Pest Megyei Hírlap, 1993. augusztus (37. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-27 / 199. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP VELEMENY 1993. AUGUSZTUS 27., PENTEK Chaoticum Hungaricum A Napkirály versailles-i palotájában egy évszázadban kétszer is elrendelhetik, hogy kétszer kettő tizennyolc, az illető szorzat titokban négy marad. Ebből következőleg, Ausztria érdeklődése irántunk, ha ellentmondásosan is, változatlan. Az irántunk azt jelenti, hogy például a szlovák atyafiak iránt is (a Mik- száth-kötet címe másként hangzott), akiket puszta létezésünk nem szűnik meg idegesíteni. Egy bécsi lap (Standard) aggódik a lehetséges szlovák—magyar háború rémképe miatt, az Osztrák Néppárt külügyi szóvivője pedig bennünket — magyarokat — nem sorol „Kelef'-Európa szegényei közé. Mi ugyan szegénynek érezzük magunkat, ennek realitását viszont elbizonytalanítja, hogy pesszimizmusban verhetetlenek vagyunk. Más szóval azt sem tudjuk, fiúk vagyunk-e vagy lányok, úgy élünk, mint egy fejetlen test. Vagy ami ezzel majdnem azonos, a hétfejenőtt mesehős, akinek láttán a sárkány nagyra mereszti mind a tizennégy szemét. * Amióta itt Egerben az a kedves kis etno-feszti- vál lezajlott a Dobó téren, úgy fest, hogy az ország központi kérdése a száz szál cigányszervezet, és a cigányság a maga egészében. Ha az ember rosszmájú, hajlandó mindezt arra magyarázni, hogy a cigányság szavazataiért indul meg máris a verseny. Holott ez az etnikai-társadalmi kérdés önmagában is megérett (túlérett) a megoldásra. Mária Terézia kormánya, és a húszas évek elején József főherceg is nekirugaszkodott, de semmit sem értek el. A hagyományos orosz Patyomkin-politika (a hazai helytartók némi cou- leur locale-t kölcsönöztek neki) lakótelepi lakásokba vezényelte őket a putriból, s ezt a lakótelepi lakások bánták. Valamikor, az újlipótvárosi magasságokból lekezelt feudalizmus példaszerű autonómiát adott a cigányoknak, hiszen vajdáik jurisdictio-ja alá tartoztak, és szokásaik szerint szabadon vándoroltak. Most belőlük is törmeléknépet csináltak, és a törzsi viszonyokból egyenesen a nyugati mintájú demokráciába — a politikai „fürdőszobás lakásba” — akarják átrántani őket. Az SZDSZ képviselője az ország képébe vágja, miszerint a bűnöző ellen védekezni, ha az cigány, rasszizmus, továbbá a bűncselekményt a rendőr követi el. amikor hivatalában eljár. Vagyis a tótágas (talán liberálisabb volna „szlovákágas”?) volna a megoldás? Ó, nem. Talán a megoldást az iskoláztatásnál kellene kezdeni, éspedig mindenekelőtt cigány értelmiség kinevelésével. Kézenfekvő lenne a népi kollégiumi mozgalom megismétlése cigány változatban. Ez azonban senkit nem érdekel, ez hosszú távú program. Kit érdekel itt a nemzet és az országlakosság jövője? Még a jelene is alig. * A múlt viszont jelentkezik. A napokban a Pesti Hírlapban, páratlan oldal közepén (feltűnő helyen) rikoltó főcím: „Kutyakorbácsot Landesz- mann főrabbinak”. Ejnye, szerkesztő úr. A „Blickfang”-on mit sem változtat, hogy a hibernált Összetartás-cikk végén apró betűvel ez áll: szöveghű közlés az amerikai Új Világból. Az egész oldal a múlt kísértetének szenteltetik: fogcsikorgató zsidófalók, és illedelmes anti-antisze- miták vitatkoznak szerkesztői válogatásban. Nos, Landeszmann SA-imitátomak sikerült mozgósítania az amerikai magyar fő-utóroha- mosztagosokat. A kövületek megelevenednek: Landeszmann megmutatta, hogy a kövekből is tud fiakat támasztani Szálasinak. A Pesti Hírlap pedig emelni akarja a példányszámot. Ami a kutyakorbácsot illeti: kiment a divatból, mert készül az állatvédelmi törvény, mely — mértékadó információk szerint — az Új Világ szerkesztőgárdájára nem fog kiteijedni. A halottakról vagy rosszat, vagy semmit. Ezen a demokratikus Magyarországon, a kenderesi Horthy-család élni kíván emberi jogaival, és el akaija (el is fogja) temetni, illetve a családi sírboltba (nem a Kádár-kori kriptaőrület éveiben épült) helyezi az 1956-ban külföldön meghalt családfőt. Micsoda skandalum! Azok a budapestiek, akik életüket köszönhetik neki, hiszen visszavonulásra kényszerítette Baky csendőreit, és megmentette a krematóriumtól szüleiket, most, mint az emberi jogok fémjelzett védői, tiltakoznak, mint Kreón Polyneikes elhantolása ellen. Kenderesen ott lesz az Antigoné-ország, s másnap már megjelenik a ma még tiltakozók, és felháborodók jajszava: kirekesztették őket, ezúttal Kenderesről. Mellesleg Horthy Miklós a magyar királyság utolsó törvényes államfeje volt, abban a kormányzói méltóságban, amelyben Hunyadi János és Kossuth Lajos előzte meg. Mivel sem törvénytelenséget, sem bűncselekményt (az, hogy „háborús bűnös” volt, kerek valótlanság), sem hazaárulást nem követett el, ezzel szemben idegen erőszak fosztotta meg államfői székétől. A magyar államnak (amely most 1946 jogalapján Köztársaság) igenis hivatalosan is el kellene temetnie, ha nem húzná be fülét-farkát azok előtt, akik létüket, s azt, hogy gyűlölhetik, Horthy Miklósnak köszönhetik. * Aki meghalt, azt már semmiféle sértés nem érheti utol, az élő miniszterelnök viszont minden maró cseppel szemben védtelen a hántások ziva- tarpásztái alatt. Nyilván nem kevés van a rovásán (s miért ne lenne; ahol a makulátlan miniszterelnök terem, azt a földet nem ismerem, sehol sem — sőt, már a káka is egyre kevesebb, ahol (Kelt István király vigíliáján) a ruca költhet zavartalanul). Ám a komoly bírálat, és az olyan rúgás között, amelyet a feltételezett büntetlenség tudatában követnek el kéjjel, és az irigység sugalmazására, különbség van. Lengyel László, jó politológusunk — haja, magyar népe! — ezúttal lelépett a zsombékról az ingoványosba. Korrupcióval nem lehet általában gyanúsítani minisztereket, csak konkrétan és dokumentálhatóan konkrét minisztereket. Ezúttal a miniszterelnök perel, és meg fogja nyerni a pert. Kár, hogy a pert éppen Lengyel László ellen kell megnyernie — a maffiózók kuncognak: ott hadd üsse egymást a magyar. * A magyarra jellemző, hogy újra meg újra belebotlik a saját lábába. István király napja olyan ünnep, hogy negyven évi fogsága után az alkotmányünnepi lét kalodájában, mindent össze akarunk zsúfolni erre az egy napra: Szent Jobb-kör- menetet, hagyományos esti tűzijátékot és Szörényi—Lezsák—Nemeskürty „Atillá”-jának bemutatóját a szigeti szabadtéri színpadon. A három esemény szinte egy időre összpontosul; közülük kettőnek önmagában is szimbolikus jelentősége és súlya van, a harmadik pedig vonzó látványosság. Akik az Atillát nézik, megfosztat- nak a tűzijáték élményétől, lehetséges, hogy az előadást zavarni fogják a robbanó rakéták — ámbár lehet, hogy aláfestő háttérrel szolgálnak. Vajon az ünnep szervezői a televíziótól tanultak? A valóság háromdimenziós képernyőjén, melyen egyszerre vagyunk nézők és szereplők, az egyesen az Atilla megy, a kettesen a tűzijáSzent István király német anyanyelvű feleséget vett, Bajor Gizellát, s nem kevés német lovagot „helyezett pozícióba” — de ettől nem országa vált németté, hanem Hunt és Pasman („Pázmány”) magyarrá. Ami német szót megtanultunk, az is megmagyarosodott. Ma, ezer év múltán, riasztó belépni az íróasztalon megrajzolt határon — ó, a Lajtántúlról nem hallik Bécs várába a magyar nóta. A külföldi turista azt hiszi, a „welcome” magyarul „Zimmer frei”. Ez a varázsige akkor is ott virít minden házon, ha a „Zimmer” éppen nem „frei”. S német felirat, német világ, amerre ellát a szem. A magyar vendég a magyar vendéglátónál nem vendég. A magyar vevő nem vevő. Az országnak nincs belső piaca, a forint nem pénz, csak a schilling, a márka és a dollár az. Budapest határában változik a kép: itt a német nyelvterületről átlépünk az amerikai—angol nyelvterületre. Egy nép eljutott oda, hogy immár a lelkét kínálja fel megszállásra. A lélek kevésbé értékes, mint a kocsi, a video és egyéb drágaság, melyre a mai magyar nem kevésbé okcidentálódik, mint a szent király előtt ötven-hatvan évvel kürtös Lehel keleti lovasa. Tehát „Zimmer frei”, „Lebensmittel”, „Pub” és „Shop” — de azért a Dunatáj törlesz- kedő Figarója bennszülött nyelven káromkodik. Nem „to hell” — máshová küldi, aki nem hagy ott eleget, magyarul, s ez némi reménnyel tölthet el. * Szabó János földművelésügyi miniszter (Istenem, be’ tősgyökeres magyar név!) a lélek mellé a magyar földet is felkínálja a külföldieknek, Németországtól Izraelig. A neoacquis- tica commissio óta nem terjesztettek ilyen törvénytervezetet a kormány elé: Németországban egy hektár föld 25 000 márka, Magyarországon 100 márka. Tessék parancsolni. Lehet, hogy a miniszter úgy számolt, hogy miután ily módon rövid idő alatt egész Magyar- ország, Rábafüzestől Biharkeresztesig német tulajdonba kerül, ő majd márkában kapja a miniszteri nyugdíjat. Ám az is lehet, hogy egyáltalán nem Számolt, véleménye sem volt, csak aláírta, amit elébe tettek. Mert mikor megkérdezték felőle, azt mondta, úgyis a kormány dönt; ha nem az ő tervezetét fogadja el, úgy is jó. Mindazonáltal a miniszteri fizetést gondosan felveszi nehéz miniszteri munkájáért. * E gyébként az is lehet, hogy a miniszter már tudott valamit az éghajlatváltozásról, mely az üvegházhatás eredménye (mely viszont a széndioxidtól ered, miután ez az égésből származó gáz túllépte a kritikus tömeghatárt a Föld körül). Ez az éghajlatváltozás ugyanis az országot a maga egészében kiszáradással fenyegeti. El lehet képzelni a külföldi vevő savanyú ábrázatát, amikor rájön, hogy száz márkájáért csak a kopár, szik sarjat vette meg, mely úgy ég a szaharai napmelegtől, hogy azt még Arany János sem tudta elképzelni, pedig ő költő volt. Az, hogy eközben a magyar népnek nem lesz mit ennie, és az ökológiai katasztrófa végleg rácsukja a koporsófedelet a magyar történelemre, a miniszter urat nem zavarja, hiszen az 1994-es választásokig ez még nem fog bekövetkezni, akkor pedig utána a vízözön. (Bár igaza lenne. De ebben, sajnos, téved.) Vannak kuruttyuló jóakarók (Dobozy Dániel kifejezés-remeke a Pesti Hírlapban), akik szerint a miniszternek egy hosszú távú, hatalmas kutatóprogram megalapozásával kellene fogalalkoznia, hogy gyorsan alkalmazkodjunk az új helyzethez. De az ilyenek ártalmasabbak, mint az aszály. Sándor András „Aranykert” és áradás Minőségi tájainkat, országrészeinket vesztettük el a trianoni győzők döntésével. Erdély Tündérkertként él csonkuló emlékezetünkben, a Csallóköz Aranykert minősítése azonban a hagyományvesztés áldozataként onnan is eltűnt. Holott e táj „Tündér Ilonáé” volt, aki gazdagságát, a gyümölcsösök aranyos termését, halban-vadban, vízben, smaragdzöld mezőben tapintott és elveszett gazdagságát — a történelem minden vihara ellenére — a boldogság szigetévé varázsolta. A butjánzó folklór nevét onnan is származtatja, hogy a Duna, számtalan ágra oszolva, szinte szétszabdalja, s azzal mintegy „megcsalja” a fősodrás ellenében haladó hajóst. A felhozó népi képzelet alapja nagyon is valóságos: a magyarság a honszerző Árpád ideje óta tudja: e táj lakható. Me- gyer, Vata, Lel, Örs nevekben ez az ősi tapasztalat gyakorlata él. Jól érezte magát itt a természettel együtt élő vadászó, halászó magyarság — mert a nagy sziget gazdagsága szinte önként kínálta kincseit. A számos holtág, ér, tó vízi világa, a Dunából szorgos figyelemmel kimosott arany szemcsék... mind-mind a folklorisztikus nyelven megfogalmazottak valós tartalmára utalnak. Joggal. A Csallóköz a Duna folyam legnagyobb szigete. Legnagyobb része Pozsony, kisebbik hányada Komárom mentére jut. Ez utóbbit a Csiliz vize választja el a nagy szigettől, s „Csilizköz” néven ismerik a helybéliek. A sziget Pozsony alatt kezdődik, hol a Dunából a Kis-Duna ágazik ki, s ívalakban folyik addig, míg beleütközik a Vág folyóba Gútánál. Innen kezdve mint Vágduna folytatja útját, hogy a híres komáromi ősvár bástyái alatt a Dunába szakadjon. Hogy arányait érzékelni tudjuk, szenvtelen adatait közöljük: hossza 84 km, szélessége a két hegyénél 15, közepe felé átlag 30 km. A tenger színe felett mindössze 109—129 m magasan fekszik. Az egész szigetet — földvátjelleggel — magas töltések védik. Ezeken közlekedni is lehet. A bécsi döntés után a csehszlovák kormányzat döntésére e töltéseket sűrűn megszakították a gépfegyverállások. Pedig azzal egy totális háborúnál is nagyobb katasztrófát idézhettek elő — a meggyengült vízvédelmi rendszer következtében az egész sziget a Duna árterévé válhatott volna. A feltételes mód azért használatos, mert az etnikai határvonalat követő első bécsi döntés után a honbiztosító magyar csapatok első teendője volt az ár- vízvédelem biztonságának eredeti szintre hozása. Ami napjainkig állja az idő próbáját... Kisebb méretű áradások ugyanakkor elkerülhetetlenül jelen voltak e táj életében és emlékezetében. A természettől való félelem és az elemi erők megszelídítése együtt él a majdnem homogénnak mondható magyarságsziget tudatában, emlékezetében. Ám ha a Duna nem rendetlenkedik, akkor a Csallóköz áldott föld. Termékenysége a Felvidék éléstárává tette. A Kárpát-medencében e vidéken található a legmagasabb szintű kertkultúra. A mintegy 150 település magyarsága — bizonyos fokú zártsága miatt is — antropológiai értelemben, Hermann Ottó és Bartucz Lajos megállapításai alapján, a legtisztább magyar típus konzer- válója. így e táj földkultúrája a megtelepedett, szülőföldjét generációkról generációkra folyamatosan megőrző, -védő magyarság tájformáló erejéről, szelleméről közvetlenül árulkodik. A bősi erőmű úgynevezett C-változatú üzemeltetésével éppen e táj formáló kultúra — és népe — került közvetlen veszélyeztetettségbe. Immár régóta nem technikákról, gazdasági előnyökről, haszonról van szó a két állam áradásos vitájában, hanem a belakott tájról — minden eszközzel — történő elűzetés a tét. A tragédia az, hogy erről a megtévesztett magyar közvélemény alig tud. Sőt, a Népszabadság arra is kapható, hogy „Binder-pén- zért” szlovák szócsővé váljon. Rászlai Tibor
