták, s azóta folyamatosan a politikai élet perifériájára igyekeznek szorítani, botrányokat robbantanak ki körülötte, melyek szerencsére nem távolítják el tőle híveit. Úgy tűnik azonban, hogy ellenfeleinek semmi sem elég. Szeptember 16-án a tv déli egyenlege közreadta az amerikai külügyi államtitkár véleményét, amelynek lényege a már jól ismert szöveg: — Csurka István szélsőséges, antiszemita, tábora a jövőben nőhet, veszélyt jelent az országra. Gondolom, ahogy ez már lenni szokott, ezeket a mondatokat nemcsak nálunk ismertették, hanem végigfut egész Európán és az USA- ban is. Mi, itthon, nagyon sokan tudjuk, hogy ezek az állítások nem igazak. Ahogy Benedek István ptofesszor úr is írta „Ünneprontás” című írásában, „Csurka nem szélsőjobb, nem fasiszta, nem rasz- szista, egyszerűen magyar”. De ha ennek a hazugságnak az elhitetésében a hazai nemzeti erők is besegítenek, akkor az már félelemmel tölti el az embert. A balatonszárszói tanácskozás hetében például Katona Tamás államtitkár úr nyilatkozott a 168 órában. A riportot készítő Mester Ákossal a beszélgetés során már- már arra a megállapításra jutottak, hogy Szárszón Pozs- gay Imre lenne a szélsőbal, és Csurka István a szélsőjobb. Hogy juthattunk idáig? Pozsgay Imre történelmi szerepére a pártállam lebontásában mindannyian emlékszünk, és Csurka István és szimpatizánsai pedig valóban radikális rendszerváltozást akarnak, de nem szélsőségesek. Nem szabad ezekhez a rágalmakhoz a nemzeti oldalról is asszisztálni. Azután eszembe jut miniszterelnök úrnak a közelmúltban tett nyilatkozata, amelyben elmondta, hogy ’94-ben is elképzelhetetlen a nagykoalíció, vagyis az MDF jövőre sem lép koalícióra a jelenlegi ellenzéki pártok egyikével sem. De ugyanúgy nem köt koalíciót a szélsőséges erőkkel sem. Ez természetes, csak az a kérdés, kiket ért miniszterelnök úr szélsőségeseken. Csak nem úgy kell értenünk, hogy ha a nép-nemzeti erők jó eredménynyel szerepelnének a választáson, az MDF akkor sem lépne velük koalícióra, ha így nemzeti többség jönne létre a parlamentben? Pedig a nemzeti összefogásnak létre kell jönnie, mert ha ez a kormánykoalíció elveszti a választást, nem egyszerűen egy választási vereségről lesz szó, hanem a magyar nép történelmének legsötétebb időszaka következhet. Nyugati segítséggel záiják a magyarságot rezervátumba, megfosztva nemzettudatától, a polgárosodás lehetőségétől, bérrabszolgaságba taszítva. A magyar nép így a negyvenéves börtön után egy másik börtönbe kerülne, egy liberális kisebbség uralkodna a többség fölött. Súlyosbítaná a helyzetet, hogy ezek az erők valójában nem is liberálisak, hanem álliberálisak. A négy év tapasztalata alapján nyugodtan állíthatjuk, hogy a nemzeti oldalon állók nagyon jól össze tudják egyeztetni a nemzetben való gondolkodást a liberalizmussal, így a demokrácia biztosítékát sokkal inkább őbennük látjuk. Kendrik László Szob HISTÓRIA Richard Bright keszthelyi emlékei 1814-ből (II.) Reggel hét órakor behozták a kávét, és amíg öltözködtem, meglátogatott a gróf. A prefektus kísérte, és kölcsönösen bemutatott bennünket egymásnak. A gróf maga volt a megtestesült udvariasság. Nagyon örült, hogy Keszthelyen üdvözölhet engem. Csakhamar az itteni legfontosabb látnivalókra terelte a beszédet, majd felhívatta a növénytan és az állatorvostudomány tanárát, és arra kérte a két tudóst, hogy legyen velünk. Végül a két tanárnak és a prefektusnak gondjaiba ajánlott, és egyelőre búcsút vett tőlünk. Olvasóm bizonyára csodálkozik azon, mit keresnek ezek a tanárok Keszthelyen, ebben a kis városban. Hogy megértessem, vázolnom kell Festetics gróf munkásságát. Ez a főúr állandóan Keszthelyen lakik, ahol főképp atyja gyűjtéséből származó, közel tizenötezer kötetes, gyönyörű könyvtára van. A szórakozásnak és a tudásnak e forrásából a gróf bőségesen és nagy haszonnal merített az idő alatt, amelyet nem foglalt le újszerű gazdálkodásának munkája vagy az általa itt alapított, nagyszerű Gazdasági Iskola ellenőrzése. Erre az intézetre nagy gondot és hatalmas pénzösszeget fordított, és méltán büszke is rá. Itt rejlik tehát az az erő, amely annyi tanult embert vonzott ide. Magyarországon a rabok elzárására kiszemelt hely rendesen a földesúr lakásának közelében vagy annak egyik részében van. Mivel általában dolgoztatják őket, az idegen utazó ritkán közeledhet a jus gladii birtokában levő magyar nemes házához anélkül, hogy meg ne ütköznék a lánccsörgésen és a bilincsbe vert szánalmas alakok látványán. A börtön maga soha sincs elrejtve az idegenek kíváncsisága elől. Majdnem azt mondanám, hogy hiúságukra szolgál, és a földesúri hatalom bizonyos jelének tekintik. A legjobbat Keszthelyen láttam. A gazdasági altisztek lakásául szolgáló és a kastély bejáratával átellen- ben álló, nagy, alacsony épületnek jelentéktelen részét foglalja el. A börtönőr vezetésével léptem be megpántolt és elreteszelt ajtaján. Abban a pillanatban tizenhét alak, valamennyi hosszú, magyar ruhában, felkelt a földről, ahol addig ült. A tizenkét négy zetlábny inál nem nagyobb szobában semmi sem volt, rajtuk kívül: sem asztal, sem ágy vagy szék. A levegő és a világosság a falak felső részén levő, több, apró ablaknyíláson át jött be. A rabok legtöbbje fiatal ember volt. Egynéme- lyikük felett ítélkeztek már, mások felett még nem. Volt, akit hét vagy nyolc évre zártak el. Vétségük különféle volt, de a velük való bánásmódban nem tettek különbséget, kivéve a megszabott időben kiszolgáltatandó botütések számát vagy az elzárás éveit. Ilyen volt nappali tanyájuk, ha nem mentek ki dolgozni. Innen lementünk a föld alatti börtönbe, ahová éjjelre szokták elzárni őket. A börtönőr óvatosságból, a kellemetlen szag ellensúlyozására füstölő fazekat vitt előttünk. A felnyitott belső ajtón át kis szobába léptünk be, amelynek sarkában szalmalócákon két asszony feküdt. A padló közepén vasrács volt. Vezetőm felnyitotta ezt a rácsot, és kezében lámpával, leereszkedett előttem a létrán. A lámpa fényénél megláttam, hogy egy kis előszobában vagyunk, ahonnan ajtó nyílik a föld alatti börtönbe, a férfi rabok rendes hálóhelyére. Ez tégla alakú, boltozatos pince volt, benne két szalmazsák szolgált bútor gyanánt. Néhány rongyos ruhadarab hevert azon a helyen, ahol egy-egy rab pihenni szokott a puszta földön. A helyiség egyik sarkában vastag, erős láncot pillantottam meg. Körülbelül másfél lábnyi magasságban körös-körül karikák voltak a falba beverve. Éjszakára a rabok lefeküsznek a földre, hármuknak bokavasán keresztülfűzik a láncot és átvetik a karikán, majd további három rab után a második karikán húzzák át, és így folytatják, körbe-körbe az egész teremben. A lánc végét lakattal összecsukják, s ilyenformán minden rab biztos zár alá kerül. Fájdalmas elgondolni, hogy e nyomorultaknak egyike-másika hét éve ily helyzetben tölti az éjszakát. ( Folytatjuk) A vármegye utasításai a követeknek 1717-ben az uralkodó az adózás reformjára készült, ehhez országos összeírást kellett tartani. Az előkészületekre és a vármegyékre eső terhek elosztására Pozsonyban gyűlést tartottak. Erre minden vármegye követeket volt köteles küldeni. Pest vármegye 1717. október 12-én foglalkozott a királyi utasítással. Szeleczky Márton alispánt és Laskovics Lászlót küldték Pozsonyba a vármegye érdekeinek képviseletére. A megye a követeket részletes utasításokkal is ellátta, Feladatuk volt, hogy a vármegye meglévő terhelt ismertessék a gy űlésen, így azt, hogy Budához Pest vármegye köteles ingyenmunka fejében készpénzzel adózni. A török elleni hadjáratot ökrökkel és szekerekkel segítette a megye, ezek elvesztek, így kár érte az ott élőket Fel kellett hívni a figyelmet a követeknek arra is, hogy „Buda számára fa beszolgáltatásával ez a megye meg van terhelve, a távolabb fekvők nem” Az előző években a termés is rossz volt, a parasztok az eddig köteles terheket sem tudják teljesíteni. Pest vármegye területe korábban hadszíntér volt, s „beszállásolások folytán a nép kimerült, ennek ellenére most is meszel és lisztet kell Szegedre szállítania. Ebben engedményt kell kérni” A terhek között említette az utasítás azt is, hogy „Tisztítania kell a Duna partját”és szekereznie kell. Az utasítás azzal fejeződött be, hogy ,A többit a küldöttek okosságára bízza a vármegye”. Pogány György
