Pest Megyei Hírlap, 1993. szeptember (37. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-21 / 220. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. SZEPTEMBER 21.. KEDD 13 Nép(nem)szavazás Ismét túl vagyunk egy népszavazáson. Most Kispesten kellett volna arról dönteni, hogy a legfeljebb 2 sorból álló termelő, valamint az ugyancsak 2 sorból álló élelmiszer-kereskedő (mert a piac többi, szinte egész területét bóvli-árusok töltik meg) a jelenlegi viszonyok között áruljon tovább, vagy luxuskörülmények között, úgy a XXI. század szintjén. Cifra nyomorúság! Miközben az emberek egyre garasosabbak, egy fillért is kettéharapnak, fényes- séges üzleteket (és nem jövőt) ígérnek nekik százmilliókért (hiszem, hogy milliárdért). Úgy látszik van pénz! Már akiknek és már amire! Mondanom sem kell, ez a népszavazás is érdektelenségbe fulladt, mint már annyi hasonló megmozdulás az elmúlt időszakban. De a pártok és az állami vezetés nem akaija érteni, hogy miről is van szó, és hogy ez a magatartás hova is vezet az 1994-es választások idején és utána?! Megmondom: nemzeti öngyilkossághoz! De szóljunk valamit a sikertelen népszavazás kinyilatkoztatásairól is. Az önkormányzat vezetősége úgy valahogy nyilatkozott, hogy a nép okos és bölcs, azért nem ment el szavazni, mert megbízik a helyi vezetés döntéseiben. Én viszont sajnos egészen más hangokat hallok a nép köréből! Legenyhébben szólva is csak legyintenek (nem akarok durva lenni, hogy köpnek) mind a helyi, mind az állami vezetés elképzeléseire, főleg pedig az intézkedéseire. Ismétlem: sajnos mára a nép ide jutott okkal, ok nélkül! De a teljes kilátás- talanságért és közönyért igazán büszke lehet magára az egész liberális sajtó! Szavazni nem voltunk, nem is megyünk ezután sem — mondják —, és sorolják az okokat. (Csak azt nem veszik észre, hogy maguk alatt vágják a fát!) Sose gondoltuk volna, hogy az úgymond demokrácia, a népuralom a csibészek, gazemberek, csalók, karrieristák világát jelenti! Azt, hogy becsületes kisembernek egyre inkább össze kell húznia magát, és eltűrni, hogy még a szemét is kilopják! A magyar igazságszolgáltatás még a demokrácia kapujáig sem jutott el — mondják a terek kis vitatkozó polgárai. Hol van ebben az országban rend, fegyelem, szilárd erkölcs?! És a szöveg azonos Tolnától Baranyáig, Csepeltől Kispestig. Talán végre oda kellene figyelni az ijesztő jelzésekre?! Mit is mond a nép, mit is akar a nép? Lehetne már végre ez is központi kérdés a politikusok és az állami vezetés körében?! Mert egy biztos: akinek a mai zűrzavaros állapotok nagyon megfelelnek, azok ott lesznek ’94-ben az urnák előtt, és döntenek. A becsületes emberek sorsáról is, helyettük is! Vedres Józsefné Budapest Tiszta választásokat ’94-ben Munkámból adódóan sokfelé járok, és sok emberrel beszélgetek. Annak idején, amikor lezajlottak az első szabad ön- kormányzati választások (melyeket országos átlagban az ellenzék nyert meg) — lábra kaptak olyan híresztelések, hogy egy-egy településen vállalkozók állampolgárokat fizettek le. A polgármester és a képviselők névsora szinte már előre eldöntött volt. Hogy igazak voltak-e ezek a mendemondák, nem tudhatjuk, én nem nagyon hittem el akkoriban. De most, hogy újra közelednek a választások, egyre gyakrabban lehet különböző listákról hallani. Biztos befutókat emlegetnek, úgy a polgármester, mint a képviselők személyét illetően. Pedig még bőven van idő a választásokig, sokan még el sem döntötték, hogy indulnak-e. Csak arra tudok gondolni, hogy a jelenlegi apparátusok már kiszemelték az utódaikat, akiknek szívesen átadnák a hatalmat, akikkel a jövőben majd jól össze tudnak dolgozni. Csakhogy itt vagyunk mi is. Mi választópolgárok, akik minden választástól valami jobbat várunk. Nem öszefonó- dásokra, hanem olyan hiteles emberekre akarunk szavazni, akikhez bátran fordulhatunk problémáinkkal. Szeretném felhívni a szavazópolgárok figyelmét, hogy a parlamenti és az önkormányzati választásokat egyaránt vegyék nagyon komolyan. Ne döntsenek felületesen, a látszat alapján, alaposan vizsgálják meg a különböző állításokat. Menjen el mindenki szavazni, és döntsön nagyon megfontoltan. Ha nem így tesznek, hiába szidják majd négy évig a rendszert, ők is hibásak lesznek abban, ha nem jól alakulnak a dolgok. Kendrik László Szob Gyorssabban @ A címben a helyesírási hiba: szándékos. Ezt járom körül. Lateiner (latinos kultúrájú) vagyok, de nem vagyok se pap, se nyelvész, se orvos, csupán „középiskolás fokon” tanultam a latin nyelvtant megboldogult Froncz Sebestyén és Borbély Rudolf göHISTÓRIA döllői premontrei paptanároktól. Ismételten felkapom a fejem, amikor a tévé az olimpiát népszerűsíti, annak újkori latin jelmondatával: citius — altius — fortius! Magyarul: gyorsabban, messzebre, erősebben. Itt térek rá a helyesírási hibára. A szövegmondó hang a szavakat — fonetikusan :— így mondja: „citius, alciusz, forcius! A sport nyelvén 2-1 a helyes szövegmondás javára. Ahogy én emlékeszem — 55 év távlatából (1938-ban érettségiztem) — a latin TI szóösszetétel a szó elején fonetikusan is TI és szövegbe iktatva CI. Titus császárt Titusznak mondjuk és a gúnyversek mesterét, Martiaíis-t Marciálisnak. (Ugye, Marci?) Nos, ha ez így igaz, akkor a helyes szövegejtés: ciciusz, forciusz, alcius. Nem tudom, mi indokolja, indokolja-e valami, hogy citiust másképpen ejti, mint az altiust és fortiust? Itt be is fejezhetném eszme- futtatásomat, de azért eszembe jut valami... Mint azt fenti idézett latintanáraink elmondták: ami a szövegejtést illeti, semmi sem biztos! A római nép, a latin kihalt. írásos emlékek maradtak csak, se hanglemez, se magnó, se video! így hát, hogy melyik hangzót hogy mondták, arra csak az összehasonlító nyelvtudomány igyekszik következtetni. Hogy ez az ominózus TI- CI variáció hogy érvényesült a latinok korában, arra csak következtetünk és mi a latint a magyar fonetika szóejtése szerint mondjuk, egy pár természetszerű, és a latin nyelv utóda az s pedig esz-nek. De semmi biztosat nem tudunk. így is élnek Európában kiejtési változatok. Ötödikben jött az osztályunkba kolozsvári fiú, aki a sine lege, szerintünk fonetikusan színe lége (törvény nélkül) szavakat így mondta: színe lendzse, a román iskolában tanultak alapján. (Amikor jót nevettünk rajta, erre jött a fenti tanári magyarázat. Azután, Francia- országban járván, hallottam hogy a miséző pap a dominus vobiscum-ot .(veletek az Úr), mi így mondjuk: Dominusz vobiszkum — így jondja: Do- mimüsz vobiszküm, mert hát a francia eleve az u hangzót ü-nek ejti. A római pedig a g-t zsé-nek, vagyis az előbbi sine lege ott színe lézse. Tudományos(kodó) fejtegetésemre, lehet, hogy a latinban képzettek rám cáfolnak. De azt, hogy három egyforma szót miért ejtenek kétféleképpen, arra szerintem csak egy közmondásos magyarázat van: — Aki nem tud arabusul — ne beszéljen arabusul! Fazekas Mátyás Veresegyház Gróf Hofmannsegg utazása Magyarországon 1793—1794-ben X Az itteni papok között • csak egyetlen egy van, aki kellemes háztartást vezet: Koller kanonok ez, egy okos, tanult férfiú, aminő akárhol is megbecsülendő, kivált itt, hol az ellenkezőnek annyi példáját láthatni. Hét nyelvet egész jól beszél, pedig ezek egymástól eléggé különböznek, mint a magyar, német, latin, francia, olasz, tót és rác. E nyelveket itt mind beszélik, s gyakran egy ebéd alatt három, sőt négy nyelven társalognak egyszerre. Minden falusi lelkész tud 3-4 nyelvet, éspedig a magyart, németet, latint és rácot. A magyar, melynek csengése nekem már három évvel ezelőtt Pozsonyban is tetszett, közelebbi ismeretség folytán még inkább megtetszett, csakhogy igen nehéz, mivel semmiféle nyelvhez nem hasonló. Időtöltésből most ennek tanulásával foglalkozom — mégpedig igen komolyan. Különös az, hogy a közönséges nép éppen oíy jól beszéli a nyelvet, mint az előkelők, sőt még tisztábban, mert ezek idegen szavakat is natio- nalizálnak. Különös véletlen, hogy a Garde du Corps egykori káplárát, ki egykor engem is tanított exerczirozni, itt találtam a Czartorinszky vasas-ezrednél, mint első hadnagyot. Ez porosz menekült volt, tőlünk szintén megszökött, s itten nyolc év alatt haladt ennyire, ami leginkább bizonyítja kitűnő érdemeit. Utolsó levelemből láthattad, hogy szándékom volt e hó végével Pécset elhagyni. Egy Markovits nevű fiatal úr, kinek atyja itten lakik, Magyarország egy másik vidékéről jött és szintén Budára akart menni, tehát együtt tartottunk. Mivel ő az ország szokásait ismeri, reá hagytam az utazás rendezését, s most látom, mennyit meggazdálkodhattam volna, ha ismerem a nyelvet és a szokásokat. A posta minden utazási alkalmatosság között a legdrágább és alig valamivel gyorsabb, mint másféle járművek. Mi éppen egynegyedéért utaztunk annak, amit a posta kívánt volna. Ez két lóért, ami a mostani időkörülmények között alig lett volna elég, legalábbis 50 forintot kívánt volna, három-négy lóért pedig aránylagosan többet. — Egy pécsi szekeres 30 forintot kért, s ha magam lettem volna, valószínű, hogy meg is adom, de útitársam nevetett erre az ajánlatra, és falura küldött egy parasztért. Ez olyan ajánlatot tett, ami bennünket nevetésre fakasztana, de itt fel sem tűnik, t. i. ha nem térünk be sehol fogadóba, hanem a szabad ég alatt hálunk a mezőn, ez esetre négy lóért 13 forintot kíván; ez esetben hoz magával zabot, kenyeret, sajtot, hagymát stb. szénát majd útközben vesz a parasztoktól. Este, ha már nem mehet tovább, valami legelőn megállapodik, kifogja lovait, megbéklyózza s legelni hagyja, ő maga lefekszik a földre s betakarózik bundájával, utasainak pedig tetszésökre bízza, hogy úgy töltsék az éjét, amint nekik tetszik. Reggel ismét befogja lovait és megyünk tovább naponkint tíz- tizenkét, sőt több mérföldet is magunk után hagyva. Nyáron az ilyen szerződés megjárná, de ilyen időben megke- serülnők egész éjen át a szabadban lenni, azért inkább a másik sajánlatot fogadtuk el. Ez három forinttal drágább s így e harminc mérföldnyi utat három nap alatt tíz tallér és tizenhat garasért tettük meg négy lóval. Útközben is alig két forintot költöttünk el egyenkint, mert nem a drága postaúton, hanem mellékutakon, többnyire pusztákon utaztunk keresztül. Valóban kellemes, gyors utazás. A paraszt a bakon ül, igazgatja s maga hajtja mind a négy lovát. Harisnya helyett ruhacafat van a lábán körültekerve, valamivel feljebb bütykén (útitársam is harisnya helyett egy pár vászondarabot visel lábán, ami nemzeties és igen szokásos) s egy talp, amely sok szíjjal van a lábhoz és a bütyökhöz erősítve — ó-rómaiasan néz ki; altestén vászonnadrág van egész a lába bütykéig; felső testét bundamellény takarja, de ennek ujjai nincsenek. Inge kötésig sem ér, azért teste néhol mezítelen marad. Mindezek fölé jön még egy báránybunda, ez is ujjak nélkül, ezt vállain hordja, de oly szűk, hogy a vállait is alig takarja be. Fejét, és faggyúval bekent haját, mely részint szabadon és hosszan ömlik alá, részint bizonyos módra be van fonva, fekete nagy kerek kalap takarja, vagy pedig magas cigánysapka. -— Útitársam bár magyar, de egészen német szokásai vannak, úgy is beszél, mint ha született német volna, mint a rang- jabeli legtöbb magyar, ha csak akarja. — Alig értünk ki Pécsről, három teli szekér- nyi utasra találtunk, kik éppen úgy, mint mi, Budára vagyis inkább Pestre igyekeztek, mivel ott vásár lesz, tehát ők is velünk egy úton tartottak. Ezek részben pécsiek voltak, részint a vidékről valók. Az első helyen, ahol megállapodtunk, mindnyájan megismerkedtünk, s ettől kezdve mindenben összetartottunk. Az első éjjeli szállásul Bonyhád mezőváros nem ígérkezett kellemesnek, mert a fogadóban egy csepp hely sem volt már üres. Szerencsére azon úrnő, kinek e hely részben tulajdona, ismerősünk volt. Rögtön elhatároztuk tehát, hogy a nemzeti vendégszeretet fogjuk igénybe venni. E tulajdonság, a legtöbb, s az utasokra nézve egyik legfőbb előny. Nem lenne könnyebb, mint néhány ismeretség útján egy évig vagy tovább is ingyen élni vagy utazni Magyarországon. S a helyett hogy ez feltűnnék, inkább szívességet teszünk azoknak, akikhez fordulunk. Ez leginkább onnan van, mert fölösleges sok az életszükséglet, kivált a vidéken, és semmi értékük nincs. Vannak vidékek, ahol egy véka búzának az ára csak nyolc garas. E jólét és olcsóság kevésbé származik a túltermelés, mint inkább a kivitel csekélysége következtében; ennek az oka pedig az, hogy az ország kereskedelmi viszonyai még a legszomorúbb helyzetben vannak... Tevékenységgel és jó intézetekkel Magyarország egyike lehetne Európa legelső országainak, ennek azonban ez idő szerint áthághatatlan akadályok vannak útjában, melynek nagyrészt maga a nemzet az oka. (Folytatjuk) Kézművesek Vácon A török kiűzése után, az újjáépítés időszakában Vdcon fellendült a kézművesipar. A kornak megfelelően az iparosok céhekbe tömörültek, ilyenek létesítését gyakran maga a város töldesura, a püspök kezdeményezte. Főleg Migazzi Kristóf támogatta a kézműveseket, a drága külföldi termékeket akarta kiszorítani az olcsóbb hazai árukkal. Egy 1743-as összeírás szerint a városban 858 házas és 98 özvegy családfő közül 145 családfő volt iparos, vagyis több mint 16% — az országos arányt jelentősen meghaladva. A 145 kézműves 37 különböző szakmában tevékenyedkedett, ugyanakkor a városban csak 17 cébszervezet volt — elég nagy volt a száma azoknak, akik céhen kívül folytattak valamilyen ipari tevékenységet. A váci céhek elsősorban a cipészeket, csizmadiákat és a szabókat tömöritették; szabóból például 25 volt a városban. Nem sokkal maradtak mögöttük a vargák: 23-an próbáltak lábbelik készítéséből megélni. A csizmadiák 21-en voltak. Más szakmákból viszont alig akadt valaki a városban: cukrász, könyvkötő, vésnök, kádár csak 1 volt. A mesterek többsége egyedül dolgozott, azoknak száma, akik legényt tartottak, viszonylag kevés volt, illetve csak 1-2 legényt foglalkoztattak. Ritka volt az, amit egy sokkal későbbi ősz- szeírásban, 1818-ban tapasztalhattak a felmérők: egy váci kőműves 34 legényt tartott. A mesterek egyébként — félve a konkurenciától —• a legények mesterré válását nehezítették. Pogány György
