Pest Megyei Hírlap, 1993. október (37. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-09 / 236. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. OKTÓBER 9. SZOMBAT Kiskun-napok Lacházán Weöres Sándor-emléktárlat Mi is az a Október 17-ig tart a kiskunlae- házai művelődési házban a „Kiskun” kulturális napok ’93 programsorozata. A művelődési ház helyiségeiben egymást érik e rendezvény keretében a kiállítások. Még 1-jén nyílt Susanna Matyi patch- work művész kiállítása. A patchwork ismeretlen műfaj nálunk. Textilművészet, mely Kanadában alakult ki az indiánok és a bevándoroltak kézművessége egymásra hatásának eredményeként, s a magyar származású művésznő kialakulásának helyén ismerkedett meg vele. Másik teremben Domonkos Béla szobrászművész munkáit tekinthetik meg az érdeklődők, portrészobrait, kisplasztikáit. „A szüret eszközei régen és ma” című kiállítás megnyitójára ottjártam délutánján készültek. Mielőtt sor került volna rá, még egy program zajlott, a színházteremben — a „Szép magyar beszédért” mozgalom éves programjának indítása. Gyerekek töltötték meg a színházterem széksorait, Kis- kunlacháza három általános iskolájának tanulói közül azok, akik részt kívánnak venni a „Szép magyar beszédért” mozgalomban. Bevezetőként az ötödikesek „Édes anyanyelvűnk” címmel műsort adtak. Irodalmunk nagyjaitól a magyar nyelvre vonatkozó idézetek hangzottak el a színpadon. És egy megállapítás: azért kell nekünk a nyelvet gondozni, mert a felnőtteknek már nincs rá annyi idejük. Gránitz Erzsébet tanárnő ismertette a pályázaton résztvevők feladatait. Elmondta, hogy ebben az érvben is mint az előző kettőben, melyben már megrendezték a „Szép magyar beszédért” mozgalmat, lesznek anyanyelvi versenyek, vers- és mesemondó versenyek, tanulmányi vetélkedők. A mozgalomhoz kapcsolódóan találkoznak költőkkel, írókkal, ismerkednek az újságírás rejtelmeivel. Iskolai kiadványukba vájják a gyerekek műveit. Felhívta a figyelmet a rendszeres olvasás fontosságára, hiszen könyvekből ismerhetjük meg leginkább a nyelvet. Végül azt kívánta az összegyűlt gyerekeknek: legyenek környezetükben is az anyanyelv őrei. Megtudtam Gránitz Erzsébettől, hogy a gyerekek egész tanév folyamán névre szóló adatlapon gyűjtik a pontokat. Kétszázötven-háromszáz gyerek rendszeres részvételére számítanak, de olyanok is lesznek majd, akik alkalmilag kapAlföldi ház Lacházán Balázs Imre kiállítása A Székelyföldtől 'jgtif Néhány évvel ezelőtt j JL I mintha nagyon is ma- («W») gúnyosnak látszott volna a Vácott élő Balázs Imre festőművész. Erdélyből, Máréfalvávó\ indult. A székelyföld levegőjében, szellemi légkörében nevelkedett. Grafikai szerkesztőként dolgozott Marosvásárhelyt az „Új Élefi’- nél, Sütő András folyóiratánál. 1956 után megjárta a Ceauses- cu-rendszer legszigorúbb börtöneit, mint az 1957-es kolozsvári diákság megmozdulásainak „bűnös” szervezője. Három évtized múltán, 1987-ben jött át Magyarországra, s nem sokáig maradt Budapesten. A művész egyéniségére mély benyomást gyakorolt a Dunakanyar balparti városa, természeti környezetével, építészetével egyaránt. Mára az emberi és művészi kapcsolatai is szépen kialakultak. Kiállításai egyre- másra nyílnak a városban és az országban. Október hatodikán Vácott, az Árpád úti általános iskolában úgy jellemezte őt, a tárlatát megnyitó Németh Árpád, hogy „Civitas Vaciensis”, váci polgár vált belőle. Ismerik és szeretik a váciak Balázs Imrét, az embert és a festőt egyaránt. A képeket látva egyet kell értenünk a tárlatnyitó szavaival, miszerint a festő le sem tagadhatná, hogy a csíki hegyek, erdélyi lankák vidékéről érkezett, ahol a legszebb székelykapuk készülnek. Látni ’a szülőföld jegyeit, melyeket a kéz irányította ecsetvonások árulnak el, de a kezet az ember egész lénye, szelleme, érzelemvilága irányítja. Legjobban a Parasztmadonna című kép fejezi ki talán e tájat lakó nép életét. A madonna alakja mögött sárga glória, kezében krizantémcsokor. Reménytelennek látszik e sors, mégis felsejlenek a reménység halvány színei. Balázs tájképein, portréin mindig a kisembert sors nyocsomiszló? A nyelvi vetélkedő egyik csapata csolódnak be. A három iskola közös záróvetélkedőjén dől el, kihez kerül a „Szép magyar beszédért” díj. A díjat jelképező kupát ugyanitt a színházteremben az egész község nyilvánossága előtt adják át. A gyerekek sorakoznak a színpad előtt, ahol aláírásukkal jelentkeznek a mozgalomban részvételre. Akik már aláírtak, és akikre még nem került sor, a házban levő kiállításokat nézik meg. Odagyűlnek a mostani kiállításmegnyitóra. „A szüret régen és ma” című kiállítást Erdélyi Antal- né ajánlja a figyelmünkbe. Sokat hallottam már a kiskunlac- házai művelődési házban általa vezetett kézműves foglalkozásokról, jártam a tájházban, melyet a tulajdonában lévő épületben berendezett. Most végre személyesen is találkozunk. Megynyitó szavaiban a régi szüreteket idézi fel, azokat, melyek, nem csak munkát, ünnepet is jelentettek, beszél a szüret során használt tárgyakról, azok tájankénti változatairól. A terem közepén csoportosuló tárgyakban ismerem fel a szüret eszközeit. A prést, a lopótököt, a puttonyt. Vannak, amelyekkel most ismerkedem, ilyen a taposózsák, a szőlő törésére használt „csomiszló”, a mustszűrő kosár, a ,Jcő- döklő”, ami egyfajta tölcsér. (Kovácsáé Nagy Mária a művelődési ház igazgatója elmondja, hogy a prést már visz- sza akarta vinni a gazdája, mivelhogy „kedden szüretel”. Azt hitte csak egy-két napra kell kölcsönöznie.) Körben a teremben újak a tárgyak, Erdélyi Antalné munkái. Vesszőfonatok. Kosarak, tartóedények. Hagymatároló, kenyértartó, játéktartó, virágszedő kosár... Mondom, hogy a vesszőfonást inkább férfinak való tevékenységnek gondolnám. Erdélyi Antalné szavaiban szeretet, ahogy arról beszél: a melegséget érzi a fűzfa gallyában. Mintha a természetet vinné vele a lakásba. Mennyivel szívesebben ülhetünk egy vesszőből készült székre, mint egy műanyagra. S magunk is elkészíthetjük. A természet adja, estik le kell nyúlni érte. Néprajzzal is foglalkozik, népi kismesterségekkel, népi játékkal. Hamarosan talán fő- foglalkozásban. A végzettsége már megvan hozzá, diplomát kapott a Budapesti Művelődési Központban szervezett Pedagógus Továbbképző Népművészet-Kézműves szakán. Nádudvari Anna a Dunakanyarig mait fedezhetjük fel. Vagy azok arcmását, akik a változtatás küzdelmes hivatását vállalták fel, nem a belenyugvásét. Dévai György, Markó Béla, Gyötfy Kálmán portréit. A „Kéncsi utcá”-t, az egykor magyar és német lakosságú kis falut, melyen még látszik a régi jómód nyoma, s mint mondják, mára kihalt, elhagyott. A kiállítás méltatásának szándékával elemző maga is rácsodálkozik, hogy a festő munkásságának börtön utáni korszakában még a világos, derűs színek, lírai hangulatok uralják tájképeit. A lélek mélyéről később tör elő valami más. Sötétebb tónusú, komo- rabb hangulatú alkotások készülnek ezután a műteremben. Ezekről is erős kompozíciós rajzi készség tükröződik, s ecsetvonásaival ezeket újra mozgalmassá teszi. Ilyen a „Székelyföldi temető” című kép, megkapóak a „Hargitán” című kompozíció mélyzöld fenyvesei. A képi nyelvet lehet érteni, mondandóját érezni, szavakba önteni annál nehezebb. — Ide érkezésem idején nem Váccal voltak nekem gondjaim, hanem az egész beilleszkedéssel — mondta a megszólított művész. — A magamra találás tartott ugyanúgy sokáig ideát, mint ahogy a börtönéveim után is ez volt a helyzet. Olyan volt ez az érzés, mint amikor valaki úgy véli, hogy elvesztette az élete értelmét. Nehezen tudtam azt a gondolatot megemészteni, hogy eljöttem Erdélyből. Magyarország, Érdély és Amerika. Most éppen Olaszország egy szép kisvárosának, Fanonak a közönsége ismerkedik Balázs Imre festő képeivel. Nagy örömünkre ismét magára talált ez a csöndes szavú, tehetségéhez és műveltségéhez képest meghökkentően szerény magyar alkotó. Kovács T. István Weöres Sándor, a XX. századi magyar költészet világirodalmi rangú alkotója. A poéta, műfordító születésének 80. évfordulója alkalmából tisztelgő tárlat nyílt tegnap a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A magyar költészet egyik legszínesebb fantáziájú, gyermekien játékos költőjének életútját és munkásságát követi nyomon a tárlat. A kiváló műfordítót állítja középpontba a kiállítás első egysége. A „Gilgames eposz” és Rusztaveli (a „Pá- duchős lovag” című) munkája — számos egyéb remekmű társaságában — az ő fordításában vált közismertté magyar nyelven. A keleti kultúra iránti érdeklődését és vonzalmát szobrok, szőnyegek felvonultatásával is megpróbálták érzékeltetni a rendezők. Helyet kaptak a bemutatón olyan Weöres- költemények, amelyeknek ihletője ez a filozofisztikus kultúra volt. Az érdeklődők láthatnak számos, a költőről készült portréfotót. „írás- kép” címmel pedig eredeti verskéziratokat is megtekinthetnek az érdeklődők. Weöres alkotói korszakait a képzőművészet segítségével is szeretnék érzékeltetni. Helyet kaptak a tárlókban ex librisek, szityanyomatok, grafikák, rézkarcok. A Weöres Sándor-emlékkiállítás ez év végéig tart nyitva a Károlyi Palotában. A Muzsikás díjai Aranydiplomát kapott Farkas Zoltán, a Muzsikás együttes tagja szólónéptánckategóriában, a Dél-Áfrikai Köztársaság Roodepoort nevű városában rendezett nemzetközi fesztiválon. A Muzsikás együttesből Kazár Ticiána szólóének, Sípos Mihály és ifj. Csoóri Sándor szólóhangszer, Tóth Ildikó és Farkas Zoltán pedig néptánc-kategóriában ezüstdiplomát kapott. A több mint 60 országból érkezett 7500 résztvevő ének-, zene- és tánctudását mérhette össze 44 kategóriában. A nemzetközi zsűri 0-tól 100-ig pontozta a produkciókat, és megjelölték azt a határt, ami felett arany-, ezüst-, valamint bronzdiplomát kaptak a győztesek. A napokban zárult kéthetes fesztivál idején a Muzsikás együttes koncertet adott a Dél-Afrikában élő magyarok számára. PMH-Galéria * PMH-Galéria * PMH-Galéria Fajka János: Szárnyas lovak A nagykőrösi és Nagykőrösről elszármazott képzőművészek nyári tárlatát kísérő — életpályákat felvillantó — kiadványában egyebek mellett ez áll Fajka János festőművész neve alatt: Nagykőrösön született 1935-ben. Érettségi után Iparművészeti Főiskolát végzett. Otthonos a grafikában, olajfestésben, alkalmazott grafikában. 1965 óta mintegy félszáz országos kiállításon, csoportos tárlaton vett részt, többször díjat is nyert. Tűzzománcképeivel 1970 óta vesz részt hazai és nemzetközi zománcbiennálékon. Utóbbi tárlatai közül említésre méltó az 1989-es ceglédi és miskolci 1990-ben a miskolci, majd az 1991-es Csepel Galériabeli, valamint a fővárosi Csók István Galériában megrendezett kiállítása. (Képünkön Fajka János „Szárnyas lovak” című tűzzománca.) (b.)