Pest Megyei Hírlap, 1993. augusztus (37. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-27 / 199. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. AUGUSZTUS 27.. PÉNTEK \ 3 Mese a kárpótlásról... Anyai nagyapámtól a „nép állama”, az 50-es évek elején elzabrált egy váci belvárosi családi házat, egy fillér nélkül, tollvonással. Az ingatlanban az évek folyamán három lakást alakítottak ki, az értékét az olvasó képzeletére bízom. Amikor az úgynevezett első kárpótlási törvényt kihirdették, édesanyám 1991. augusztusában benyújtotta az igényét. Ez, kereken egy-éves bürokratikus útvesztőn átbukdácsolva, tavaly realizálódott. Mint egy- harmad részű örökös, kapott 96 ezer forint értékben kárpótlási jegyet. Arról már nem is beszélünk — mert csak a jogos felháborodás ölthetne szavakban testet! —, hogy mélyen áron alul váltják be ezt a fajta ,,értékpapírt”(?), de az nagyon riasztó volt, amikor a közelmúltban felkerestük az OTP váci fiókját, beváltás céljából, és közölték velünk: le van állítva a kárpótlási jegyek beváltása! Kérdem én: mire gondolhat az egykori vagyonából kiforgatott állampolgár, (és leszármazottja), ha nem arra, hogy a kínkeservvel kiszenvedett, csak töredékében megjelenített kártérítését, még szégyenletesen megvámolva sem kaphatja meg!? Ez lenne ama — fennen hirdetett —, állami garancia, a jogellenesen elorzott javak kárpótlására? Nem véletlenül sokkolja az ilyen húzás a kisembereket, hiszen jó ideje hallani már ellenzéki oldalról, hogy ez a kárpótlási törvény csak egy kierőszakolt verdikt, amely a következő választások után akár semmivé is változtatható... De hát egyelőre még a választások előtt vagyunk, és az 1990-es választási ígéretek az érvényesek. Vagy tévednénk? Ez a „befagyasz- tó-politika” csak azok jóslatát igazolja, akik a kárpótlási jegyek lakásunk legkisebb helyiségében való fel- használását jelzik előre! Brezovich Károly Vác Gondoljátok meg, proletárok! Az úgynevezett rendszer- változás óta mindössze jó három év telt el. Nem hosz- szú idő, de arra elég volt, hogy a szegény ember még szegényebb legyen, a gazdagok, a volt gazdagok és leszármazottaik még gazdagabbak legyenek. Az élet minden területén, minden vezető állásban, minden vállalkozásban csak ők lelhetők fel. Ők a legszebb férfikor képviselői, a 30-as, 40-esek nagymenői. Hogy hasonló korú társaik mitől nincsenek sehol, arról soha, senki, sehol nem beszél. Most csak a vendéglátás területén tapasztalható viszonyokról szólnék, jóllehet, a példa tipikus minden magánkézben lévő gazdasági egységben. Nagy gyakorlattal rendelkező, ugyancsak 30—40 év körüli, iskolázott, szakmailag jól képzett, gyakorlott pincérek éhbérért dolgoznak hasonló korú uraiknál rabszolgaként. 10-12 órát kell dolgozni zömében az éjszakában havi 9-10 ezer forintért, miközben úgy tudjuk, hogy a létminimum is 12 ezer forint körül mozog a statisztikusok és az egyéb felmérők szerint. A pincérek verejtékén szerzett borravaló (egyre kevesebb) is a főnök zsebébe vándorol, amelyből morzsákat lök vissza az egész dolgozó kollektívának. Nem folytatom! Mint említettem is, a példa tipikus! És ne feledjük, a régi rend urainak jelenleg még csak gazdasági hatalom adatott meg, és az eredmény máris szembetűnő! És ehhez a hatalomhoz ez a nagyon elcsigázott, megfélemlített, elvakított, elbutított nép még képes lesz a választásokon politikai hatalmat is biztosítani! Isten óvja a magyar népet! — Gondoljátok meg, mi vár rátok szerencsétlen proletárok! Vedres Józsefné Budapest HISTÓRIA Dániel Speer magyarországi útirajza az 1650-es évekből X Én is megismerked- • tem vele s mikor vendégként az asztalánál ettem, nekem is elmondta történetét. Az apja ugyancsak városi hóhér volt valaha. Őt, egyetlen fiát, szorgalmasan járatta az iskolába. Ámde egy szép napon megszökött az apjától s kolduló diák módjára különféle helyeken tartózkodott és bár sok nyomorúságot állott ki, szorgalmasan tanult. Esztendők múltán, amikor már bizonyos tekintélyre tett szert és jól is öltözködött, az történt, hogy a késmárki tiszteletes lányával elígérkeztek egymásnak. De úgy határozott, hogy előbb egyetemet végez s aztán biztosan visszajön, hogy elvegye a leányt. Ehhez természetesen pénzre volt szüksége. Hazament tehát, megismertette magát az apjával és elmondta neki, hogy tanulmányaiban Isten segítségével előre jutott s most befejezésül egyetemre szeretne menni. Ennélfogva kéri, segítse őt egy kis pénzzel. Azt sem titkolhatta el előtte, bogy a késmárki lelkész úr lányát el akarja venni s két év múlva óhajtaná vele az esküvőt megtartani. Mivel pedig mindenki tudja, hogy a mestertől a gyermeke serdülő korában elszökött, személyét régen el is feledték, nem is gondolják az emberek, hogy a fia még életben van. Ő soha senkinek nem árulta el, kik voltak a szülei. Mint egyetlen fia, ha már ennyire jutott a tanulásban, szeretné ezt folytatni is, talán sikerül családjuk becsületét helyreállítani. Ha az apja Isten rendelése szerint meg találna halni, sohasem fogja az örökségét keresni, csak atyai szívvel most juttasson belőle egy kis részt tanulmányai folytatására. Apja, a hóhér csak beintette őt egy kamrába, becsukta és bereteszelte az ajtót, előrántott egy éles pallost, elibe állt s így szólt: „Hát te gonosz, könnyelmű gyermek, te szégyellsz engem, édesatyádat elismerni. Azonnal határozd el magad, hogy felcsapsz hóhérnak, vagy ezzel a karddal vetek véget az életednek.” Hiába kedveskedettt a fiú az apjának, hogy bizonyítsa, miként elhatározása legkevésbé sem jelenti azt, mintha őt szégyenlené, vagy mintha ezzel őt megbántani, vagy megalázni akarná, nem tudott a dolgon változtatni. Minél inkább kérte őt könnyek között, annál nagyobb indulatba jött az atyja és kertelés nélkül kívánta fiától, hogy hóhérságra adja magát. Végül is kénytelen volt beleegyezni, sőt erre apjának meg is esküdni. Magában azonban feltette, hogy másnap megszökik. Ámde az öreg következő nap kötelet, furkót adott a kezébe és rákényszerítette a mesterség gyakorlására. Vele kellett a piacra menni kutyákat fogni, leütni s gyakorolni kellett a fejvételben is magát. Ezért az apja díszesen kiöltöztette és pénzt adott neki bőven. Egyszer aztán, amikor jó szánút volt, a fiú felfogadot egy derekas szánt, csinos öltözetbe bújt, arany gyűrűket húzott az ujjaira, pénzt tett a zsebébe és Késmárkra hajtatott, egyenesen a tiszteletes úr kapuja elé. Kikérte > szerelmesét egy kis szánkózásra, amit meg is engedtek neki. Mutogatta a sok pénzt és adta, mint azelőtt is, az előkelő úrfit. A nagy ajándékokért el is hitték neki. Mikor kiértek a városból, rábeszélte a lányt, eskettessék meg magukat a legközelebbi faluban. A jószívű kisasszony nem szívesen tagadott volna meg valamit a kedvesétől ráállott tehát, hogy teljesíti kívánságát és a legközelebbi helységben, ha jónak látja, összeesketteti magát vele. A szót tett követte. Utána pedig egyenesen apjának, a hóhérnak a házába vitte. A menyecske egy ideig kétségbe volt esve, a szüleinek is nagy volt a szívük fájdalma, de azután csak belenyugodtak. Á hóhér, mint említettem, az én időmben már visz- szavonult a működéstől, s császári kegyelemből és szabadalomlevéllel visszanyerte a becsületét. Volt neki egy leánykája, akit — úgy remélte — valamelyik diák nyakába varrhat. Mi lett aztán vele, nem tudom. Lőcse városa a szepes- ség főhelye. Magas kősziklán fekszik, de közelében még magasabb hegyek vannak, különösen egy igen magas, a várostól északra. Kiterjedése nagy, híres vásárairól. Szeptemberben sok szőlőt hoznak ide és 60—100 észak-magyarországi paraszt fordul meg benne sáfránnyal, ami itt nem is nagyon drága. A lakosok németek és tótok, vallásukra lutheránusok. Kút majd minden háznál van, de a víz egészségtelen és az emberek golyvát kapnak tőle. A tanács köteles német palástban, cipőben és kalapban a városházán és a templomban megjelenni, tekintve, hogy a város német jogszokásokkal él, A szomszédságban sok tót falu van, ahonnan mindenfélét hoznak a piacra. A nagy városokba még görögök is nagyobb számban jönnek Törökország felől, szép és jó török árucikkeikkel. Kár, hogy a városnak csak egy kis patakja van, ez alig tud egy malmot elhajtani. Nyáron csúfolják is érte a szomszédok a lő- cseieket, hogy tartsák otthon a malom-patakjukat, mert ki találják inni a libák. A német misét, akárcsak a bányavárosokban az egész Magyarországon katolikus papi omátusban énekelve mondják, miközNyugodjanak békében! Feltehetően felgyorsulnak a temetéssel, újratemetéssel kapcsolatos események Kenderesen, ebben a 4-es számú főút melletti helységben Szolnoktól alig 93 kilométerre. A közeljövőben, szeptember 4-én temetik újra Magyarország volt kormányzóját. Kenderes szülöttét, aki 1868. június 18-án ötödik gyerekként látta meg a napvilágot. Iskoláit Debrecenben, majd Sopronban végezte, és később tengerésztiszt lett. A Novora hadihajó parancsnokaként több ütközetet megnyert, többek között ilyen volt az otrantói ütközet is, 1901-ben nősült egy Arad környéki földbirtokos családból, felesége Purgly Magdolna, akit szintén a szertartás keretén belül helyeznek örök nyugalomra a családi sírboltba. Amióta az újratemetéssel kapcsolatban felröppent az első hír, azóta szinte valamennyi politikai irányzat megszólalt. Abban azonban valamennyi irányzat, párt, és felekezet egyetért, hogy a szertartás teljesen magánjellegű, és így az a Horthycsa- lád belügye. Igen ám, csak az egész ügy akkor kezd kissé nemkívánatos megítélés alá esni, amikor egyes politikusok, nagy politikai tömörülések olyan megvilágításba akarják helyezni, mintha az állami közszerepléssel történne. Hogy ez mennyire nem így van, arra bizonyíték a miniszterelnök és egy-két miniszter nyilatkozata. De miért ez a sok ellenpropaganda, miért az egyoldalú és hibás értékelés? Szerintem mindenkinek abból kellene kiindulni, még mielőtt bárki felett ítélkezne, hogy aki magyarnak született, és bárhol a világban magyarként halt meg, joga van magyar földben nyugodni. így én tehát helyeslem a Horthy-család döntését, hogy hosszú évek után örök pihenőre hazahozzák vitéz nagybányai Horthy Miklóst, Magyarország egykori kormányzóját és feleségét, Purgly Magdolnát, valamint fiukat. Nyugodjanak békéPusztai József Tépiószecső ben az ‘oltáron két viaszgyertya ég. Ha egy asz- szony felkel a gyermekágyból, a templom előterében kell hogy megszentelje a pap, csak akkor léphet be a templomba. Késmárk két mérföldre esik innen. A Kárpát-hegységet az utcáról és az ablakból lehet látni. Külvárosai nincsenek, de kies kertek veszik körül. A templomban mutogatnak egy felfüggesztett hatalmas térdkalácsot és egy férfiököl nagyságú fogat s azt akarják elhitetni, hogy ezek óriások csontjai. Ismeretes, hogy a várost menekült népek építették. Ezek féltükben az építkezés közben a hegy legmagasabb pontján őrszemet állítottak ki s ezt nyelvükön Leutschauensk, embernézőnek nevezték, mert onnan kényelmesen lehetett az emberekre nézni s a feliedé törekvő ellenségre vigyázni. Innen ragadt később a városra a Leut- schaue név. A lakosok jótékonyak és barátságosak. A szegény diákok részére jó iskolát tartanak fenn. Kossuth közgyűlési beszéde 1844. augusztus 27-én Kossuth nagy beszédet mondott Pest vármegye közgyűlése előtt. A berekesztés előtt álló országgyűléshez intézte valójában szavait, arra buzdította a követeket, hogy tegyék meg az első lépést a politikai jogok kiterjesztésére, az államberendezkedés átalakítása felé. Azt indítványozta, hogy a szabad királyi városokat az addigi összesen egy szavazat helyett 16 illesse meg az országgyűlésben. Javaslata a népképviseleti rendszer irányába mutatott. A közgyűlés nagy lelkesedéssel fogadta előterjesztését, elhatározta, hogy a kormányhoz feliratot fog küldeni. A felirat leszögezte: „Nemcsak Magyarország, hanem az egész Monarchia érdeke kívánja, hogy az országban mind szellemi, mind anyagi reformok tekintetében valódi reformok tetessenek.”A vármegye kijelentette azt is, hogy ők „hűséggel viseltetnek az uralkodó ház iránt, de a törvények szellemében kívánják, hogy az alkotmányos elvek valahára uralomra jussanak.” Kossuth beszédének tanúja volt Széchenyi is. Maga sem vonhatta ki magát hatása alól. Naplójában írta arról a napról: „Közgyűlésbe. Kossuth hosszadalmason ad elő'. Én később szólok — szellemesen, maróan, tréfásan és roppant tetszéssel. 2 óra hosszat nevetéssel tartom őket etc. Később beszélek Kossuthtal. Én nem hittem neki — most azt hiszem nincs őszintébb ember és hazafi.’’Beszédének nagy szerepe volt abban, hogy a vármegye később külön bizottságot állított fel a parlamenti felelős kormányzás elveinek kidolgozására. Pogány György
