Pest Megyei Hírlap, 1993. szeptember (37. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-13 / 213. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. SZEPTEMBER 13., HÉTFŐ 13 Göre Gáborok — gyenge kiadásban Hiába, a régi mon- );.$*> ( dás°k nem hazudW&w) na^’ Mint e mondó- js színigazságot tartalmaz: „Mikor legnagyobb a szükség, legjobbkor jön a segítség!” Már éppen lelombozó- dott volna maradék életkedvem is — a nagy, tartós kánikula közepette —, amikor levélszekrényem zördülését hallva, felvillany ozódtam... Pedig akkor még nem is sejtettem, milyen „kedves” meglepetés ér! Ugyan ismeretlen, de bizton jótét kezek bedobták hozzám (is) a „Pest Megyei Híradó” augusztusi számát. A szerény külső magvas gondolatokat, épületes irományokat rejt, még a helyesírási hibák tömkelegé sem képes rombolni az „összhatást”! Nos, a munkáspárt megyei kiadványa került titokzatos módon otthonomba. Az impresszumból kitűnik, hogy a pártállami Pest Megyei Hírlap egyik oszlopos levelezője, Koroknál Gábor jegyzi a lapocskát, mint felelős szerkesztő. S egy másik, haso- nelvű levelezőtársa, Sik István nyugdíjas gödöllői tanár a jobbkeze ebben az áldásos tevékenységben. Ennek megfelelően az első oldalt teljes egészében Sik elvtárs jegyzi. „Mindenkihez” című versikéje különösen megkapó, a békebeli gyermeklapok kedves poétájának, Pósa bácsinak stílusában íródott, ám a kínrímek harcos osztályöntudatot sugallnak! Az első négy sor különösen elmés: rádöbbent arra az anatómiai „csodára” hogy szívünk a „baloldalon ketyeg”! Ebből talán az következik, hogy Sik elvtárs órája viszont dobog? No, de hát a lényeg a „baloldal” hang- súlyozása... A végső kicsengés sem akármi: aki az eszét is használja a szavazáskor, az — a Munkáspárttal együtt — felemeli a nemzetet! De úgy ám! Talán még ennél is frappánsabb a felelős szerkesztői dolgozat, „Két barát beszélget” címmel. Alaptónusát tekintve kísértetiesen hasonlít az egykori Göre Gábor és Dur- bints sógor párbeszédére. (Gárdonyi Gézának azért jobb ötletei voltak!) Mert a mai Göre (akarom mondani, Koroknai!) Gábor fantáziájából és vénájából csak ilyen indíttatásra futotta. — Szerbusz komám, hogy telik a nyár? (Sicc!) — De amit a klasszikus példát sem, a spanyolviaszt feltaláló éles szellem jellemezte — Koroknai elvtárs gondolatai még ezt is bőven alulmúlják! Megtudhatjuk például, hogy egyik legnagyobb sérelme: a rádióban reggelente a névnapokat a szentek nevével magyarázzák. És miért temetik újra Horthyt? — hiszen akkor Kun Bélát, Rákosit és főleg Sztálint (is) szentté kellene avatni! (?) Koroknaiék szerint... Végül — talán érthetően! — nincs kibékülve a mai Pest Megyi Hírlappal, s főleg Török Bálint újságíróval, aki szerinte, piszokul utálja a kommunistákat... Erre csak a Népszabadság szlogenrészletével lehet felelni: „Talán nem véletlenül?!” Brezovich Károly Vác Egységet! Megelégedéssel olvastam Taál Márton „Materialista etika?” című levelét a Pest Megyei Hírlap augusztus 18-ai számában. Minden szava aranyat ér! Tömören és frappánsan igyekszik megvilágítani a létezés, az élet nagy kérdéseit s meggyőzően rámutat az úgynevezett „materialista etika” (a „szocialista erkölcs?” — ha van ilyen) és a keresztény erkölcs különbözőségeire, gyakorlati eredményeire és a végén leszűri: „...mi, istenhívők, sokkal többen vagyunk! Most már ne zavarják a köreinket! Éljen az ellenzék! Önmagának!” Ezt a levelet fel kellett volna olvasni a szárszói tanácskozáson, vagy majd a választók elé kell tárni a választási kampány során, hogy tisztán lássanak és tudják, hová, milyen eszmére kell szavazniuk. Benedek István is meggyőzően foglalkozik a választási kampánnyal, a választási esélyekkel a Pest Megyei Hírlap augusztus 19-ei számában „Ünneprontás” címen, és Tiszay Géza is rámutat a Pest Megyei Hírlap augusztus 27-ei számában, hogy melyik kurzus a veszélyesebb: a „keresztény kurzus”, vagy a „baloldali kurzus”, de Taál Márton jelenlegi levele a legmeggyőzőbb: a keresztényeknél van az igazság! Össze kell tehát fogni, ha nálunk az igazság, és mi sokkal többen vagyunk! Fehér András szentendrei lakos is ugyanezt úja, és sürgeti a Pest Megyei Hírlap ez év február elsejei számában „Választási javaslat” címen, mondván: „... a népi, nemzeti, keresztény erők összefogásával biztos a győzelem!” De sajnos erre a választásra is úgy szétforgácsolják az erőket, annyi párt alakul és indul, hogy szerintem egyik sem fog győzni, se az ellenzék, se a koalíció. Benedek István szerint is sajnos „népi bölcsesség” nincsen, mely az utolsó pillanatban helyes irányba vezetné a választók kezét, mert az emberek nagy része nagyon tájékozatlan és erősen befolyásolható. Arany János szerint is sajnos magyar átok a széthúzás, mert „Ha Pál kéménye füstöl, Péter attól mindjárt prüszköl!” Köles Mihály Gödöllő Vedlik a farkas Mióta Pozsgay Imre szájából elhangzott — az azóta is egyedülálló — szembenéző és nyílt homlokú kijelentés: „Bűnös párt vagyunk”, azóta a napfényes oldalon állott csoportok magatartásformája is megváltozott. A 800 ezres tagságból az erőszakosan toborzottak szembefordultak, egynémely ávósiva- dék liberális lett, a pecsenyesütögetők és átmentők nevet változtattak (így sikerült körülbelül 10 százalékot elérniük a választásokon) a szemellenzősöknek csupán a voksok 3 százaléka jutott. Ám a régi „bűnös” cégérből a mindenkori mézesmadzagot ők is meghagyták. így lettek „Munkáspárt”. Mert ugye nem olyan régen történtek a dolgok, hogyne emlékeznénk. Ki volt írva: „Ez a gyár a munkásoké.” Valójában a pártkiskirály igazgatóké, akik veszteséges vállalataiktól MA IS milliós prémiumokat vesznek fel, mialatt a magyar társadalom izzadja az általuk felvett külföldi adósságokat. Az akkori pártnagyki- rály — Mátyás — így invitálta a duzzogó Farkas Mihályt a miniszterelnöki beiktatásra: „Ugye Mihály feljössz a koronázásra.” (Farkas Vladimir: Nincs mentség). Azonban más változás is van a magatartásformákban. Bizonyos „keresztény kurzus” som- polygott be az utódszervezetek módszerei közé. Mint például a „hívő szocialisták” nevű szerveződés. Szerintük Krisztus volt az első szocialista. Szörnyű állítás ez egy véreskezű eszmétől! Most pedig az MSZOSZ zárt tanácskozása után megszületett a szervezet, „keresztény platformja” a leninista volt politikai bizottsági tag vezetésével. Egyszóval vedlik a farkas. Csakhogy az ordaskarmok kilógnak a báránybőr alól. Időszerű tehát a figyelmeztetés: „A gyümölcseikről ismeritek fel őket”. Magyarországi gyümölcsük pedig — többek közt — a 301-es parcella. Erre pedig Farkas Vladimir szerint is: NINCS MENTSÉG! Cséplő István Kismaros HISTÓRIA Gróf Hofmannsegg utazása Magyarországon 1793—1794-ben m Másnap ebéd után • csakugyan megindultunk visszafelé, és 9-én este ismét Baranyavárra értünk. Hogy legalább azt vihes- sük magunkkal, ami figyelemre méltót még e visszautazás alkalmával találni lehet, még egyszer átkutattam az innen egy mérföld- nyire levő erdőt. Mattusch két kócsagot lőtt ismét. Mivel ezeket másnapra okvetlenül ki kellett tömetni... habár kissé rosszul éreztem magam, elhatároztam, hogy a Bárányavártól körülbelül kétmérföldnyire levő, s e síkságon feltűnő magas hegyet keresem fel. E célból két lovat béreltem egész napra két forintért, és húsz krajcár borravalóért, és 11-én elindultam e hegyhez, illetőleg Nagy-Harsányba, amely annak lábainál fekszik. É falu egészen magyar és reform, vallású, a korcsmárosok azonban hesseniek. A hegy minden oldaláról nagyon meredek; alul körül szőlő van. A felmenetel igen nehéz, és egy óráig tart, hanem felülről rendkívül tág kilátás nyílik; szépnek nem lehet mondani, mert a körülmények nem teszik azzá, hanem kétség nélkül el lehet látni egészen a török határig. E hegyen ismét néhány ritka rovart találtam, és bár Fridrich a kócsag kitömésével már elkészült, másnap ismét visszatértem ide. Érdemesnek találtam, hogy néhány napra itt üssük fel sátorfánkat, és ez meg is történt. Ma már a negyedik napja vagyunk itt, de este elutazunk ismét Baranyavárra, ahol ez idő alatt mosattam. Az itteni tartózkodásom nagyon meg van jutalmazva, mert több mint száz igen szép és ritka rovart gyűjtöttem. Mégis alig hiszem, hogy a kiállhatat- lan szúnyogsereg miatt, melyek éjemet álmatlanná teszik, tovább maradtam volna e vidéken, mint amennyi idő éppen nagyon szükséges, ha már mindjárt másnap nem akadtam volna egy kitűnő szerre ellenök. Baranyaváron tanítottak meg reá, és igen jónak találom. Bizonyos gyökeret használnak erre, amelynek szagát a szúnyogok semmiképp ki nem állhatják. Alvás előtt azért egy keveset parázstűzre tesznek belőle, úgy hogy a szoba tele van füsttel, de amelynek éppen nincs rossz szaga. Alig érzik ezt meg a szúnyogok, máris egy általános karénekben tör ki zúgolódásuk, mindnyájan az ablak előtt gyűlnek össze, hogy friss levegőre menjenek. Még gyertyát is szoktak tenni az ablakra, hogy megmutassák nekik az utat, és csakugyan feltartóztathatatlanul vonulnak kifelé. Ezt teszem én is minden este, így legalább néhány órát alhatom. Mivel ismét tűrhetőbben érzem magam, úgy hogy naponkint néhány órát járhatok minden nagyobb fájdalom nélkül, azért elhatároztam, minél előbb még mélyebben hatolni be ez országba, egész a török határig, anélkül, hogy Eszéket megint érinteném. Baranya- várról Zomboron át Pétervá- radra, azután Zimonyba, onnan Temesvárra — és talán még Nagy-Szebenbe. Ha ez megtörténnék, akkor az augusztust Erdélyben tölte- ném. Szeptemberben az ottani és a budai környéken vízi madarakat gyűjtök, s körülbelül október közepén megyek haza. — Ha Erdélybe nem mennék, akkor már szeptemberben otthon leszek. Ami az itteni égalji viszonyokat illeti, én nem találom éppen olyannak, aminőnek festeni szokták. A hőség már reggeli 6 órától este 7-ig rendkívül nagy, olyan, mint nálunk a legmelegebb napokon délben, az esték sem hűvösek, úgy hogy nem tudom, mit csináljak, hogy egy kissé felfrissüljek. Égész nap egyszerű vászonnadrágban járok csak ingujjban úgy otthon, mint sétáimon, sőt még este is, mikor már setét van, így ülök otthon a ház előtt. A földművelés tekintetében semmi különöset nem tapasztaltam. Mindenütt nagy szántóföldek török búzával, tönköly, zab és árpa, közöttük bab és tök. Rendes búzát még nem láttam Magyarországon. Az aratás most van leginkább folyamatban. A gabona részben, vagy talán egészen is a mezőn lesz kicsépelve, illetőleg lovakkal kinyomtatva. A szőlők itt sokkal rosszabban vannak művelve, mint a budaiak, a közönséges bor pedig alig iható, savanyú és keserű, sokkal rosz- szabb, mint a legrosszabb meisszeni. A korcsmárosok nem mérhetnek másfélét, csak amit az uraságtól kapnak, mit ezek alattvalóik kilencedéből gyűjtenek ösz- sze, s azután a falusi korcsmák között osztják föl kimérésre, amiért a korcsmárosok akónként egy garast kapnak. (Folytatjuk ) A biatorbágyi merénylet Biatorbágy neve századunkban elsősorban a döbbenetes merényletről vált híressé. 1931. szeptember 13-án, pár perccel éjfél után robbant fel a vöigyet átívelő viadukt, rajta a bécsi gyorsvonattal. A katasztrófa 22 áldozat életét követelte, 17 személy súlyosan megsérült a vonat 105 utasa és 10 főnyi személyzete közül. A MÁV vizsgálata megállapította: „... közvetlenül a viadukt előtt egy robbanóaknát helyeztek el a jobb sínszálon, mely a katonai műszaki szakértő szerint többszörös nyomásra lévén betempírozva körülbelül a 2. vagy 3. kocsi alatt a sínt felrobbantotta. (...) Ennek következtében a következő kocsik kisiklottak, s a 26 méter magas viaduktról lefordultak s magukkal rántották a mozdonyt, a szerkocsit s az utána besorozott kocsikat. (...) A szerelvényről az első hat kocsi fordult le, 5 kocsi, köztük 3 személykocsi a vonattól elszakadva a vágányon maradt ”A tettes, Matuska Szilveszter hamarosan a hatóságok kezébe került — igaz, Bécsben. Megnyugtató módon azóta sem sikerült minden részletet feltárni; nagy a valószínűsége, hogy a merényletet nem egyedül követte el. Az osztrák hatóságok egyébként csak azzal a feltétellel adták ki Matuskát, hogy „halálbüntetés nem lesz rajta végrehajtva”. Mivel Ausztriában hatévi börtön- büntetést kellett kitöltenie különböző bűncselekményekért, a magyar bíróság ítélete után visszavitték Bécs- be, majd a hatévi fogság után a váci börtönbe került. 1944-ben, a háború zivatarában innen tűnt el. Pogány György
